I. fejezet: Minden megváltozik
Emma Newton vagyok. Egy napos kisvárosban, Bridgevillben élek a családommal. Öt hónap múlva töltöm be a 19-et. A helyi gimnáziumba járok. Most vagyok végzős. Már csak három hónap és vége a sulinak. Egyiptomban szeretnék régészetet tanulni az egyik egyetemen. A szüleim viszont ellenkeznek ez ügyben. Szerintük nem vagyok elég érett, hogy külföldön éljek. Hát éppen ezért szeretnék elmenni, mert otthon még mindig egy kislány vagyok, aki nem tud magára vigyázni. Ebből most lett elegem, igenis el fogok menni Egyiptomba, és híres régész leszek, ha törik, ha szakad. És ebbe nem szólhat bele semmi és senki. A döntésem végleges.
*
Megint egy rémes hétfő reggel. Annyira utálom a hétfő reggeleket. Főleg, azért mert az első órámat az anyám tartja. Anya történelem tanár a gimiben. 4 keserves év az anyámmal, szegény én!! Hétfő reggel – mint minden reggel- olvastam egy kicsit suli előtt. Olvasás közben teljesen elfeledkeztem az időről. El fogok késni, megint. Amilyen szerencsém van az első órám történelem, vagyis Anya megint dolgozatot fog velem íratni. Az a szokása, hogy aki késik az dolgozatot ír. Az a valaki legtöbbször én vagyok. Ez az egyik hátrány, ha a szülőd tanít. Tőled többet vár el, mint a többi gyerektől. De ez egyben előny is, többet tudok, mint a többiek. Sietve kaptam fel a táskám és ültem be a kocsiba. A gimi udvarban viszont nem volt hely, ami elég szokatlan volt mivel nekem mindig volt helyem. De most elfoglalták a helyemet, egy fekete Mercedes állt ott. Még sosem láttam itt, biztos nem ide valósi, mivel a suliban mindenki tudja, hogy ez az én helyem. Na jó ez egy kicsit öntelt volt. Sokára találtam csak parkolóhelyet. Belépve a suliba már tudtam, hogy elkéstem. Üres volt minden folyosó. Elkezdődtek a tanórák. Futva közelítettem meg az osztálytermemet. Mielőtt beléptem volna megálltam az ajtó előtt és vettem egy mély lélegzetet. Ezután kopogtam és benyitottam.
Anya az asztal előtt állt és beszélt az osztály pedig jegyzetelt. Sietve indultam el a padom felé, ahol már Alison integetve várt. A nagy sietségben nem néztem az orrom elé és megbotlottam egy táskában. Elakadt a lábam és valószínűleg hasra esek, ha nem kapaszkodok meg a fogasba. Az viszont nem bírta a terhelést és leszakadt. Hatalmas zaj kíséretében terültem el a földön. Döbbent csönd támadt a teremben. Három fiú gyorsan odaszaladt és segített feltápászkodni. Miután rendbe szedtem magam és leültem a helyemre szemügyre vettem a pusztításomat. A fogas tövestől kiszakítva a falból hevert törmelékkel társulva a padlón.
- Örülök, hogy megtisztelt minket a jelenlétével Miss. Newton! – mondta Anya mérgelődve.
- Elnézést kérek Mrs. Newton! – de ez a bocsánatkérés már hiába való. Mindjárt jön a dolgozat.
- Megtudhatnánk mi volt megint olyan fontos, hogy elkésett miatta az órámról?
- Olvastam és elment az idő! Késve indultam el, sőt még parkolót se találtam! De soha többet nem fordul elő. Ígérem! – szabadkoztam ezerrel. Nem volt sok kedvem dolgozatot írni.
- Késő bánat kisasszony, tudja mi a dörgés: Lapot elő! – mondta ki Anya az ítéletet.
- Írjon le nekem mindent az egyiptomi Ó- Birodalomról. 10 percet kap rá!
Az elején még élveztem, hogy Anya tanít, érdekes volt Őt magázni. De most már nagyon unom. Alig várom már az évvégét. Miután megírtam a dolgozatot – amit mellesleg tökéletesre írtam, mivel reggel erről olvastam- megpróbáltam az órára figyelni. Eddig még nem örültem ennyire a kicsengetésnek, de tudtam, hogy még nincs lezárva a téma. Miközben a többi diák kifelé ment én a tanári asztalhoz sétáltam és reménykedtem benne, hogy Anya már nem haragszik annyira. Az arckifejezése viszont nem ezt mutatta.
- Emma Elizabeth Newton! Mi a fenét képzelsz magadról? Ez már a negyedik késésed volt ebben a hónapban? Ez volt az utolsó ilyen alkalom, legközelebb egyenesen az igazgatónőhöz küldelek. Nem fogadok el semmilyen kifogást. Nem úszod meg ennyivel, otthon még számolunk. – hadarta gyorsan, de mire válaszolni akartam addigra már ki is viharzott a teremből. Hát ez nagyon durva volt. Most aztán bajban vagyok. Még jó, hogy ezt nem hallotta senki az osztályból.
- Hát ez félelmetes volt. – szólalt meg valaki a hátam mögött. Összerezzentem a hangra.
- Bocs nem akartalak megijeszteni, bár ez elég fura! – nevetett az ismeretlen.
- Miért is? – kérdeztem durcásan. Nem fordultam meg, pedig kíváncsi voltam, ki lehet az.
- Egy félelmetes tanártól nem, de tőlem megijedsz? Egyébként nagyon bátran viselkedtél.- Csak most fordultam meg, és amit láttam az elképesztő volt. Egy görög isten állt előttem. Gyönyörű arc és test. Az arca kerek, szeme kék, haja pedig szőkés barna. A póló – amit viselt- kihangsúlyozta az izmait. Ruhái divatos összhangja nagyon jól állt neki. De nem nézhettem sokáig, mert az már feltűnő lenne. Gondolom nagy hatást gyakorolt a lányokra reggel. Megérkezett az új üdvöske a gimibe. Szegény srác, nem lesz nyugta a lányoktól.
- Először nem is ismerlek, másodszor pedig az a félelmetes tanár az Anyám. És már megszoktam. Mindig ezt csinálja, amikor elkések. Egy jó tanács, ne késs történelemről.
- Sajnálom, nem tudtam, hogy ő és te… szóval öhm… hát ez nagyon ciki.
- Az! – mondtam nemes egyszerűséggel.
- Bocsánat, még be se mutatkoztam. Mark Stanley vagyok. Az új diák.
- Hello Mark Stanley az új diák! Én Emma Newton vagyok, de szerintem már rájöttél! – nyújtottam neki a kezem nevetve. Ő is nevetett és kezet rázott velem.
- Ha bármiben segíthetek, csak szólj! – tört elő belőlem a jó kislány.
- Akkor már lenne is egy kérésem! Elkísérnél a biológia laborba? – kérdezte félszegen. Na tessék ez pont jól jött ki, mivel nekem is ott lesz órám. Vajon van neki barátnője? Biztos, hogy van! Sajnos! Na de Emma, ez mi volt? Állítsd le magad! Nem is ismered, de már rá mozdultál. Ez nem normális dolog. Ez nem is te vagy, nem szoktál csak így letámadni srácokat, sőt semmit se szoktál tenni velük már régóta. Első dolog a tanulás. Na tessék, most aztán megkaptam a lelkiismeretemtől. Teljesen olyan volt, mintha az Apámat hallottam volna. De hiába próbálkoznék nála, az egyik plázacica úgyis megelőzne. Semmi esélyem.
- Persze, szívesen! Nekem is ott lesz órám. – mondtam mosolyogva. Hátha van esélyem.
- Kösz, ezzel életet mentesz! Egyáltalán nem tudok eligazodni itt. – mondta mosolyogva. Tökéletes mosolya volt. Teljesen elolvadtam tőle.
Némán sétáltunk egymás mellett a biológia teremig. Belépve az ajtón néma csend lett az osztályban és mindenki minket nézett. Nem értettem mi bajuk van. Csak segítettem neki. De, mint mindig Alison mentett ki a kínos helyzetből.
- Mark, na végre itt vagy! Azt hittük, hogy elvesztél! Mesélj, eddig, hogy telt az első nap? – kérdezte jó hangosan, hogy elterelje a figyelmet rólam, ez idő alatt feltűnés mentesen értem el a padomat.
- Az első óra nagyon jól telt! – felelte Mark nevetve.
- Az a lényeg! – zárta le a témát a barátnőm.
- Életet mentettél ismét! Kösz! De mi olyan érdekes rajtam már megint. Még mindig a reggeli műsorom a téma? Lemaradtam! Mondd már el! – zúdítottam rá a kérdéseimet.
- Most nem csak te voltál a középpontban. Te és Mark. Mi a fene volt ez az előbb?
- Csak elkísértem az órájára, mert nem tudta hova kell mennie Miért minek látszott? – kérdeztem riadtan.
- Te rá nyomultál az új srácra? – csillant fel Alison szeme.
- Dehogy is! Miből gondolod? – kezdtem ideges lenni. Honnét szed ennyi baromságot?
- Ezt még a vak is látta Em. Nem tragédia! Végre teszel mást is a tanuláson kívül! Legalább látom, hogy éled az életed! Szerezd meg magadnak! Helyes, okos és iszonyúan szexi pasi. – oktatott ki Alison.
- Semmi esélyem a többi lánnyal szemben!
- Te meg vagy zakkanva? Nem látod? Mindenki azért küzd, hogy a közeledben lehessen. Reggel a WC- ben hallottam amint Rachel és Tess azt beszélik, hogy meghívnak a bulijukra és már esélyesek is a bálkirálynői posztra. Mindenki téged akar. Te vagy a legmenőbb a suliban. Fogd már fel, kérlek!
- Te vagy megzakkanva! Honnét veszel ennyi baromságot? Még, hogy én a legmenőbb! Ne viccelj, erre nincs most hangulatom. Megint olyan likőrős cukrot ettél? Nem tesz jót a hangulatodra!
- Ne keverd bele a cukrot, semmi bajom! Ez az igazság és kész! Ha kell tanukat is hozok!- és ezzel teljesen bepörgött. Ma nem hadja annyiban ezt a témát. Sajnos!!
- Kicsim, gyere ide egy kicsit!
Alison Johnson és Conor Norris több mint 7 éve járnak. Nagyon boldogok együtt. Conort már szinte a bátyámnak tekintem. Rengeteget segített már. Tiszta szívből szereti Alisont.
- Sziasztok csajok! Mi újság? Emma, a reggeli mutatvány nagyon ütős volt! Gratulálok! – mondta nevetve. Ezen már én is nevettem. Elképzeltem magam, amikor lerántottam a fogast. Nagyon ciki lehetett. Most egy életre elástam magam Mark előtt.
- Kösz Conor, tőled nem is vártam mást. Milyen volt a tegnapi meccsetek? Nyertetek? – próbáltam terelni a témát. Tudtam jól, ha Conor belelendül a mesébe, akkor nem lesz idő az én problémámmal. Zseniális terv lett volna, ha…
- Na ne, nem tereljük a témát. Sajnálom drágám, majd később elmeséled a tegnap estét. Most más dolgod van, mégpedig meséld el kedves barátnőmnek, hogy mit gondolnak róla a fiúk a csapatban. Nem hiszi el, hogy minden fiú oda van érte. Mond csak meg neki, hogy nincs igaza!- nézet rám gyilkos tekintettel Alison.
- Hát én ezt nem tudom pontosan…- elég volt egy pillantást vetnie mérges kedvesére és máris megváltoztatta a véleményét-, persze mindenki oda van Emmáért. Egy rakás gyerek szeretné elhívni az év végi bálra. Majd készítek egy listát a nevekből. Megfelel? Nekem most mennem kell a… - de a végét már nem hallottam, mert már el is tűnt.
- Na mit mondtam! – villantotta rám ragyogó mosolyát a barátnőm.
- Hanyagoljuk ezt a témát inkább!- tanácsoltam. Szerencsémre éppen bejött a tanár így már Alison nem szólhatott vissza. De ennek még nincs vége, nem adja fel. Az óra nagy részét csendben töltöttem. Gondolkoztam. Hogy min? Inkább kin. Markon járt az eszem. Nem akartam bevallani még magamnak se, de elégé megtetszett. Talán igaza van Alisonnak és tennem kéne valami az ügy érdekében. És mi van akkor, ha beégek előtte? Lehet, hogy van barátnője, sőt biztos! Ezt már nem bírtam. Végre kicsöngettek. Conor, Alison és én együtt mentünk a menzára, mint minden áldott nap. Ez egy megszokott dolog volt. A szokásos helyünk felé vettük az irányt. Conor elment valami harapni valóért, mi lányok pedig csendben ültünk. Ez elég szokatlan dolog volt, ilyenkor tárgyaljuk meg a hétvégi történéseket. Most viszont Alison egy szót se szólt. A homlokát összeráncolta, gondolkodott valamin. Valami nagyon fontos dolog lehetett, mert a száját is beharapta. Nem nagyon izgatott, hogy mi az, de mégis annyira furán viselkedett. Állandóan az ajtó felé pillantott, mintha várna valakit. Conornak is feltűnt, de ő szóvá is tette.
- Kicsim minden rendben van? Olyan fura vagy! Vársz valakit?- kérdezte aggódva.
- Nincs semmi gond, csak gondolkodom. Nyugalom!- de még mindig az ajtót bámulta.
Ebben a pillanatban lépett be az ajtón Mark egy lány társaságában. Tudtam, hogy van valakije. Most már Alison is belátja végre, hogy esélytelen a terve. Ő viszont nem látszott csalódottnak, sőt akkora mosoly terült el az arcán, amit már rég nem láttam. Mark és a lány felénk vették az irányt. Reménykedtem benne, hogy nem akarnak ide ülni, de esélytelen volt.
- Sziasztok, leülhetünk? – kérdezte felém fordulva egy hatalmas mosoly kíséretében. Gyönyörű fogai voltak, csak úgy ragyogtak. Válaszként megráztam a fejem, mire Alison olyan erősen lábszáron rúgott az asztal alatt, hogy könnybe lábadt a szemem.
- Persze, csak nyugodtan!- nyöszörögtem elhaló hangon. Alison elégedett volt akciója sikerével. Várjon csak, megkapja ő még a magáét ezért. Erre ment ki a játék, Markot leste egész végig. Miért nem veszi már észre az a csajt ott Mark mellett. Mit akar még? Elbuktunk.
- Megkeresem Angelát!- szakította félbe a gondolat menetemet a lány. Mark csak egy biccentéssel válaszolt, és leült mellém. Nem figyeltem rá, csendben ettem az almámat.
- Mark lenne kedved eljönni velünk holnap este a plázába? Ezt minden kedd este megejtjük Emmával. Most jön Conor is, nem fogsz unatkozni!- adta meg a kegyelemdöfést Alison. Most rajtam volt a sor, hogy megrúgjam a lábát. Egy kicsit erősebben rúgtam, mint ahogy szerettem volna. Láttam, hogy Alison elsápadt a fájdalomtól. Egy bocsánatkérő pillantást küldtem felé. De ő már el is felejtette, megint Markot tűntette ki figyelmével.
- Csak akkor jövök, ha Emmának nincs ellen kifogása. – fordult felém vakítóan gyönyörű mosollyal. Eldöntöttem, nem megyek holnap sehova. De attól ő még mehet. Széles mosollyal fordultam felé. Most megkapják mindketten.
- Persze! Én örülnék a legjobban, ha te is ott lennél. – mondtam egy ál mosoly kíséretében. Mark kimondottan örült, Alison viszont megsejthetett valamit.
- Beszéltem Mrs. Newtonnal és elengedett, azt mondta, hogy nem kell vigyáznod a kisöcsédre se. Teljesen szabad vagy minden értelemben!- egy cinkos mosolyt villantott Mark felé. Csak én egyedül értettem kétértelműnek Alison kisregényét?
- De sajnos holnap táncórám van! – kezdtem bele a mentegetőzésbe, de már rosszul kezdtem bele. Alison tudja, hogy beteg az oktató így elmarad az óra. A fenébe!!
- Az sajnos elmarad, mert beteg a tánc tanár. Nem tudtad? Most már tényleg nincs semmi programod. Hétkor ott vagyok nálatok. – fejezte be a vitát Alison. Mind a ketten tudtuk, hogy itt vége, nincs több kifogás. Holnap el kell mennem velük a plázába.
- Milyen táncot tanulsz? – fordult ismét felém Mark. Ez a kérdés meglepett. Most mondjam neki, hogy hastáncot versenyszerűen. Ez olyan ciki.
- Hastáncot versenyszerűen már 6 éve! – válaszolta helyettem Alison. Most már kezd tényleg idegesíteni. Túlzásba viszi a dolgot. Ezzel csak azt éri el, hogy beéget Mark előtt.
- Köszönjük Alison, de nem téged kérdezett! – vágtam vissza rögtön. Bárcsak elmennének innen. Nem is inkább én megyek el, de most azonnal. De Alison megelőzött.
- Most mi megyünk, mert Conor még szeretne nekem mesélni valamit.
- Nekem is sajnos mennem kell. A fogas nem javul meg magától – pattantam fel a helyemről.
- Nem izgulj, majd én elintézem! – szólalt meg most először Conor.
- Jaj, hogy te milyen rendes vagy! – mondtam ironikusan.
- Tudom Em. – mondta nevetve. Átfogta Alison derekát és kisétáltak a menzáról. Egyedül maradtam Markkal. Forrt bennem a düh, hogy lehetnek ennyire kegyetlenek a barátaim.
- Valamiért az az érzésem, hogy te nem kedvelsz engem! Miért van ez? Még nem is ismersz. Adj nekem egy esélyt, hogy jobban megismerhess!
- Én nem téged utállak! – bizonygattam saját magamat is. Ez volt az igazság. Nem utáltam, épp ellenkezőleg nagyon is kedveltem. Ez a baj. Nem akarok vele barátkozni, mert annak úgy is rossz vége lenne.
- Nem vagyok valami barátkozós típus, ennyi az egész. Ez nem rólad szól. Ne is törődj velem. Én itt egy senki vagyok, majd te is rájössz. – vallottam be az igazat.
- Hát én nem így hallottam! – vonta fel a szemöldökét. Úristen vajon mit hallhatott?
- Megrémisztesz, mit hallottál? Remélem nem valami ciki dolgot! Biztos csak pletyka az egész. Sok mindent szoktak beszélni az emberek, aminek fele se igaz. – éreztem, hogy elvörösödök. Kezd ez a beszélgetés kényelmetlenné válni.
- Én egy rakás pozitív dolgot hallottam rólad. Akkor azok se igazak? – kérdezte nevetve. Jól elszórakozik rajtam. Miért mit vársz Emma? Rajtad csak röhögni lehet, szánalmas vagy!
- Miféle pozitív dolgokat?
- Azt hallottam, hogy… - már csak suttogott, egyre közelebb húzódott hozzám- nagyon okos és szerény vagy. Sokan szeretnének barátkozni veled, de ezek csak mind érdek barátságok lennének, és ezt te tudod jól. Én viszont nem érdekből szeretnélek megismerni. Érdekes lánynak tűnsz, Emma. Él tanuló és hastáncot tanul? Érdekes kombináció, de tetszik. Engedd meg, hogy a barátok legyünk! Kérlek! – a végét már olyan halkan suttogta, hogy alig hallottam.
- Elég sok mindent hallottál egy nap alatt. – a kérését elengedtem a fülem mellett. Nem akarok vele barátkozni, viszont úgyse tudom megállni beszélgetés nélkül. Annyira megnyugtató és lágy a hangja.
- Tudod mit? Ha nem akarsz barátkozni, akkor ne tedd! De végül egyszer csak azt veszed észre, hogy teljesen egyedül maradsz. – fejezte be a beszélgetést. Felállt az asztaltól és kiment. Annyira furán éreztem magam, mintha örülnék annak, hogy megbántottam már most az elején. Az igazság az, hogy Mark túl szimpatikus nekem. Így mind a kettőnknek jobb lesz. A nap folyamán nem találkoztam többet Markkal. Alison viszont elmondta, hogy visszavonta a holnap esti programot. Nagyon megbánthattam. Milyen önző kis senki vagyok!
- Mekkora barom vagyok! Megbántottam és nem tudom, hogy hozzam rendbe.
- Kérj tőle bocsánatot és kész! Ennyi az egész! De nekem most mennem kell! Majd este beszélünk. Szia Emma!
- Oké! Szia Alison. – elindultam én is hazafelé. Teljesen üres volt a parkoló olyan sokáig beszélgettünk Alisonnal. Nem is volt annyira üres, Mark és az a lány még ott volt. A lány a kocsijában ült Mark pedig az ablakon hajolt be hozzá. Volt valami fura a viszonyukban. Nem tűntek kimondottan szerelmes párnak. Miközben az autóm felé vettem az irányt végig őket néztem, hátha többet megtudok a lányról. Az előttem lévő villanyoszlopot viszont nem vetten észre. Nagy lendülettel fejeltem le a fém rudat. Hatalmas koppanást a sötétség követte. Elvesztettem az eszméletemet. A sötétség körbe ölelt. A fejem sajgott és suttogásokat hallottam. A nevemet suttogták, de én nem figyeltem rájuk. Nagyon fájt a fejem. A hangok élesebben lettek és most már felismertem őket. Mark szólongatott. Ez annyira ciki, biztos látta a koccanásomat. De kíváncsi vagyok az arcára, vajon haragszik még? Megpróbáltam kinyitni a szememet. Az első próbálkozásra sikerült és Mark gyönyörű szemeivel találtam magam szembe. Igéző szemei voltak.
- Emma, jól vagy? Ne hívjak mentőt? Minden rendben vagy?- kérdezte ijedten.
- De szépek a szemeid!- nem hiszem el, hogy ez kicsúszott a számom. Nagyon beverhettem a fejem.
- Nagyon beverhetted a fejed!- nevetett.
- Mármint jól vagyok. De azért köszönöm. – próbáltam menteni a menthetőt.
- Eléggé sápadt vagy.
- Kérdezhetek valamit?- nem tudom ez honnét jött, de meg akartam tudni haragszik- e még rám. Ennél jobb alkalmat nem is találhattam volna.
- Persze.
- Nagyon megbántottalak ma a menzán? Haragszol?
- Miért haragudnék rád? Nem tettél semmi bántót. Lekoptattál egy túl nyomulós srácot.
- Én nem lekoptattalak, csak…
- Nem akarsz barátkozni velem. Értem én. Nincs semmi gond. - mondta mosolyogva. Ez a látszat vagy tényleg nem érdekli? Ezt nem tudtam eldönteni. A következő percben valaki dudált. Biztos a barátnője. Nem akartam elengedni, de nem tehettem mást.
- Most menned kell, a barátnőd már vár! Én jól vagyok. – próbáltam felállni.
- Miről beszélsz? Ő nem a barátnőm, hanem a nővérem, Ashlee. – kérdezte megütközve.
- Tényleg?- akaratom ellenére egy sóhaj hagyta el a szám. Hát akkor lehet, hogy nincs is barátnője?
- Megkönnyebbültél?- kérdezte nevetve. Ekkor jöttem rá, hogy neki is feltűnt a reakcióm hevessége.
- Ezt meg miből gondolod?- ez értelmetlen kérdés volt. Már tudtam előre a válaszát.
- Hát a sóhajodból és abból, ahogy felcsillant a szemed. –jelentette ki szemtelenül somolyogva. Én se bírtam tovább és egyszerre kezdtünk el nevetni. Szerencsére még időben észbe kaptam. Felálltam, hogy távozzak, de ő megfogta a csuklómat és visszarántott.
- Haza kísérlek, hátha kedved támadna még egyszer megölelni egy villanyoszlopot. – nevetett tovább. Nekem viszont lehervadt a mosoly az arcomról.
- Nem is tudom!
- Kérlek Emma!
- Na jó, haza kísérhetsz. Nem baj, ha közben kérdezgetek egy-két dolgot?
- Az attól függ!- mosolygott huncutul.
- Miért éppen most jöttetek ide, évvégén?
- Eddig magán tanulók voltunk, de érettségizni csak a suliban tudunk. Kénytelenek vagyunk ide járni.
- Te szegény!- mondtam nevetve.
- Hát igen, elég nehéz.
- Nem hiányzott a társaság és a hülyülések?
- Egyáltalán nem. Bár ha jobban meggondolom, akkor egy valami igen.
- És mi lett volna az?
- A barátok. Nincs sok barátom. – mondta lehajtott fejjel. Ezzel most üzenni próbál nekem? Bűntudatott éreztem, mert ő csak barátkozni akar én meg leráztam. Talán megpróbálhatnám barátként elfogadni. Javítok a helyzeten.
- Csak, hogy tudd, amit a menzán mondtam, hogy nem akarok veled barátkozni az nem igaz. Megpróbálhatnánk összebarátkozni. Mit szólsz hozzá?
- Ez nagyszerű ötlet és benne vagyok!– teljesen felvillanyozódott ettől.
- Miért voltatok magántanulók?
- A szüleim üzletemberek és sokat utaznak, mi pedig velük utaztunk. Eddig!!- szomorú volt a hangja.
- Nem vagy valami lelkes!
- Nem szívesen hagytam ott az eddigi életemet. Nekem úgy volt jó!
- Sajnálom, hogy így alakult. Egyszer viszont le kell érettségizned!- próbáltam tréfálkozni. Bejött, hangosan felnevetett.
- Nagyon jó vagy figyelem elterelésben, ugye tudod?- kérdezte még mindig nevetve.
- Nem csináltam semmit!
- Humorizáltál! Ez több mint a semmi!
- Nincs humorérzékem! Én csak cinikus vagyok!
- Tényleg az vagy!
- Sok helyen járhattál már!- inkább kijelentés volt, mint inkább kérdés.
- Elég sok helyen!- szája sarkában ott bujkált egy mosoly.
- Most mi a bajod?- kérdeztem egy kicsit hangosabban. Nem szeretem, ha rajtam nevetnek.
- Csak eszembe jutott pár szép emlék.
- Biztos sok szép emléked lehet.
- Igen, de úgy érzem itt még jobb lesz.
- Miből gondolod ezt?- kérdeztem nevetve.
- A humorérzékedből.
Egyfolytában mosolygott és kuncogott. Nagyon aranyos volt. Olyan gyorsan eltelt az idő. Mire feleszméltem már a kapunk előtt álltunk. Éppen befejezte a mesélést. A csend kezdett kínossá válni ezért meg kellett szólalnom.
- Akkor holnap találkozunk. A plázába is jössz este, ugye?- kérdeztem hirtelen, mert eszembe jutott, hogy Alison megemlítette Mark lemondását.
- Sajnos közbe jött egy fontos dolog, sajnálom.
- Semmi baj, majd máskor bepótoljuk.
- Már alig várom.
- Köszönöm, hogy haza kísértél, de most bemegyek. Szia.
- Szívesen tettem. – és már hátat is fordított nekem. Nem néztem sokáig távolodó alakját, szembe kellett néznem a rám váró büntetéssel a reggeli késésem miatt. Nem lesz valami kellemes.
Reggel hamar elkészültem, még egy, az öcsémmel való veszekedést is be tudtam iktatni. Fel voltam dobva, de az okát nem tudtam. A mai napom is szokványosnak tűnt. Találkozok Markkal is. Talán ezért van ez a jó kedv. Lehetséges? Nem valószínű, remélem, hogy nem. Este sokat gondolkoztam rajta, hogy milyen lehet barátnak. Conorhoz tudnám hasonlítani, vele is nagyon jókat szoktam beszélgetni. Ha kell, segítek is neki Alisonnal kapcsolatban. Ez viszont nem sokszor fordul elő. Annyira összhangban vannak. Semmi se tudja őket kizökkenteni. Az a 7 év rengeteget számít. Úgy élnek, mint egy házaspár. Néha egy kis veszekedés is becsúszik, de két perc múlva Conor már bocsánatot is kér mindegy, hogy neki kellene vagy sem. Alison boldog és ez a fontos.
