4. fejezet (1.rész)

4. fejezet (1. rész)

Egész éjjel Markon gondolkodtam. Vajon hogy érezte magát? Lehet, hogy haragszik rám? A legfontosabb kérdés, hogy a szívemre vagy az eszemre hallgassak. A szívem azt súgja, hogy nyugodtan közeledjek felé. Az eszemre hallgatva viszont nagy ívben el kellene kerülnöm. Most mit csináljak? Tetszik, nagyon is tetszik Mark, de ez a tegnapi dolog nem hagy nyugodni. Miért kellett elrontania. Olyan kellemes este volt.
Reggel ébredés után azonnal kikötöttem, hogy Mark csak egy barát. Nem lesz több kétszemélyes találka. Alison vagy Conor mindig ott lesz a közelben. Azt viszont nem akarom, hogy teljesen eltávolodjunk. Az idő majd mindet megold. Remélem!
A reggelem gond nélkül indult. Túl sok minden járt a fejemben, ezért a külvilágot teljesen kizártam. Amikor elindultam otthonról még mindenki aludt. Fogalmam se volt miért mentem el otthonról olyan korán. De legalább volt időm mindenre. Először a kedvenc pékségembe mentem. Vettem reggelit Conornak és Alisonnak is. Aztán egy ajándékboltba mentem, már vagy két hete történt, hogy eltörtem egy képkeretet. Az egyik kedvenc képem volt rajta. Alison mellett pózolok az osztálykiránduláson, a háttérben pedig Conor készült beleesni a hegyi patakba. Emlékezetes kirándulás volt.
Amire a suliba értem, már voltak páran az osztályban, de Markot nem láttam. Az első 2 órát nélküle vészeltem át. A harmadik óra előtt találkoztunk össze, de csak egy hűvös köszönésre telt tőle és már ott is hagyott. Szóval haragszik! Hát ez csodás. A mai napomat még az is rontotta, hogy Alisonék se jöttek be. A délelőtt folyamán kaptam tőle egy üzenetet, hogy San Franciscóban vannak. Ez a nap egy katasztrófa volt. Már alig vártam, hogy hazaérjek. A délután nagy részét futással töltöttem, de Markkal nem találkoztam. Fáradtan és szomorúan kezdtem neki a tanulásnak estefelé. Nem sok minden ragadt meg, ezért is örültem, hogy Alison felhívott.
- Szia! Hogy telt a napod? – kérdezte vidáman.
- Addig talán egész jónak tűnt, amíg meg nem tudtam, hogy ti ma San Franciscóban voltatok. Mi a francot kerestek ti ott? Miért nem szóltál nekem? – zúdítottam rá a kérdéseket telefonon keresztül.
- Sajnálom Em! Reggel találtuk ki Conorral!
- De mit is?
- Házat néztünk! Találtunk is egy csodásat! Annyira tetszik!
- Házat? Nektek? Minek? – értetlenkedtem.
- Mind a ketten ott tanulunk tovább. Minek ezt túl bonyolítani, összeköltözünk és kész.
- Hát ez nagyszerű! – lelkesültem be én is.
- Meg is vettétek már?
- Még nem! Körülnézünk máshol is! De nekem ez a kedvencem. Conornak is nagyon tetszik. Egy hatalmas udvar is van hozzá. Egy édes kis családi ház.
- Örülök, hogy legalább neked jól alakult a napod. – közöltem vele egy fanyar mosoly kíséretében.
- Jézus!- kiáltott fel hangosan.
- Most jutott csak eszembe! Van egy fantasztikus ötletem! Holnap órák után gyere a könyvtárba, hozd magaddal Markot is!
- Az nem biztos, hogy menni fog!- mondtam szomorú hangon.
- Miért mi történt? Tényleg! Te még tartozol nekem egy beszámolóval.
- Jaj, Alison!- sóhajtottam fel.
- Em, mi a baj?- kérdezte aggodalmasan.
- Mark haragszik rám!
- Haragszik? Mit csináltál?- értetlenkedett.
- Tegnap este meg akart csókolni, én viszont elküldtem.
- Ez a gondja?
- Igen! Miért ez nem elég?
- Beszélj vele! Honnét veszed, hogy haragszik rád? Mondta?
- Éppen ez a baj! Ma nem is szólt hozzám. - majdnem elsírtam magam.
- Emma, úgy sajnálom! Én pedig pont ma nem voltam suliban. Ne haragudj!
- Nincs semmi baj! Nem kell mindig engem pátyolgatni!
- Oh, dehogy nem aranyom!- válaszolt nevetve.
- Na, de most elmesélsz mindent! Mi történt tegnap este?
- Miután te megadtad a kezdő hangulatot?- kérdeztem mérgesen.
- Nem kell megköszönni! Én csak kedvet csináltam a randihoz!
- Nem volt randi! Bár ha visszagondolok, lehet ő is randinak vette!
- Mit csináltatok? – faggatott tovább kuncogva.
- Beszélgettünk, megismertük egymást!
- És milyen volt?- kérdezte sürgetően.
- Mi milyen volt?- kérdeztem vissza.
- Hát a csók!
- Nem csókolt meg!- mondtam lemondóan.
- Nem?- kérdezte ő is hasonló hangnemben.
- Al, nem is ismerem!- jelentettem ki észhez térve.
- Nem azt mondtad, hogy ismerkedtetek?
- De igen! De még nem az igazi! Vannak még sötét foltok itt-ott.
- Sötét foltok!- ismételte meg halkan és megfontoltan.
- Egészen jól éreztük magunkat, addig a percig, amíg nem akart megcsókolni. Akkor észhez tért és elindult haza. De az ajtóban visszafordult. Várta, hogy majd én marasztalom. Én viszont elküldtem. Hülyeséget tettem?
- Nem dehogy! Ha te nem akarod, akkor nem! Ezt neki is el kell fogadnia. Szerintem, Mark egyáltalán nem rád haragszik, hanem saját magára. – mondta komoly hangon. Ilyenkor leginkább egy pszichológushoz tudtam hasonlítani.
- Biztos vagy benne?- kérdeztem gyanakodva. Legtöbbször Alison Conorból indul ki. Ebben az esetben viszont Mark és Conor nagyon különböző.
- Bízz bennem!- kérlelt.
- Olyankor mindig rosszul járok!- vicceltem el a dolgot.
- Ha-ha. Nagyon vicces vagy!- vágott vissza mérgesen. Válaszolni viszont nem tudtam, mert kopogtak a szobám ajtaján. Valószínűleg a dilis öcsém az.
- Alison tartsd egy kicsit! Franki zaklat már megint.
- Ne bántsd azt a kedves gyereket!- figyelmeztetett nevetve.
- Késő bánat!- leraktam a telefont az asztalra.
- Öcsi, nem veszek tőled semmit! Mindig csak ilyen szarokat árulsz! Keress munkát, ne rajtam élősködj!- kiabáltam ki az ajtón keresztül.
- Nem akarok semmit se eladni!- hajolt be apa a nyitott ajtón.
- Jaj, bocs! Az őrületbe tud kergetni a hülye pénz keresésével. - kezdtem bele a panaszkodásba.
- Emma! Ha éppen most bántalmazod az öcsédet, akkor fel kell szólítsalak az azonnali befejezésre!- kiabálta bele Alison a telefonba. Ezt aztán megfogalmazta!
- Nem vertem meg! De most le kell raknom! Majd még beszélünk! Jó éjszakát!- búcsúztam el nevetve tőle. Mikor leraktam a telefont visszafordultam apához. Már az ágyamon ült és engem nézett.
- Alison volt?
- Ki más?- kérdeztem vissza nevetve, ő is bekapcsolódott. Jól ismerte a barátnőmet. A kapcsolatuk nagyon jó volt. Apa lányaként szerette Alisont. És ő is viszont, talán azért is, mert Alisonkiskorában elvesztette az édesapját. Fred bácsi rendőr volt. Egy akció közben szívinfarktust kapott és meghalt. Alison nem is fogta fel akkoriban.(Nem mintha én igen!) az anyukájának viszont nagyon nehezen viselte.
- Beszélni szeretnék veled!- jelentette ki már jóval komorabb hangon.
- Miről?- kérdeztem gyanakodva. Volt egy sejtésem.
- Franki mesélte, hogy tegnap volt egy vendéged!- mondta sejtelmesen. Mélyen a szemembe nézett. Ilyenkor az a benyomásom támad, hogy olvas a gondolataimban. Annyira mélyre néz, hogy mindent tud rólam. Utáltam, ha ezt csinálja, ezért is hajtottam le a fejemet válasz közben.
- Igen! Egy osztálytársam volt itt! De csak a kampány miatt jött! – kezdtem bele a mentegetőzésbe.
- Nem azért mondtam, hogy számon kérjek tőled bármit is. Csak érdeklődtem! Ez baj?
- Nem, dehogy! Csak már ismerlek, tudom milyen vagy, ha ez a téma szóba jön.
- Én csak féltelek! Meg is van az okom rá!
- Tudom! Nem is mondtam, hogy gond! Mark Stanly viszont csak a barát! Egyébként viszont nagyon rendes!
- Stanly? Nem ismerős a neve!- gondolkodott el.
- Most költözött ide a családjával!- segítettem ki, mielőtt utána kérdezne a rendőrségen.
- És már is ilyen jó barátok vagytok?- csodálkozott el.
- Nem igazán! De egy párba osztottak minket be!- ismertem be.
- Rémlik valami! Ja, hát persze! Anyád említette, hogy jelentkeztél a bálkirálynő címért. – emlékezett vissza kuncogva.
- Maradjunk inkább annyiban, hogy a tudtom nélkül neveztek be. – javítottam ki morcosan.
- Ha ez számít, akkor én rád szavaznék!- suttogta a fülembe.
- Köszönöm szépen! Legalább egy szavazatom lenne!
- Ne butáskodj!- rázta meg a fejét.
- Alison és Conor is rád fog szavazni, és az már 3. - viccelődött.
- Ha-ha! Köszönöm apa! Ez biztató volt. – zsörtölődtem tovább. Már elindult kifelé a szobából, de hirtelen visszafordult.
- Én szavazatok nélkül is büszke vagyok rád! De szeretném, ha beleadnál mindent ebbe a kampányba. Mutasd meg mindenkinek ki is az az Emma Newton.
- Mindent megteszek a győzelemért. Ebben biztos lehetsz!- biztosítottam apát.
- Ebben nem is kételkedek! De most már megyek, te is jobban járnál, ha lefeküdnél aludni! Jó éjt kölyök!- búcsúzott el és már be is csukódott mögötte az ajtó. Nekem viszont nem volt kedvem aludni, ezért inkább visszahívtam Alisont. Hosszan ecsetelte a jövőbeli otthonuk belső elrendezését. Alig hagyott szóhoz jutni. Néha volt csak alkalmam egy igen vagy egy aha beékeléséhez. Még arra is volt alkalmunk, hogy részletesen elemezzük Mark viselkedését. Al most már teljesen biztos volt abban a megállapításában, hogy Mark csak is magára haragszik. Éjfél tájt aztán elbúcsúztunk egymástól, amint leraktam a fejem a párnára azonnal elnyomott az álom. Reggel nyúzottan ébredtem. Nem javított a helyzetemen az se, hogy kis híján összetörtem magam. Szerencsétlenségemre megbotlottam Franki egyik cipőjében és lebucskáztam a lépcsőn. Szitkozódva tápászkodtam fel.
- Jézus! Emma jól vagy?- szaladt ki a konyhából Franki.
- Jól, de ha még egyszer eldobálod a cipődet, akkor én fogom lenyomni a torkodon! Megértetted?- fenyegettem meg dilis öcsémet.
- Nem jól indult a nap?- kérdezte vidáman apa, aki a nappaliból sétált ki.
- Hát nem is tudom! Most estem le a lépcsőn a hülye öcsém hülye cipője miatt. Ez milyen kezdésnek számít?- füstölögtem. De hiába, már senki se figyelt rám. Mindenki ment a dolgára. Nekem is sietnem kellett, ha nem akartam megint elkésni. Egy kiadós reggeli, fogmosás és fésülködés után már útra készen álltam a nappali közepén. Apa volt csak ott, tévézett.
- Hol vannak a többiek?- kérdeztem, miközben körbe néztem a szobában. Túl nagy volt a csend. Csak azt a politikust hallottam, aki a tévében szövegelt egy új és megbízható világról. Bla-bla-bla, egy csomó unalmas duma. Nem is értem apa, hogy képes végig hallgatni az ilyen dolgokat.
- Anyád bevitte az öcsédet a reggeli edzésre.
- Ja, tényleg. Te miért vagy még itthon?
- Ma csak délre kell mennem!- folytatta a válaszolgatást miközben váltogatott a tévécsatornák között.
- Az tök jó! Én viszont megyek, mert anya megint dogát írat, ha elkések.
- Az anyák már csak ilyenek. – mondta apa nevetve.
- Szia apa! Este találkozunk!- búcsúztam el.
- Szia kölyök! Sok szerencsét!- már az udvaron vágtam át, amikor eszembe jutott, hogy lesz testnevelés órám is. Visszamenni már nem volt időm a cuccomért. Majd kitalálok valamit. Beültem a kocsiba és indítottam. Indítottam volna, ha…
Ha elindult volna. De csak nyöszörgött. Na ne, ez nem létezik. Lehetetlen! Késésben vagyok és a kocsim éppen akkor krepál be. Ehhez már tehetség kell Emma Newton! Villámgyorsan szaladtam vissza a házba.
- Apa! Nem indul a kocsim!- kiabáltam kétségbeesetten.
- Majd megnézem! Elviszed az enyémet?- fordult felém.
- Inkább akkor megyek gyalog! Neked is kellenne majd! Sietek! Szia!- és már futottam is kifelé. Még kiabált utánam valami, de azt már nem értettem. 3 utcányi futás után iszonyúan elkezdett fájni a lábam. És nem azért, mert puhány vagyok! Nem! Azért mert Alison ajándék magas sarkú cipőjében voltam. Ezeket viszont nem a maratón lefutására tervezték. Már csak 7 perc volt vissza becsengetésig. Vesztettem! Legalább még 15 percre lenne szükségem, hogy beérjek a suliba. Vesztes vagyok! Szomorúan vettem le a kényelmetlennek bizonyuló gyönyörű cipőt. Rajtam már csak a csoda segíthet. Pár perc mezítlábas séta után a fekete Mercedes fékezett le mellettem. Az a kocsi volt, ami az elmúlt két nap elfoglalta a nem hivatalos parkolóhelyemet. A sötétített üvege leereszkedett. Az én szám meg tátva maradt. A kocsiban Mark ült és éppen engem vett szemügyre. Nem lehettem valami megszokott látvány. Mezítláb mászkáltam és a hajam is valószínűleg egy szénakazalra emlékeztetett. Erre a cikis dologra gondolva azonnal elpirultam, amit persze Mark is észre vett.
- Elvihetlek a bálba hamupipőke?- kérdezte nevetve. Talán már nem is haragszik! Talán Alisonnak volt igaza?
- Csak ha a mostohának nem szólsz róla!
- Lakat a számon! De ha nem szeretnénk dolgozatot írni történelemből, akkor azt javaslom, siess!- tanácsolta. Sietve ültem be mellé a kocsiba. Útközben nem szóltunk semmit. Megigazítottam a hajamat, felvettem a cipőmet és egy kis sminket is megengedtem magamnak. Mire beálltunk a suli parkolójába én teljesen elkészültem. A lehető legtöbbet hoztam ki a hajamból is. Még egy utolsó pillantást azért megengedtem magamnak a tükörbe.
- Tökéletes nézel ki! Ne aggódj!- nyugtatgatott Mark.
- Köszönöm szépen!
- Beszélhetnék veled?- kérdezte félénken. A parkoló már teljesen üres volt. Nem kellett félnem, hogy valaki meglát minket. A csengetésig viszont már csak pár perc volt vissza. Sietnünk kell.
- Beszéljünk inkább a teremben. – tanácsoltam.
- Rendben, menjünk!- elindult befelé és engem is magával húzott. Az osztályból már mindenki megjött. Beszélgettek, tanultak vagy zenét hallgattak. Amikor viszont beléptem a terembe Markkal az oldalamon mindenki elcsendesedett. Már megint azt csinálják. És a tekintetük! Tess pillantása a legrosszabb! Ha szemmel ölni lehetne, én már halott lennék.
- Wáó Emma! Ma igazán kitettél magadért csak kár, hogy rajtad nem látszik. Hány órát dolgoztál a hajadon? Mindegy, mert megérte. Tényleg egy szénakazalra emlékeztet!- monológját egy ördögi kacajjal zárta le. Annyira megalázó volt. Rémesen éreztem magam. Amikor anya belépett a terembe Mark még mindig ott állt mellettem, de észbe kapott és egy üres pad felé húzott. Leültetett a székre, mint egy élőnagyságú babát. A döbbenetből még nem ébredtem fel. Korán reggel egy Tess-féle kijózanítás furán hat az emberre. Mark leült mellém. Nekem viszont az egyik rossz tulajdonságom kezdett felszínre törni. Ha mérges vagy ideges vagyok sokszor előfordul, hogy elerednek a könnyeim. Ez most is megtörtént. Nem tudok ellene mit tenni. Próbáltam Mark elől elrejteni az áruló könnyeket, de nem igazán sikerült. Amikor rám nézett azonnal észre vette és egy papír fecnit csúsztatott elém.
• Jól vagy?
• Persze, csak mérges vagyok!!!!
Ez egy kitűnő ötlet volt. Így lesz alkalmunk megbeszélni a dolgokat.
• Nem érdemes miatta sírni! Hidd el!
• Teljesen jól vagyok, de mérgemben sokszor sírok! Most is csak ez az oka!
Elolvasta a válaszomat és egy hatalmas mosollyal fordult felém. De a levelezést folytatta tovább.
• Örülök, hogy nem vagy elkeseredve! :)
• Kérdezhetek valamit? - kezdtem bele.
• Csak nyugodtan!
• Haragszol rám?
• Rád sose lehet haragudni! Egyedül csak is magamra haragszom! Egy bunkó állat voltam azon az estén!! Tönkre tettem mindent. Sajnálom!! Kérlek TE ne haragudj rám!:(
• Fel se merült bennem, hogy nehezteljek Rád! Egy kicsit meglepett a dolog. Ennyi! De legközelebb létszíves figyelmeztess előre, mielőtt letámadnál!!!! Egyébként tényleg tönkre tetted az estét, de kit izgat!? :)
• Te aztán meg tudod lepni az embert. Ne aggódj, nem lesz több támadás a beleegyezésed nélkül! Reménykedek benne, hogy minél előbb beadód a derekad! :)
• Ha így folytatód, nem lesz több „megbeszélés”
• Csak vicceltem!
• Szerencséd :)
• Rejtsd el a lapod, mert anyud erre felé jön!!!
És valóban. Éppen, hogy csak ki tudtam menteni anya kezéből a lapot. Amikor kellő távolságban tudtuk a tanárt, újra elkezdtük a levelezést.
• Ráérsz ma órák után?- írtam le a lapra.
• Újabb „megbeszélés”?
• Ráérsz?
• Még szép, hogy igen!
• OK! Legyél pontosan 2-kor a könyvtár előtt! Ne késs!
• Rendben főnök! Kérdezhetek valamit?
• Persze!
• Nem bánnád, ha holnap reggel is én hoználak be a suliba?
• Hát nem is tudom…
• Kérlek! Jó kisfiú leszek…
• Na, jól van! Megegyeztünk! A kocsim úgy is a szerelőnél lesz. Nincs más választásom…
• Nem fogod megbánni!
• Már most megbántam! :)
A további beszélgetést viszont már szóban kellett folytatnunk, mert kicsöngettek. A további eszmecseréket az órák miatt viszont el kellett halasztani egészen az ebédig. Alisonék mellett foglaltunk helyet.
- Már azt hittem észre se veszel ma!- mondta szemrehányóan barátnőm. Egy kicsit elhanyagoltam ma.
- Sajnálom Alison! Ez mind az én hibám volt, eltereltem a figyelmét!- szabadkozott kedvesen Mark.
- Nem! Ez nem a te hibád!- fordultam Mark felé.
- Csak törlesztettem a tegnapi dolgot Alisonnak!
- Az viszont az én hibám volt!- szállt be a társalgásba Conor is.
- Akkor az ügy lezárva! Minden a fiúk hibája!- állapította meg nagy bölcsen Alison.
- Jól mondod barátnőm!- helyeseltem én is. Mind a négyen nevetésben törtünk ki.
- Van egy nagyszerűen szipi-szupi ötletem!- terelte el a témát Alison.
- Ha neked „szipi-szupi” ötleted van, akkor én legtöbbször rosszul járok vele!- jelentettem ki morcosan. Alison csak legyintett jelezve, hogy ne szóljak közbe.
- Csak egyszer sült el rosszul!- vágott csak azért is vissza.
- Négyszer!- mondtuk egyszerre Conorral.
- Utálom, amikor összefogtok ellenem!- vágta be a durcát Al. Néhányszor előfordult már, hogy Conor a józanabbik oldalra állt és cserbenhagyta Alisont. Legtöbbször akkor, amikor szipi-szupi ötlet van a láthatáron.
- Engem most már viszont nagyon érdekel ez a fura ötlet. – jelentette ki Mark. Ez a fura nevű ötlet a szipi-szupi ötlet. A jelző Alison kedvenc szava. Ha teheti mindenre ezt a „csodás” jelzőt aggatta. Mostanában viszont leszokóban volt. Nagy megkönnyebbülésemre.
- Na végre! Találtam valakit, aki kíváncsi a zseniális ötletemre. Nem folytja belém úgy, mint ti!- mondta durcásan.
- Ajjaj húgocskám! Az új fiú sejtésem szerint átállt a sötét oldalra, meg kell mentenünk!- jelentette be nevetve Conor. Többször előfordult, hogy a húgának titulált. Olyanok is voltunk egymásnak.
- Szerintem, tud ő magára vigyázni!- hárítottam.
- Visszatérve a szipi-szupi ötletemhez! 2-kor találkozunk a könyvtárnál! Mindenkinek megfelel?- kérdezte Alison. Már előre félek a délutántól, érzem a vesztem.
- Szóval ide hívtál?- fordult felém Mark.
- Micsoda véletlen! Alison kitaláltad! Mi is pont oda akartunk menni délután!- szánalmas próbálkozás volt
részemről.
- De hát Emma! Tegnap este azt beszéltük meg, hogy te hozod Markot én pedig Conort. Elfelejtetted?- kelt a segítségemre nevetve Alison.
- Most már eszembe jutott! Kösz, hogy emlékeztettél.
- Akkor most már mindent értek!- fordult felém újra Mark mosolyogva.
- Alison ötlete volt!
- Kérlek, gyere el! Te is kellesz a kampányhoz!- könyörgött Al.
- De csak Emma miatt!- jelentette ki.
- Milyen megtisztelő!
- Hűha! Forrósodik a helyzet! Kicsim gyere, hagyjuk őket kettesben!- vihorászott Conor.
- Szeretlek, de ha még egy ilyen beszólás, akkor nagyon ráfázol!- fenyegettem meg.
- Csendben maradok!- hajtotta le a fejét. Egyszerre kezdtünk el nevetni Markkal. A jó kedvnek a csengő vetett véget. Vissza az órára! Az utolsó óra kivételével nem találkoztam többet Markkal. Az utolsó órám viszont testnevelés volt, de mivel otthon hagytam a cuccomat Mr. Watson elengedett óráról. Az udvaron találkoztam össze Markkal. Egy padon ült, a szeme csukva volt. Talán meditált, vagy aludt.

- Mit csinálsz?- huppant le mellé.

- Én? Csak úgy vagyok!

- Csak úgy lógsz!

- Csak nem lógsz?- kérdezett vissza. Terelni próbálta a témát.

- Ne terelj! Egyébként meg nem szokásom lógni. Reggel a nagy sietségben otthon hagytam a cuccomat, így a tanár elengedett tesiről. Te viszont biztos, hogy lógsz!

- Nekem se szokásom lógni. Kivéve ünnepnapokon, hétfőként, ja és persze péntekenként. - mondta nevetve.

- Ez dicséretre méltó!

- Miért is kellett ma sietned?- kérdezte elgondolkodva.

- Már korán reggel rosszul indult a napom és ezt még tetézte, hogy a kocsim bemondta az unalmast. Gyalog indultam el, de félúton megfájdult a lábam az új cipő miatt. Végső elkeseredésemben levettem a cipőmet és felkészültem a rám váró dolgozatra.

- Mozgalmas reggeled volt! Mi volt a rossz nap forrása?

- Franki cipője szándékosan kigáncsolt és leestem a lépcsőn. Én meg egy hülye marha vagyok, hogy minden hülyeségemet rád zúdítom. Sajnálom!- fejeztem be a reggeli élménybeszámolómat pirulva.

- Semmi gond!- legyintett nevetve.