4. fejezet (1.rész)

4. fejezet (1. rész)

Egész éjjel Markon gondolkodtam. Vajon hogy érezte magát? Lehet, hogy haragszik rám? A legfontosabb kérdés, hogy a szívemre vagy az eszemre hallgassak. A szívem azt súgja, hogy nyugodtan közeledjek felé. Az eszemre hallgatva viszont nagy ívben el kellene kerülnöm. Most mit csináljak? Tetszik, nagyon is tetszik Mark, de ez a tegnapi dolog nem hagy nyugodni. Miért kellett elrontania. Olyan kellemes este volt.
Reggel ébredés után azonnal kikötöttem, hogy Mark csak egy barát. Nem lesz több kétszemélyes találka. Alison vagy Conor mindig ott lesz a közelben. Azt viszont nem akarom, hogy teljesen eltávolodjunk. Az idő majd mindet megold. Remélem!
A reggelem gond nélkül indult. Túl sok minden járt a fejemben, ezért a külvilágot teljesen kizártam. Amikor elindultam otthonról még mindenki aludt. Fogalmam se volt miért mentem el otthonról olyan korán. De legalább volt időm mindenre. Először a kedvenc pékségembe mentem. Vettem reggelit Conornak és Alisonnak is. Aztán egy ajándékboltba mentem, már vagy két hete történt, hogy eltörtem egy képkeretet. Az egyik kedvenc képem volt rajta. Alison mellett pózolok az osztálykiránduláson, a háttérben pedig Conor készült beleesni a hegyi patakba. Emlékezetes kirándulás volt.
Amire a suliba értem, már voltak páran az osztályban, de Markot nem láttam. Az első 2 órát nélküle vészeltem át. A harmadik óra előtt találkoztunk össze, de csak egy hűvös köszönésre telt tőle és már ott is hagyott. Szóval haragszik! Hát ez csodás. A mai napomat még az is rontotta, hogy Alisonék se jöttek be. A délelőtt folyamán kaptam tőle egy üzenetet, hogy San Franciscóban vannak. Ez a nap egy katasztrófa volt. Már alig vártam, hogy hazaérjek. A délután nagy részét futással töltöttem, de Markkal nem találkoztam. Fáradtan és szomorúan kezdtem neki a tanulásnak estefelé. Nem sok minden ragadt meg, ezért is örültem, hogy Alison felhívott.
- Szia! Hogy telt a napod? – kérdezte vidáman.
- Addig talán egész jónak tűnt, amíg meg nem tudtam, hogy ti ma San Franciscóban voltatok. Mi a francot kerestek ti ott? Miért nem szóltál nekem? – zúdítottam rá a kérdéseket telefonon keresztül.
- Sajnálom Em! Reggel találtuk ki Conorral!
- De mit is?
- Házat néztünk! Találtunk is egy csodásat! Annyira tetszik!
- Házat? Nektek? Minek? – értetlenkedtem.
- Mind a ketten ott tanulunk tovább. Minek ezt túl bonyolítani, összeköltözünk és kész.
- Hát ez nagyszerű! – lelkesültem be én is.
- Meg is vettétek már?
- Még nem! Körülnézünk máshol is! De nekem ez a kedvencem. Conornak is nagyon tetszik. Egy hatalmas udvar is van hozzá. Egy édes kis családi ház.
- Örülök, hogy legalább neked jól alakult a napod. – közöltem vele egy fanyar mosoly kíséretében.
- Jézus!- kiáltott fel hangosan.
- Most jutott csak eszembe! Van egy fantasztikus ötletem! Holnap órák után gyere a könyvtárba, hozd magaddal Markot is!
- Az nem biztos, hogy menni fog!- mondtam szomorú hangon.
- Miért mi történt? Tényleg! Te még tartozol nekem egy beszámolóval.
- Jaj, Alison!- sóhajtottam fel.
- Em, mi a baj?- kérdezte aggodalmasan.
- Mark haragszik rám!
- Haragszik? Mit csináltál?- értetlenkedett.
- Tegnap este meg akart csókolni, én viszont elküldtem.
- Ez a gondja?
- Igen! Miért ez nem elég?
- Beszélj vele! Honnét veszed, hogy haragszik rád? Mondta?
- Éppen ez a baj! Ma nem is szólt hozzám. - majdnem elsírtam magam.
- Emma, úgy sajnálom! Én pedig pont ma nem voltam suliban. Ne haragudj!
- Nincs semmi baj! Nem kell mindig engem pátyolgatni!
- Oh, dehogy nem aranyom!- válaszolt nevetve.
- Na, de most elmesélsz mindent! Mi történt tegnap este?
- Miután te megadtad a kezdő hangulatot?- kérdeztem mérgesen.
- Nem kell megköszönni! Én csak kedvet csináltam a randihoz!
- Nem volt randi! Bár ha visszagondolok, lehet ő is randinak vette!
- Mit csináltatok? – faggatott tovább kuncogva.
- Beszélgettünk, megismertük egymást!
- És milyen volt?- kérdezte sürgetően.
- Mi milyen volt?- kérdeztem vissza.
- Hát a csók!
- Nem csókolt meg!- mondtam lemondóan.
- Nem?- kérdezte ő is hasonló hangnemben.
- Al, nem is ismerem!- jelentettem ki észhez térve.
- Nem azt mondtad, hogy ismerkedtetek?
- De igen! De még nem az igazi! Vannak még sötét foltok itt-ott.
- Sötét foltok!- ismételte meg halkan és megfontoltan.
- Egészen jól éreztük magunkat, addig a percig, amíg nem akart megcsókolni. Akkor észhez tért és elindult haza. De az ajtóban visszafordult. Várta, hogy majd én marasztalom. Én viszont elküldtem. Hülyeséget tettem?
- Nem dehogy! Ha te nem akarod, akkor nem! Ezt neki is el kell fogadnia. Szerintem, Mark egyáltalán nem rád haragszik, hanem saját magára. – mondta komoly hangon. Ilyenkor leginkább egy pszichológushoz tudtam hasonlítani.
- Biztos vagy benne?- kérdeztem gyanakodva. Legtöbbször Alison Conorból indul ki. Ebben az esetben viszont Mark és Conor nagyon különböző.
- Bízz bennem!- kérlelt.
- Olyankor mindig rosszul járok!- vicceltem el a dolgot.
- Ha-ha. Nagyon vicces vagy!- vágott vissza mérgesen. Válaszolni viszont nem tudtam, mert kopogtak a szobám ajtaján. Valószínűleg a dilis öcsém az.
- Alison tartsd egy kicsit! Franki zaklat már megint.
- Ne bántsd azt a kedves gyereket!- figyelmeztetett nevetve.
- Késő bánat!- leraktam a telefont az asztalra.
- Öcsi, nem veszek tőled semmit! Mindig csak ilyen szarokat árulsz! Keress munkát, ne rajtam élősködj!- kiabáltam ki az ajtón keresztül.
- Nem akarok semmit se eladni!- hajolt be apa a nyitott ajtón.
- Jaj, bocs! Az őrületbe tud kergetni a hülye pénz keresésével. - kezdtem bele a panaszkodásba.
- Emma! Ha éppen most bántalmazod az öcsédet, akkor fel kell szólítsalak az azonnali befejezésre!- kiabálta bele Alison a telefonba. Ezt aztán megfogalmazta!
- Nem vertem meg! De most le kell raknom! Majd még beszélünk! Jó éjszakát!- búcsúztam el nevetve tőle. Mikor leraktam a telefont visszafordultam apához. Már az ágyamon ült és engem nézett.
- Alison volt?
- Ki más?- kérdeztem vissza nevetve, ő is bekapcsolódott. Jól ismerte a barátnőmet. A kapcsolatuk nagyon jó volt. Apa lányaként szerette Alisont. És ő is viszont, talán azért is, mert Alisonkiskorában elvesztette az édesapját. Fred bácsi rendőr volt. Egy akció közben szívinfarktust kapott és meghalt. Alison nem is fogta fel akkoriban.(Nem mintha én igen!) az anyukájának viszont nagyon nehezen viselte.
- Beszélni szeretnék veled!- jelentette ki már jóval komorabb hangon.
- Miről?- kérdeztem gyanakodva. Volt egy sejtésem.
- Franki mesélte, hogy tegnap volt egy vendéged!- mondta sejtelmesen. Mélyen a szemembe nézett. Ilyenkor az a benyomásom támad, hogy olvas a gondolataimban. Annyira mélyre néz, hogy mindent tud rólam. Utáltam, ha ezt csinálja, ezért is hajtottam le a fejemet válasz közben.
- Igen! Egy osztálytársam volt itt! De csak a kampány miatt jött! – kezdtem bele a mentegetőzésbe.
- Nem azért mondtam, hogy számon kérjek tőled bármit is. Csak érdeklődtem! Ez baj?
- Nem, dehogy! Csak már ismerlek, tudom milyen vagy, ha ez a téma szóba jön.
- Én csak féltelek! Meg is van az okom rá!
- Tudom! Nem is mondtam, hogy gond! Mark Stanly viszont csak a barát! Egyébként viszont nagyon rendes!
- Stanly? Nem ismerős a neve!- gondolkodott el.
- Most költözött ide a családjával!- segítettem ki, mielőtt utána kérdezne a rendőrségen.
- És már is ilyen jó barátok vagytok?- csodálkozott el.
- Nem igazán! De egy párba osztottak minket be!- ismertem be.
- Rémlik valami! Ja, hát persze! Anyád említette, hogy jelentkeztél a bálkirálynő címért. – emlékezett vissza kuncogva.
- Maradjunk inkább annyiban, hogy a tudtom nélkül neveztek be. – javítottam ki morcosan.
- Ha ez számít, akkor én rád szavaznék!- suttogta a fülembe.
- Köszönöm szépen! Legalább egy szavazatom lenne!
- Ne butáskodj!- rázta meg a fejét.
- Alison és Conor is rád fog szavazni, és az már 3. - viccelődött.
- Ha-ha! Köszönöm apa! Ez biztató volt. – zsörtölődtem tovább. Már elindult kifelé a szobából, de hirtelen visszafordult.
- Én szavazatok nélkül is büszke vagyok rád! De szeretném, ha beleadnál mindent ebbe a kampányba. Mutasd meg mindenkinek ki is az az Emma Newton.
- Mindent megteszek a győzelemért. Ebben biztos lehetsz!- biztosítottam apát.
- Ebben nem is kételkedek! De most már megyek, te is jobban járnál, ha lefeküdnél aludni! Jó éjt kölyök!- búcsúzott el és már be is csukódott mögötte az ajtó. Nekem viszont nem volt kedvem aludni, ezért inkább visszahívtam Alisont. Hosszan ecsetelte a jövőbeli otthonuk belső elrendezését. Alig hagyott szóhoz jutni. Néha volt csak alkalmam egy igen vagy egy aha beékeléséhez. Még arra is volt alkalmunk, hogy részletesen elemezzük Mark viselkedését. Al most már teljesen biztos volt abban a megállapításában, hogy Mark csak is magára haragszik. Éjfél tájt aztán elbúcsúztunk egymástól, amint leraktam a fejem a párnára azonnal elnyomott az álom. Reggel nyúzottan ébredtem. Nem javított a helyzetemen az se, hogy kis híján összetörtem magam. Szerencsétlenségemre megbotlottam Franki egyik cipőjében és lebucskáztam a lépcsőn. Szitkozódva tápászkodtam fel.
- Jézus! Emma jól vagy?- szaladt ki a konyhából Franki.
- Jól, de ha még egyszer eldobálod a cipődet, akkor én fogom lenyomni a torkodon! Megértetted?- fenyegettem meg dilis öcsémet.
- Nem jól indult a nap?- kérdezte vidáman apa, aki a nappaliból sétált ki.
- Hát nem is tudom! Most estem le a lépcsőn a hülye öcsém hülye cipője miatt. Ez milyen kezdésnek számít?- füstölögtem. De hiába, már senki se figyelt rám. Mindenki ment a dolgára. Nekem is sietnem kellett, ha nem akartam megint elkésni. Egy kiadós reggeli, fogmosás és fésülködés után már útra készen álltam a nappali közepén. Apa volt csak ott, tévézett.
- Hol vannak a többiek?- kérdeztem, miközben körbe néztem a szobában. Túl nagy volt a csend. Csak azt a politikust hallottam, aki a tévében szövegelt egy új és megbízható világról. Bla-bla-bla, egy csomó unalmas duma. Nem is értem apa, hogy képes végig hallgatni az ilyen dolgokat.
- Anyád bevitte az öcsédet a reggeli edzésre.
- Ja, tényleg. Te miért vagy még itthon?
- Ma csak délre kell mennem!- folytatta a válaszolgatást miközben váltogatott a tévécsatornák között.
- Az tök jó! Én viszont megyek, mert anya megint dogát írat, ha elkések.
- Az anyák már csak ilyenek. – mondta apa nevetve.
- Szia apa! Este találkozunk!- búcsúztam el.
- Szia kölyök! Sok szerencsét!- már az udvaron vágtam át, amikor eszembe jutott, hogy lesz testnevelés órám is. Visszamenni már nem volt időm a cuccomért. Majd kitalálok valamit. Beültem a kocsiba és indítottam. Indítottam volna, ha…
Ha elindult volna. De csak nyöszörgött. Na ne, ez nem létezik. Lehetetlen! Késésben vagyok és a kocsim éppen akkor krepál be. Ehhez már tehetség kell Emma Newton! Villámgyorsan szaladtam vissza a házba.
- Apa! Nem indul a kocsim!- kiabáltam kétségbeesetten.
- Majd megnézem! Elviszed az enyémet?- fordult felém.
- Inkább akkor megyek gyalog! Neked is kellenne majd! Sietek! Szia!- és már futottam is kifelé. Még kiabált utánam valami, de azt már nem értettem. 3 utcányi futás után iszonyúan elkezdett fájni a lábam. És nem azért, mert puhány vagyok! Nem! Azért mert Alison ajándék magas sarkú cipőjében voltam. Ezeket viszont nem a maratón lefutására tervezték. Már csak 7 perc volt vissza becsengetésig. Vesztettem! Legalább még 15 percre lenne szükségem, hogy beérjek a suliba. Vesztes vagyok! Szomorúan vettem le a kényelmetlennek bizonyuló gyönyörű cipőt. Rajtam már csak a csoda segíthet. Pár perc mezítlábas séta után a fekete Mercedes fékezett le mellettem. Az a kocsi volt, ami az elmúlt két nap elfoglalta a nem hivatalos parkolóhelyemet. A sötétített üvege leereszkedett. Az én szám meg tátva maradt. A kocsiban Mark ült és éppen engem vett szemügyre. Nem lehettem valami megszokott látvány. Mezítláb mászkáltam és a hajam is valószínűleg egy szénakazalra emlékeztetett. Erre a cikis dologra gondolva azonnal elpirultam, amit persze Mark is észre vett.
- Elvihetlek a bálba hamupipőke?- kérdezte nevetve. Talán már nem is haragszik! Talán Alisonnak volt igaza?
- Csak ha a mostohának nem szólsz róla!
- Lakat a számon! De ha nem szeretnénk dolgozatot írni történelemből, akkor azt javaslom, siess!- tanácsolta. Sietve ültem be mellé a kocsiba. Útközben nem szóltunk semmit. Megigazítottam a hajamat, felvettem a cipőmet és egy kis sminket is megengedtem magamnak. Mire beálltunk a suli parkolójába én teljesen elkészültem. A lehető legtöbbet hoztam ki a hajamból is. Még egy utolsó pillantást azért megengedtem magamnak a tükörbe.
- Tökéletes nézel ki! Ne aggódj!- nyugtatgatott Mark.
- Köszönöm szépen!
- Beszélhetnék veled?- kérdezte félénken. A parkoló már teljesen üres volt. Nem kellett félnem, hogy valaki meglát minket. A csengetésig viszont már csak pár perc volt vissza. Sietnünk kell.
- Beszéljünk inkább a teremben. – tanácsoltam.
- Rendben, menjünk!- elindult befelé és engem is magával húzott. Az osztályból már mindenki megjött. Beszélgettek, tanultak vagy zenét hallgattak. Amikor viszont beléptem a terembe Markkal az oldalamon mindenki elcsendesedett. Már megint azt csinálják. És a tekintetük! Tess pillantása a legrosszabb! Ha szemmel ölni lehetne, én már halott lennék.
- Wáó Emma! Ma igazán kitettél magadért csak kár, hogy rajtad nem látszik. Hány órát dolgoztál a hajadon? Mindegy, mert megérte. Tényleg egy szénakazalra emlékeztet!- monológját egy ördögi kacajjal zárta le. Annyira megalázó volt. Rémesen éreztem magam. Amikor anya belépett a terembe Mark még mindig ott állt mellettem, de észbe kapott és egy üres pad felé húzott. Leültetett a székre, mint egy élőnagyságú babát. A döbbenetből még nem ébredtem fel. Korán reggel egy Tess-féle kijózanítás furán hat az emberre. Mark leült mellém. Nekem viszont az egyik rossz tulajdonságom kezdett felszínre törni. Ha mérges vagy ideges vagyok sokszor előfordul, hogy elerednek a könnyeim. Ez most is megtörtént. Nem tudok ellene mit tenni. Próbáltam Mark elől elrejteni az áruló könnyeket, de nem igazán sikerült. Amikor rám nézett azonnal észre vette és egy papír fecnit csúsztatott elém.
• Jól vagy?
• Persze, csak mérges vagyok!!!!
Ez egy kitűnő ötlet volt. Így lesz alkalmunk megbeszélni a dolgokat.
• Nem érdemes miatta sírni! Hidd el!
• Teljesen jól vagyok, de mérgemben sokszor sírok! Most is csak ez az oka!
Elolvasta a válaszomat és egy hatalmas mosollyal fordult felém. De a levelezést folytatta tovább.
• Örülök, hogy nem vagy elkeseredve! :)
• Kérdezhetek valamit? - kezdtem bele.
• Csak nyugodtan!
• Haragszol rám?
• Rád sose lehet haragudni! Egyedül csak is magamra haragszom! Egy bunkó állat voltam azon az estén!! Tönkre tettem mindent. Sajnálom!! Kérlek TE ne haragudj rám!:(
• Fel se merült bennem, hogy nehezteljek Rád! Egy kicsit meglepett a dolog. Ennyi! De legközelebb létszíves figyelmeztess előre, mielőtt letámadnál!!!! Egyébként tényleg tönkre tetted az estét, de kit izgat!? :)
• Te aztán meg tudod lepni az embert. Ne aggódj, nem lesz több támadás a beleegyezésed nélkül! Reménykedek benne, hogy minél előbb beadód a derekad! :)
• Ha így folytatód, nem lesz több „megbeszélés”
• Csak vicceltem!
• Szerencséd :)
• Rejtsd el a lapod, mert anyud erre felé jön!!!
És valóban. Éppen, hogy csak ki tudtam menteni anya kezéből a lapot. Amikor kellő távolságban tudtuk a tanárt, újra elkezdtük a levelezést.
• Ráérsz ma órák után?- írtam le a lapra.
• Újabb „megbeszélés”?
• Ráérsz?
• Még szép, hogy igen!
• OK! Legyél pontosan 2-kor a könyvtár előtt! Ne késs!
• Rendben főnök! Kérdezhetek valamit?
• Persze!
• Nem bánnád, ha holnap reggel is én hoználak be a suliba?
• Hát nem is tudom…
• Kérlek! Jó kisfiú leszek…
• Na, jól van! Megegyeztünk! A kocsim úgy is a szerelőnél lesz. Nincs más választásom…
• Nem fogod megbánni!
• Már most megbántam! :)
A további beszélgetést viszont már szóban kellett folytatnunk, mert kicsöngettek. A további eszmecseréket az órák miatt viszont el kellett halasztani egészen az ebédig. Alisonék mellett foglaltunk helyet.
- Már azt hittem észre se veszel ma!- mondta szemrehányóan barátnőm. Egy kicsit elhanyagoltam ma.
- Sajnálom Alison! Ez mind az én hibám volt, eltereltem a figyelmét!- szabadkozott kedvesen Mark.
- Nem! Ez nem a te hibád!- fordultam Mark felé.
- Csak törlesztettem a tegnapi dolgot Alisonnak!
- Az viszont az én hibám volt!- szállt be a társalgásba Conor is.
- Akkor az ügy lezárva! Minden a fiúk hibája!- állapította meg nagy bölcsen Alison.
- Jól mondod barátnőm!- helyeseltem én is. Mind a négyen nevetésben törtünk ki.
- Van egy nagyszerűen szipi-szupi ötletem!- terelte el a témát Alison.
- Ha neked „szipi-szupi” ötleted van, akkor én legtöbbször rosszul járok vele!- jelentettem ki morcosan. Alison csak legyintett jelezve, hogy ne szóljak közbe.
- Csak egyszer sült el rosszul!- vágott csak azért is vissza.
- Négyszer!- mondtuk egyszerre Conorral.
- Utálom, amikor összefogtok ellenem!- vágta be a durcát Al. Néhányszor előfordult már, hogy Conor a józanabbik oldalra állt és cserbenhagyta Alisont. Legtöbbször akkor, amikor szipi-szupi ötlet van a láthatáron.
- Engem most már viszont nagyon érdekel ez a fura ötlet. – jelentette ki Mark. Ez a fura nevű ötlet a szipi-szupi ötlet. A jelző Alison kedvenc szava. Ha teheti mindenre ezt a „csodás” jelzőt aggatta. Mostanában viszont leszokóban volt. Nagy megkönnyebbülésemre.
- Na végre! Találtam valakit, aki kíváncsi a zseniális ötletemre. Nem folytja belém úgy, mint ti!- mondta durcásan.
- Ajjaj húgocskám! Az új fiú sejtésem szerint átállt a sötét oldalra, meg kell mentenünk!- jelentette be nevetve Conor. Többször előfordult, hogy a húgának titulált. Olyanok is voltunk egymásnak.
- Szerintem, tud ő magára vigyázni!- hárítottam.
- Visszatérve a szipi-szupi ötletemhez! 2-kor találkozunk a könyvtárnál! Mindenkinek megfelel?- kérdezte Alison. Már előre félek a délutántól, érzem a vesztem.
- Szóval ide hívtál?- fordult felém Mark.
- Micsoda véletlen! Alison kitaláltad! Mi is pont oda akartunk menni délután!- szánalmas próbálkozás volt
részemről.
- De hát Emma! Tegnap este azt beszéltük meg, hogy te hozod Markot én pedig Conort. Elfelejtetted?- kelt a segítségemre nevetve Alison.
- Most már eszembe jutott! Kösz, hogy emlékeztettél.
- Akkor most már mindent értek!- fordult felém újra Mark mosolyogva.
- Alison ötlete volt!
- Kérlek, gyere el! Te is kellesz a kampányhoz!- könyörgött Al.
- De csak Emma miatt!- jelentette ki.
- Milyen megtisztelő!
- Hűha! Forrósodik a helyzet! Kicsim gyere, hagyjuk őket kettesben!- vihorászott Conor.
- Szeretlek, de ha még egy ilyen beszólás, akkor nagyon ráfázol!- fenyegettem meg.
- Csendben maradok!- hajtotta le a fejét. Egyszerre kezdtünk el nevetni Markkal. A jó kedvnek a csengő vetett véget. Vissza az órára! Az utolsó óra kivételével nem találkoztam többet Markkal. Az utolsó órám viszont testnevelés volt, de mivel otthon hagytam a cuccomat Mr. Watson elengedett óráról. Az udvaron találkoztam össze Markkal. Egy padon ült, a szeme csukva volt. Talán meditált, vagy aludt.

- Mit csinálsz?- huppant le mellé.

- Én? Csak úgy vagyok!

- Csak úgy lógsz!

- Csak nem lógsz?- kérdezett vissza. Terelni próbálta a témát.

- Ne terelj! Egyébként meg nem szokásom lógni. Reggel a nagy sietségben otthon hagytam a cuccomat, így a tanár elengedett tesiről. Te viszont biztos, hogy lógsz!

- Nekem se szokásom lógni. Kivéve ünnepnapokon, hétfőként, ja és persze péntekenként. - mondta nevetve.

- Ez dicséretre méltó!

- Miért is kellett ma sietned?- kérdezte elgondolkodva.

- Már korán reggel rosszul indult a napom és ezt még tetézte, hogy a kocsim bemondta az unalmast. Gyalog indultam el, de félúton megfájdult a lábam az új cipő miatt. Végső elkeseredésemben levettem a cipőmet és felkészültem a rám váró dolgozatra.

- Mozgalmas reggeled volt! Mi volt a rossz nap forrása?

- Franki cipője szándékosan kigáncsolt és leestem a lépcsőn. Én meg egy hülye marha vagyok, hogy minden hülyeségemet rád zúdítom. Sajnálom!- fejeztem be a reggeli élménybeszámolómat pirulva.

- Semmi gond!- legyintett nevetve.

Választások (2.rész)

- Jól van! Én voltam! Bevallom, csak ne kínozz tovább! – adta fel a szempárbajt. És igen, újra győzedelmeskedtem. Gondolatban megveregettem a vállamat!


- Hogy én ezen miért nem lepődöm meg? – tettem fel a költői kérdésemet.

- Ez egy fantasztikus dolog Emma! Bálkirálynő leszel. – jelentette ki csillogó szemekkel.

- Jaj, ne viccelj, kérlek Al. Most nincs hangulatom hozzá. De van egy jó hírem számodra. – mondtam boldogan.

- Jaj, de jó! Csinálhatom én a kampánytervet? Azzal viszont már elkéstél, mert már tegnap este megcsináltam. Nagyon szuper lett. Lesz benne egy kis …- nem engedtem befejezni a mondatot, mivel egyáltalán nem ez volt a bejelenteni valóm. Ez csak nekem lesz jó hír, de neki lesz a dolga elvégezni.

- Fejezd be a csicsergésedet, mert nem a kampányról beszélek. Most azonnal elmész az igazgatónőhöz és elmagyarázod neki a „kis viccedet”. Megkéred rá, hogy vonják vissza a jelölést! Nem vagyok hajlandó részt venni ezen a sületlenségen. – adtam ki szigorúan a parancsot.

- De…

- Nincs de! – vágtam a szavába, miközben a helyes irány felé fordítottam. Egy kis lökéssel el is indult. Még vagy háromszor nézet hátra és kezdet volna bele a védőbeszédébe. Esélyt sem adtam rá. Ezt mind magának köszönheti. Nem kellett sokat várnom, már jött is vissza egy ragyogó mosoly kíséretében. Ami nekem azt jelenti, hogy nagy bajban vagyok.

- Nem engedi, hogy kiszállj a versenyből. Anyukáddal is beszélni fog, hogy támogasson téged mindenben.

- Engem nem kell semmiben sem támogatni! Alison, ha ezt nem teszed rendbe, akkor…

- Akkor mi lesz? – kérdezte szemtelenül vidáman.

- Majd megtudod, hogy mi lesz! Most annyira utállak!- mondtam ki az igazat durcásan.

- Majd elmúlik. – nagyon vicces kedvében van ma. De jön még kutyára kamion, várj csak Al. Ezért még bosszút állok.

- Menjünk be inkább órára. – javasolta bölcsen. Nem szóltam semmit csak elindultam az osztály felé karba tett kézzel. Az áruló pedig csendben kuncogott mögöttem. A jókedve egész nap kitartott. Én pedig tartottam magam az eredeti tervhez: mérges és durcás voltam. Markkal szerettem volna még találkozni, de sajnos a nap folyamán nem találkoztunk olyan sokat. Egyszer tudtam volna beszélni vele, de akkor éppen azzal a lánnyal beszélt, aki tegnap ott volt a parkolóban. Vagy is akkor a nővérével. Hasonlított Markra. Hosszú szőke haja szög egyenes volt. Az alakja tökéletes és az öltözködése kifogástalan. Amikor közelebb értem jobban szemügyre vettem az arcát. Egy kis heg futott végig a homlokától az arca közepéig. Vajon hol szerezhette azt a heget? Biztos egy gyerekkori baleset emléke. Na de mindegy nem is ez a lényeg. Markkal kell beszélnem. De a nap során nem volt alkalmam beszélni vele. Az utolsó órám után villámgyorsan siettem haza. Futtásra és az erdő nyugalmára volt szükségem. Fárasztó napom volt. Vajon hogy fogom összeegyeztetni az érettségit és a kampányt? Nem aggathatom az egészet Alison nyakába, bár megérdemelné. Viszont neki is tanulnia kell. Majd valahogy megoldom. Később. Most futni készülődtem. Beszaladtam a házba, ledobáltam a cuccaimat, átöltöztem és már indultam is az erdő felé. Az ösvény elején már elkezdetem kocogni. A bemelegítést hanyagoltam. Nincs idegem nyújtani. Lassan kezdtem, aztán egyre gyorsabb fokozatra kapcsoltam. Végre kijutottam. A madarak boldogan csicseregnek, a nap süt. Kell ennél több? Ebben a pillanatban nem. Ezek után viszont azonnal elöntötték az agyamat a bonyolultabbnál bonyolultabb tervek. Miként csináljam a kampány és a felkészülést? Hanyagolhatnám a kampány. Nem, az nem jó! Nem engedhetem, hogy Tess legyőzzön. Már a fele távot lefutottam és nagyban törtem a fejemet, amikor valami hihetetlen kemény dolognak ütköztem. Az ütközés következtében a földre kerültem. Kiterülve feküdtem az úton, és azon gondolkodtam, hogy mi állhatta az utamat. Nekimentem egy fának? De hát le se tértem az ösvényről. Eszmefuttatásomat egy hangos káromkodás szakította meg. Az agyam villámgyorsan reagált a hangra és már ott tartottam, hogy meg fogok halni. Nekem van csak akkor szerencsém, hogy egy tömeggyilkosba szaladok bele. Jellemző. Ez alatt a pár másodperc alatt a másik fél felkelt és fölém magasodott. Először nem láttam rendesen az arcát, de utána világossá vált az egész.

- Mark! Mi a francot keresel te itt? – kérdeztem megütközve. Na jó, azért kérdezhettem volna szebben is, de teljesen ledöbbentem.

- Mint minden normális ember, aki idejár, én is futni jöttem. Megengeded?- kérdezte cinikusan.

- Bocsánat! Csak nagyon meglepődtem, mert elég kevesen járnak erre főleg hétköznap. Azt hittem egyedül vagyok. – vallottam be pirulva.

- Semmi baj! Gyere, segítek felkelni. Elégé összekoccantunk! – állapította meg nevetve.

- Hát igen! – helyeseltem miközben egy hatalmas rántással a talpamra állított. Igyekeztem magam leporolni, addig ő némán figyelt. Csak akkor szólalt meg, amikor végeztem a tisztogatással és felegyenesedtem.

- Elkísérhetlek egy darabig? – kérdezte mosolyogva.

- Megköszönném. – ennél bénább szöveget nem is találhattam volna ki. Szánalmas vagyok.

- Szeretnék veled beszélni! A kampánnyal kapcsolatban.

- Igen, én is kerestelek ma már ez ügyben. – pontosabban egész nap őt lestem. De ezt neki nem kell tudnia.

- Először is hadd mondjam el, hogy nem az én ötletem volt. A nővéreim hülye vicce volt ez az egész. De hiba csúszott a számításaikba, mivel nem lehet visszamondani. Ezzel az apró feltétellel ők se számoltak. A büntetésük ezért az lesz, hogy nekik kell megcsinálni a kampányt. Viszont gondolkodtam rajta, és ha te is benne lennél, akkor esetleg felmenthetném őket a büntetés alól. Ketten jobban boldogulnánk. Vagy te nem így gondolod?

- Teljes mértékben egyet értek veled! – úgy beszélek, mint egy karót nyelt jogász. Siralmas.

- Akkor majd szólj, hogy mikor érsz rá. – mondta mosolyogva.

- Nekem akár ma este is jó! – na ezt aztán megoldottam. Eddig el akartam kerülni, most meg nyíltan nyomulok rá. Remek!

- Csodás! Nekem a mai este kitűnő.

- Akkor, 7-kor nálunk? – kérdeztem reménykedve.

- Ott leszek! – ez idő alatt már ki is értünk az erdőből. Megint arra eszméltem fel, hogy a házunk előtt állunk. Miért megy el ilyen gyorsan az idő, ha Markkal vagyok?

- Kösz, hogy elkísértél! Egy kicsit még félek a gyilkos villanypóznáktól.

- Sejtettem! Ezért is jöttem veled. Nem lehet tudni, mikor támad rád egy. – szállt be ő is a játékba. Mind a ketten nevetésben törtünk ki. Elköszöntem tőle és siettem be. Rám fért egy kiadós zuhanyzás. Aztán pedig fel kell készülnöm az estére. Ekkor jutott csak eszembe, hogy a szüleim még nem is tudnak róla. Ajaj, apa nem lesz oda ezért a programért. Utálja a fiúkat, de eddig nem nagyon okoztam neki csalódást. Nem sok fiút hívtam be magamhoz. De fürdés után mindenképpen szólók. Anya már most is itthon volt. Hangtalanul sprinteltem fel a lépcsőn a fürdőig. James Bondot megszégyenítő ügyességgel jutottam el a célhoz. Egy gyors zuhany és már lefelé szökdécseltem a lépcsőn. Anya a konyhában készítette a vacsorát. Hangtalanul lépdeltem a háta mögé, de még se lehettem olyan ügyes, mivel mielőtt még megijeszthettem volna hátra fordult.

- Ez most nem jött össze! – mondta nevetve.

- Pedig hangtalanul lopakodtam!

- Már akkor hallottalak, amikor hazajöttél a futásból. Ezen még dolgozz egy kicsit. – tanácsolta nevetve.

- Na jó, akkor a titkos ügynök jövőt törlöm a listámról! - folytattam tovább. Erre már nem válaszolt, csak nevetve csóválta a fejét közben visszafordult a konyhapulthoz.

- Anya ugye nem baj, ha áthívtam ma estére Markot. Meg kellene beszélni a kampány részleteit. – a legédesebb hangnememet megütve. A kiskutya tekintett nem ment annyira, azzal inkább nem próbálkoztam.

- Hát nem is tudom lányom! Hétköznap van! És nem is tanultál még! – mondta tétovázva.

- Anya! Létszíves! Szeretnék valami normális helyezést elérni ezen az értelmetlen versenyen. Ahhoz pedig egy tökéletes kampány kell. Kérlek! – az ellenállása megszűnt. Hatalmasat bólintott. Anya letudva. Már csak apa van vissza, ő viszont nagyobb falat lesz.

- Apád miatt pedig ne aggódj! Az előbb hívott, hogy ma később ér haza, mert elhúzódik egy kísérlet. – mintha érezte volna, hogy ezen agyalok. Azonnal felragyogott az arcom. Nem kell meggyőzni kedves apukámat? Ez a mai nap nem is olyan szörnyű.

- De reggel el kell neki mondanod! – törte meg a jó kedvemet anya. Erre a válaszom csak egy fancsali grimasz volt. Na ennyit a jó napról.

- Nem mondanád el neki te? Rád nem haragszik majd annyira! – próbáltam alkudozni.

- Rád se fog, csak Markra lesz mérges. Már hallom is amint halkan morog reggeli közben. – ezen mind a ketten elnevettük magunkat. Tényleg így fog majd történni.

- De ne neheztelj apádra. Ő csak a kicsi tündérkéjét félti. – és ebben teljesen igaza volt anyának. A kicsi tündérkére meg inkább nem is reagáltam. Régen apa mindig így hívott, de egyszer kikértem magamnak, hogy nem vagyok hajlandó erre a ragadvány névre hallgatni. Azóta kölyök vagyok! Nem nagy változás, de már haladunk! Egyszer csak eljut az Emmához.

- Tudom anya, tudom! És nem is szólók érte egy szót se. Nem is szoktam. Néha még vicces is, ahogy morog. Olyan, mint egy medve. – egyébként tényleg olyan volt. Még külsőre is. Egy nagy maci. Egy kicsit kopaszodó, morcos maci! De a legjobb apa volt az egész világon. A kapcsolatunk egyedi volt. Míg anya mindenben meghallgatott és segített, addig apa a jó kedvemről gondoskodott. Mindig meg tudott nevetetni.

- Bizony! A mi nagy mackónk! – helyeselt anya is. Imádják egymást. Már több mint 20 éve élnek együtt és még most is tökéletes a házasságuk.

- Milyen kísérlet húzódott el? Ez még mindig az a múltkori esett? – kíváncsiskodtam. Apa egy katonai laboratóriumban dolgozott, mint vegyész. Elég érdekes volt a munkája, de itthon nem sokat mesélt. Mindig azt mondta, hogy örül, hogy nem kell dolgoznia. Nem szeret itthon a munkával foglalatoskodni.

- Nem tudom! Megint nem mondott semmi konkrétat. Tudod milyen ilyenkor! – válaszolt anya mindentudóan.

- Mostanában nagyon sokat túlórázik! Régen beszélgettem vele úgy igazából. – panaszkodtam egy sort, mivel tudtam, hogy anya ezeket tovább adja apának is. Mindig így csináltam, amikor hiányzott apa humora.

- Majd tolmácsolom neki! – mondta nevetve. Ő is tudta nagyon jól, hogy mi volt a célom.

- Na de most már ideje tanulnom egy kicsit! Ja és persze összepakolni a szobámban.

- Azt hittem a nappaliban tanácskoztok Markkal. – tanácskoztok szónál macskakörmöket rajzolt a levegőben. Felhúztam a szemöldökömet.

- Ugye nem gondolod, hogy ide költöztettem le. Franki is lassan hazaér. Nem hiányzik, hogy itt ökörködjön nekem. – mondtam minden tudóan. Ez az érvem anyánál is célba talált. Az öcsém, Franki egy kicsit lökött volt. Na jó, nem is. Csak gyerekes, mint minden 13 éves. De egyébként egy szeretni való kis ördög volt. Ha volt rá időm, sokszor játszottam vele kint a kertben. Délutánonként mindig edzésen volt. Profi focista akart lenni. Elszántan sportolt, de a tanulást se hanyagolta. A logikája nagyon jó volt. Talán ezért is volt olyan jó sakkozó. Egy csomó versenyen indult már, fiatal kora ellenére. De anya nagy bánatára, utálta a történelmet. Még a véres háborúk se hozták lázba. Hát igen, ebben különböztünk a legjobban. Én még a focimeccseire is szívesen kijárta, ő viszont nem volt hajlandó betenni a lábát a múzeumba. Egyszer volt hajlandó elkísérni, de akkor is 5 perc után megfenyegetett, hogyha nem viszem haza, akkor felgyújtja a mamutot.

- Jól van ez tényleg rossz ötlet volt. – látta be anya is.

- Én megmondtam. Most viszont felmentem. Mi lesz a vacsi?

- Tavaszi csirke.

- Tökéletes. – indultam is már fel a szobámba. Eszem ágában sem volt viszont tanulni. Rendet kellett raknom, kiporszívózni és minden mást. Másfél óra alatt el is készültem. Tökéletes rend uralkodott a szobámban. Nem mintha előtte rendetlenség lett volna, szerettem a rendet magam körül. Mindig is rendszerető ember voltam. Apa sokszor viccelődött azzal, hogy ezt a tulajdonságomat egészen biztos, hogy nem tőle örököltem. Ő a kifejezett ellentétem volt. Ahol volt, oda dobta le a cuccait. Legtöbbször én vagy anya pakoltunk el helyette. Azonban biztos vagyok benne, hogy a legtöbb férfi ilyen. Tisztelet a kivételnek. Az órára pillantva észre vettem, hogy már 6 óra is elmúlott, ami azt jelenti, hogy kevesebb, mint 1 órám van Mark érkezéséig. Mindent tökéletesen szerettem volna látni. Mintha egy randira készülnék. Most viszont nem magamat, hanem a környezetemet rakom rendbe. Randi? Nem ez nem egy randi! Csak egy egyeztetés. A kampányra fogunk összpontosítani. Semmi személyes dolog. A biztonság kedvéért még lent is körbe nézek. A párnákat helyre raktam a nappaliban. Megigazítottam a függönyöket és a szőnyegeket.

- Ennyire készülsz a randidra? – kérdezte röhögve hibbant öcsém, aki a tévé előtt ült.

- Te ehhez még kicsi vagy! Inkább menj fel babázni a szobádba. – tanácsoltam neki, amíg nyugodt voltam. Mindig tudta, hogy mivel idegesíthet fel. Most viszont nem engedem meg neki.

- Megyek és előszedem a kiskori fényképeket. Tudod azokat, amiken még fogszabályzód van, de lehet a maszatos arcú Emmát is megtalálom. – incselkedett tovább.

- Ne akard, hogy kiszúrjam a labdáidat. – fenyegetőztem. Frankitől kitelik, hogy előszedje a fotó gyűjteményét. Mindig azt mutogatja, ha bosszantani szeretne. Egy rakás gyerekkori képet, amiken kivétel nélkül cikisen nézek ki. Hány éve keresem azt az albumot?! De mindig más helyre dugta. Azzal az egy dologgal tudott zsarolni.

- Mit akarsz? – hiszen mindig volt valami követelés, ha szóba kerültek a képek.

- Be kell mutatnod a barátodnak.

- Minek ez a nagy felhajtás?

- Csak meg szeretnék győződni róla, hogy rendes gyerek. – ebben a pillanatban jobban hasonlított apára, mint eddig valaha. De a kisöcsémet könnyebb volt leszerelni, mint apámat.

- Azt is végig akarod nézni, amikor megcsókolom? – kérdeztem komoly arccal.

- Azt hiszem inkább még is a szobámban, leszek vacsoráig. – jelentette ki ijedten. Azonnal tudtam, hogy erre így fog reagálni.

- Remélem, nem veszekedtek már megint. – lépett be anya a szobába.

- De hogy is! Franki a kedvenc kisöcsém, sose bántanám, de ha tönkre teszi az estémet, akkor sajnos nem éli meg a holnapot. – a fenyegetést a végén Franki fülébe suttogtam bele.

- De hiszen én vagyok az egyetlen kisöcséd! – vágott vissza indulatosan.

- Hát akkor ajánlom, hogy húzd meg magad, különben egyke leszek. - mondtam mosolyogva. Alig láthatóan bólintott egyet. Talán erre az estére meghúzza magát. Veszekedésünket az ajtócsengő szakította félre. Gyorsan végignéztem magamon, de mivel mindent rendben találtam elindultam az ajtó felé. Boldogan nyúltam a kilincsért.

- Szia Ma… Alison! – a mosolyom azonnal lehervadt az arcomról. Mark helyett szeretett árulóm állt az ajtóban. Miért csöngetett be? Alisonnak nem kellett külön kérés. Akkor jött és ment, amikor akart. Szabad bejárása volt a házunkba.

- Talán mást vártál? – kíváncsiskodott.

- Nem, csak megleptél. Mi járatban erre felé? – kérdeztem leplezetlen közönnyel.

- Érted jöttem. Kedd van! Vásárlás? Emlékszel még? – kérdezte megütközve. Na ne! Kiment a fejemből, hogy milyen nap van! Nem mehetek el Alisonnal vásárolni, mert Mark pár percen belül itt lehet.

- Az az igazság Alison, hogy ma nem nagyon érek rá. – kezdtem bele a magyarázkodásba, közben pedig elindultam a konyha felé, mert tudtam, hogy jön utánam.

- Mi lehet olyan fontos? – kérdezte, de mielőtt válaszolhattam volna Franki jelent meg a konyhában.

- Mindjárt itt van a pasija. Egész délután a randira készült. – árult be kölyök.

- Franki, kis haver! Mit mondtál? – kérdezett vissza azonnal Al.

- Emma Newtonnak randija lesz! – kiabálta Franki humorosan.

- Csak nem Mark Stanly-vel? – tapintott rá a lényegre barátnőm.

- De-de! – kínomban már a konyhaasztalba vertem a fejem. Miért kell ezt ennyire felfújni. Megfojtóm Frankit.

- Nem randi lesz, hanem egy szimpla találkozó. – pattantam fel az asztaltól. Kezdtem egyre ingerültebb lenni.

- És ha mégis randi lenne? Te lennél a legboldogabb ember a világon? – kérdezte Al. Ezt a mondatot a kedvenc filmemből idézte. Abban a főhőstől kérdezte ugyanezt a barátja.

- Még szép! Én lennék a legboldogabb, ha randira hívna, de nem hívott! Téma lezárva! – idéztem én is a választ. De nem ezt a reakciót reméltem. Mind a ketten ledermedve tekintettek a hátam mögé.

- Mond, hogy nem áll a hátam mögött és, hogy nem égettem le magam teljesen.

- Bocsi Em, de sajnos nem mondhatom ezt! – mondta vigyorogva Alison. Lassan, megfontoltan fordultam az ajtó felé. Balszerencsémre Markkal találtam magam szembe. Vigyorogva dőlt az ajtófélfának. Éreztem, amint az arcom céklavörösbe megy át.

- Mark! Ez nem az volt, aminek gondolod. Én csak a kedvenc filmemből idéztem! Én egyáltalán nem… vagyis dehogy nem, de nem úgy, ahogy te gondolod. – már én se értettem a magyarázatom lényegét.

- Semmi gond! Nyugi Emma! – mondta még mindig vigyorogva. Élvezi a helyzetet pont, mint reggel.

- Azt hiszem ideje vásárolni mennem. – törte meg a beálló csendet Alison.

- Úgy gondolod? – kérdeztem cinikusan.

- Vihetnéd a másik okos tojást is! – böktem a fejemmel kisöcsém felé.

- Majd veszek neked valami szépet! Kárpótlásként! – mondta nevetve. De látva gyilkos pillantásomat, azonnal visszavett a viccelődésből. Miközben elindult kifelé, odaérve Mark mellé oldalba bökte és halk megjegyzést fűzött az elkövetkező estére.

- Sok szerencsét a szimpla megbeszéléshez. – az utolsó két szót jobban kihangsúlyozta. Ebben a pillanatban szakadt el az a bizonyos cérnaszál.

- Alison! – kiabáltam rá hangosan. A hangomra összerezzent, de még mindig mosolyogva oldalazott kifelé. Már majdnem kiért a házból, amikor visszafordult.

- Minden részletre kíváncsi vagyok! – már éppen le akartam ordítani a fejét, amikor folytatta.

- Megyek már, nem kell kiabálni! – mondta védekezés képen, és elhagyta a házat.

- Na végre! – sóhajtottam fel. Ez volt életem talán egyik legkellemetlenebb 10 perce.

- Szasz tesó! Franki vagyok! Te, pedig ha jól tudom a kedvenc nővérkém pasija vagy! – folytatta ott a másik, ahol az egyik befejezte. Újra felment bennem a pumpa.

- Nem jól tudod! – sziszegtem mérgesen, ezt még megfejeltem egy gyilkos pillantással is.

- Hello! Mark Stanly. – mutatkozott be neki Mark.

- Akkor én megyek is. Megkeresem anyát, és együtt megnézzük a fényképalbumot. – jelentette ki gonoszul mosolyogva.

- Ha meglátok egy fényképet is, akkor elégetem az összes plüssállatodat! – fenyegetőztem.

- Jó vicc volt nővérkém! – nevetve ment felfelé a lépcsőn.

- Annyira sajnálom, hogy ezt végig kellett hallgatnod! Egy rakás dilis emberrel vagyok körülvéve! – idegesen nevetve kezdtem bele a szabadkozásba.

- Semmi gond! Emiatt ne légy zavarba, kérlek!

- Ez akkor égés volt! – mérgemben már a sírás kerülgetett. Miért kellett elrontani ezt a szépnek ígérkező estét?

- Fogd fel úgy, mint egy viccet. Egyébként szerintem nem volt akkor égés. Tetszik, amikor elpirulsz. Jól áll neked a piros szín. – mondta nevetve.

- Tényleg sajnálom, a kisöcsémre pedig ne is figyelj. Most éli a szemétkedős időszakát.

- Hány éves?

- 13, de agyilag egy 5 éves. – mondtam egy kicsit hangosabban. Az eredmény nem maradt el.

- Hallottam ám! – kiabált le az emeletről szemrehányóan.

- Látom, nálatok is megvan a kellő testvéri szeretett.

- Ennél jobban már nem is tudnám szeretni. – mondtam nevetve. Az este első fele nagyon jól telt. Az igazat megvallva, nem sokra jutottunk a kampányban. Leginkább személyes dolgokról beszélgettünk, mivel Mark szerint inkább ismerjük meg egymást, és utána kezdjünk neki a munkának. Nekem ez teljesen megfelelt. Az ágyamon feküdtem, ő pedig előtte ült és éppen a továbbtanulásról beszélgettünk, amikor gyors kopogás után Franki nyitott be. A szeme a belépéskor csukva volt. Félt, hogy olyat lát, amit nem szabadna.

- Kinyithatod a szemed tökfej. – mondtam neki nevetve.

- Csak annyit akartam, hogy anya kérdezi, hogy ugye itt maradsz vacsorára Mark? – kérdezte most már nyitott szemmel. Furcsán méregetett minket, mintha valami árulkodó jelet keresne. Egymásba kulcsolódó kezeket, sejtelmes pillantásokat. Ezek viszont az este folyamán elő se kerültek. Tényleg úgy viselkedtünk, mint két barát, akik most kezdik csak egymást megismerni. Mert valójában is azok voltunk.

- Jaj, dehogy! Nem akarok zavarni, lassan úgy is mennem kell. – válaszolt félszegen.

- Ne, kérlek! Maradj még! – mondtam gyorsan kétségbe esve. Nagyon jól éreztem magam az este folyamán nem akartam, hogy vége szakadjon.

- Biztos, hogy ezt akarod? Nem akarok kellemetlenkedni.

- Ezer százalék, hogy ezt akarom! – mondtam neki komoly arccal.

- Akkor örömmel elfogadom a meghívást. Köszönöm szépen!

- Akkor teríthetek 4 főre? – kérdezte unottan Franki.

- Igen öcsi!

- 4 személyre? Apukád nem vacsorázik velünk? – kérdezte meglepetten, miután Franki becsukta maga mögött az ajtót.

- Ma sajnos túlórázik és csak késő este ér haza. – válaszoltam megjátszott sajnálattal. Egyébként viszont örültem, hogy apa nincs itthon. Biztos belerondított volna az estébe.

- Hol dolgozik apukád?

- Egy laboratóriumban, mint vegyész.

- Az érdekes dolog lehet! – mondta tűnődve.

- Igen az, de nem sok mindent szokott mesélni, örül, hogy itthon nem kell a munkájával foglalkoznia. – feleltem mosolyogva.

- Ez érthető. – és ezzel a téma le lett zárva. Elindultunk lefelé vacsorázni. A lépcső alján egy nagy doboz volt.

- Ez meg micsoda? – kérdeztem a dobozra mutatva.

- Alison beugrott és ezt hozta neked. – mondta mosolyogva anya.

- Volt bátorsága visszajönni? – morogtam halkan.

- Elmesélt mindent. – folytatta tovább anya.

- Hogy ezen miért nem lepődöm meg? Állandóan szövetkeztek a hátam mögött.

- Hagyott egy üzenetet is.

- Miért nem adta át ő személyesen?

- Mert nem akarta megzavarni a szimpla megbeszélést. – válaszolt anya nevetve. A hátam mögött már Mark is nevetett.

- Hihetetlenek vagytok. Fel nem foghatom, hogy lehet Alison a legjobb barátom. – duzzogásom közben kinyitottam a dobozt. Egy gyönyörű magas sarkú cipő volt benne. Lila bőrkendővel lehetett rögzíteni a bokához. Azonnal megtetszett. Imádtam.

- Hát ezért a legjobb barátom. – válaszoltam meg az előbb feltett költői kérdésemet.

- Azt is üzeni, hogy holnap mát rajtad szeretné látni. – válaszként csak bólintottam egyet. Ha nem is kérte volna, akkor is felveszem holnap.

Anya megint kitett magáért. Tökéletes vacsorát ütött össze. Nagyon finom lett, Marknak is ízlett. A vacsora nagy részében Frankivel diskurált a fociról. Nagy a valószínűsége, hogy az öcsémet már megnyerte, hiszen Franki minden focikedvelőt elfogadna. A vacsora végén újra felmentünk a szobámba, de most a teraszra ültünk ki. Szép nyári esténk volt. A csillagok már fent ragyogtak az égen. Mark ott folytatta a kérdezést. Az egyik percben a semmiből tűnt elő az én kicsi kedvencem.

- Lucifer! – kiáltottam fel ijedtemben, amikor az ölembe ugrott.

- Lucifer? – nézett rám meghökkenve a Mark.

- Igen Lucifer! Mi a gondod vele?

- Csak elég fura név egy macskának. – mondta nevetve.

- A kedvenc mesémben is úgy hívták a macskát, onnét kapta a nevét. – magyaráztam.

- Melyik mese az? – kíváncsiskodott.

- A hamupipőke. Abban a macska, Lucifer nagyon hasonlít az én Luciferemre.

- Áh, már értem. Bár nekem az a macska sose tetszett, mert túl lusta volt. – fejtette ki a véleményét. Elégé eltértünk a tárgytól. Alison nem fogja majd elhinni, hogy mesékről és macskákról beszélgettünk.

- Akkor nagy a valószínűsége, hogy az én macskámat se fogod túlságosan szeretni, mert neki is van ilyen tulajdonsága. – vontam le a következtetést. De a macska mintha értette volna, felugrott az ölemből és átsétált Markhoz. Felugrott az ölébe és kényelmesen befészkelte magát.

- Ennek ellenére ő megkedvelt téged.

- Szerintem nekem se lesz nehéz megszoknom. – mondta miközben az állat fültövét vakarta. Jól eltalálta, mivel Lucifernek ez volt a kedvence, én is mindig ezzel kényeztettem.

- Elárulod, hogy mi a hobbyd? – váltott hirtelen témát.

- Nem sok van, de azok közül a táncot és az éneklést emelném ki. – mondtam lesütött szemmel. Megint elpirultam.

- A táncot, azt betippeltem volna, de az éneklést az álmomban se gondoltam volna. – mondta nevetve.

- Nem nézed ki belőlem, hogy jól éneklek? – kérdeztem sértődötten.

- Elsőre nem, de minél jobban megismerlek, annál jobban hajlok arra a megállapításra, hogy te piszkosul tehetséges vagy!

- Ne túlozz! Csak szeretek énekelni, a tánc pedig csak úgy jön. A véremben van.

- A véredben? – kérdezett vissza csodálkozva.

- A nagymamám balett táncos volt.

- Akkor már érthető a hastánc. – mondta nevetve.

- Egyébként nem csak hastáncot tanulok, hanem latin táncokat is.

- A latin tánc nagyon szenvedélyes és szexi. – suttogta halkan, ha nem hajolt volna olyan közel hozzám, mint tegnap a menzán, akkor biztos nem hallom meg. Egyre közelebb és közelebb hajolt. Megint éreztem a mentolos leheletét. Meg akar csókolni, megint!

- Olyanok, mint te, hozzád illenek. – zárta le a beszélgetést. Már csak pár milliméter választotta el őt az ajkamtól. Nem hagyhatom, hogy megcsókoljon, hiszen nem is ismerem még.

- Mark, kérlek ne! – suttogtam bele a sötétbe. Azonnal reagált és elhúzódott. Lehajtott fejjel ültem mellette. Vajon most haragszik?

- Sajnálom, ezt nem kellett volna. Még jó, hogy legalább te józanul tudtál gondolkodni. Annyira sajnálom, remélem nem haragszol! – éreztem, hogy engem figyel, de nem volt bátorságom felemelni a fejemet. Megtette helyette ő. Az államnál fogva emelte fel a fejemet, hogy a szemünk egy vonalba legyen. Mélyen a szembe nézet. De amit benne láthatót az csak a félelem lehetet. Leejtette maga mellé a kezét és felállt.

- Jobb lesz, ha én most megyek! – és már el is indult kifelé, de az ajtóban még visszanézett.

- Igen az tényleg jobb lesz. Szia Mark! – búcsúztam el. Elindultam, hogy kikísérjem, de megállított.

- Hadd csak, magamtól is kitalálok. Jó éjszakát Emma. – köszönt el szomorúan és már el is tűnt. Pár perccel később, még hallottam amint elköszönt a lentiektől is, aztán csukódott az ajtó.