Választások (2.rész)

- Jól van! Én voltam! Bevallom, csak ne kínozz tovább! – adta fel a szempárbajt. És igen, újra győzedelmeskedtem. Gondolatban megveregettem a vállamat!


- Hogy én ezen miért nem lepődöm meg? – tettem fel a költői kérdésemet.

- Ez egy fantasztikus dolog Emma! Bálkirálynő leszel. – jelentette ki csillogó szemekkel.

- Jaj, ne viccelj, kérlek Al. Most nincs hangulatom hozzá. De van egy jó hírem számodra. – mondtam boldogan.

- Jaj, de jó! Csinálhatom én a kampánytervet? Azzal viszont már elkéstél, mert már tegnap este megcsináltam. Nagyon szuper lett. Lesz benne egy kis …- nem engedtem befejezni a mondatot, mivel egyáltalán nem ez volt a bejelenteni valóm. Ez csak nekem lesz jó hír, de neki lesz a dolga elvégezni.

- Fejezd be a csicsergésedet, mert nem a kampányról beszélek. Most azonnal elmész az igazgatónőhöz és elmagyarázod neki a „kis viccedet”. Megkéred rá, hogy vonják vissza a jelölést! Nem vagyok hajlandó részt venni ezen a sületlenségen. – adtam ki szigorúan a parancsot.

- De…

- Nincs de! – vágtam a szavába, miközben a helyes irány felé fordítottam. Egy kis lökéssel el is indult. Még vagy háromszor nézet hátra és kezdet volna bele a védőbeszédébe. Esélyt sem adtam rá. Ezt mind magának köszönheti. Nem kellett sokat várnom, már jött is vissza egy ragyogó mosoly kíséretében. Ami nekem azt jelenti, hogy nagy bajban vagyok.

- Nem engedi, hogy kiszállj a versenyből. Anyukáddal is beszélni fog, hogy támogasson téged mindenben.

- Engem nem kell semmiben sem támogatni! Alison, ha ezt nem teszed rendbe, akkor…

- Akkor mi lesz? – kérdezte szemtelenül vidáman.

- Majd megtudod, hogy mi lesz! Most annyira utállak!- mondtam ki az igazat durcásan.

- Majd elmúlik. – nagyon vicces kedvében van ma. De jön még kutyára kamion, várj csak Al. Ezért még bosszút állok.

- Menjünk be inkább órára. – javasolta bölcsen. Nem szóltam semmit csak elindultam az osztály felé karba tett kézzel. Az áruló pedig csendben kuncogott mögöttem. A jókedve egész nap kitartott. Én pedig tartottam magam az eredeti tervhez: mérges és durcás voltam. Markkal szerettem volna még találkozni, de sajnos a nap folyamán nem találkoztunk olyan sokat. Egyszer tudtam volna beszélni vele, de akkor éppen azzal a lánnyal beszélt, aki tegnap ott volt a parkolóban. Vagy is akkor a nővérével. Hasonlított Markra. Hosszú szőke haja szög egyenes volt. Az alakja tökéletes és az öltözködése kifogástalan. Amikor közelebb értem jobban szemügyre vettem az arcát. Egy kis heg futott végig a homlokától az arca közepéig. Vajon hol szerezhette azt a heget? Biztos egy gyerekkori baleset emléke. Na de mindegy nem is ez a lényeg. Markkal kell beszélnem. De a nap során nem volt alkalmam beszélni vele. Az utolsó órám után villámgyorsan siettem haza. Futtásra és az erdő nyugalmára volt szükségem. Fárasztó napom volt. Vajon hogy fogom összeegyeztetni az érettségit és a kampányt? Nem aggathatom az egészet Alison nyakába, bár megérdemelné. Viszont neki is tanulnia kell. Majd valahogy megoldom. Később. Most futni készülődtem. Beszaladtam a házba, ledobáltam a cuccaimat, átöltöztem és már indultam is az erdő felé. Az ösvény elején már elkezdetem kocogni. A bemelegítést hanyagoltam. Nincs idegem nyújtani. Lassan kezdtem, aztán egyre gyorsabb fokozatra kapcsoltam. Végre kijutottam. A madarak boldogan csicseregnek, a nap süt. Kell ennél több? Ebben a pillanatban nem. Ezek után viszont azonnal elöntötték az agyamat a bonyolultabbnál bonyolultabb tervek. Miként csináljam a kampány és a felkészülést? Hanyagolhatnám a kampány. Nem, az nem jó! Nem engedhetem, hogy Tess legyőzzön. Már a fele távot lefutottam és nagyban törtem a fejemet, amikor valami hihetetlen kemény dolognak ütköztem. Az ütközés következtében a földre kerültem. Kiterülve feküdtem az úton, és azon gondolkodtam, hogy mi állhatta az utamat. Nekimentem egy fának? De hát le se tértem az ösvényről. Eszmefuttatásomat egy hangos káromkodás szakította meg. Az agyam villámgyorsan reagált a hangra és már ott tartottam, hogy meg fogok halni. Nekem van csak akkor szerencsém, hogy egy tömeggyilkosba szaladok bele. Jellemző. Ez alatt a pár másodperc alatt a másik fél felkelt és fölém magasodott. Először nem láttam rendesen az arcát, de utána világossá vált az egész.

- Mark! Mi a francot keresel te itt? – kérdeztem megütközve. Na jó, azért kérdezhettem volna szebben is, de teljesen ledöbbentem.

- Mint minden normális ember, aki idejár, én is futni jöttem. Megengeded?- kérdezte cinikusan.

- Bocsánat! Csak nagyon meglepődtem, mert elég kevesen járnak erre főleg hétköznap. Azt hittem egyedül vagyok. – vallottam be pirulva.

- Semmi baj! Gyere, segítek felkelni. Elégé összekoccantunk! – állapította meg nevetve.

- Hát igen! – helyeseltem miközben egy hatalmas rántással a talpamra állított. Igyekeztem magam leporolni, addig ő némán figyelt. Csak akkor szólalt meg, amikor végeztem a tisztogatással és felegyenesedtem.

- Elkísérhetlek egy darabig? – kérdezte mosolyogva.

- Megköszönném. – ennél bénább szöveget nem is találhattam volna ki. Szánalmas vagyok.

- Szeretnék veled beszélni! A kampánnyal kapcsolatban.

- Igen, én is kerestelek ma már ez ügyben. – pontosabban egész nap őt lestem. De ezt neki nem kell tudnia.

- Először is hadd mondjam el, hogy nem az én ötletem volt. A nővéreim hülye vicce volt ez az egész. De hiba csúszott a számításaikba, mivel nem lehet visszamondani. Ezzel az apró feltétellel ők se számoltak. A büntetésük ezért az lesz, hogy nekik kell megcsinálni a kampányt. Viszont gondolkodtam rajta, és ha te is benne lennél, akkor esetleg felmenthetném őket a büntetés alól. Ketten jobban boldogulnánk. Vagy te nem így gondolod?

- Teljes mértékben egyet értek veled! – úgy beszélek, mint egy karót nyelt jogász. Siralmas.

- Akkor majd szólj, hogy mikor érsz rá. – mondta mosolyogva.

- Nekem akár ma este is jó! – na ezt aztán megoldottam. Eddig el akartam kerülni, most meg nyíltan nyomulok rá. Remek!

- Csodás! Nekem a mai este kitűnő.

- Akkor, 7-kor nálunk? – kérdeztem reménykedve.

- Ott leszek! – ez idő alatt már ki is értünk az erdőből. Megint arra eszméltem fel, hogy a házunk előtt állunk. Miért megy el ilyen gyorsan az idő, ha Markkal vagyok?

- Kösz, hogy elkísértél! Egy kicsit még félek a gyilkos villanypóznáktól.

- Sejtettem! Ezért is jöttem veled. Nem lehet tudni, mikor támad rád egy. – szállt be ő is a játékba. Mind a ketten nevetésben törtünk ki. Elköszöntem tőle és siettem be. Rám fért egy kiadós zuhanyzás. Aztán pedig fel kell készülnöm az estére. Ekkor jutott csak eszembe, hogy a szüleim még nem is tudnak róla. Ajaj, apa nem lesz oda ezért a programért. Utálja a fiúkat, de eddig nem nagyon okoztam neki csalódást. Nem sok fiút hívtam be magamhoz. De fürdés után mindenképpen szólók. Anya már most is itthon volt. Hangtalanul sprinteltem fel a lépcsőn a fürdőig. James Bondot megszégyenítő ügyességgel jutottam el a célhoz. Egy gyors zuhany és már lefelé szökdécseltem a lépcsőn. Anya a konyhában készítette a vacsorát. Hangtalanul lépdeltem a háta mögé, de még se lehettem olyan ügyes, mivel mielőtt még megijeszthettem volna hátra fordult.

- Ez most nem jött össze! – mondta nevetve.

- Pedig hangtalanul lopakodtam!

- Már akkor hallottalak, amikor hazajöttél a futásból. Ezen még dolgozz egy kicsit. – tanácsolta nevetve.

- Na jó, akkor a titkos ügynök jövőt törlöm a listámról! - folytattam tovább. Erre már nem válaszolt, csak nevetve csóválta a fejét közben visszafordult a konyhapulthoz.

- Anya ugye nem baj, ha áthívtam ma estére Markot. Meg kellene beszélni a kampány részleteit. – a legédesebb hangnememet megütve. A kiskutya tekintett nem ment annyira, azzal inkább nem próbálkoztam.

- Hát nem is tudom lányom! Hétköznap van! És nem is tanultál még! – mondta tétovázva.

- Anya! Létszíves! Szeretnék valami normális helyezést elérni ezen az értelmetlen versenyen. Ahhoz pedig egy tökéletes kampány kell. Kérlek! – az ellenállása megszűnt. Hatalmasat bólintott. Anya letudva. Már csak apa van vissza, ő viszont nagyobb falat lesz.

- Apád miatt pedig ne aggódj! Az előbb hívott, hogy ma később ér haza, mert elhúzódik egy kísérlet. – mintha érezte volna, hogy ezen agyalok. Azonnal felragyogott az arcom. Nem kell meggyőzni kedves apukámat? Ez a mai nap nem is olyan szörnyű.

- De reggel el kell neki mondanod! – törte meg a jó kedvemet anya. Erre a válaszom csak egy fancsali grimasz volt. Na ennyit a jó napról.

- Nem mondanád el neki te? Rád nem haragszik majd annyira! – próbáltam alkudozni.

- Rád se fog, csak Markra lesz mérges. Már hallom is amint halkan morog reggeli közben. – ezen mind a ketten elnevettük magunkat. Tényleg így fog majd történni.

- De ne neheztelj apádra. Ő csak a kicsi tündérkéjét félti. – és ebben teljesen igaza volt anyának. A kicsi tündérkére meg inkább nem is reagáltam. Régen apa mindig így hívott, de egyszer kikértem magamnak, hogy nem vagyok hajlandó erre a ragadvány névre hallgatni. Azóta kölyök vagyok! Nem nagy változás, de már haladunk! Egyszer csak eljut az Emmához.

- Tudom anya, tudom! És nem is szólók érte egy szót se. Nem is szoktam. Néha még vicces is, ahogy morog. Olyan, mint egy medve. – egyébként tényleg olyan volt. Még külsőre is. Egy nagy maci. Egy kicsit kopaszodó, morcos maci! De a legjobb apa volt az egész világon. A kapcsolatunk egyedi volt. Míg anya mindenben meghallgatott és segített, addig apa a jó kedvemről gondoskodott. Mindig meg tudott nevetetni.

- Bizony! A mi nagy mackónk! – helyeselt anya is. Imádják egymást. Már több mint 20 éve élnek együtt és még most is tökéletes a házasságuk.

- Milyen kísérlet húzódott el? Ez még mindig az a múltkori esett? – kíváncsiskodtam. Apa egy katonai laboratóriumban dolgozott, mint vegyész. Elég érdekes volt a munkája, de itthon nem sokat mesélt. Mindig azt mondta, hogy örül, hogy nem kell dolgoznia. Nem szeret itthon a munkával foglalatoskodni.

- Nem tudom! Megint nem mondott semmi konkrétat. Tudod milyen ilyenkor! – válaszolt anya mindentudóan.

- Mostanában nagyon sokat túlórázik! Régen beszélgettem vele úgy igazából. – panaszkodtam egy sort, mivel tudtam, hogy anya ezeket tovább adja apának is. Mindig így csináltam, amikor hiányzott apa humora.

- Majd tolmácsolom neki! – mondta nevetve. Ő is tudta nagyon jól, hogy mi volt a célom.

- Na de most már ideje tanulnom egy kicsit! Ja és persze összepakolni a szobámban.

- Azt hittem a nappaliban tanácskoztok Markkal. – tanácskoztok szónál macskakörmöket rajzolt a levegőben. Felhúztam a szemöldökömet.

- Ugye nem gondolod, hogy ide költöztettem le. Franki is lassan hazaér. Nem hiányzik, hogy itt ökörködjön nekem. – mondtam minden tudóan. Ez az érvem anyánál is célba talált. Az öcsém, Franki egy kicsit lökött volt. Na jó, nem is. Csak gyerekes, mint minden 13 éves. De egyébként egy szeretni való kis ördög volt. Ha volt rá időm, sokszor játszottam vele kint a kertben. Délutánonként mindig edzésen volt. Profi focista akart lenni. Elszántan sportolt, de a tanulást se hanyagolta. A logikája nagyon jó volt. Talán ezért is volt olyan jó sakkozó. Egy csomó versenyen indult már, fiatal kora ellenére. De anya nagy bánatára, utálta a történelmet. Még a véres háborúk se hozták lázba. Hát igen, ebben különböztünk a legjobban. Én még a focimeccseire is szívesen kijárta, ő viszont nem volt hajlandó betenni a lábát a múzeumba. Egyszer volt hajlandó elkísérni, de akkor is 5 perc után megfenyegetett, hogyha nem viszem haza, akkor felgyújtja a mamutot.

- Jól van ez tényleg rossz ötlet volt. – látta be anya is.

- Én megmondtam. Most viszont felmentem. Mi lesz a vacsi?

- Tavaszi csirke.

- Tökéletes. – indultam is már fel a szobámba. Eszem ágában sem volt viszont tanulni. Rendet kellett raknom, kiporszívózni és minden mást. Másfél óra alatt el is készültem. Tökéletes rend uralkodott a szobámban. Nem mintha előtte rendetlenség lett volna, szerettem a rendet magam körül. Mindig is rendszerető ember voltam. Apa sokszor viccelődött azzal, hogy ezt a tulajdonságomat egészen biztos, hogy nem tőle örököltem. Ő a kifejezett ellentétem volt. Ahol volt, oda dobta le a cuccait. Legtöbbször én vagy anya pakoltunk el helyette. Azonban biztos vagyok benne, hogy a legtöbb férfi ilyen. Tisztelet a kivételnek. Az órára pillantva észre vettem, hogy már 6 óra is elmúlott, ami azt jelenti, hogy kevesebb, mint 1 órám van Mark érkezéséig. Mindent tökéletesen szerettem volna látni. Mintha egy randira készülnék. Most viszont nem magamat, hanem a környezetemet rakom rendbe. Randi? Nem ez nem egy randi! Csak egy egyeztetés. A kampányra fogunk összpontosítani. Semmi személyes dolog. A biztonság kedvéért még lent is körbe nézek. A párnákat helyre raktam a nappaliban. Megigazítottam a függönyöket és a szőnyegeket.

- Ennyire készülsz a randidra? – kérdezte röhögve hibbant öcsém, aki a tévé előtt ült.

- Te ehhez még kicsi vagy! Inkább menj fel babázni a szobádba. – tanácsoltam neki, amíg nyugodt voltam. Mindig tudta, hogy mivel idegesíthet fel. Most viszont nem engedem meg neki.

- Megyek és előszedem a kiskori fényképeket. Tudod azokat, amiken még fogszabályzód van, de lehet a maszatos arcú Emmát is megtalálom. – incselkedett tovább.

- Ne akard, hogy kiszúrjam a labdáidat. – fenyegetőztem. Frankitől kitelik, hogy előszedje a fotó gyűjteményét. Mindig azt mutogatja, ha bosszantani szeretne. Egy rakás gyerekkori képet, amiken kivétel nélkül cikisen nézek ki. Hány éve keresem azt az albumot?! De mindig más helyre dugta. Azzal az egy dologgal tudott zsarolni.

- Mit akarsz? – hiszen mindig volt valami követelés, ha szóba kerültek a képek.

- Be kell mutatnod a barátodnak.

- Minek ez a nagy felhajtás?

- Csak meg szeretnék győződni róla, hogy rendes gyerek. – ebben a pillanatban jobban hasonlított apára, mint eddig valaha. De a kisöcsémet könnyebb volt leszerelni, mint apámat.

- Azt is végig akarod nézni, amikor megcsókolom? – kérdeztem komoly arccal.

- Azt hiszem inkább még is a szobámban, leszek vacsoráig. – jelentette ki ijedten. Azonnal tudtam, hogy erre így fog reagálni.

- Remélem, nem veszekedtek már megint. – lépett be anya a szobába.

- De hogy is! Franki a kedvenc kisöcsém, sose bántanám, de ha tönkre teszi az estémet, akkor sajnos nem éli meg a holnapot. – a fenyegetést a végén Franki fülébe suttogtam bele.

- De hiszen én vagyok az egyetlen kisöcséd! – vágott vissza indulatosan.

- Hát akkor ajánlom, hogy húzd meg magad, különben egyke leszek. - mondtam mosolyogva. Alig láthatóan bólintott egyet. Talán erre az estére meghúzza magát. Veszekedésünket az ajtócsengő szakította félre. Gyorsan végignéztem magamon, de mivel mindent rendben találtam elindultam az ajtó felé. Boldogan nyúltam a kilincsért.

- Szia Ma… Alison! – a mosolyom azonnal lehervadt az arcomról. Mark helyett szeretett árulóm állt az ajtóban. Miért csöngetett be? Alisonnak nem kellett külön kérés. Akkor jött és ment, amikor akart. Szabad bejárása volt a házunkba.

- Talán mást vártál? – kíváncsiskodott.

- Nem, csak megleptél. Mi járatban erre felé? – kérdeztem leplezetlen közönnyel.

- Érted jöttem. Kedd van! Vásárlás? Emlékszel még? – kérdezte megütközve. Na ne! Kiment a fejemből, hogy milyen nap van! Nem mehetek el Alisonnal vásárolni, mert Mark pár percen belül itt lehet.

- Az az igazság Alison, hogy ma nem nagyon érek rá. – kezdtem bele a magyarázkodásba, közben pedig elindultam a konyha felé, mert tudtam, hogy jön utánam.

- Mi lehet olyan fontos? – kérdezte, de mielőtt válaszolhattam volna Franki jelent meg a konyhában.

- Mindjárt itt van a pasija. Egész délután a randira készült. – árult be kölyök.

- Franki, kis haver! Mit mondtál? – kérdezett vissza azonnal Al.

- Emma Newtonnak randija lesz! – kiabálta Franki humorosan.

- Csak nem Mark Stanly-vel? – tapintott rá a lényegre barátnőm.

- De-de! – kínomban már a konyhaasztalba vertem a fejem. Miért kell ezt ennyire felfújni. Megfojtóm Frankit.

- Nem randi lesz, hanem egy szimpla találkozó. – pattantam fel az asztaltól. Kezdtem egyre ingerültebb lenni.

- És ha mégis randi lenne? Te lennél a legboldogabb ember a világon? – kérdezte Al. Ezt a mondatot a kedvenc filmemből idézte. Abban a főhőstől kérdezte ugyanezt a barátja.

- Még szép! Én lennék a legboldogabb, ha randira hívna, de nem hívott! Téma lezárva! – idéztem én is a választ. De nem ezt a reakciót reméltem. Mind a ketten ledermedve tekintettek a hátam mögé.

- Mond, hogy nem áll a hátam mögött és, hogy nem égettem le magam teljesen.

- Bocsi Em, de sajnos nem mondhatom ezt! – mondta vigyorogva Alison. Lassan, megfontoltan fordultam az ajtó felé. Balszerencsémre Markkal találtam magam szembe. Vigyorogva dőlt az ajtófélfának. Éreztem, amint az arcom céklavörösbe megy át.

- Mark! Ez nem az volt, aminek gondolod. Én csak a kedvenc filmemből idéztem! Én egyáltalán nem… vagyis dehogy nem, de nem úgy, ahogy te gondolod. – már én se értettem a magyarázatom lényegét.

- Semmi gond! Nyugi Emma! – mondta még mindig vigyorogva. Élvezi a helyzetet pont, mint reggel.

- Azt hiszem ideje vásárolni mennem. – törte meg a beálló csendet Alison.

- Úgy gondolod? – kérdeztem cinikusan.

- Vihetnéd a másik okos tojást is! – böktem a fejemmel kisöcsém felé.

- Majd veszek neked valami szépet! Kárpótlásként! – mondta nevetve. De látva gyilkos pillantásomat, azonnal visszavett a viccelődésből. Miközben elindult kifelé, odaérve Mark mellé oldalba bökte és halk megjegyzést fűzött az elkövetkező estére.

- Sok szerencsét a szimpla megbeszéléshez. – az utolsó két szót jobban kihangsúlyozta. Ebben a pillanatban szakadt el az a bizonyos cérnaszál.

- Alison! – kiabáltam rá hangosan. A hangomra összerezzent, de még mindig mosolyogva oldalazott kifelé. Már majdnem kiért a házból, amikor visszafordult.

- Minden részletre kíváncsi vagyok! – már éppen le akartam ordítani a fejét, amikor folytatta.

- Megyek már, nem kell kiabálni! – mondta védekezés képen, és elhagyta a házat.

- Na végre! – sóhajtottam fel. Ez volt életem talán egyik legkellemetlenebb 10 perce.

- Szasz tesó! Franki vagyok! Te, pedig ha jól tudom a kedvenc nővérkém pasija vagy! – folytatta ott a másik, ahol az egyik befejezte. Újra felment bennem a pumpa.

- Nem jól tudod! – sziszegtem mérgesen, ezt még megfejeltem egy gyilkos pillantással is.

- Hello! Mark Stanly. – mutatkozott be neki Mark.

- Akkor én megyek is. Megkeresem anyát, és együtt megnézzük a fényképalbumot. – jelentette ki gonoszul mosolyogva.

- Ha meglátok egy fényképet is, akkor elégetem az összes plüssállatodat! – fenyegetőztem.

- Jó vicc volt nővérkém! – nevetve ment felfelé a lépcsőn.

- Annyira sajnálom, hogy ezt végig kellett hallgatnod! Egy rakás dilis emberrel vagyok körülvéve! – idegesen nevetve kezdtem bele a szabadkozásba.

- Semmi gond! Emiatt ne légy zavarba, kérlek!

- Ez akkor égés volt! – mérgemben már a sírás kerülgetett. Miért kellett elrontani ezt a szépnek ígérkező estét?

- Fogd fel úgy, mint egy viccet. Egyébként szerintem nem volt akkor égés. Tetszik, amikor elpirulsz. Jól áll neked a piros szín. – mondta nevetve.

- Tényleg sajnálom, a kisöcsémre pedig ne is figyelj. Most éli a szemétkedős időszakát.

- Hány éves?

- 13, de agyilag egy 5 éves. – mondtam egy kicsit hangosabban. Az eredmény nem maradt el.

- Hallottam ám! – kiabált le az emeletről szemrehányóan.

- Látom, nálatok is megvan a kellő testvéri szeretett.

- Ennél jobban már nem is tudnám szeretni. – mondtam nevetve. Az este első fele nagyon jól telt. Az igazat megvallva, nem sokra jutottunk a kampányban. Leginkább személyes dolgokról beszélgettünk, mivel Mark szerint inkább ismerjük meg egymást, és utána kezdjünk neki a munkának. Nekem ez teljesen megfelelt. Az ágyamon feküdtem, ő pedig előtte ült és éppen a továbbtanulásról beszélgettünk, amikor gyors kopogás után Franki nyitott be. A szeme a belépéskor csukva volt. Félt, hogy olyat lát, amit nem szabadna.

- Kinyithatod a szemed tökfej. – mondtam neki nevetve.

- Csak annyit akartam, hogy anya kérdezi, hogy ugye itt maradsz vacsorára Mark? – kérdezte most már nyitott szemmel. Furcsán méregetett minket, mintha valami árulkodó jelet keresne. Egymásba kulcsolódó kezeket, sejtelmes pillantásokat. Ezek viszont az este folyamán elő se kerültek. Tényleg úgy viselkedtünk, mint két barát, akik most kezdik csak egymást megismerni. Mert valójában is azok voltunk.

- Jaj, dehogy! Nem akarok zavarni, lassan úgy is mennem kell. – válaszolt félszegen.

- Ne, kérlek! Maradj még! – mondtam gyorsan kétségbe esve. Nagyon jól éreztem magam az este folyamán nem akartam, hogy vége szakadjon.

- Biztos, hogy ezt akarod? Nem akarok kellemetlenkedni.

- Ezer százalék, hogy ezt akarom! – mondtam neki komoly arccal.

- Akkor örömmel elfogadom a meghívást. Köszönöm szépen!

- Akkor teríthetek 4 főre? – kérdezte unottan Franki.

- Igen öcsi!

- 4 személyre? Apukád nem vacsorázik velünk? – kérdezte meglepetten, miután Franki becsukta maga mögött az ajtót.

- Ma sajnos túlórázik és csak késő este ér haza. – válaszoltam megjátszott sajnálattal. Egyébként viszont örültem, hogy apa nincs itthon. Biztos belerondított volna az estébe.

- Hol dolgozik apukád?

- Egy laboratóriumban, mint vegyész.

- Az érdekes dolog lehet! – mondta tűnődve.

- Igen az, de nem sok mindent szokott mesélni, örül, hogy itthon nem kell a munkájával foglalkoznia. – feleltem mosolyogva.

- Ez érthető. – és ezzel a téma le lett zárva. Elindultunk lefelé vacsorázni. A lépcső alján egy nagy doboz volt.

- Ez meg micsoda? – kérdeztem a dobozra mutatva.

- Alison beugrott és ezt hozta neked. – mondta mosolyogva anya.

- Volt bátorsága visszajönni? – morogtam halkan.

- Elmesélt mindent. – folytatta tovább anya.

- Hogy ezen miért nem lepődöm meg? Állandóan szövetkeztek a hátam mögött.

- Hagyott egy üzenetet is.

- Miért nem adta át ő személyesen?

- Mert nem akarta megzavarni a szimpla megbeszélést. – válaszolt anya nevetve. A hátam mögött már Mark is nevetett.

- Hihetetlenek vagytok. Fel nem foghatom, hogy lehet Alison a legjobb barátom. – duzzogásom közben kinyitottam a dobozt. Egy gyönyörű magas sarkú cipő volt benne. Lila bőrkendővel lehetett rögzíteni a bokához. Azonnal megtetszett. Imádtam.

- Hát ezért a legjobb barátom. – válaszoltam meg az előbb feltett költői kérdésemet.

- Azt is üzeni, hogy holnap mát rajtad szeretné látni. – válaszként csak bólintottam egyet. Ha nem is kérte volna, akkor is felveszem holnap.

Anya megint kitett magáért. Tökéletes vacsorát ütött össze. Nagyon finom lett, Marknak is ízlett. A vacsora nagy részében Frankivel diskurált a fociról. Nagy a valószínűsége, hogy az öcsémet már megnyerte, hiszen Franki minden focikedvelőt elfogadna. A vacsora végén újra felmentünk a szobámba, de most a teraszra ültünk ki. Szép nyári esténk volt. A csillagok már fent ragyogtak az égen. Mark ott folytatta a kérdezést. Az egyik percben a semmiből tűnt elő az én kicsi kedvencem.

- Lucifer! – kiáltottam fel ijedtemben, amikor az ölembe ugrott.

- Lucifer? – nézett rám meghökkenve a Mark.

- Igen Lucifer! Mi a gondod vele?

- Csak elég fura név egy macskának. – mondta nevetve.

- A kedvenc mesémben is úgy hívták a macskát, onnét kapta a nevét. – magyaráztam.

- Melyik mese az? – kíváncsiskodott.

- A hamupipőke. Abban a macska, Lucifer nagyon hasonlít az én Luciferemre.

- Áh, már értem. Bár nekem az a macska sose tetszett, mert túl lusta volt. – fejtette ki a véleményét. Elégé eltértünk a tárgytól. Alison nem fogja majd elhinni, hogy mesékről és macskákról beszélgettünk.

- Akkor nagy a valószínűsége, hogy az én macskámat se fogod túlságosan szeretni, mert neki is van ilyen tulajdonsága. – vontam le a következtetést. De a macska mintha értette volna, felugrott az ölemből és átsétált Markhoz. Felugrott az ölébe és kényelmesen befészkelte magát.

- Ennek ellenére ő megkedvelt téged.

- Szerintem nekem se lesz nehéz megszoknom. – mondta miközben az állat fültövét vakarta. Jól eltalálta, mivel Lucifernek ez volt a kedvence, én is mindig ezzel kényeztettem.

- Elárulod, hogy mi a hobbyd? – váltott hirtelen témát.

- Nem sok van, de azok közül a táncot és az éneklést emelném ki. – mondtam lesütött szemmel. Megint elpirultam.

- A táncot, azt betippeltem volna, de az éneklést az álmomban se gondoltam volna. – mondta nevetve.

- Nem nézed ki belőlem, hogy jól éneklek? – kérdeztem sértődötten.

- Elsőre nem, de minél jobban megismerlek, annál jobban hajlok arra a megállapításra, hogy te piszkosul tehetséges vagy!

- Ne túlozz! Csak szeretek énekelni, a tánc pedig csak úgy jön. A véremben van.

- A véredben? – kérdezett vissza csodálkozva.

- A nagymamám balett táncos volt.

- Akkor már érthető a hastánc. – mondta nevetve.

- Egyébként nem csak hastáncot tanulok, hanem latin táncokat is.

- A latin tánc nagyon szenvedélyes és szexi. – suttogta halkan, ha nem hajolt volna olyan közel hozzám, mint tegnap a menzán, akkor biztos nem hallom meg. Egyre közelebb és közelebb hajolt. Megint éreztem a mentolos leheletét. Meg akar csókolni, megint!

- Olyanok, mint te, hozzád illenek. – zárta le a beszélgetést. Már csak pár milliméter választotta el őt az ajkamtól. Nem hagyhatom, hogy megcsókoljon, hiszen nem is ismerem még.

- Mark, kérlek ne! – suttogtam bele a sötétbe. Azonnal reagált és elhúzódott. Lehajtott fejjel ültem mellette. Vajon most haragszik?

- Sajnálom, ezt nem kellett volna. Még jó, hogy legalább te józanul tudtál gondolkodni. Annyira sajnálom, remélem nem haragszol! – éreztem, hogy engem figyel, de nem volt bátorságom felemelni a fejemet. Megtette helyette ő. Az államnál fogva emelte fel a fejemet, hogy a szemünk egy vonalba legyen. Mélyen a szembe nézet. De amit benne láthatót az csak a félelem lehetet. Leejtette maga mellé a kezét és felállt.

- Jobb lesz, ha én most megyek! – és már el is indult kifelé, de az ajtóban még visszanézett.

- Igen az tényleg jobb lesz. Szia Mark! – búcsúztam el. Elindultam, hogy kikísérjem, de megállított.

- Hadd csak, magamtól is kitalálok. Jó éjszakát Emma. – köszönt el szomorúan és már el is tűnt. Pár perccel később, még hallottam amint elköszönt a lentiektől is, aztán csukódott az ajtó.