- Na jó! Lássunk neki a munkának kisanyám! Milyen dalokat választottál?- kérdezte Leslie miközben lehuppant az ágyamra. Szombat reggel már az esti műszakomra készülők. Időm se volt felhívni Markot, elmondani neki a jó hírt! Talán amíg Les gyakorol, addig nekem lesz egy szabad pillanatom.
- Itt a lista! Válogasd ki a szimpatikus számokat.
- Nekem mind tetszik! Mi lenne, ha ma egy extra hosszú előadás lenne? Mindegyiket begyakoroljuk!
- Nekem megfelel! De előtte még gyorsan telefonálok egyet. Addig gyakorolj egy kicsit!- tanácsoltam nevetve. Válaszként csak bólintott és én már rohantam is lefelé a lépcsőn. Kiérve az udvarra elővettem a telefonomat és már hívtam is. Azonnal felvette!
- Szia kicsim! Valami gond van?- kérdezte rémülten.
- Csak akkor hívhatlak, ha gond van?- kérdeztem vissza.
- Jaj, dehogy! Csak a tegnapi elvállásunk miatt gondoltam, hogy esetleg!
- Nem! Nincs baj! Sőt…
- Jó hír?- kérdezte nevetve.
- Igen! De előbb meg szeretnélek kérni valamire.
- Bármit megteszek!
- Eljönnél értem ma este? A kocsim még mindig a szerelőnél van és nincs kedvem gyalogolni! Kérlek!
- Én szívesen mennék, de apáddal mi legyen? Elenged egyáltalán velem?- kérdezte szomorúan.
- Ezt bízd csak rám! Nem lesz semmi gond!
- Na jó! 8-ra jó lesz?
- Tökéletes! Akkor majd mesélek este!- nevettem el magam.
- Jó! Már nagyon várom! De most mennem kell!
- Rendben! Puszi! Szia!
- Szia!- és már ki is nyomta. Lehet, hogy neki sűrűbb a mai programja, mint nekem? Boldogan sétáltam vissza Leshez, aki az eltelt kis idő alatt az egyik számot már be is tanulta. Hosszú időbe telt mire a többi számot is sikerült tökéletesíteni. Amikor végeztünk, már elmúlt 6 óra. Két órán belül itt lesz Mark. Ideje lenne készülődni.
- Na ezzel is készen vagyunk!
- Hála Istennek! Már azt hittem sose fejezzük be! Nekem most már sietnem kell! Szépen öltözz ám ki kisanyám, le kell nyűgözni a szponzort. Gondolom, érted jön a lovagod, szóval meg se kérdezem, hogy kerüljek-e errefelé!- állapította meg Les nevetve.
- Nem kell kerülni, de azért kösz!- mondtam miközben megöleltem. Még be se csukódott mögötte az ajtó, már Alison állt előttem. Egy gyönyörű fekete, szatén koktélruha volt rajta. Ezt a ruhát még én vettem neki tavaly karácsonyra.
- Ja, Alison! Nem áll neked jól a fekete!- jött vissza Les.
- Nem érdekel a véleményed!- vágott vissza Alison nyelvet öltve. Állandóan piszkálják egymást, olyanok, mint az óvodások.
- Én is úgy gondoltam! Boszorkány!- nyújtotta ki Les is a nyelvét. Aztán becsukta az ajtót, de még hallottam amint odakint kuncog.
- Ezt nem értem!- néztem rá bambán.
- Nem is kell! Gyere, választunk neked ruhát.
- Jaj, ne már megint!- nyavalyogtam.
- Igen! Van egy ötletem! Mi lenne, ha azt a bordó ruhát vennéd fel.
- Melyiket is?
- Amit az aukción vettél!- tárta szélesre a szekrényem ajtaját.
- Na jó! Az talán jó lesz!- vettem át tőle. Sietve vettem fel a gyönyörű ruhát. Tavaly szeptemberben volt egy jótékonysági est az árvaház számára. Ott vettem magamnak ezt a ruhát. Az egyik kedvencem, csak nem hordtam sűrűn.
- Gyönyörűen nézel ki benne. Talán a kabátkádat is felvehetnéd, hideg van odakint. – tanácsolta Al.
- Ez egy jó ötlet! Szerintem, mi sétálunk egyet! Kedvem van egy kis levegőzéshez! Persze ha Marknak is van hozzá kedve.
- Rendben! Mi kicsit később megyünk! Conor edzésen van! De mindenképpen ott leszünk!
- Én is úgy gondoltam!- mondtam mosolyogva.
- A hajaddal mit csinálsz?- kérdezte.
- Összefogom!
- Tökéletes lesz!- tapsikolt. Rekordidő alatt készültem el. Amikor már harmadszorra néztem meg magamat a tükörben Al mérgesen fújtatott mellettem.
- Szép vagy, de ha még egyszer belenézel, megharapom a füledet!- fenyegetett meg.
- Jézus! Lehet, hogy Conor vevő erre, de én nem csípem, ha a fülemet harapdálják!- fordultam felé nevetve.
- Ne is említsd!- mondta szomorúan.
- Mi a baj?- kérdeztem aggódva. Alison szemében azonnal könnyek gyűltek! Azonnal odaléptem hozzá és szorosan átöleltem. Alison mindig is érzékenyebb volt nálam. Én sokkal jobban el tudtam titkolni az érzelmeimet. Neki viszont elég egy jelentéktelen szó, máris kiborul. Talán ezért is törekszünk Conorral arra, hogy mindentől megvédjük a szívünkhöz közelálló személyt.
- Megváltozott!- szipogta. Tudtam jól, hogy kiről beszél. Conorral mostanában eltávolodtak. Kívülről nem tűnt volna fel senkinek, de nekem szembetűnő volt a viselkedésük. És ezt próbáltam korrigálni, közös kirándulások, délutáni tanulások! Úgy, mint régen, amikor még nem kellett a munka és az érettségi miatt aggódni, amikor még felhőtlenül múlathattunk!
- Te is megváltoztál! Felnőttetek! De ő még mindig ugyanaz a fiú, akibe te első óta bele vagy zúgva. Csak egy kicsit megváltozott az életetek és ezzel együtt ti is. Fogadni mernék, hogy Conor is ugyan ezt gondolja rólad! Szerintem érdemes lenne ezt megbeszélni! Mit gondolsz?- néztem le rá mosolyogva, de ő még mindig sírt! Nagyobb a baj, mint gondoltam.
- Nem! Én nem így értettem! Megváltozott, de nem jó irányba, hanem… - de már nem tudta folytatni, mert Mark kopogott be az ajtón. Örültem, hogy itt van, de ennél rosszabbkor már nem is jöhetett volna.
- Bocsánat! Nem szerettem volna semmit se megzavarni!- szabadkozott és már csukta is volna be az ajtót.
- Nem, semmi gond! Menjetek csak, mert elkéstek!- motyogta Al, miközben letörölte árulkodó könnyeit.
- Rendben, de ezt még megbeszéljük később!- erőszakoskodtam és adtam egy búcsú puszit a homlokára.
- Mulassatok jól!- szólt utánunk. A lépcsőn sétálva lefelé Mark kérdőn nézett rám, de egy fejrázással jeleztem, hogy most nem alkalmas. Kézen fogva léptünk ki a szabadba, az autója felé irányított, de nekem eszembe jutott a séta.
- Nem mehetnénk inkább gyalog? Az sokkal meghittebb!- néztem rá kérlelően.
- Nekem jó! De nem te mondtad a telefonban, hogy nincs kedved sétálni?
- Lehet, hogy akkor még nem volt, de most már van!- jelentettem ki mosolyogva.
- Rajtad nem lehet kiigazodni…, de ezt imádom benned!- tette hozzá gyorsan. Ezen mindketten csak nevettünk. Hideg volt. Túl hideg, a leheletünket lehetett látni. Dideregve húztam magamon összébb a mellényemet. Mark kedvesen körém fonta a karját. Egy darabig csendben sétáltunk.
- Nagy baj van Alisonéknál, ugye?- kérdezte Mark.
- Próbálom megelőzni a katasztrófát.
- Conorral egyiknap sokat beszélgettünk és szó esett erről is.
- Érdekelne, hogy Conor miként éli meg ezt az időszakot.
- Nehezen viseli, nem mutatja, de nehéz neki is. Úgy érzi, hogy a kapcsolatuk nagyon felszínessé vált. Olyan mintha máris házasok lennének, mindig együtt vannak. Conort nem ilyen embernek ismertem meg, szeret független maradni! De javíts ki, ha tévedek!
- Ennél pontosabban nem is jellemezhetted volna! De ugye még szereti Alisont?- kérdeztem kétségbe esetten.
- Én is feltettem neki ezt a kérdést!- mondta nevetve.
- Na és mit válaszolt rá?- kérdeztem sürgetve.
- Csak annyit, hogy „Ő az életem!”
- Hála Istennek! Nem is tudnám őket elképzelni külön. Ők így alkotnak egy egészet!
- Ritka dolog az ilyes fajta szerelem! Meg kell becsülni!
- Ők megérdemlik a boldogságot!
- Mesélj nekem Alsonról! Milyen volt régen, mióta vagytok barátok, hogy találkoztak Conorral? Mindent tudni akarok!
- Na jó! Alisonnal már az óvoda óta barátnők vagyunk, a szüleink sokat jártak össze, míg meg nem történt a nagy baj!
- Miféle baj?
- Alison apja rendőrként dolgozott, de egy akció közben szívinfarktust kapott és meghalt. Én és Al fel se tudtuk fogni akkoriban, de a családja darabokra hullott. A nagyszülei az édesanyját okolták mindenért, elkezdődött a viszálykodás. Aztán a nagyszülők vidékre költöztek, Alison azóta se látta őket. Az anyja persze nehezen tudta feldolgozni, egy időben sokszor nézett a pohár fenekére. Emlékszem olyankor Al mindig nálunk aludt. Aztán megszűntek ezek a dolgok, az anyja túl tette magát a gyászon. Minden helyre jött. Ezután pedig megismerték egymást Conorral. Ez egy aranyos, vicces történet. Conor új fiú volt a suliban. Mindjárt az első napon sikerült büntetésbe kerülnie és ott találkozott először Alisonnal!
- Alison is büntetésbe volt?
- Igen! A biológia teremben mentőakciót indított az állatok kiszabadításáért. Három egeret és egy papagáj engedett szabadon! Persze az igazgató azonnal büntetésbe küldte!- emlékeztem vissza nevetve.
- Ez rá vall!- helyeselt Mark nevetve.
- Ezután szép időket éltünk meg így hárman. A hosszú idő alatt örök barátságot kötöttünk.
- Sokat jelent neked ez a kapcsolat!
- Igen! Nem tudom, hogy lesz ezután!
- Miután?- kérdezte zavartan.
- Az érettségi után! Egyiptom messze van, nem ugorhatok haza minden hétvégén egy családi ebédre.
- Képes lennél mindent feladni?- állt meg Mark. Pár lépést még haladtam, de aztán én is megálltam. Hátal álltam neki, hogy ne láthassa a lopva ejtett könnyeket.
- Erre tettem fel az eddigi életemet! Nem adom fel az álmaimat!
- Na és Alison? Conor? A szüleid? Franki? Velük mi lesz? Velünk mi lesz?
- Nem tudom!
- Emma! Ha a mi kapcsolatunk egy komolyabb fázisba lép, akkor is itt hagynál?
- Ne akard, hogy közted és a régészet között válasszak!
- Én nem akarok semmit rajtad kívül! Tudom, hogy eddig követtem el a hibákat, de mostantól csak a kapcsolatunkat tartom szem előtt!
- Nem kell ezt tenned! Mindenképpen meg fog történni!- mondtam még mindig háttal állva.
- Van még időm, hogy jobb belátásra térítselek!
- Ne beszéljünk a jövőről. A jelenben élünk, élvezzük ki minden pillanatát!
- Majd akkor máskor megbeszéljük!- zárta le a témát, odalépett mellém és megfogta a kezemet. Alig láthatóan letöröltem a könnyeimet! Csendben indultunk el újra. Egész úton azon gondolkodtam, amit mondott. Ha a kapcsolatunk egy komolyabb fázisba lép! Megengedhetem magamnak, hogy komolyabban elmerüljek ebben a kapcsolatban? Ha megteszem, akkor fel kell adnom az álmomat, hiszen nem hagyhatom itt Markot! De ha nem lépkedek feljebb a létrán, akkor viszont Markot verem át, hiszen ő komolyabban gondolja, én viszont csak egyszerűen lelépek a világ túlsó részébe! Eszembe jutott Sophi és Eddie története is. Vajon mi is ennyire kötődünk majd egymáshoz? Nem lehet pontosan tudni! Egyben viszont teljesen biztos vagyok! Ha az egyiket választom, akkor a másikról le kell mondanom! Mennyire igazságtalan az élet!
