3 helyen egyszerre?

(A hibákért sorry, de nincs ki bétázza és én túl fáradt vagyok hozzá! Jó olvasást!)

Az ajkaink már majdnem összeértek, amikor valaki kopogott az ablakon. Ijedten sikoltottam egyet. Amikor a szemem ráfókuszált az ablaknál álló személyre azonnal rá ismertem. Megkönnyebbülten húztam le az ablakot.
- Jó estét fiatalok!- köszönt be Sam, a helyi rendőrfőnök. Kedves fickó volt. Egy időben sokat beszélgettem vele.
- Szia Sam! Mi újság?- kérdeztem kíváncsian. Mark csak némán ült mellettem.
- Csak érdekelt, hogy minden oké-e erre felé!- mondta minden sejtető mosollyal.
- Minden oké! Megnyugodhatsz!- mosolyogtam vissza.
- Rendben, akkor én megyek is! Lassan lejár a műszakom és még be szeretnék nézni Eddie-hez.
- Igen mi is indulunk nem sokára, mert apa lassan haza ér és nekem addigra már otthon a helyem.
- Apád már itthon van!
- Micsoda?- kérdeztem ijedten. Apa otthon van? Nekem annyi!
- Igen, de nyugi még ő is benézett Eddie-hez. Ha szeretnéd, akkor szóval tudom tartani egy darabig. Úgy is érdekelne, hogyan javult a labor biztonsági helyzete. – ajánlotta fel nevetve.
- Nagyon szépen köszönöm! Akkor mi most sietünk is haza! Jó éjt Sam!
- Jó éjt gyerekek!- integetett utánunk. Nagyon hálás voltam Samnek. Tudom, hogy mennyire unalmasnak tartja apa beszámolóit a laborról, de ő még is önszántából fog belemerülni a témába.
- Ő meg ki volt?- kérdezte szórakozottan Mark. Az utat figyelte, de közbe néha rám pillantott.
- Csak a helyi rendőrfőnök. Rendes tőle, hogy segít nekem!
- Ja persze! Milyen rendes!- gúnyolódott.
- Mi a bajod vele?
- Semmi! Csak pont rosszkor volt rossz helyen. Ha pár perccel később jön, akkor még jó is lett volna. – dörmögött az orra alatt. Ez most nem olyan méreg volt, mint ami az erdőben volt. Most olyan aranyos volt, ahogy zsörtölődött. Nevetnem kellett rajta. Észre se vettem, hogy haza értünk. Mark kipattant a kocsiból és átsétált hozzám. Némán álltunk egymással szemben.
- Valamit nem mondtam el neked!- mondta miközben lehajtotta a fejét.
- És mi lenne az?- kérdeztem gyanakvóan.
- Amikor elmentem az erdőbe lenyugodni, akkor hagytam egy üzenetet a lányoknak.
- Jaj, Mark ne kelljen mindent kihúzni belőled! Mond már, hogy mit üzentél!
- Csak azt, hogy ne várják meg, amíg haza megyek, mert nem állok jót magamért.
- Istenem! Hihetetlen vagy!- mondtam nevetve.
- Csak egy kicsit ijesztettem rájuk! Ez még nem bűn!
- Nem az!- helyeseltem és egy „jó éjt csókot” nyomtam az arcára.
- Köszönöm, hogy elviseltél ma este!
- Ez volt életem legjobb randija veled!- mondtam viccelődve.
- De hisz ez volt az első randink!- mondta szemrehányóan. De végül ő is nevetett.
- Most mennem kell! Apa hamarosan megjön, nekem meg már csörög a pizsamám.
- Holnap találkozunk!- köszönt el. Mosolyogva léptem át a küszöböt. Nagyon jó volt a ma este. Pár apró dolgot kivéve. Magam elé képzeltem, hogy Mark haza ér és leordítja a lányok fejét. És, hogy őszinte legyek nem érdekelt. Megérdemlik. Bár szerintem Mark túlságosan felfújta az ügyet, de nem volt szívem veszekedni vele. Tegye, amit jónak lát.
Reggel nyúzottan ébredtem. Az éjszaka nehezen tudtam elaludni. Vagy is nem! Amint befeküdtem az ágyba azonnal elaludtam. De a rémálmok nem kerültek el. Álomittasan fordultam a másik oldalamra még egy kicsit szundítani. Bár, ha így folytatom el fogok késni a suliból. Amikor megpróbáltam átfordulni egy kemény valamibe ütköztem. Tehetetlenségemben a szememet nyitottam ki. A látvány sokkoló volt. Egy test feküdt mellettem. A kócos hajtincsek az ég felé meredeztek. Egy halk sikoly hagyta el a szám.
- Ne sikonyálj létszíves!- morogta a test. Erre a hangra bárhol ráismerek!
- Alison? Mi az istent csinálsz te az én ágyamban péntek reggel?- kérdeztem mérgesen.
- Megkérhetnélek, hogy ne kiabálj. Szétmegy a fejem, de te nem segítesz azzal, ha lekiabálod a helyéről. Köszönöm!
- Térj már magadhoz és mondj valamit!- parancsoltam rá most már suttogva.
- Adj egy percet, hogy magamhoz térjek!- emelte fel az egyik ujját a paplan közül. Nem szóltam semmit csak sóhajtva szálltam ki az ágyból. A reggeli sokk után már nem volt kedvem visszaaludni. Inkább lementem a konyhába, ahol felpakoltam egy tálcát rengeteg kajával. Reggelente Alisonnak hatalmas étvágya van! Szerencsém volt már kitapasztalni. Lassan lépkedtem felfelé a lépcsőn. Amikor benyitottam a szobámba Alison már felült és a fejét masszírozta. Mostanában nagyon sokat fájt a feje. Talán el kellene küldenem orvoshoz.
- Tessék, te szerencsétlen!- tettem le elé a tálcát.
- Miért nem emlékszel semmire?- kérdezte teli szájjal. Azonnal neki esett a rántottának.
- Mire nem emlékszem?
- Arra, hogy amikor haza jöttél, én ugyan itt feküdtem és kérdezgettelek. De te oda se figyeltél. Befeküdtél az ágyba, és el is aludtál. Még arra se ébredtél fel, hogy oldalba rúgtalak! Ijesztő voltál. Mint egy zombi!- mire befejezte a mondandóját belapátolta a rántottát és a pirítósnak látott neki.
- Én ilyenre nem is emlékszem!
- Na látod, én is ezt mondom!
- De kérdésemre még mindig nem válaszoltál! Mi az istent csinálsz te az én ágyamban péntek reggel?- ismételtem önmagam.
- Gondoltam saját kézből értesülök a tegnap esti eseményekről. Talán baj?
- Nem, nem baj! Csak a frászt hoztad rám!
- Sajnálom! Legközelebb addig rugdoslak, amíg fel nem kelsz! Így már jobb lesz?- kérdezte gúnyosan.
- Igen, az jobb lesz!- tettem csípőre a kezemet. Fájdalom nyílalt az oldalamba. Hirtelen odakaptam a kezemet. Amikor felhúztam a pólót egy hatalmas nagy zöld foltot vettem észre.
- Talán egy kicsit erősen rúgtam beléd!- állapította meg Alison viccelődve.
- Gondolod?
- Sajnálom!
- Semmi gond! De tényleg nagyon fáradt lehettem, hogy ha még téged se vettelek észre. – jelentettem ki.
- Igen, valamiben nagyon kifáradhattál!- húzta fel az egyik szemöldökét barátnőm.
- Kezdesz az idegeimre menni, már most korán reggel. Ne feszítsd túl a húrt. – fenyegetőztem.
- Ok, ok! Meg se szólalok! Nagyon morcos kedvedben vagy!
- Hát nem is tudom! Egy horkoló testtel ütközök össze ébredésem után pár perccel. Te, hogy éreznéd magad?
- Nem is horkolok!- nyújtotta ki felém a nyelvét. Mindketten elkezdtünk nevetni. A továbbiakban viszont sietnünk kellett, ha nem szerettünk volna elkésni. Villám gyorsan zuhanyoztam és öltöztem fel. Mire észbe kaptam már Mark állt az ajtóban.
- Készen vagytok? – kiabált fel a lépcsőn. Ma viszonylag könnyebb volt a nap. Már senki se volt otthon rajtunk kívül. Frankinek újra reggeli edzése volt. Apa pedig valószínűleg már hajnalban elment dolgozni. Mark otthonosan lépkedett fel a lépcsőn egyenesen a szobám ajtajáig.
- Nem, nem vagyunk kész!- kiabáltam ki a csukott ajtón keresztül. Éppen ruha válság volt. Nem volt mit felvennem. Alison egyik fekete pólót se találta megfelelőnek. Egy szál melltartóban álltam a szoba közepén és dirigáltam Alisonnak, hogy mit vegyek fel. Mark valószínűleg érdekes párbeszédnek lehetet fültanúja. „Ne Alison, ahhoz ne nyúlj hozzá” vagy éppen a „Ez nagyon ronda” vagy a „Túl rövid és ribis”. De volt pár halk sikítás is, amikor ránk zuhant egy adag ruha a szekrény tetejéről.
- Lányok jól vagytok? El fogunk késni!- kiabált be pár perc után Mark. De mi még egyáltalán nem voltunk kész. Nem is reagáltunk kérdésére.
- Ebben nem megyek ki! Mit fog rólam gondolni? Ne merd rám adni Alison Johnson! Többet nem alszol itt hétköznap. Kiborítasz!
- De ez nagyon is szexi. Vedd fel ezt! Hát nem is fogok itt aludni! Nem fogsz egy sima fekete pólót felhúzni! Vedd már észre, hogy van egy pasid! Ne legyél ennyire csőves!
- Ne kiabálj az ég szerelmére! Itt áll az ajtó előtt és valószínűleg mindent hall! Szóval fogd már be! És nem érdekel, akkor is ezt veszem fel, ha törik, ha szakad! Nem fogok rózsaszín izékba öltözni. Jó hogy nem adod oda azokat a göncöket, amiket a tegnap a sárkányok választottak nekem!
- Csssssssssss!- fogta be a számat hirtelen Alison. Ekkor jutott csak eszembe, hogy ezt valószínűleg Mark is hallotta.
- Hát jókor jut eszedbe a cssssssssss!- mérgelődtem, amikor leengedte a kezét.
- Lányok hallok mindent!
- Sajnálom!- kiabáltam ki. Ez annyira megalázó volt!
- Semmi gond, de már csak 20 percünk van beérni az órára. – informált minket Mark. De Alison mintha nem is hallotta volna újra akcióba lendült. Megpróbálta rám erőszakolni azt a sárga dekoltált pólót, amit még tőle kaptam születésnapomra.
- Ha nem hagyod abba, én esküszöm, megverlek!- fenyegettem meg.
- Erősebb vagyok nálad!- nevetett bele a képembe. De a pólót még mindig a kezében tartotta. Kezdett nagyon felhúzni. Az ember lánya már nem is öltözhet kedve szerint. Felháborító. De még mielőtt olyat tehettem volna, amit később megbántam volna Mark nyitott ránk. Érdekes kép tárulhatott a szeme elé. Én egy száll melltartóban és farmerban és Alison, amint a pólót akarja áthúzni a fejemen. Ezen a képtelen helyzeten nevethetnékem támadt. Markban viszont volt annyi udvariasság, hogy a szeme elé tette a kezét és úgy beszélt hozzánk.
- Gondoltam most már be kell jönnöm megnézni, hogy mit csináltok. Nem akartam, hogy vér folyjon. – magyarázta mosolyogva. A szeme előtt tartott kezét néha kinyitotta és éhes pillantással méregetett. Kirázott tőle a hideg.
- Jó de most, hogy meggyőződtél arról, hogy nincs semmi baj, már kimehetnél innen.
- Ja persze! Ok! A kocsiban megvárlak titeket!- értett egyet bólogatva.
- Mindjárt megyünk!- győzködte Alison miközben kifelé taszigálta az ajtón. Nagyon kínos volt. Ezt sose bocsátom meg magamnak. Ennyi eszem is csak nekem lehetett.
- Ez nagyon gáz volt!- sóhajtottam fel, amikor Alison visszatért.
- Láttad, hogy nézett? Még a nyála is folyt!- cincogta Al a visszafojtott nevetéstől.
- Láttam!- válaszoltam mosolyogva. Mind a ketten egyszerre nevettük el magunkat.
- Legalább ma jól indult a napja!- magyarázta lelkesen.
- Nekem viszont felállt a szőr a hátamon. Kirázott tőle a hideg!
- Ne legyél már ilyen! Nyugi van! De most már tényleg menjünk, mert baj lesz!
- Jól van!- hagytam rá. Legyőzötten léptem ki a szobámból a sárga pólóban. Alison akarata érvényesült, nem tehettem ellene semmit. Némán ültem be Mark mellé a kocsiba. Ő viszont széles mosollyal köszöntött.
- Kezdjük előröl a napot! Jó reggelt!- köszöntött újra és egy puszit nyomott az arcomra.
- Jó reggelt!- üdvözöltem én is boldogan. Ez jó ötlet volt. Remélem, nem vár majd magyarázatott a reggeli műsor miatt.
- De egy valamit nem értek!- egy érdekes kérdés jutott eszembe.
- Mit?- fordult felém kíváncsian. Már a suli felé autóztunk.
- Honnan tudtad, hogy Alison ott van nálunk?- na jó kimondva elég hülyén hangzott.
- Alison felhívott reggel és megkérdezte, hogy nem zavarna-e, ha ő is velünk jönne!- válaszolta váll vonogatva. Nem szóltam semmit, csak némán fordultam hátra. Mérgesen pislogtam Alisonra. Nem szólt semmit, csak mosolyogva integetett a hátsó ülésről. Egyszer úgy is megfujtom ezt a lányt. Nem nagyon hiszem, hogy megéri a kampány végét. Mérgesen csaptam be a kocsiajtót, amikor megérkeztünk. Conor már ott várt minket a parkolóban. Mosolyogva figyelte, ahogy halkan, suttogva mormolom kedvese fülébe a fenyegetéseimet.
- Mit csináltak már megint? – fordult Mark felé nevetve.
- Hát majdnem összeverekedtek egy póló miatt! Hallanod kellett volna! Nagyon vicces volt, ahogy győzködték egymást!- nevetett vele együtt Mark is.
- Azt el tudom képzelni! Jól szórakoztál?
- Igen! „Ne Alison, én ezt nem veszem fel! Na de Emma ez nagyon szexi! Pont neked való!”- utánozta Mark a veszekedésünket. Vagy is csak próbálta utánozni. Mérgesen böktem oldalba miközben az iskola felé sétáltunk.
- Szerencséd, hogy tegnap olyan finom volt a vacsora!- néztem rá mérgesen, de közben mosolyogtam.
- Ennek örülök!- mosolygott vissza és megfogta a kezemet. Szerencsénk volt, mert nem késtünk el az óráról. Pontosak voltunk. A nap folyamán többen is megdicsérték a pólómat. A menza felé tartva Greg, a foci csapat kapitánya jött velünk szembe mosolyogva.
- Emma! Nagyon jól áll neked a sárga, tudsz róla?- kacsintott rám.
- Kösz Greg!- feleltem neki mosolyogva. Mark pedig az orra alatt mormogott valamit. Nem értettem pontosan, de ezzel kapcsolatban lehetett. Engesztelésül nyomtam egy puszit az arcára. Mosolyogva fordult felém egy újabb pusziért. De Alison megzavart minket. Hangosan köszörülte meg a torkát és jelentőség teljesen nézett a pólómra.
- Nem fogom neked megköszönni, hogy reggel rám erőltetted azt a göncöt. – jelentettem ki.
- Pedig jobban tennéd! Lásd be, hogy neked nagyon is jól állnak a színes ruhák!
- Ezt a teóriát én se cáfolom!- szólt közbe Mark. Egy huncut mosoly kíséretében suttogott a fülembe.
- A kék melltartó nagyon is jól áll neked!- suttogta. Ettől teljesen elpirultam. Szóval nem kerülhetjük el a reggeli témát. Sietve igyekeztem leülni egy asztalhoz a menzán. Kerültem Mark tekintetét. Inkább a fonnyadt salátámat - amit ebéd gyanánt vettem magamnak- tüntettem ki figyelmemmel. Egyáltalán nem voltam éhes, ezért csak szurkáltam a villával. Egy torok köszörülésre lettem figyelmes, először azt hittem megint Alison szórakozik. De a biztonság kedvéért felnéztem az ebédemből. A látvány egyenesen sokkolt. Angela és Ashlee állt előttem. Az előbbi kínosan feszengett, míg az utóbbi lezseren csavargatta a haját. Fogalmam se volt mit akarhatnak. Lehet, hogy most nyíltan mondják a szemembe, hogy nem kedvelnek? Gyorsabban kezdtem el venni a levegőt.
- Sziasztok!- köszönt kedvesen Angela. Alison hallhatóan szisszent fel. Mérgesen néztem rá.
- Szia!- köszöntöttem mosolyogva. Remegő kezeimet az asztal alá rejtettem.
- Én… és … Ashlee!- itt az említett mérgesen nézett rá Markra. Tényleg elbeszélgetett velük?
- Mi bocsánatot szeretnénk kérni! Szeretném, ha azt a tegnapi dolgot elfelejtenénk. Kezdhetnénk előröl?- nézett rám bocsánatkérően. Ebben a helyzetben azonnal Mark jutott eszembe. Tegnap ő is így nézett rám. Nem tudtam Angelára se haragudni, mert túlságosan hasonlított Rá! Ashlee viszont nem tartozik ebbe a kategóriába. Ő még mindig gyűlölt engem!
- Persze! Felejtsük el!- mondtam lezseren. Jobbnak láttam, ha nem mutatom ki az igazi érzelmeimet. Angela
boldogan ugrált oda hozzám. És egy hatalmas mosoly kíséretében borult nyakamba. Meglepődve ugyan de viszonoztam az ölelést. Alison és a többiek tátott szájjal követték figyelemmel az eseményeket. Egyedül csak Mark vigyorgott.
- Nagyon örülök, hogy rendeződtek a dolgok!- mondta búcsúzóul a lány. Miközben elsétált oldalba lökte ikertestvérét. Ashlee fel nézett ugyan, de csak Markot tűntette ki figyelmével. Mintha valami engedélyre várt volna. És meg is kapta, Mark nagyot bólintott.
- Sajnálom!- szűrt a fogai között Ashlee.
- Semmi gond!- na persze, semmi gond! De mi a francért nem kedvelsz? Kérdeztem saját magamban.
- Mehetek?- nézet esdeklően öccsére.
- Végeztél?- kérdezte vigyorogva.
- Tud, hogy hol a határ!- feleselt vissza mérgesen.
- De ez fordítva is igaz!
- Elegem van belőletek!- suttogta mérgesen Ashlee és már el is viharzott. Hát ez félelmetes volt.
- Hát szerintem jól ment!- töprengtem el hangosan.
- Szerintem, mehetett volna simában is!- fogta meg a kezemet Mark. Nyugtatólag rámosolyogtam.
- Én inkább nem szólók semmit!- fejtettem ki Alison is a véleményét. Válaszként csak összenéztünk Markkal és nevettünk. Nem is Alison lett volna, ha nem szól bele.
- Most mik röhögtök?- kérdezte morcosan.
- Boldogok vagyunk!- ölelte át a vállamat Mark. Éppen egy csókkal akartam helyeselni, amikor el kezdett rezegni a telefonom az asztalon. Örült táncba kezdett jelezve, hogy valaki engem keres. Boldogan nyúltam érte.
- Azt a büdös… - mérgelődtem, amikor a hívó fél nevére esett a pillantásom. A kezdeti jó kedv azonnal tovaszállt.
- Ed bácsi az!- kommentáltam a többieknek is. Alisonék azonnal értették haragom, de Mark nem volt tisztában a névvel járó gondokkal.
- Eddie Newton a nagybátyám. És ha hívni szokott, akkor az azt jelenti, hogy dolgoznom kell menni!- hadartam el magyarázatként. De azt már nem vártam meg, hogy Mark feltegye a kérdéseit! Sietve kaptam fel a telefont.
- Hello! Ed bácsi! Mi újság?- kérdeztettem mosolyogva. Alison velem szembe artikulálva osztotta meg velem, hogy ennyire nem kell erőlködnöm, hiszen Ed nem láthatja a mosolyomat. A megvilágosodás után azonnal lehervasztottam a mosolyomat. Azon kezdtem el gondolkodni, hogy mennyire hülye dolgokat teszek! Hihetetlen vagyok! Aztán eszembe jutott, hogy inkább a bácsikámra kellene figyelni.
- Ne haragudj! Nem hallottam tisztán! Megismételnéd?- füllentettem.
- Ma be kellene jönnöd dolgozni, mert Katy beteget jelentett. És pincérből is kevés van, szóval, ha szólnál Alisonnak és Conornak, azt megköszönném!- recsegte bele a telefonba.
- Ma este? Nem hiszem, hogy ráérnének, de megkérdezem őket!
- Akkor a szokásos időben gyere! Már szóltam Lesnek! Neked nincs több dolgod, csak varázsold el az embereket! Ja és holnap akkor meg a rendes műszak is rád vár! Emma kérlek, holnap nagyon tegyél ki magadért. A bárnak új szponzort szereztem, de kíváncsi lenne az énekesre is. Én azonnal rád gondoltam, hiszen jobb vagy, mint Katy.
- Ez kedves tőled, köszönöm szépen! Ja, de ma táncom lesz, szóval lehet, hogy pár percet kések. Mond Lesnek, hogy kezdje el nélkülem. Egy kis bevezetőt! Oké?- kérdeztem félénken.
- Hát persze Kislány! Na akkor hagylak tanulni! További szép napot Csillagom!- köszönt el.
- Neked is Bácsikám!- tettem le szomorúan a telefont.
- Na mi van?- kérdezte kíváncsian Alison.
- Ráértek ma pincérkedni?- tértem azonnal a tárgyra.
- Az attól függ!
- Én is műszakban leszek, nyugi!- biztosítottam őket egy fintor kíséretében.
- Na jó benne vagyok!- egyezet bele Conor. Al véleményét már meg se vártam. Mindig Conorral van, szóval az ügy lezárva.
- A kis Danny beteg?- kérdezte szomorúan Al.
- Nem, most kivételesen Katy beteg!
- Jaj kislány! Akkor ma te be vagy táblázva rendesen!
- Hát, ja!
- De ezért az edzést megtartod ugye?- kérdezte ijedten Alison.
- Persze, hogy megtartom! 3-ra ott vagyok!- biztosítottam mosolyogva.
- Egyáltalán nem vagyok képben!- jelentette be durcásan Mark. Szegényt teljesen kihagytam.
- Sajnálom! Már mesélem is!- fordultam felé. De előtte még csíptem egy kicsit a pizza szeletéből. Mosolyogva tolta elém az egész tányérnyi kaját.
- Na szóval! Én Ed bácsi bárjában dolgozok, mint énekesnő! Na jó ez túlzás, hogy énekesnő. De jobb szót nem találtam rá!- kacarásztam zavartan. Megint a sok hülyeségem! Istenem!
- Az érettségi idejére felvett mellém egy kisegítőt. A tanulás miatt. Egyébként minden este ott szórakoztattam a népet. Katy a beugró. Felváltva dolgozunk, de néha megbetegszik a 3 éves kisfia. Ilyenkor én ugrok be helyette. De ezek nem valami jók, hiszen azonnal kell mennem és még a hangomat se tudom bemelegíteni és Lessel se tudok gyakorolni. Na mindegy ez nem lényeg! Alison és Conor néha besegít a két pincér mellett. Ez a mai este azért is rossz, mert ma táncórám is van! Nehéz összeegyeztetni a kettő dolgot. Sőt a tánc borzalmasan leszív, teljesen lefáradok. Utána lenyomni még 2és fél óra műszakot nem valami jó dolog. Teljesen hulla leszek. És holnap is én vagyok beosztva. És még azzal is nehezíti a dolgomat, hogy elhívta a szponzort. Fel kell lépnem egy öltönyös majom előtt. és persze, ha már itt tartunk, akkor holnap reggel be kell gyakorolom egy új számot Lessel. Hiszen a régi műsor már teljesen unalmas!- fejeztem be egy sóhaj kíséretében. Adtam neki pár percet, hogy feldolgozza a hallottakat.
- Na és Alison milyen edzésről beszél?- kérdezte végül. Láttam rajta, hogy már csak ezt nem tudta helyre rakni.
- A táncra gondoltam! Emma tartja a táncórákat, amióta a tanár beteget jelentett. És, azt kell mondjam, hogy nagyon jó tanár lett belőle. Imádom az óráidat!- mondta mosolyogva Alison.
- Én is nagyon élveztem őket!- szólt közbe Conor is.
- Nagyon köszönöm srácok! Ez sokat jelent, bár szerintem nem vagyok annyira fantasztikus.
- Ezt majd én ma eldöntöm!- mondta Mark magabiztosan.
- Na nem! Abból nem eszel! Nem jöhetsz be!- jelentettem ki.
- De miért?- kérdezte Alison és Mark egyszerre.
- Mert most nem tartunk fiúknak táncot. – ködösítettem.
- Emma!
- Nem és kész! Téma lezárva!- jelentettem ki. Nem szóltak semmit, de láttam Markon, hogy esze ágában sincs lezárni ezt a témát.
- Te is táncoltál?- kérdezte terelés képen Conort.
- Még most is táncolok, csak más időpontban. Külön választották a táncosokat!- magyarázta.
- Neked is Emma a tanárod?
- Néha! Felváltva dolgoznak Bob-bal.
- Bob?- nézett rám kíváncsian. Féltékeny! Ez annyira jó érzéssel tőlt el!
- 60 éves koreográfus!- sietett a segítségemre Alison.
- De nagyon jó képű! Nagyon bejön. Régen ő volt a nagy Ő!- ugrattam Markot.
- Tényleg?- fordult felém. Játékosan megütöttem a mellkasát és megfogtam a tarkóját, hogy közelebb húzzam magamhoz. Ajkam éppen, hogy csak megízlelhette az övét, mert a hangos bemondó félbe szakított.
- Emma Newtont és Mark Stanlyt hívatják a tanári szobába. Sürgősen!- recsegte be a portás.
- Mit csináltál?- kérdeztük egyszerre a másikat megdöbbenve.
- Semmit!- jött a válasz ismételten egyszerre.
- Menjetek már!- szólt ránk Al. Gyorsan felálltunk és sietve hagytuk el a menzát. Biztos voltam benne, hogy
engem anya hív, de Marknak minek kell jönni?! Nem tiszta! De ha anyámon múlik úgy is kiderül.
- Anya lesz a hunyó!
- Valamiért én is arra tippeltem!- mondta nevetve. És ez be is igazolódott, amint ráfordultunk a tanári folyosójára. Anya már kint várt minket.
- Szerbusztok!- köszönt fülig érő mosollyal. Ebből baj lesz! Már érzem!
- Jó napot Mrs. Newton!- mondtuk kórusban. Ezen már elmosolyodtunk. Nagy az összhang!
- Nem is tudom, hol kezdjem!
- Az elején!- tanácsoltam nevetve.
- Lebuktatok!- mondta fintorogva.
- Bővebben!- kértem ijedten. Vajon mit ért ez alatt?
- Apád tegnap látta, hogy megjöttök. Na meg persze mindjárt tudta, hogy van valami. Azonnal rájött, amikor Sam a laborról kezdett el kérdezősködni! Hazafelé látta, amikor ti kint enyelegtek. És úgy döntött, hogy ma meg szeretné ismerni Markot.
- Na ne!- döbbentem le.
- Mark! Megtisztelnél minket, ha ma nálunk vacsoráznál!- fordult felé. Az én kijelentésemet elengedte a füle mellett.
- Örömmel teszem!- válaszolt. Nekem végem, de nem is vacsora miatt. Hogy legyek ott mindenhol? Táncon, munkában és vacsorán leszek egy időben! Jézusom! Legszívesebben a falba vertem volna a fejem. Ennyire szerencsétlen napot kívánni se lehet!
- Akkor találkozunk este 6-kor nálunk!- köszönt el anya. Amikor becsukódott az ajtó én azonnal teljesítette is az előbbi kívánságomat. Odaléptem a falhoz és gyengéden lefejeltem. Mark mögém lépet és finoman maga felé fordított.
- Mit csinálsz?- kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Egy csődtömeg vagyok!
- Dehogy vagy az!
- De! Meséld el nekem, hogy leszek ma három helyen egyszerre?
- Megoldjuk! Ne aggódj!- simogatta meg az arcomat. Érintése valamelyest lenyugtatott.
- Köszönöm!
- Sose köszönd!- mondta és egy ellenállhatatlan mosolyt villantott felém. Azonnal elolvadtam tőle.

A füstbe ment terv

2010. 08. 19.
A füstbe ment terv

- Csak nem piknik?- faggattam tovább.

- Hogy te milyen kíváncsi vagy! Várd ki a végét!- morogta és még beljebb húzott az erdőben.

- Tádám!- mondta nevetve, amikor rám pillantott. A piknik hely legtávolabbik részén voltunk. Egyetlen egy asztal volt a közelben, ami gyönyörűen fel volt díszítve. Minden négyzetcentijére került egy lámpás. Teljesen ki volt világítva. A teríték is bámulatos volt. A levegőben terjengő fenséges illatokról nem is beszélve. Nem gondoltam volna, hogy Mark ennyire romantikus randit szervez. Tátott szájjal lépkedtem közelebb az asztalhoz. Még pislogni se mertem, mert féltem, hogy akkor eltűnik ez a csoda. Mark szorosan mögém lépet és átfogta a derekamat.
- Tetszik?- suttogta bele a nyakamba. Leheletétől megborzongtam.
- Ennél gyönyörűbb már nem is lehetne.
- Ennek örülök! Azt akarom, hogy ez legyen életed legszebb estéje!
- Valamiért az a benyomásom, hogy ez teljesülni is fog!- mondtam nevetve. Kibújtam öleléséből és oda sétáltam az egyik székhez. Kényelmesen elhelyezkedtem rajta.
- Pincér!- csettintettem viccesen az ujjaimmal. Vette a lapot és lassan megfontoltan lépkedett oda hozzám. Mosolyogva tekintettem fel rá.
- Jó estét hölgyem! Mit hozhatok önnek inni?- kérdezte vicces akcentussal. Annyira aranyos!
- Talán egy kis száraz pezsgőt kérnék!
- Azonnal hozom!- odalépet az asztal melletti pezsgős vödörhöz és egy üveget emelt ki.
- Én csak vicceltem! Nem akarok alkoholt inni!- mondtam neki azonnal. Nem nagyon bírom a piát.
- Nyugalom! Ezt alig lehet alkoholnak nevezni annyira alacsony az alkohol tartalma. Még egy sör is ütősebb nála. – magyarázta mosolyogva.
- Hát akkor esetleg megkóstolhatom!- adtam be a derekamat. Egy pohárral nem árthat meg!
- Jó választás hölgyem!- tért újra vissza a pincér stílushoz. Miután öntött a poharakba egy kis pezsgőt, helyett foglalt velem szembe. Jól érezte magát. Láttam a szemében a vidám fényt. És ettől nekem is jobb lett. Próbáltam elfelejteni a délután történteket. De bármennyire is erőlködtem újra és újra hallottam Ashlee és Angela hangját a fejemben visszhangozni. Szörnyű érzés volt.
- Emma! Valami baj van!- ébresztett fel a merengésemből Mark. Nem kérdésnek szánta, hanem állította.
- Micsoda?- inkább adom az ártatlan kislányt. Mark nem is sejti, hogy mi nyomja a lelkemet. És amíg nem kérdez rá nyíltan, addig én nyugodt vagyok.
- Nem tudom mi bajod, de azt látom, hogy valami nincs rendben. Remélem nem a randinkkal van gond. – a hangjában kétségbeesés rejtőzött. Még a végén tönkre teszem az első esténket.
- Nem dehogy! Ne is gondolj ilyenre, kérlek! Csodás ez az egész!- mutattam körbe. És valóban, teljesen tökéletes volt minden.
- Akkor mi a gond? Tudom, hogy valami nem stimmel! Angela mondta, hogy már délután se volt kirobbanó jó kedved. – nézett rám mindentudóan. Na igen! Ha az embert a füle hallatán beszéli ki a barátja nővérei, nem lehet valami kirobbanó jó kedve. De nem szólók semmit.
- Nincs semmi gond! És nem tudom, hogy Angela ezt miből gondolta!- mondtam mosolyogva. A látszatot fent kell tartani. Minden áron!
- Abból gondolta, hogy amikor kijöttél a fürdőből piros volt a szemed a sok sírástól. Miért sírtál Emma?- kérdezte a kezem után nyúlva, hogy megszorítsa. Jól esett az érintése. Annyira meleg és selymes volt a bőre.
- Hát Angela már csak tudja!- mondtam halkan. De nem kellően halkan. Mark meghallotta és kérdőn nézett rám.
- Mondtak valamit?- kérdezte hangosabban. Nem válaszoltam csak lehajtottam a fejem.
- Emma! Mondtak valamit?- emelt fel a hangját. Már szabályosan kiabált. A szememet szúrták a visszafojtott könnyek. Ennyit a csodás első esténkről.
- Hát nem hiszem!- motyogtam az orrom alatt. Nem voltam benne biztos, hogy meghallotta.
- Igen vagy nem?- kérdezte még mindig mérgesen. Hazudjak neki? Mondjam el az egészet? Vagy csak nyögjek be egy igent és álljak fel az asztaltól? Nem akarok áruló lenni. Azzal nem oldanék meg semmit. De azt se akarom, hogy Mark haragudjon rám. Rövid ideje ismerem, de már most nagyon sokat jelent nekem. Nem akarom mindezt tönkre tenni egy hazugság miatt.
- Igen!- mondtam halkan miközben felemeltem a fejemet. Mélyen a szemébe néztem. A könnyek utat törtek maguknak és elárasztották az arcomat. Egy ideig csak némán néztük egymást.
- De semmi fontos. Nem kell nekik megemlíteni!- mondtam mentegetőzve. Mentettem, ami menthető volt.
- Biztos, hogy fontos, különben nem sírtál volna. – mondta egy kicsit nyugodtabb hangon.
- Nem nagydolog, csak túl érzékeny vagyok. Ez minden!
- Nem Emma! Ezt nem hagyom ennyiben! És ne gyere ezzel a maszlaggal! Mesélj el mindent!
- Nem akarok árulkodós kis iskolás lenni!- motyogtam.
- Nem leszel árulkodós kis iskolás!- mondta nevetve, de folytatta, amikor nem szóltam semmit.
- Figyel! Ez már nem az első! A lányokkal mostanában nagyon elszaladt a ló! De most viszont ez volt az utolsó csepp a pohárban. Szólnom kell nekik, mert eddig hagytam őket. De mivel téged is bele kevertek már nem hagyhatom annyiban. Kérlek, mesélj el mindent!- kérlelt kedves, megnyugtató hangján. Már egyáltalán nem volt ideges! Nagy levegőt vettem és elmeséltem újra az egész történetet. Mark türelmesen várt, hallgatott egy darabig. Láttam rajta, hogy végül nőtőn nő a haragja. Amire befejeztem már a homlokán idegesen lüktetett egy ér. Ennek nem lesz jó vége. Arra vártam, hogy mikor kezd el ordibálni velem, hogy mennyire hisztis kislány vagyok!
- Tudtam, hogy ez lesz a vége! Én hülye még át is engedtem őket. Nem vagyok normális! De ebből most már elég!- kelt ki magából. Hangosan ordibált miközben felrúgta a jéggel teli kis vödröt. A könnyek még gyorsabban kezdtek el folyni. Dühös hangjától pedig kirázott a hideg.
- Nagyon sajnálok mindent. – suttogtam szipogva.
- Ne butáskodj, nem te tehetsz róla!- dörrent rám mérgesen. Na jó ebből elég volt.
- Én akkor inkább haza megyek!- álltam fel az asztaltól és indultam el az ösvényen. Egyszer csak egy kéz nyúlt utánam. A csuklómra fonódott az erős keze és maga felé fordított.
- Nem akartalak megbántani!- suttogta megtörten. Látszott az arcán, hogy mennyire el van keseredve. Rögtön megsajnáltam. Nem lehet neki könnyű.
- Nem bántottál meg!- öleltem át szorosan. Éreztetni akartam vele, hogy én mindig ott leszek neki. Segíteni fogok neki, bármiről is legyen szó.
- Folytathatnánk a vacsorát!- javasoltam nevetve.
- Igen! Ez jó ötlet, de adj egy percet, hogy kellő képen lenyugodjak!- mondta miközben kibontakozott az ölelésből. Kéz a kézben indultunk vissza a kivilágított asztalhoz. Amikor elértük ő tovább lépkedett. Be, egyenesen az erdőbe. Hagytam, hogy elmenjen. Magának kell lerendeznie. Nem akarok beleszólni. Miközben ezen gondolkoztam újra kirázott a hideg, de most már az idő miatt. Nagyon lehűlt a levegő. Jobbnak láttam inkább a kocsiban elfogyasztani a vacsoránkat. Amíg Mark vissza nem jött, nekem volt időm összepakolni mindent. Az egyik fa tövében találtam egy dobozt, amibe a lámpásokat és más díszt pakoltam. Az ételt és a tányérokat is összerendezgettem egy kupacba. Minden készen állt az indulásra, már csak Mark hiányzott. Vajon hol lehet ennyi ideig? Ha két perc múlva nem kerül elő, elindulok érte. Még egy perc se telt le, amikor kilépett az erdőből. Mosolyogva indult el felém. Még oda se ért, amikor kinyújtotta a karjait és egy szívmelengető ölelésbe zárt. Mélyen beszívtam vállának friss illatát. A már jól ismert menta illat volt. Erről az illatról ezentúl mindig ő fog eszembe jutni.
- Mit csináltál a lámpásokkal?- kérdezte nevetve, amikor meglátta a kezemben a telefonomat, ami zseblámpaként funkcionált. Mivel a lámpások nélkül teljes sötétség volt, csak a hold világított.
- Nagyon hideg van ezért gondoltam, hogy ehetnénk a kocsiban is! Nem baj ugye?- néztem fel rá félénken. Nem voltam benne biztos, hogy teljesen lenyugodott már.
- Dehogy baj! Nem is gondoltam erre! Sajnálom! De akkor siessünk, mielőtt megfázol! – karolt belém vidáman. Miután mindent kipakoltunk a kocsiba, vacogva süppedtem bele a kényelmes ülésbe. Mark azonnal felcsavarta a fűtést.
- Annyira szégyellem magam!- fordult felém.
- Semmi szükség rá! Csak ne említsd meg a nővéreidnek! Nem szeretném, ha családi viszály robbanna ki! Egyáltalán nem is akartam elmondani, de Alison is annyira erőltette. Szerinte neked feltétlenül tudni kell róla. Bár nem értem, miért kell ennyire felfújni a dolgokat. Ashlee jól beszélt, volt benne igazság. Én teljesen megért…
- Miről beszélsz Emma? Nem volt benne semmi igazság és egyáltalán nem fújtam fel. – szólt közbe újra mérgesen Mark. Jobb lenne, ha hanyagolnánk ezt a témát.
- Sokat gondolkodtam rajta és arra jutottam, hogy igen is igaza volt. Gondolj csak bele, ha elválunk egyszer egymástól, akkor én kihez fogok először futni, hogy segítsen nekem! Pontosan, Angela és Ashlee lenne az első mentőövem. Ezt ők is nagyon jól tudják. De ha már az elején nem játsszák a jó barátnőt, akkor valószínűleg nem lesz bátorságom odamenni. És így nem maradok a nyakukon. Ez ennyire ésszerű!- fejeztem be a kicsit nyakatekert elméletemet.
- Ez nem változtat semmin. Beszélni fogok velük és kész!- zárta le a témát.
- De engem ne keverj bele, kérlek! Még talán helyre tudom hozni a kapcsolatunkat, de ahhoz az kell, hogy ne mondj rólam semmit. Ígérd meg!- fordultam oda hozzá. Mélyen a szemembe nézet és csak bólintott egyet. Lehet, hogy most füllentettem egy kicsit. Nem állt szándékomban barátnőkké fogadni a sárkányokat. A távolság mindig is meg lesz közöttünk.
- Korog a hasam!- jelentettem be nevetve. Hanyagolni akartam a kellemetlen témát. Ideje a randinkra összpontosítani.
- Rendben! A mai specialitás spagetti műanyagtányérban és –villával. – mondta újra akcentussal. Ezen mind a ketten nevettünk. A vacsora isteni volt és közben rengeteget mulattunk. Nagyon jól éreztem magam. Bár az eredeti ötletem az volt, hogy mindent kiszedek Markból. Hol élt eddig, mit szeret? És ennél furább kérdések is kavarogtak a fejemben. De az egyik legfontosabb kérdésem az exlányról szólt volna. Nem mintha annyira érdekelt volna, csak kíváncsi voltam.
- Nagyon finom volt! Köszönöm szépen ezt a szép estét. – hálálkodtam, amikor az utolsó csepp pezsgőt is megittuk.
- Én pedig nagyon sajn…
- Ne! Ne sajnálkozz!- tettem az ajkaira az ujjam.
- A legtöbb beszélgetésünk bocsánatkérésbe fullad. És szerintem ezt helyre kéne hozni!- folytattam tovább. Válasz helyett Mark csak megpuszilta az ujjamat. Engem pedig elfogott a vágy, hogy most azonnal megcsókoljam. Közelebb csúsztam hozzá, az ujjamat levettem az ajkáról és az én számat közelítettem hozzá. Az ajkaink már majdnem összeértek, amikor valaki kopogott az ablakon.

A piknik! Vagy még sem?

- Persze! 2 perc és ott vagyok!- mondta és már meg is szakadt a vonal.


Sírva rogytam le az ágyra. A kiválasztott ruhámtól meg egyenesen elfogott a hányinger. Rózsaszín? Jézusom! Sokáig csak bámultam a rikító ruha kollekciót, aztán pár perc után elöntött a düh. Mérgesen kaptam fel a göncöket és hajítottam el az ajtó felé. Ebben a pillanatban lépet be a szobába Alison. A repülő ruhák pedig pont fejbe találták.

- Én is szeretlek!- mondta gúnyosan, miközben szemügyre vette a textil kupacot.

- Ne is kérdezd!- mondtam szipogva arckifejezését látva. Ezek a ruhák még neki is meredekek lettek volna. Nem is tudtam, hogy vannak ilyen ruháim!

- Áttértél a rózsaszínre?

- Nem!

- Akkor ezt mivel magyarázod?- kérdezte nevetve és meglengette a pink pólót.

- A sárkányok voltak!

- Kik?

- Mark nővérei.

- Micsoda? Mit kerestek itt? És mi jogon pakolták ki a szekrényedet? Én erről miért nem tudtam?

- Egyszerre csak egyet! És ez nem vicces! Szörnyen érzem magam!- vágtam közbe mérgesen.

- Mesélj el mindent!- ült le mellém az ágyra barátnőm. Hálás voltam neki, hogy mellettem van.

- Mark randira hívott ma este. Telefonon beszélgettünk és megkérdeztem tőle, hogy mit vegyek fel. Ashlee kikapta a kezéből a telefont, és azt mondta, hogy segít, mivel hallotta, hogy nem értek a divathoz! Ez még csak elment. De a többi már kiborított. Már a nappaliban fikázta a házunkat utána, pedig a szobámat is. Nagyon nem kedvelnek. Elküldtek fürödni és hajat mosni. Én a fürdőből hallgatóztam, hogy mit beszélnek ide kint. – suttogtam. Újra felidéztem magamban a kihallgatott párbeszédet.

- Na és mit hallottál?- kérdezte sürgetően Al. Szó szerint elmondtam neki mindent.

- Azok a kis… - mérgesen pattant fel az ágyról.

- Mikor mondod el Marknak?

- Semmikor! Még csak az kéne!- válaszoltam felháborodottan.

- Titkolni akarod?- kérdezte hitetlenkedve.

- Nincs más választásom! Ha ki akarok tartani mellette, akkor el kell tűrnöm mindent.

- Nem lehetsz ekkora nyuszi! Állj oda Mark elé ma este és meséld neki is el!- buzdított.

- Nem lehet! És nem is akarom! Lépjünk túl ezen! Nem fogom Marknak említeni!

- Nem értelek, de nekem mindegy. De ha egyszer fültanúja leszek egy ilyennek, akkor én kérem meg Markot, hogy állítsa le őket!- fenyegetőzött Al.

- Köszönöm, hogy vagy nekem!- öleltem át. A tükörbe nézve egy szörnyet láttam. A smink elfolyt és a szemeim is fel voltak dagadva. Ijesztő volt.

- Ezt tegyük helyre és keressünk valami normális ruhát neked!- tanácsolta mosolyogva.

- Rendben!- egyeztem bele szívesen. Pár perccel később újra a székben ültem és a hajamat fésülő Alisont bámultam a tükrön keresztül. Most figyeltem csak meg az öltözékét. Egy elnyűtt, régi tréning gatya és egy ujjatlan kis felső volt rajta. Ismertem már ezt az összeállítást. Conorral maratoni mozizásra készültek otthon. Én meg csak úgy megzavartam őket. Milyen hülye vagyok!

- Sajnálom!- mondtam szem lesütve. Ennél jobban már nem is szégyellhetném magam.

- Mit is? Hogy elrángattál egy uncsi foci meccs elől? Már majdnem elaludtam a tv előtt!- mondta nevetve, és az utolsó simításokat készítette el a hajamon.

- Nem kellett volna csak így átrángatnom téged!

- Semmi gond! Conor is jött! Épp lent nézi Frankivel a tv-t. Őt is érdekelte, hogy mi akasztott ki ennyire, de inkább nem jött fel.

- Conor is itt van?- kérdeztem elképedve.

- Persze! Aggódik érted, kicsi lány! És tudod mostanában milyen örült gondolataim vannak?

- Ki vele!

- Ha egyszer én meg ő házasok leszünk, akkor a mi gyerekeinkért is így fog aggódni, mint a fogadott húgáért? De még abban se vagyok biztos, hogy megkéri a kezemet! Mit csináljak? Állandóan ezek járnak az eszemben! Segíts nekem!- nézett rám kérlelően.

- Te menthetetlen romantikus vagy!- mondtam neki nevetve. De folytattam tovább, mert nem nevetett velem együtt. Talán tényleg ennyire foglalkoztatja a jövő?

- Biztos vagyok benne, hogy Conor veled képzelte el a hátra levő életét. De azt azért tartsd észben, hogy ő is férfi. Neki ez nem megy olyan gyorsan. Nem sokára összeköltöztök, onnantól pedig egyenes út vezet a házassághoz a ti esetekben. Ne kapkodj el semmit és megkapod, amit kívánsz! Az életénél is fontosabb vagy neki! A gyerekkérdésben meg semmi kétség, hogy Ő lesz a világ legjobb apukája!- mondtam mosolyogva. Alison szemében könnycseppek gyűltek fel.

- Köszönöm! Reménykedek benne, hogy minden úgy lesz, ahogy te mondtad!

- Ezer százalék drágám!- öleltem át. A könnyek már az én szememből is eleredtek. Újra!

- Na de ne sírjuk, mert neked még meg kell csinálni a sminkedet. Lassan fél nyolc és még sehol se vagyunk, mert állandóan lelkizünk!- tolt el magától Al, és elindult a szekrényem felé. Amíg én megcsináltam a sminket, addig ő a ruhásszekrényemet túrta fel.

- Neked csak fekete ruhád van?- kérdezte pár perc után most már harmadszorra.

- Már mondtam kétszer, hogy a legtöbb fekete, de van szürke és fehér is. Ne legyél már ennyire ilyen! Ott van egy rakás ruha, és te nem találsz egy normálist.

- Na és ez? Hogy tetszik?- emelt fel egy nagyon dekoltált koktél ruhát.

- Nem!

- Ez?- majdnem ugyanaz a szabású fehér ruha következett. Talán ez nem volt annyira dekoltált.

- Nem. – mondtam egy kis gondolkodás után. De ez a kis szünet elég volt neki, hogy rájöjjön.

- Neked is tetszik! Szóval akkor ez marad és nincs vita!- fektette le a ruhát az ágyamra. Nem szóltam semmit, csak egy hatalmasat sóhajtottam. Pár perccel később én is végeztem!

- Gyönyörű vagy!- jött be Conor a szobába.

- Köszönöm! Mindent köszönök!- öleltem át boldogan.

- Nincs mit hugi!

- Na és milyen volt a meccs?- kérdeztem kíváncsian. Legalább jót mulatott az este?

- Hát vesztettünk, de Franki keresett 5 dollárt!

- Fogatattok?

- Aha, csak most én vesztettem. – válaszolta nevetve. Egy perccel később megszólalt a csengő. Megjött Mark!

- Sok szerencsét!- suttogta a fülembe Conor.

- Meg lesz!- mosolyogtam rá és elindultam lefelé a lépcsőn. Már hallottam Mark hangját a nappaliból. Remeget a lábam, azért imádkoztam, hogy le ne esek a lépcsőn. Az lenne csak a ciki!

- Mondd el neki!- húzott vissza a könyökömnél fogva Al.

- Nem leszek árulkodós kis iskolás!

- A saját dolgodat könnyítenéd meg vele. – suttogta.

- Nem mondom el neki, de ha nyíltan rákérdez, akkor hazudni se fogok neki!- jelentettem ki erélyesen.

- Jól van! Ez a te döntésed!

- Igen az enyém! Jól mondod!

- Emma kész vagy?- hallottam meg Mark hangját. Mélyen beszívtam a levegőt, hogy kellő képen ellazuljak. Ezután elindultam lefelé a lépcsőn. Újra!

- Káprázatosan nézel ki!- bókolt Mark szájtátva.

- Te is!- öleltem át. De valóban jól nézett ki. Szexi volt. Egy farmert, fehér pólót és egy fekete zakót vett fel.

- Éjfélre itthon legyél hamupipőke!- törte meg a csodás pillanatot Franki.

- Mit zagyválsz már megint?- kérdeztem mérgesen.

- Anya már egyszer itthon volt, de mindjárt el is ment a tanácsgyűlésre. Előtte viszont még elmondtam neki, hogy hova készülsz. Ő üzeni, hogy 10-re itthon legyél. Apa fél 11-re várható és te is tudod mi lesz akkor, ha te még nem vagy itthon!- mondta minden sejtetően flúgos kisöcsém. De végül is teljesen igaza volt. Kitörne a III. világháború. És ez senkinek se lenne jó.

- Értettem!- morogtam.

- És ti Alison? El lesztek Emma nélkül?- kérdezte nevetve Mark. Al és párja fent ült a lépcső tetején abban a hitben, hogy onnét nem látja őket senki. Mi viszont pont rájuk láttunk!

- Mi? Hát persze, hogy elleszünk! Majd eljátszogatunk Frankivel!- mondta Alison fülig pirulva.

- Mi vagyok én? Óvodás?- kérdezte ingerülten Franki. Ezen, mi csak jót nevettünk Markkal. Kifelé tartottunk, amikor Alison még egyszer utánam szólt. Pedig nem kellett volna.

- Emma! Gondold át, amit mondtam. Mindenkinek könnyebb lenne úgy!- mondta jelentőségteljes hangnemben. Én inkább viszont nem reagáltam rá semmit.

- Viszlát!- búcsúztam miközben vissza se fordultam. Becsukódott mögöttem az ajtó és nekem visszatért a remegés a lábamba. Odaléptem Markhoz és átöleltem.

- Ezt miért kapom?- kérdezte nevetve, de még szorosabban húzott magához.

- Hiányoztál!- eszembe jutott a nélküle eltöltött délutánom. Kirázott tőle a hideg.

- Te is nekem! De ennyire rossz volt az ikrekkel?- kérdezte nevetve. Nem is sejti mennyire fején találta a szöget. Tartom magam az eredeti tervhez, nem mondok neki semmit, hacsak nem kérdez rá nyíltan.

- Tűrhető volt!- mondtam fintorogva. A végén viszont én is elnevettem magam, hogy Mark viccnek gondolja.

- Én is valahogy így tippeltem! Na de gyere. Ha 10-re haza kell érned, akkor sietnünk kell!

- Miért? Hova viszel? Alaszkába?- puhatolóztam nevetve.

- Egy kicsit közelebb, de nem árulók el többet!- mondta és az autója felé húzott. 10 perc kocsikázás után ismerős terepre ismertem rá. Mark a kilátóba visz. Imádtam ezt a helyet. Ha tehettünk Alisonnal és Conorral mindig ide jöttünk piknikezni. Remélem Mark is ezt tervezi.

- Megjöttünk!- jelentette ki mosolyogva.

- Jaj! Ez csodás ez a hely!

- Nem ismerted eddig?- kérdezte döbbenten.

- Nem!- gonoszkodni volt kedvem. Hadd élvezze ki a pillanatot.

- Hát ez nagyon jó!

- Vagy várj csak! Ez nem az a kilátó féleség, ahova minden hónapban kijövünk piknikezni a srácokkal?- kérdeztem körbe pillantva. De nem sokáig bírtam nevetés nélkül.

- De egy gonosz boszorkány vagy te, Emma Newton!- morogta Mark miközben magához húzott. Egy hosszú pillanatig csak bámultunk egymás szemébe. Majd egy érzéki csókba forrtunk össze. A várt hatás most se maradt el. Megszűnt körülöttünk a világ. Csak Mark létezett és ez nagyon megnyugtató érzés volt.

- Ezért kellett sietnünk?- kérdeztem egy kicsit kótyagosan a csók után.

- Ezért is!- mondta nevetve. Megfogta a kezemet és a piknik helyek felé kezdett el húzni. Szóval igazam volt. Piknikezni fogunk!

- Csak nem piknik?- faggattam tovább.

- Hogy te milyen kíváncsi vagy! Várd ki a végét!- morogta és még beljebb húzott az erdőben.

Az első díjam!

Megkaptam életem első díját. Jézusom! Ez nagyon jól esik! Azta! http://irnijoo.blogspot.com/ helyről kaptam. Most szeretném megköszönni Launak ezt a csodás díjat. Örülök, hogy rám is gondolt! Aki a díjat kapja, annak el kell mondania magáról 7 dolgot:

1. Régóta dolgozom már ezen a regényen, de valamiért sose állt össze.

2. Az írói ötlet a Twilight saga elolvasása után kezdett igazán érdekelni!

3. Ha a regényről van szó, akkor teljesen maximalista vagyok.

4. Ha nagy leszek újságíró(vagy író) vagy vegyész szeretnék lenni! Az eredeti terv végül is a vegyész, mert már annak tanulok. De még minden változhat! :D

5. Régóta keresem az igaz barátot. Azt, aki tényleg a legjobb, bár van egy-két igaz barátom, de az nem olyan.

6. A regényem főszereplőit próbáltam úgy kialakítani, hogy egyediek legyenek. Nem szeretnék koppintani!

7. Engem a kommentek éltetnek, szóval ne sajnáljátok tőlem! XD  

Én ezekre a blogokra küldöm tovább:

http://gicablogja.blogspot.com/

http://kicsistory.blogspot.com/

http://sehikeblog.blogspot.com/

http://rami23-ifthesungoesdown.blogspot.com/

5. fejezet ( 1. rész)

5. fejezet Ismerkedés a sárkányokkal!


Megvártam, amíg elhajtott a házunk elől. Csak azután fordultam a ház felé. Mi fog rám várni?

- Szóval Mark?- kérdezte mosolyogva anya.
- Szóval Mark!
- Mióta?
- 5 órája.
- Emma! Nem akarok beleszólni, de nekem nem tetszik ez a kapcsolat.
- Anya, csak 5 órája vagyunk együtt, és te máris tiltasz tőle? Ez röhejes!
- Tudom, hogy furán hangzik, de annyira idősnek látszik. Mintha legalább 30 lenne. Én csak neked akarok jót! Fontold meg!- és már sarkon is fordult, ott hagyott egyedül a verandán. A vigyor még mindig ott figyelt az arcomon. Leültem a hintára és csak bámultam a felhőket. Ez most annyira romantikus lenne, ha Mark is itt lenne. De sajnos nincs itt! De ez mennyire érdekes, hogy egy nap alatt mennyire megváltozott az életem és ezzel együtt én magam is. Hihetetlen. Ijedten ugrottam fel, mert a zsebemben rezegni kezdett a telefon. Boldogan vettem fel, mert láttam a kijelzőn Mark nevét.
- Szia!- szóltam bele vidáman.
- Emma? Élsz még? Kíváncsi vagyok édesanyád mit mondott!- nevetett bele a készülékbe.
- Még élek. Csak annyit mondott, hogy szerinte túl idős vagy hozzám!
- Hát én durvábbra számítottam!
- Azt tartogasd apának.
- Már alig várom! Ha már itt tartunk! Nem lenne kedved este velem vacsorázni?- kérdezte kacéran.
- Az attól függ!
- És pedig?
- Te főzöl?
- Most nem! Azt máskorra tartogatom!- mondta nevetve.
- Akkor szívesen megyek! De hova is?- faggattam tovább.
- Az titok! Meglepetésnek szánom.
- De nekem tudnom kell, mert ruhát kell választanom. Vagy akkor meztelenül megyek. – mondtam viccelődve.
- Tökéletes választás hölgyem!- a hangja komolyságot tükrözött, de tudtam, hogy ő is nevet. Kiabálást hallottam a háttérből. Valaki beszélt Markhoz.

- Nem adom! Nem ismer téged! Szállj már le rólam!- kiabálta bele a telefonba Mark. De ezek az utasítások nem nekem szóltak. Egy harmadik féllel hangoskodott. Dulakodást hallottam. Amikor elcsendesedett minden egy ismeretlen, de kellemesen lágy hang szólt bele a készülékbe.

- Szia Emma! Ashlee Stanly vagyok, Mark nővére. Hallottam az előbb, hogy tanácstalan vagy az öltözködés terén. Nem bánnád, ha én meg az ikertestvérem átszaladnánk hozzád? Segíthetnénk ruhát választani. – kérlelt. Mit ért az alatt, hogy tanácstalan vagyok az öltözködés terén? Kikérem magamnak. Nagyon is fontos nekem a divat és értek is hozzá. Csak úgy nagyon nehéz ruhát választani, ha nem tudod, hogy hova visznek. Ez annyira…

- Persze, gyertek csak!- nyomtam el egy fintort. A hangom mégis kedves volt. Megpróbálok jó benyomást tenni. Nem akarok senkivel sem rosszba lenni. Főleg nem a pasim családtagjaival. Még a végén kiutálnak a családból.

- Négyre ott vagyunk!- jelentette be. Választ se várva bontotta meg a vonalat. Már előre látom, hogy mi nem leszünk puszi pajtások. Csak reménykedni merek, hogy a másik iker kicsit kedvesebb.



- Szia! Jó helyen járunk?- kérdezte egy kedves arcú lány az ajtóban állva. A nappaliban lógó falióra pontosan négyet ütött. Pontosan érkeztek.

- Nagy a valószínűsége, hogy igen!- erőltettem magamra egy kedves mosolyt. Mikor akarnak elmenni? Lehet, hogy addig maradnak, amíg az öccsük értem nem jön? Az katasztrófa lenne. Nem tudom ilyen sokáig türtőztetni magam.

- Hello! Én Angela Stanly vagyok!- mutatkozott be.

- Hello!- ráztam vele kezet.

- Engem pedig már futólag ismersz!- fordult felém Ashlee. A kedves telefonáló. Nem is lehetne őket összetéveszteni. Bár külsőleg mindenben hasonlítottak kivéve a hajuk színe. Angela hosszú barna hajjal, Ashlee pedig hosszú szőke hajjal rendelkezett. Viselkedésben is talán Angela volt a visszafogottabb. Mintha ő érettebb lenne. Ashlee a nappali felé vette az irányt és a szekrényben lévő tárgyakat vette szemügyre. Nem tetszését egy-egy darab iránt fintorral jelezte. Nem idegesítettem fel magam. Nem éri meg. Angela viszont a jól nevelt kislány benyomását kelltette. Illedelmesen állt a szoba közepén hangtalanul.

- Nagyon szép a házatok!- mondta végül egy mosoly kíséretében. Na jó kezdem kialakítani a véleményemet a lányokról. Eddig Angela áll az élen a jók listáján.

- Igen! Annyira…öhm…szokványos! Igen! Szokványos!- sétált oda hozzánk Ashlee is. Na jó most már teljesen biztos, hogy Angela nyerte a jó kislány címet. Ashlee pedig kezd felidegesíteni. Még szerencse, hogy Anya nincs itthon. Minden percben azon dolgozik, hogy tegye még egyedivé a házat. Minden maradék energiáját ebbe fektette. Ez a megjegyzés most földig rombolta volna az eddigi munkáját.

- Nagyon köszönöm!- de csak neked Angela. Tettem hozzá magamban.

- Na akkor mire várunk? Kezdjünk bele!- javasolta Angela.

- Ok! Erre van a szobám!- mutattam nekik az utat. Már előre rettegtem, hogy mi lesz a véleményük a szobámról. Félve tártam ki az ajtót.

- Nem is rossz!- vonta meg a vállát Ashlee miközben belépet a helységbe. Vettem egy mély levegőt, hogy lenyugtassam magam. Nem fog érdekelni a véleményük. Ez az én birodalmam, nekem így tetszik. Ez van!

- Nekem is tetszik! Imádom a lila színt. – jegyezte meg mosolyogva Angela. Egy ikerpár hogy lehet ennyire különböző? Egy angyal és egy ördög! De nekem van egy olyan érzésem, hogy az angyal se valami angyali! Ez csak egy teszt lehet. Kíváncsiak arra, hogy mennyire vagyok Markhoz való. Csak ezt a délutánt kell kibírnom. A végeredmény se érdekel. Nem tetszek neki? Na és akkor mi van? Nem velük akarok járni, hanem az öccsükkel.

- Nekem is a lila a kedvencem. – erőltettem magamra egy újabb mosolyt. A szobával pedig nem tudom mi a baj. Nekem nagyon tetszik. Sokat dolgoztam rajta. A falak ibolyaszínűen pompáztak. A szoba többi berendezése is a sötétebb színek felé hajlottak. Még az ágyneműm is lila volt. Imádtam ezt a kis helységet. Ez az én birodalmam volt. A legtöbb időmet itt töltöttem. Minden az én ízlésemnek felelt meg. És ha ez nekik nem felelt meg, akkor kívül tágasabb. De mégse küldhetem el őket. Mark biztos megharagudna rám. Annyit pedig nem érne meg.

- Kezdjünk is hozzá! Először menj és fürödj meg, mosd meg a hajadat. – adta ki az utasítást Ashlee. Nagyszerű! Most meg átment parancsnokká. Nem élem túl a délutánt! Szó nélkül fordítottam neki hátat és masíroztam be a fürdőszobámba. Nem siettem el a dolgokat. Várattam őket, amennyire csak lehetett. Jó ötletnek tűnt újra borotválni a lábamat is. Bár ez feleslegesnek tűnt, mivel ezt már tegnap este lerendeztem. De ezt rajtam kívül senki se tudta. Vígan dúdoltam zuhanyzás közben. Addig a pillanatig, amíg fel nem ötlött bennem egy kérdés. Vajon most mit csinálnak odakint? Lehet, hogy már a nagy kést fenik és csak arra várnak, hogy kilépjek a fürdőből? Vagy már rég átkutatták az egész szobát, bizonyítékokat keresve. Bármi megfelelne nekik, csak bizonyítsák a bűnösségemet. Nem vagyok megfelelő Marknak! Szerintük! Sietve fejeztem be a tisztálkodást. Kapkodva fésültem ki vizes, bozontos hajamat. Eközben végig füleltem hátha meghallok valamit a kinti zajokból. Csak egy kis hangfoszlányt, ami elárulná mit művel a két sárkány a szobámban. De semmi! Mint ha üres lenne a szoba. Nem volt kedvem hozzá, de kénytelen voltam fogat is mosni. Fogmosás közben hallottam meg a hangokat. Beszélgettek. A beszélgetés elejét nem hallottam tisztán, de a többit igen. Nagyon tisztán hallottam olyan volt, mint ha ott álltak volna az ajtóm előtt. Hangtalanul szeltem át az ajtó és a köztem lévő távolságot, hogy még jobban halljam minden szavukat.

- Nem kellene ennyire bunkónak lenned! Adhatnál neki egy esélyt!- mondta szemrehányóan Angela. A hangjukat már meg tudtam különböztetni. Angela hangja mélyebb volt egy kicsivel.

- Te játszod meg magad! Nem kell a jó tündért adni! Mindketten tudjuk, hogy mi lesz a vége! Nem akarom, hogy rajtunk maradjon aztán! Nem hiányozna senkinek se egy gimis hajrá cica. Jó lenne, ha ezt te is észben tartanád! Nem akarok miattad szívni a végén! Értettük egymást?

- Persze! De akkor is lehetnél vele kedvesebb! Csak egy pöpet! Kérlek!

- Utálom, amikor ezeket a szavakat használod!- morogta mérgesen Ashlee.

- Én pedig azt utálom, amikor ennyire szívtelen vagy!

- Na bumm! Ezt jól megkaptam. Most én vagyok a hibás? Pedig nem az én hibám, ami történt!

- Tudom, hogy nem a tiéd, de te megnehezíted ezt az egész dolgot!

- Oh, könyörgöm lépjünk már túl ezen! Tegyük rendbe a csajt, aztán lépjünk le, mert engem már nagyon nyomaszt ez a szoba. Hogy képes ebben élni valaki?- kérdezte undorodva Ashlee.

- Fogd most már be!- parancsolt rá erélyesebben testvére. Tejesen ledermedtem. Többször is lejátszottam magamban a kihallgatott beszélgetést, de akkor sem hittem el. Miért utálhatnak ennyire? Éreztem amint a forró könnyek utat törtek maguknak, és elárasztották az arcomat. Erőtlenül csuklottam össze a padlón. Nem volt semmi kedvem, se energiám kimenni a sárkányok közé. De akkor mit tegyek? Nincs más választásom, szembe kell velük szállnom. Vagy csak hagyom az egészet. Tűröm a megaláztatásokat és boldogan élek tovább Markkal. Igen! Valószínűleg ez lesz a legjobb megoldás! Összeszedtem minden bátorságomat és kimentem.

- Na végre! Azt hittük ki se jössz!- pattant fel az ágyról mosolyogva Angela. Eszükbe se jutott, hogy esetleg halottam minden szavukat. Bárcsak ki se jöttem volna. Szerencsére a könnyes szememet se említették. Azt viszont biztos észre vették, de nem szóltak semmit.

- Ülj le ide és csukd be a szemed!- parancsolt rám a másik. Ekkor viszont már kezdett idegesíteni ez a hangnem. Mit gondol magáról? Ki ő?

- Pár perc és kész vagyunk! A ruhádat meg már kiválasztottuk, ott van az ágyon!

- Köszönöm szépen! Mindent!- mondtam tettetet kedvességgel. Becsuktam a szemem, és hagytam, had dolgozzanak rajtam. Megbíztam bennük, hiszen nem tehetnek semmit. Mark arra úgy is rájönne. Nyíltan nem támadnának. Pár perc múlva tényleg végeztek is. A sminkem, a hajam, minden tökéletes lett. Tetszett!

- Kész vagy! Elégedett vagy?- húzott fel a székből Angela.

- Igen! Tetszik! Köszönöm még egyszer.

- Nincs mit! De nekünk most mennünk kell! Mark fél nyolcra jön érted! Sok szerencsét!- búcsúzott el egy puszi kíséretében Angela.

- Viszlát!- sétált ki a szobából Ashlee is. Az ajtó csukódásakor megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Miközben a könnyek újra elöntötték az arcomat a telefonomért nyúltam.

- Itt a boldog szerelmesek klubja, miben segíthetek?- vette fel Alison viccelődve a telefont.

- Segíts!- suttogtam elcsukló hangon. A könnyek égették a szememet.

- Ajaj! Mi a baj?

- Át tudsz jönni?

- Persze! 2 perc és ott vagyok!- mondta és már meg is szakadt a vonal.