III. fejezet
Már távolról elkezdett beszélni, hogy felkeltse mindenki érdeklődését. Nagy dobásra készül és valószínűleg most én leszek terítéken. Csak legyek túl rajta minél előbb! Hát Emma Newton ez elég szánalmas. Megijedsz egy ilyen kis senkitől? Állj ki a magadért, ne hagyd magad! Na tessék, ezt megint jól megkaptam saját magamtól. De igazam van, mint mindig!
- Emma csak most hallottam a nagy hírt! Ugye nem gondolod, hogy lenne egy hajszálnyi esélyed is! Ellenem biztos, hogy nem! Jobban jársz, ha már most feladod, rengeteg megaláztatástól kímélnéd meg magad. – miközben beszélt odaért hozzánk. Előttem állt meg, úgy magasodott fölém, mint egy sötét árny, aki lecsapni készül. Pedig nem volt magasabb nálam. Sötét szőke haját vörös csíkok tarkították és lágy fürtökbe hullott a vállára. Tökéletesen sminkelt arcát gúnyos mosoly csúfította el. Keskeny, pici száját újra szólásra nyitotta.
- De persze sok sikert kívánok előre is! – hangos, visításra emlékeztető nevetéssel társítva rebegtette meg szempilláját.
- Miről hadoválsz itt összevissza már megint Tess? Mi ez az egész színjáték? - kérdeztem rá a legfontosabb dologra. Velem van a baj vagy tényleg sületlenségeket beszélt a némber? Lemaradtam volna valamiről? Olyan, mintha most ébredtem volna fel. Nem értek semmit. De valami oka biztos lehet, hogy Tess ekkora hűhót csap. Pár perc gondolkodás után rá is jöttem! Markról beszélt. Ő is igényt tart rá és azt hiszi, hogy én is rástartoltam. Hát ezt nagyon benézte. Nekem semmi közöm az új fiúhoz. Bár szeretném, ha lenne… Ezt már megbeszéltük! Na jó a józan Emmának megint igaza van. Gyorsan lerendezem Tessel az ügyet, és már el is felejtem mind a két személyt, bár az egyiket nehéz lesz mivel itt ül mellettem és engem bámul.
- Ne játszd itt a butus kis lányt! Biztos már téged is értesítettek, hogy beszálltam a versenybe. De vigyázz, mert nem szeretek tisztességesen játszani! Mindig elérem, amit akarok. - a szemében csak színtiszta gonoszságot láttam semmi mást. Úgy tekint Markra, mint egy tulajdonra! Ez már tényleg beteges, orvoshoz kéne fordulnia.
- Nem szeretnék részt venni a hülye versengésedben, szóval máshol rontsd a levegőt! – és még szépen fejeztem ki magam, pedig itt már elfogyott minden türelmem. Rosszul érintett, hogy így beszélt Markról. Ő egy hús-vér ember, és nem is akármilyen ember. Tess azt hiszi, hogy mindent megtehet csak azért, mert az igazgatónő unokahúga. Ő a kis kedvenc a suliban.
- Háromszor meggondoltam volna, hogy ki rontja jobban a levegőt kettőnk közül! Ja, és Alison! – fordult oda barátnőmhöz – Nincs még farsang! Miért öltöztél paradicsommadárnak? – kérdezte komolyságot erőltetve az arcára. Alisonon már látszottak az első tünetek. Elvörösödött az arca és ökölbe szorította a kezét és mély levegőket vett. Megpróbált magán uralkodni.
- Szerintem Alisonnak jól állnak a színes ruhák, nem úgy, mint egyeseknek a rózsaszín. – ez a kedvesnek nem mondható beszólás Marktól érkezett. A lányról viszont leperegtek a szavai. Úgy tett, mintha meg se halotta volna és kedves mosollyal fordult oda hozzá.
- Szia! Tess vagyok, te pedig biztos Mark! Nagyon örülök, hogy találkoztunk. – teljesen megváltozott még a hanghordozása is. A gonosz Tess átváltozott a földkerekség legártatlanabb lényévé. Nagyon jó színésznő lenne belőle. Mark felé nyújtott kezét visszahúzta, mivel Mark figyelmen kívül hagyta. De még ez a gesztus se rontotta el a jó kedvét. Boldogan folytatta a szidásunkat.
- Nem is értem, hogy pazarolhatod rájuk a szabadidődet. – ennél a mondatánál undorodva felénk bökött- Jobban járnál, ha a VIP szektorban múlatnád az idődet.
- Hogy is hívnak? Ja, igen Tess!- és már ezzel a mondattal vérig sérthette volna a lányt, de Mark nem hagyta abba, tovább folytatta csípős megjegyzéseit.
- Ha te lennél az egyetlen dolog a világon, még akkor se múlatnám veled az időmet. Jól vésd az eszedbe, hogy akiket az előbb szidtál, azok háromszor többet érnek, nálad. A te közeged egyébként engem nagyon irritál, úgy hogy maradok, ahol vagyok. – Tess arca egy pillanatra megvonaglott, de még ez után se hagyta abba az ocsmány szidalmait.
- Pedig jobban járnál, ha csatlakoznál hozzám! Ne lepődj meg, ha kiderül pár undorító, mocskos titok! Igaz Emma? Na de ne felejtsük ki Alisont se! – fordult oda ismét. – Kiheverted már a karácsonyi bált vagy még mindig másnapos vagy? Végignézve rajtad még egy darabig az is maradsz. – a mondta végére jelezve nem tetszését jelezve fintorgott egyet. Mekkora egy szemét! Kezdek nagyon ideges lenni! Hogy jön ő ahhoz, hogy beleszóljon a magánéletünkbe? Alisonnál is elszakadt a cérna, éppen felállni készült, valószínűleg be is húzott volna egyet Tessnek. Conor azonban gyorsabb volt. Közelebb lépet Tesshez, fenyegető suttogását csak mi hallhattuk.
- Most azonnal tűnj el innét, vagy megbánod! És most nem vicceltem!
- Na de Conor cica! A bálon nem voltál ennyire elutasító!- vágott vissza azonnal Tess egy sejtelmes mosoly kíséretében. Mielőtt viszont Conor válaszolhatott volna, Alisonnál végkép elszakadt a cérna és hangosan kezdett el ordibálni.
- Ha nem húzol el innen villámgyorsan, akkor egyesével tépem ki a szőkére festett hajszálaidat. Megértetted cica? – az utolsó mondatot már halkabban mondta, a cica szót pedig furán, nyávogva ejtette ki, pont úgy, mint Tess.
- Jól van, na! Már megyek is! Nem szeretném, hogy elájulj miattam!- elindult vissza a „VIP szektorba”, de azért még egy gonosz mosolyt felém villantott. Mire lehetett jó ez a színjáték, azon kívül, hogy Alisont felidegesítse? Mindenesetre Marktól megkapta a magáét, és ez jobban tetszett, mint kellett volna. Nem valószínű, hogy Tess mostanában bepróbálkozik még egyszer. Hirtelen elcsendesült az egész terem, mert belépet az igazgatónő. Betipegett középre és elkezdett olyan orrhangon beszélni, mint Tess. Le se tagadhatták volna, hogy rokonok.
- A mai nap elkezdjük a felkészülést az év végi bálra. A szervező csapatot már kijelöltem. A végzősöknek viszont csak az érettségire kell készülniük. De nem is ezért hívtalak most ide titeket. Megtörténtek a bálkirálynő és –király jelölések. A mostani év viszont más lesz, mint a többi. A kevés jelentkezők miatt a tanárok úgy rendelkeztek, hogy a jelölések visszavonhatatlanok, és páronként kell lefolytatni a kampányokat. A kijelölt párok természetesen variálhatóak. – a bejelentés közben egyre jobban erősödött a zúgolódás, a végén már teljesen elszabadult a pokol. Mindenki azon töprenget, hogy kiket raktak össze egy párba. Én ehhez nem tudtam hozzászólni, mivel még a jelölteket sem tudom. Mostanában nagyon kizártam a külvilágot, csak a tanulásra koncentráltam.
- Csendet kérek, még nem végeztem! A kampány időszak csütörtöktől kezdődik minden jelöltnek. Ha kérdésetek lenne, keressétek fel Miss Montezt. Ő szervezi a bált, és egyben ő számolja össze majd a szavazatokat is. Sok sikert kívánok előre is a jelölteknek. Most pedig kihirdetem a párokat. Kérek még egy perc figyelmet. Az első pár: Tess Williams és Heath Johns. Aztán pedig Emma Newton és Mark Stanley. Emily Brown és Karl Smith… - micsoda? Ugye csak rosszul hallottam. Az igazgatónő nem mondhatta azt, hogy Emma Newton, hiszen nem is jelentkeztem. Én nem akarok bálkirálynő jelölt lenni, főleg nem Mark Stanleyvel együtt. Jézusom! Jaj, miért nem figyeltem az elején? Most tudnám, hogy volt az a rendelkezés… Valami olyasmi volt, hogy nem lehet visszavonni a jelölést! Jézusom! Nekem annyi. Kész, vége. Nevet változtatok és elszökök otthonról. Tess ellen semmi esélyem és így a végeredmény egy megalázó eredmény lesz. Tess Williams 95%-kal lett az első, míg Emma Newton csak 3%-ot szerzett. Ha-ha. Az egész suli rajtam fog röhögni, sőt az érettségin is megbukok, mert nem adok bele 100% a tanulásba a hülye kampány miatt. Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Mindig engem talál meg a vég! Nekem annyi, véged van Emma Newton. Most menekülj, amíg még lehet.
- Emma! Miért nem mondtad, hogy jelölteted magad? – fojtotta belém Anya a szökési kísérletekkel való eszmecserémet. Anya? Hol is vagyok? Az előbb még a tornateremben voltam, Anya viszont már a folyóson áll előttem. Mikor jöttem ki? Alisonék hol vannak? Ja, igen itt állnak mellettem.
- Én nem jelentkeztem, valaki a tudtom nélkül nevezett be. Ez annyira gáz! – kezdtem volna bele a nyafogásba, de ekkor olyat láttam, amitől hirtelen világossá vált minden. Barátnőm kedves mosolyát felváltotta egy bűnbánó grimasz. De csak egy pillanat volt az egész. Volt egy megérzésem, és ennek érdekében be kellett vetnem a színészi tehetségemet. Ha igazam van, akkor Alison áll minden mögött, rá vallana ez az egész hülyeség.
- Van egy sejtésem, hogy ki lehet! – mondtam izgatottan. Erre már Alison is felkapta a fejét. Az arca lángolt biztos, hogy ő volt. Rá tudom venni, hogy saját maga vallja be a bűnét.
- Egy tégla van közöttünk! – suttogtam drámai hangon. Ezt egy hülye akció filmből szedtem. De bevált, Alison hatalmasat nyelt. Öröm volt nézni, ahogy szenved.
- Kicsim bárki is tette, biztos csak neked akart jót. Ne felejtsd el! Ha befejezted a detektívest, akkor menjetek vissza az órára. Nem igazolok több mulasztást. – nézett rám sokat mondóan.
- Rendben, úgy is mindjárt lezárom a nyomozást! – mondtam sejtelmesen. Ezzel egy újabb borzongást értem el Alisonnál. Annyira gonosz vagyok! De megérdemli, ő kezdte. Én csak törlesztek. Viszont most már abban is biztos voltam, hogy anyám is be volt avatva. Ez annyira megalázó, hogy a saját anyám és a barátaim a hátam mögött szövetkeznek. A vádlott most lehajtott fejjel állt előttem. Egy pillanatra megsajnáltam, abbahagyom a piszkálódást és felmentem a vádak alól. De csak egy múló pillanat volt. Eszembe jutott, hogy mennyi munka van még vissza, a sok kampány és a vacak választási szövegek. Kirázott tőle a hideg. Alisonnak felelnie kell a bűneiért, most azonnal.
- Alison! Neked nincs ötleted? Szerinted ki volt? – kérdeztem mézédes hangon. Felemelte a fejét és egy bűnbánó mosoly kíséretében megrázta a fejét. Nem szóltam én se semmit, csak rabul ejtettem a pillantását. 5 percig néztünk egymással farkas szemet. Egyre jobban húztam fel a szemöldökömet, és kérdőn néztem rá. A várt hatás nem is maradt el.
- Jól van! Én voltam! Bevallom, csak ne kínozz tovább! – adta fel a szempárbajt. És igen újra győzedelmeskedtem. Gondolatban megveregettem a vállamat! XD
Emma és Mark
2010. április 19., hétfő
2010. március 24., szerda
Meglepő fordulatok (2. rész)
Órák közben próbáltam kommunikálni Alisonnal, de csak arra jutottam, hogy könnyeket csaljak a szemébe. Ez az én formám! Még a legjobb barátnőmnek se tudok segíteni. Milyen barátnő vagyok én? Arra a megállapításra jutottam, hogy pocsék. Minél előbb ki kell békülniük. Ha törik, ha szakad. A nap további részében Alison hanyagolta a beszédet, ami nála súlyos dolog volt. Annyira maga alatt volt, hogy el is feledkezett rólam és Markról. Annyira szerettem volna visszakapni a régi Alisont, hogy hajlandó lettem volna még a reggeli ügyről is beszélni. Most annyira törékenynek látszott. A mindig vidám, mosolygós lányból egy csöndes senki lett. Annyira ragaszkodott hozzá, mindenhova követte és felnézett rá. Conor egész lénye viszont egyedüllétért, levegőért sikoltozott. Biztosra vettem, hogy ezt barátnőm is észlelte és ezért tűnt olyan törékenynek. Alison nem volt magasa, de alacsonynak se mondanám. Az alakja tökéletes. Vállig érő göndör, fekete haját feltűzte vagy, hajpánttal fogta hátra. Minden féle-fajta hajpántot gyűjtött már össze. Ma egy masnis, piros volt rajta. Ami színben pontosan passzolt a blúzához. A kedvenc pólója, amit mintha ráöntötték volna úgy simult hozzá. Elég dekoltált is volt. Arca szív alakú, bőre napbarnított, pedig nem járt szoláriumba. Sminket se igen használt. Nem volt szüksége rá. Szeme gyönyörű, zöld volt épp, mint Conornak. Ebben az egyben hasonlítottak. Conor magas, szőke hajú kigyúrt fiú volt, ezzel ellentétben még okos is volt. Akik nem ismerték azok azonnal rávágták volna, hogy egy agyatlan izompacsirta, de ez egyáltalán nem felelt meg a valóságnak. Jó volt őket együtt látni, Conor olyan védelmezően ölelte Alisont. Én is mindig ilyen fiúról álmodtam. Visszatérve Alisonékra. A ragaszkodása a kétszeresére nőtt az elmúlt hónapban. Mindenáron maga mellett szeretné tartani Conort, de szerintem ez a rossz taktika lenne. Így csak elmarja maga mellől, de nem szólhatok bele. Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy Alison belehalna, ha Conor elhagyná. Ez által nekem is egy része meghalna, mivel olyanok vagyunk, mint az ikrek. Persze csak a belsőnk szerint, a külső tulajdonságok egyáltalán nem passzolnak össze. Kerek arcomat hosszú, fekete hajam szegélyezte. Szemem kéken ragyogott. Én se álltam a hű sminkelők oldalán, de alkalom adtán egy kis csinosítás nem ártott. A bőröm viszont nekem is kreolos volt úgy, mint Alisonnak. Magasabb voltam nála pár centinél, az alakunk is megegyezett. Meg voltam elégedve a testemmel. A stílusunkban különböztünk a leginkább. Alison szerette a dekoltált, színes ruhákat. Sokszor vett fel szoknyát és magas sarkút és a csinos kiegészítőket sem vetette meg. Én vele ellentétben utáltam a színes dolgokat. A szekrényem tartam kifulladt a sötétdolgoknál. A sportcipő viszont elengedhetetlen volt. Egyetlen egy ékszert tűrtem meg magamon, a Nagyi skorpiós medálját. Imádtam az arany láncon fityegő állatot. Valamivel edzettebb is voltam, mivel sokat futottam. A régészet kemény munka, sokat kell dolgozni. Nem engedhettem meg magamnak, hogy kidőljek. A házunkkal szemben volt egy kis liget, amit egy kis ösvény szelt keresztül. Mindennap eljártam a ligetbe futni, múlt péntekkel bezárólag. Azóta sajnos nem volt időm futni. Már éreztem is a hiányát, hiszen olyan könnyű volt ott kint minden. Oda menekültem a problémás világ elől. Csak hallgattam a madárcsicsergést és élveztem a napfényt. Az az erdő volt a mindenem. Az évek során a résszemé vált. Elkalandozott a figyelmem, a csengő hangja térített magamhoz. Aztán az igazgatónő hangját hallottam, amint azt kéri, hogy fáradjon mindenki a tornaterembe. Fogalmam se volt hogy minek, de elindultam. Láttam, ahogy Alison arca egy másodpercen belül felvidul. Nem tudtam mire vélni, de őszintén megvallva nem is érdekelt annyira. Az viszont már tényleg fura volt, hogy újra elkezdett beszélgetni, teljesen megváltozott. A búskomor Alisont felváltotta a régről ismert kelekótya, kedvesen mosolygós Alison. Ez már nekem is sok, nem csodálom, hogy Conor ki van készülve. Ezeket, a váltakozásokat én se bírnám. Úgy döntöttem, hogy sürgősen beszélnem kell Alisonnal, mielőtt még tönkre teszi az életét. Teljesen kifordult magából. Elmélkedésemet Mark és Conor szakította félbe, akik akkor csatlakoztak hozzánk. Hirtelen ötlettől vezérelve eldöntöttem, hogy ma rögtön tanítás után futni megyek. Elképzeltem, ahogy a fákkal körbevett kavicsos ösvényen futok és hallgatom a madarak énekét. A napfény szikrázóan süt. De sajnos egyszer minden álom véget ér és visszatérünk a rideg valóságba. Ami számomra a közelgő végzetet jelentette. Már a teremben ültünk, amikor egy ismerős, de egyáltalán nem szívelt személyt pillantottam meg. Éppen felénk tartott a tűsarkú tipegőjében. Egy álnok perszóna, aki azzal szerez magának örömet, hogy tönkre teszi a szerelmespárokat. Elcsábítja a fiúkat aztán tovább lép. Minden lépése után széttört szíveket és bánatot hagy. Tiszta szívemből gyűlöltem, mert Conort is megkörnyékezte, de Alison megbocsátott. Elfelejteni viszont még máig se felejtette el, könnyen ki lehet hozni a sodrából ezzel a témával. A kegyetlenül gyönyörű vigyort most se lehetett letörölni az arcáról. Megint készült valamire. Volt egy megérzésem, hogy most én leszek soron nála.
2010. február 7., vasárnap
Meglepő fordulatok! (1. rész)
2. fejezet Meglepő fordulatok (1. rész)
Egy kicsit korábban értem be a suliba, mint szerettem volna. A parkolóban viszont a helyem megint foglalt volt. A folyósokon egy- két diák lézengett csak, csend volt. A teremben is csak egy fiú ült, aki nem más volt, mint Mark. Éppen telefonált, amikor beléptem, talán azért nem vett észre. Hangosan beszélt és közben a padon dobolt az ujjával.
- „Megmondtam már, hogy nem kell segítened! Egyedül is boldogulok. Nem, nem kiabálok veled, csak ezt már egy párszor megbeszéltük. Ez nem igaz! Mindig nyíltan a szemedbe mondtam, nem szokásom rébuszokba beszélni! Talán a felfogásoddal van a probléma. Nem gondolod? Jó tényleg az volt! Sajnálom! Már kezdek megőrülni, ezért kérlek, ne hívj többet ez ügyben! Nem! Bocs de mennem kell! Az ügyet lezárom! Szia!”- dühösen lecsapta a telefont és belerúgott a padba. A homlokán egy ránc jelent meg.
- Valami baj van? – megpróbáltam magamra vonni a figyelmét. Igen! Szerettem volna, ha rám figyel. Egy csomókérdést tettem volna fel neki, de nem voltam benne biztos, hogy azok rám tartoznak. Volt egy olyan érzésem, hogy egy nővel beszélt az imént. Az igazat megvallva annyit értettem a beszélgetésből, hogy Marknak el kell intéznie valamit, és ebben szeretett volna segíteni az ismeretlen. Aki valószínűleg egy nő volt. Bár ezt nem tudom, hogy miből gondoltam, csak egy női megérzés. (Amik legtöbbször be is vállnak!) Azt viszont nyíltan kijelenthetem, hogy nem volt valami kedves a másik féllel. Nem lettem volna a vonal másik végén.
- Hello Emma, te ilyen korán itt bent?- kihallatszott a hangján, hogy meglepődött a jelenlétem miatt, azt hitte, hogy egyedül van a teremben. Hát hatalmasat tévedett.
- Ma inkább nem olvastam és biztosra mentem. – vallottam be az igazat. Nem akartam újra elkésni, így is megkaptam a magamét tegnap este a szüleimtől.
- Te miért vagy bent ilyen korán? – kérdeztem vissza. Ez volt az első értelmes kérdés, ami nem kapcsolódott a kihallgatott beszélgetéshez.
- Korán kelő típus vagyok!- válaszolt nevetne. Már egyáltalán nem tűnt dühösnek, a ránc viszont még mindig ott virított a homlokán. Ez követően átadtuk magunkat a kínosan hosszú hallgatásnak. Senki sem szólt a másikhoz, csak ültünk és hallgattunk. A csendet végül ő törte meg egy különös kérdéssel.
- Mennyit hallottál a beszélgetésből? – kérdezte hirtelen. Meglepődve fordultam felé. Krákogással húzva az időt azon gondolkodtam, hogy mit mondjak erre. Igen elég sokat hallottam abból, hogyan osztottál le egy szegény nőt. Vagy csak annyit, hogy nem hallottam semmit belőle. Talán az utolsó lesz a nyerő. Próba szerencse.
- Nem hallottam semmit se, de ha igen akkor se izgatna. Nem ütöm bele az orrom olyanba, ami nem rám tartozik. – ez elég gyenge védőbeszéd volt, de sajnos csak erre futotta.
- Nem azért kérdeztem! Isten ments! Csak nehogy azt hidd, hogy egy szemét disznó vagyok, aki így kioszt másokat! – hadarta gyorsan.
- Nem dehogy! Biztos meg volt az okod rá, hogy ezt mondtad annak a nőnek! – elkerekedett szemmel nézett rám! Vajon mit mondhattam? Nem mondtam semmi bántót ugye?
- Honnét gondolod, hogy nő volt? – kérdezte hitetlenkedve. Jézusom tényleg ezen akadt ki? Hát ezt nem hiszem el. Ebbe beletrafáltam ennyit a női megérzésről!
- Sajnálom, csak egy női megérzés volt. Nem akartam találgatni, de valahogy úgy gondoltam.
- Semmi baj! Eltaláltad, tényleg egy kicsit idegesítő, hisztis nővel beszélgettem!
- Jézus azt hittem, hogy most meg rám haragudtál meg! – sóhajtottam fel.
- Dehogy is! Rá sem haragszok, csak már az agyamra megy. Állandóan a butaságaival zaklat. De ne ezzel foglalkozzunk! Váltsunk témát!- felvillantotta gyönyörűen fehér fogsorát, ami miatt csak bólogatni volt erőm. Éjszaka ezen is annyit gondolkodtam. Hogyan lehet valaki ennyire tökéletes, mint Ő. Lehetséges, hogy csak én látom ilyennek? A valóságban egy teljesen hétköznapi srác. De az nem lehet, ennyire nem lehetek elvarázsolva. Tudom, hogy lökött vagyok, de hogy ennyire? Az már túlzás lenne. Nem, ő tényleg tökéletes, mármint külsőre. Az igazi énjét még nem ismerem, talán nem is fogom megismerni, ha rajtam múlik. Hiszen egyszer úgyis rájön, hogy nem velem kell törődni, hanem a VIP klubos csajokkal. Ezt előre meg tudom jósolni. De addig még ki kell élveznem a jelenlétét.
- Emma, hallasz? – a hangja visszarángatott a jelenbe.
- Ja, igen persze! Mit mondtál?- ez annyira ciki, itt beszél hozzám, én meg valahol a messzeségben járok.
- Fáj még a fejed?- ismételte meg a kérdését. A mosoly szüntelen volt az arcán.
- Nem már elmúlt. Sajnálom azt a tegnapi dolgot. Nem is értem mi történt velem. Nem szoktam ügyetlenkedni. Ez nem vall rám. Tényleg annyira sajnálom, biztos lett volna jobb dolgod is, mint engem kísérgetni!- ez is napi renden volt ma. Bocsánatot kérni Marktól a tegnapi bénázásom miatt. Legalább már kipipálhatom ezt is.
- Ne bolondozz! Nagy öröm volt téged haza kísérni. De remélem nem csinálsz többet ilyet, nagyon rám ijesztettél. Komolyabban is megsérülhettél volna!
- Igen tudom, de szerencsére nem esett semmi bajom! És ez a lényeg, igaz?
- Igen, ez a legfontosabb. – mondta nevetve. Aztán komoly lett a hangja.
- Remélem Alison nem haragszik rám, amiért ma nem megyek veletek?
- Dehogy is! Megérti, hogy sok a dolgod. Sok mindent kell bepótolnod! Majd máskor talán összejön!- reménykedtem benne, hogy összejön!
- És te megérted?- kérdezte rezzenetlen arccal. Ezen az arckifejezésén viszont már elnevettem magam. Nagyon vicces volt nézni, ahogy a nevetésem hallatán felhúzza a szemöldökét. Nem értette, hogy most vajon min nevetek! A végén már én se tudtam, csak annyira jól esett egy kis nevetés.
- Most mi olyan vicces? – kérdezte tettetett dühvel. Én ezen még jobbat derültem, mint az előbb.
- Semmi, csak olyan vicces képet vágtál. Sajnálom, nem akartalak ki nevetni. De már nem bírtam.
- Tényleg ennyire vicces vagyok?- kérdezte mosolyogva.
- El sem tudod képzelni, hogy mennyire!
- Hát jó. Akkor most megsértődtem!- a szavai komolyságát nem vettem komolyan, hiszem ezt mosolyogva közölte velem. Egyre közelebb jött, éppen úgy, mit tegnap a menzán. És olyan furán mosolygott hozzá. Újra rám tört a nevetés, annyira furán nézet rám. Elképesztően aranyos volt.
- Most meg mit csinálsz? – kérdeztem tőle nevetve.
- Bosszút állok! - felelte nemes egyszerűséggel. Nem tudtam már visszavágni, mert elkezdett csiklandozni. Nem tudom, hogy honnét jött neki ez az örült ötlete, de bele trafált. Rettentően csiklandós vagyok. Nem hagyta abba, már vagy 5 perce kínzott. Megpróbáltam elterelni a figyelmét.
- Ne kérlek! Feladom! Sajnálom, hogy kinevettelek! Soha többet nem vétek ilyen súlyos hibát. – szabályosan könyörögtem az életemért. A könny is kicsordult a szememből a sok nevetéstől.
- Ez már mindjárt más!- mondta ő is nevetve. Most vettem csak észre, hogy a padlón fekszem, és Mark felettem támaszkodik. Elég félre érhető helyzet. De kit zavar. Amíg egyedül vagyunk addig senkit. Amikor ő is észre vette a kialakult helyzetet nem szólt semmit, csak egyenesen a szemembe nézet. Én is így tettem és teljesen elvesztem a szemeiben. Annyira gyönyörű zöld szeme volt. Amire feleszméltem már csak azt vettem észre, hogy egyre közelebb hajol hozzám. Már éreztem a leheletét, ami tegyük hozzá nagyon mentolos volt. Jézus, csak most kapcsoltam! Mark meg akar csókolni. Most mit tegyek? Az egyik felem azt mondta, hogy élvezzem ki a pillanatot. A másik felem viszont eszeveszettül ordibált, hogy ne hagyjam magam. Beindult a vészjelzőm is. Nem hagyhatom, hogy megcsókoljon. De nekem nem is kellet semmit tennem, mivel a következő pillanatban egy rakás tanuló özönlött be az ajtón. Mindenki megtorpant és tátott szájjal figyelt minket. Amilyen gyorsan csak tudtam felpattantam a földről. Már csak ez hiányzott! El tudtam képzelni, hogy mit gondoltak azok, akik látták ezt az érdekes jelenetet. Végig nézve a tömegen, megpillantottam Alisont és Conort. Mind a ketten kuncogtak. De most nem volt erőm végig hallgatni őket és válaszolgatni a fárasztó kérdéseikre. Inkább visszafordultam Markhoz. Ott állt közvetlenül mellettem és engem nézet. Ő is kuncogott. Most aztán örülhet. Mindenki előtt lejáratott. Annyira utálom! (Na jó nem annyira.) Miért kellett neki ilyen nyíltan közeledni, mert azt csinálta. Még csak két napja ismerjük egymást. Ez nem normális dolog! Beszélnem kell vele. Most azonnal beszélek vele!
- Ne vigyorogj! Ez annyira megalázó volt!- pirítottam rám. De nem érdekelte, ugyan úgy vigyorgott már vagy 5 perce. Annyira aranyos, amikor így vigyorog. Emma fejezd be! Most ez a legkisebb baj. Állítsd le magad ez nem megoldás. Nem illetek össze és kész. Fejezd be az álmodozást, nem mesevilágban vagy, hanem a gyilkos valóságban. Na tessék, ezt megint megkaptam a józanabbik énemtől. De igaza van. Most kell leállítani Markot, amíg még lehetséges.
- Csak kiélvezem a helyzetet. Ez nem bűn. Egyáltalán nem volt megalázó, hisz nem tettünk semmit. – mondta és közben rám kacsintott. Kirázott tőle a hideg. A gond csak ott volt, hogy a jóérzéstől vagy a rossztól. Emma, ezt már megbeszéltük! Szóval akkor a rossztól. Oké főnök!
- Téged nem is érdekelnek mások gondolatai. Mit gondolnak rólam, rólad? Elég félre érthető helyzet volt. Nem gondolod? – kezdtem bemérgesedni, annyira gyerekes. Nem érdekli a következmény, csak a játék legyen élvezetes. Na jó ez félre érthető gondolat volt!
- Nem tudtad volna azt mondani, hogy rólunk? Egyébként sem érdekel más véleménye. Csak az a lényeg, hogy én élvezzem. – és egy még szélesebb mosolyt villantott rám.
- Soha nem lesz olyan, hogy mi! Gyerekes vagy, mert nem számolsz a következményekkel. És erről nem nyitok vitát! – és ott hagytam. Megdöbbent arca arról tanúskodott, hogy nem számított erre. Nagyon felidegesített, hogy lehet valaki ennyire hanyag és nemtörődöm. Megkerestem inkább Alisont. Még mindig rajtam és Markon nevetett. Mást nem is tehetett, mivel tényleg röhejes lehettem. Amikor leültem mellé, egyszerre kezdtünk el nevetni.
- Meg se merem kérdezni, hogy mit csinálhattatok.
- Nem kell félre érteni. Mark csak megcsiklandozott. – éreztem, hogy elpirulok, és ezt Ő is észre vette.
- Csiklandozott? Ez valami előjáték volt vagy mi? Emma! Ez aztán valami! – láttam felcsillanni a szemét.
- De hogy is! Ne beszélj már zöldségeket! Nem történt semmi!
- Jól van! Ha nem akarok elmondani, akkor nem erőltetem. – mondta megjátszott nyugalommal. De engem nem tudott megtéveszteni, tudtam, hogy majd meghal a részletek miatt. De nem adom meg neki azt az örömet, hogy mindjárt elmondjam neki. Nem szenvedjen egy kicsit Ő is. Jaj de gonosz vagyok!
- Jó! Kösz, hogy nem erőlteted. – most jön a szívatás. Nem szóltam ez után semmit. Két hosszú percig bírta ki kérdezés nélkül.
- Miért csiklandozott meg? Mondj már valamit létszíves! Mindjárt meghalok a kíváncsiságtól.
- Kinevettem!- adtam meg az egyszerű választ, de neki ez édes kevés volt!
- És? Mi történt utána? De miért nevetted ki? – kérdések ezreit zúdította volna rám, ha nem lép oda hozzánk Conor.
- Kicsim, ne piszkáld már Emmát. Ha akarja, akkor úgy is elmondja. – itt az én hősöm. Köszönöm Conor. Életet mentett. Nincs hangulatom mesedélutánt vagy is délelőttöt tartani.
- Kösz Conor. Ez jókor jött. – mondtam ki hangosan is gondoltakat.
- Cica szerintem ebbe nem kell beleszólnod! – mondta egy kicsit hangosabb, mint kellett volna Alison. Nem tudom mi ütött belé. Eddig tök normális volt, most meg elkezdett hisztizni.
- Tegnap este még nem ezt mondtad, amikor elrángattál a TV elől. Még a meccset se nézhettem meg, mert neked sürgősen ki kellett találni valami jó tervet. Ez már nem normális dolog. – ajaj kezdett elfajulni a dolog. Ha Alison és Conor veszekszik az olyan, mint a III. világháború. Nekem viszont nem volt energiám belépni a háborús övezetbe és megkérni őket, hogy szívják el a békepipát. Volt nekem elég gondom-bajom.
- Árulkodós! Ha nem akartál segíteni, akkor miért nem mondtad? Most már késő siránkozni.
- Leszedted volna a fejemet, ha megmerek szólalni. – itt volt az ideje, hogy idő előtt szétválasztani a puskaporos hordót és tűzet. Közbe kell lépnem vagy nagy baj lesz.
- Milyen tervet is dolgoztatók ki? Be kellene engem is avatni. Hahó srácok! Figyeltek? – de nem mentem semmire, egyikük se figyelt már rám. Mintha ott se lettem volna. Már fajt a fejem a sok gondtól és balhétól.
Veszekedésüket a csengő szakította félbe. Legalább az órán le tudnak nyugodni. Remélem!
Egy kicsit korábban értem be a suliba, mint szerettem volna. A parkolóban viszont a helyem megint foglalt volt. A folyósokon egy- két diák lézengett csak, csend volt. A teremben is csak egy fiú ült, aki nem más volt, mint Mark. Éppen telefonált, amikor beléptem, talán azért nem vett észre. Hangosan beszélt és közben a padon dobolt az ujjával.
- „Megmondtam már, hogy nem kell segítened! Egyedül is boldogulok. Nem, nem kiabálok veled, csak ezt már egy párszor megbeszéltük. Ez nem igaz! Mindig nyíltan a szemedbe mondtam, nem szokásom rébuszokba beszélni! Talán a felfogásoddal van a probléma. Nem gondolod? Jó tényleg az volt! Sajnálom! Már kezdek megőrülni, ezért kérlek, ne hívj többet ez ügyben! Nem! Bocs de mennem kell! Az ügyet lezárom! Szia!”- dühösen lecsapta a telefont és belerúgott a padba. A homlokán egy ránc jelent meg.
- Valami baj van? – megpróbáltam magamra vonni a figyelmét. Igen! Szerettem volna, ha rám figyel. Egy csomókérdést tettem volna fel neki, de nem voltam benne biztos, hogy azok rám tartoznak. Volt egy olyan érzésem, hogy egy nővel beszélt az imént. Az igazat megvallva annyit értettem a beszélgetésből, hogy Marknak el kell intéznie valamit, és ebben szeretett volna segíteni az ismeretlen. Aki valószínűleg egy nő volt. Bár ezt nem tudom, hogy miből gondoltam, csak egy női megérzés. (Amik legtöbbször be is vállnak!) Azt viszont nyíltan kijelenthetem, hogy nem volt valami kedves a másik féllel. Nem lettem volna a vonal másik végén.
- Hello Emma, te ilyen korán itt bent?- kihallatszott a hangján, hogy meglepődött a jelenlétem miatt, azt hitte, hogy egyedül van a teremben. Hát hatalmasat tévedett.
- Ma inkább nem olvastam és biztosra mentem. – vallottam be az igazat. Nem akartam újra elkésni, így is megkaptam a magamét tegnap este a szüleimtől.
- Te miért vagy bent ilyen korán? – kérdeztem vissza. Ez volt az első értelmes kérdés, ami nem kapcsolódott a kihallgatott beszélgetéshez.
- Korán kelő típus vagyok!- válaszolt nevetne. Már egyáltalán nem tűnt dühösnek, a ránc viszont még mindig ott virított a homlokán. Ez követően átadtuk magunkat a kínosan hosszú hallgatásnak. Senki sem szólt a másikhoz, csak ültünk és hallgattunk. A csendet végül ő törte meg egy különös kérdéssel.
- Mennyit hallottál a beszélgetésből? – kérdezte hirtelen. Meglepődve fordultam felé. Krákogással húzva az időt azon gondolkodtam, hogy mit mondjak erre. Igen elég sokat hallottam abból, hogyan osztottál le egy szegény nőt. Vagy csak annyit, hogy nem hallottam semmit belőle. Talán az utolsó lesz a nyerő. Próba szerencse.
- Nem hallottam semmit se, de ha igen akkor se izgatna. Nem ütöm bele az orrom olyanba, ami nem rám tartozik. – ez elég gyenge védőbeszéd volt, de sajnos csak erre futotta.
- Nem azért kérdeztem! Isten ments! Csak nehogy azt hidd, hogy egy szemét disznó vagyok, aki így kioszt másokat! – hadarta gyorsan.
- Nem dehogy! Biztos meg volt az okod rá, hogy ezt mondtad annak a nőnek! – elkerekedett szemmel nézett rám! Vajon mit mondhattam? Nem mondtam semmi bántót ugye?
- Honnét gondolod, hogy nő volt? – kérdezte hitetlenkedve. Jézusom tényleg ezen akadt ki? Hát ezt nem hiszem el. Ebbe beletrafáltam ennyit a női megérzésről!
- Sajnálom, csak egy női megérzés volt. Nem akartam találgatni, de valahogy úgy gondoltam.
- Semmi baj! Eltaláltad, tényleg egy kicsit idegesítő, hisztis nővel beszélgettem!
- Jézus azt hittem, hogy most meg rám haragudtál meg! – sóhajtottam fel.
- Dehogy is! Rá sem haragszok, csak már az agyamra megy. Állandóan a butaságaival zaklat. De ne ezzel foglalkozzunk! Váltsunk témát!- felvillantotta gyönyörűen fehér fogsorát, ami miatt csak bólogatni volt erőm. Éjszaka ezen is annyit gondolkodtam. Hogyan lehet valaki ennyire tökéletes, mint Ő. Lehetséges, hogy csak én látom ilyennek? A valóságban egy teljesen hétköznapi srác. De az nem lehet, ennyire nem lehetek elvarázsolva. Tudom, hogy lökött vagyok, de hogy ennyire? Az már túlzás lenne. Nem, ő tényleg tökéletes, mármint külsőre. Az igazi énjét még nem ismerem, talán nem is fogom megismerni, ha rajtam múlik. Hiszen egyszer úgyis rájön, hogy nem velem kell törődni, hanem a VIP klubos csajokkal. Ezt előre meg tudom jósolni. De addig még ki kell élveznem a jelenlétét.
- Emma, hallasz? – a hangja visszarángatott a jelenbe.
- Ja, igen persze! Mit mondtál?- ez annyira ciki, itt beszél hozzám, én meg valahol a messzeségben járok.
- Fáj még a fejed?- ismételte meg a kérdését. A mosoly szüntelen volt az arcán.
- Nem már elmúlt. Sajnálom azt a tegnapi dolgot. Nem is értem mi történt velem. Nem szoktam ügyetlenkedni. Ez nem vall rám. Tényleg annyira sajnálom, biztos lett volna jobb dolgod is, mint engem kísérgetni!- ez is napi renden volt ma. Bocsánatot kérni Marktól a tegnapi bénázásom miatt. Legalább már kipipálhatom ezt is.
- Ne bolondozz! Nagy öröm volt téged haza kísérni. De remélem nem csinálsz többet ilyet, nagyon rám ijesztettél. Komolyabban is megsérülhettél volna!
- Igen tudom, de szerencsére nem esett semmi bajom! És ez a lényeg, igaz?
- Igen, ez a legfontosabb. – mondta nevetve. Aztán komoly lett a hangja.
- Remélem Alison nem haragszik rám, amiért ma nem megyek veletek?
- Dehogy is! Megérti, hogy sok a dolgod. Sok mindent kell bepótolnod! Majd máskor talán összejön!- reménykedtem benne, hogy összejön!
- És te megérted?- kérdezte rezzenetlen arccal. Ezen az arckifejezésén viszont már elnevettem magam. Nagyon vicces volt nézni, ahogy a nevetésem hallatán felhúzza a szemöldökét. Nem értette, hogy most vajon min nevetek! A végén már én se tudtam, csak annyira jól esett egy kis nevetés.
- Most mi olyan vicces? – kérdezte tettetett dühvel. Én ezen még jobbat derültem, mint az előbb.
- Semmi, csak olyan vicces képet vágtál. Sajnálom, nem akartalak ki nevetni. De már nem bírtam.
- Tényleg ennyire vicces vagyok?- kérdezte mosolyogva.
- El sem tudod képzelni, hogy mennyire!
- Hát jó. Akkor most megsértődtem!- a szavai komolyságát nem vettem komolyan, hiszem ezt mosolyogva közölte velem. Egyre közelebb jött, éppen úgy, mit tegnap a menzán. És olyan furán mosolygott hozzá. Újra rám tört a nevetés, annyira furán nézet rám. Elképesztően aranyos volt.
- Most meg mit csinálsz? – kérdeztem tőle nevetve.
- Bosszút állok! - felelte nemes egyszerűséggel. Nem tudtam már visszavágni, mert elkezdett csiklandozni. Nem tudom, hogy honnét jött neki ez az örült ötlete, de bele trafált. Rettentően csiklandós vagyok. Nem hagyta abba, már vagy 5 perce kínzott. Megpróbáltam elterelni a figyelmét.
- Ne kérlek! Feladom! Sajnálom, hogy kinevettelek! Soha többet nem vétek ilyen súlyos hibát. – szabályosan könyörögtem az életemért. A könny is kicsordult a szememből a sok nevetéstől.
- Ez már mindjárt más!- mondta ő is nevetve. Most vettem csak észre, hogy a padlón fekszem, és Mark felettem támaszkodik. Elég félre érhető helyzet. De kit zavar. Amíg egyedül vagyunk addig senkit. Amikor ő is észre vette a kialakult helyzetet nem szólt semmit, csak egyenesen a szemembe nézet. Én is így tettem és teljesen elvesztem a szemeiben. Annyira gyönyörű zöld szeme volt. Amire feleszméltem már csak azt vettem észre, hogy egyre közelebb hajol hozzám. Már éreztem a leheletét, ami tegyük hozzá nagyon mentolos volt. Jézus, csak most kapcsoltam! Mark meg akar csókolni. Most mit tegyek? Az egyik felem azt mondta, hogy élvezzem ki a pillanatot. A másik felem viszont eszeveszettül ordibált, hogy ne hagyjam magam. Beindult a vészjelzőm is. Nem hagyhatom, hogy megcsókoljon. De nekem nem is kellet semmit tennem, mivel a következő pillanatban egy rakás tanuló özönlött be az ajtón. Mindenki megtorpant és tátott szájjal figyelt minket. Amilyen gyorsan csak tudtam felpattantam a földről. Már csak ez hiányzott! El tudtam képzelni, hogy mit gondoltak azok, akik látták ezt az érdekes jelenetet. Végig nézve a tömegen, megpillantottam Alisont és Conort. Mind a ketten kuncogtak. De most nem volt erőm végig hallgatni őket és válaszolgatni a fárasztó kérdéseikre. Inkább visszafordultam Markhoz. Ott állt közvetlenül mellettem és engem nézet. Ő is kuncogott. Most aztán örülhet. Mindenki előtt lejáratott. Annyira utálom! (Na jó nem annyira.) Miért kellett neki ilyen nyíltan közeledni, mert azt csinálta. Még csak két napja ismerjük egymást. Ez nem normális dolog! Beszélnem kell vele. Most azonnal beszélek vele!
- Ne vigyorogj! Ez annyira megalázó volt!- pirítottam rám. De nem érdekelte, ugyan úgy vigyorgott már vagy 5 perce. Annyira aranyos, amikor így vigyorog. Emma fejezd be! Most ez a legkisebb baj. Állítsd le magad ez nem megoldás. Nem illetek össze és kész. Fejezd be az álmodozást, nem mesevilágban vagy, hanem a gyilkos valóságban. Na tessék, ezt megint megkaptam a józanabbik énemtől. De igaza van. Most kell leállítani Markot, amíg még lehetséges.
- Csak kiélvezem a helyzetet. Ez nem bűn. Egyáltalán nem volt megalázó, hisz nem tettünk semmit. – mondta és közben rám kacsintott. Kirázott tőle a hideg. A gond csak ott volt, hogy a jóérzéstől vagy a rossztól. Emma, ezt már megbeszéltük! Szóval akkor a rossztól. Oké főnök!
- Téged nem is érdekelnek mások gondolatai. Mit gondolnak rólam, rólad? Elég félre érthető helyzet volt. Nem gondolod? – kezdtem bemérgesedni, annyira gyerekes. Nem érdekli a következmény, csak a játék legyen élvezetes. Na jó ez félre érthető gondolat volt!
- Nem tudtad volna azt mondani, hogy rólunk? Egyébként sem érdekel más véleménye. Csak az a lényeg, hogy én élvezzem. – és egy még szélesebb mosolyt villantott rám.
- Soha nem lesz olyan, hogy mi! Gyerekes vagy, mert nem számolsz a következményekkel. És erről nem nyitok vitát! – és ott hagytam. Megdöbbent arca arról tanúskodott, hogy nem számított erre. Nagyon felidegesített, hogy lehet valaki ennyire hanyag és nemtörődöm. Megkerestem inkább Alisont. Még mindig rajtam és Markon nevetett. Mást nem is tehetett, mivel tényleg röhejes lehettem. Amikor leültem mellé, egyszerre kezdtünk el nevetni.
- Meg se merem kérdezni, hogy mit csinálhattatok.
- Nem kell félre érteni. Mark csak megcsiklandozott. – éreztem, hogy elpirulok, és ezt Ő is észre vette.
- Csiklandozott? Ez valami előjáték volt vagy mi? Emma! Ez aztán valami! – láttam felcsillanni a szemét.
- De hogy is! Ne beszélj már zöldségeket! Nem történt semmi!
- Jól van! Ha nem akarok elmondani, akkor nem erőltetem. – mondta megjátszott nyugalommal. De engem nem tudott megtéveszteni, tudtam, hogy majd meghal a részletek miatt. De nem adom meg neki azt az örömet, hogy mindjárt elmondjam neki. Nem szenvedjen egy kicsit Ő is. Jaj de gonosz vagyok!
- Jó! Kösz, hogy nem erőlteted. – most jön a szívatás. Nem szóltam ez után semmit. Két hosszú percig bírta ki kérdezés nélkül.
- Miért csiklandozott meg? Mondj már valamit létszíves! Mindjárt meghalok a kíváncsiságtól.
- Kinevettem!- adtam meg az egyszerű választ, de neki ez édes kevés volt!
- És? Mi történt utána? De miért nevetted ki? – kérdések ezreit zúdította volna rám, ha nem lép oda hozzánk Conor.
- Kicsim, ne piszkáld már Emmát. Ha akarja, akkor úgy is elmondja. – itt az én hősöm. Köszönöm Conor. Életet mentett. Nincs hangulatom mesedélutánt vagy is délelőttöt tartani.
- Kösz Conor. Ez jókor jött. – mondtam ki hangosan is gondoltakat.
- Cica szerintem ebbe nem kell beleszólnod! – mondta egy kicsit hangosabb, mint kellett volna Alison. Nem tudom mi ütött belé. Eddig tök normális volt, most meg elkezdett hisztizni.
- Tegnap este még nem ezt mondtad, amikor elrángattál a TV elől. Még a meccset se nézhettem meg, mert neked sürgősen ki kellett találni valami jó tervet. Ez már nem normális dolog. – ajaj kezdett elfajulni a dolog. Ha Alison és Conor veszekszik az olyan, mint a III. világháború. Nekem viszont nem volt energiám belépni a háborús övezetbe és megkérni őket, hogy szívják el a békepipát. Volt nekem elég gondom-bajom.
- Árulkodós! Ha nem akartál segíteni, akkor miért nem mondtad? Most már késő siránkozni.
- Leszedted volna a fejemet, ha megmerek szólalni. – itt volt az ideje, hogy idő előtt szétválasztani a puskaporos hordót és tűzet. Közbe kell lépnem vagy nagy baj lesz.
- Milyen tervet is dolgoztatók ki? Be kellene engem is avatni. Hahó srácok! Figyeltek? – de nem mentem semmire, egyikük se figyelt már rám. Mintha ott se lettem volna. Már fajt a fejem a sok gondtól és balhétól.
Veszekedésüket a csengő szakította félbe. Legalább az órán le tudnak nyugodni. Remélem!
2010. január 19., kedd
Minden megváltozik
Never But Evermore
I. fejezet: Minden megváltozik
Emma Newton vagyok. Egy napos kisvárosban, Bridgevillben élek a családommal. Öt hónap múlva töltöm be a 19-et. A helyi gimnáziumba járok. Most vagyok végzős. Már csak három hónap és vége a sulinak. Egyiptomban szeretnék régészetet tanulni az egyik egyetemen. A szüleim viszont ellenkeznek ez ügyben. Szerintük nem vagyok elég érett, hogy külföldön éljek. Hát éppen ezért szeretnék elmenni, mert otthon még mindig egy kislány vagyok, aki nem tud magára vigyázni. Ebből most lett elegem, igenis el fogok menni Egyiptomba, és híres régész leszek, ha törik, ha szakad. És ebbe nem szólhat bele semmi és senki. A döntésem végleges.
Hétfő reggel – mint minden reggel- olvastam egy kicsit suli előtt. Olvasás közben teljesen elfeledkeztem az időről. El fogok késni, megint. Amilyen szerencsém van az első órám történelem, vagyis Anya megint dolgozatot fog velem íratni. Az a szokása, hogy aki késik az dolgozatot ír. Az a valaki legtöbbször én vagyok. Ez az egyik hátrány, ha a szülőd tanít. Tőled többet vár el, mint a többi gyerektől. De ez egyben előny is, többet tudok, mint a többiek. Sietve kaptam fel a táskám és ültem be a kocsiba. A gimi udvarban viszont nem volt hely, ami elég szokatlan volt mivel nekem mindig volt helyem. De most elfoglalták a helyemet, egy fekete Mercedes állt ott. Még sosem láttam itt, biztos nem ide valósi, mivel a suliban mindenki tudja, hogy ez az én helyem. Na jó ez egy kicsit öntelt volt. Sokára találtam csak parkolóhelyet. Belépve a suliba már tudtam, hogy elkéstem. Üres volt minden folyosó. Elkezdődtek a tanórák. Futva közelítettem meg az osztálytermemet. Mielőtt beléptem volna megálltam az ajtó előtt és vettem egy mély lélegzetet. Ezután kopogtam és benyitottam.
Anya az asztal előtt állt és beszélt az osztály pedig jegyzetelt. Sietve indultam el a padom felé, ahol már Alison integetve várt. A nagy sietségben nem néztem az orrom elé és megbotlottam egy táskában. Elakadt a lábam és valószínűleg hasra esek, ha nem kapaszkodok meg a fogasba. Az viszont nem bírta a terhelést és leszakadt. Hatalmas zaj kíséretében terültem el a földön. Döbbent csönd támadt a teremben. Három fiú gyorsan odaszaladt és segített feltápászkodni. Miután rendbe szedtem magam és leültem a helyemre szemügyre vettem a pusztításomat. A fogas tövestől kiszakítva a falból hevert törmelékkel társulva a padlón.
- Örülök, hogy megtisztelt minket a jelenlétével Miss. Newton! – mondta Anya mérgelődve.
- Elnézést kérek Mrs. Newton! – de ez a bocsánatkérés már hiába való. Mindjárt jön a dolgozat.
- Megtudhatnánk mi volt megint olyan fontos, hogy elkésett miatta az órámról?
- Olvastam és elment az idő! Késve indultam el, sőt még parkolót se találtam! De soha többet nem fordul elő. Ígérem! – szabadkoztam ezerrel. Nem volt sok kedvem dolgozatot írni.
- Késő bánat kisasszony, tudja mi a dörgés: Lapot elő! – mondta ki Anya az ítéletet.
- Írjon le nekem mindent az egyiptomi Ó- Birodalomról. 10 percet kap rá!
Az elején még élveztem, hogy Anya tanít, érdekes volt Őt magázni. De most már nagyon unom. Alig várom már az évvégét. Miután megírtam a dolgozatot – amit mellesleg tökéletesre írtam, mivel reggel erről olvastam- megpróbáltam az órára figyelni. Eddig még nem örültem ennyire a kicsengetésnek, de tudtam, hogy még nincs lezárva a téma. Miközben a többi diák kifelé ment én a tanári asztalhoz sétáltam és reménykedtem benne, hogy Anya már nem haragszik annyira. Az arckifejezése viszont nem ezt mutatta.
- Emma Elizabeth Newton! Mi a fenét képzelsz magadról? Ez már a negyedik késésed volt ebben a hónapban? Ez volt az utolsó ilyen alkalom, legközelebb egyenesen az igazgatónőhöz küldelek. Nem fogadok el semmilyen kifogást. Nem úszod meg ennyivel, otthon még számolunk. – hadarta gyorsan, de mire válaszolni akartam addigra már ki is viharzott a teremből. Hát ez nagyon durva volt. Most aztán bajban vagyok. Még jó, hogy ezt nem hallotta senki az osztályból.
- Hát ez félelmetes volt. – szólalt meg valaki a hátam mögött. Összerezzentem a hangra.
- Bocs nem akartalak megijeszteni, bár ez elég fura! – nevetett az ismeretlen.
- Miért is? – kérdeztem durcásan. Nem fordultam meg, pedig kíváncsi voltam, ki lehet az.
- Egy félelmetes tanártól nem, de tőlem megijedsz? Egyébként nagyon bátran viselkedtél.- Csak most fordultam meg, és amit láttam az elképesztő volt. Egy görög isten állt előttem. Gyönyörű arc és test. Az arca kerek, szeme kék, haja pedig szőkés barna. A póló – amit viselt- kihangsúlyozta az izmait. Ruhái divatos összhangja nagyon jól állt neki. De nem nézhettem sokáig, mert az már feltűnő lenne. Gondolom nagy hatást gyakorolt a lányokra reggel. Megérkezett az új üdvöske a gimibe. Szegény srác, nem lesz nyugta a lányoktól.
- Először nem is ismerlek, másodszor pedig az a félelmetes tanár az Anyám. És már megszoktam. Mindig ezt csinálja, amikor elkések. Egy jó tanács, ne késs történelemről.
- Sajnálom, nem tudtam, hogy ő és te… szóval öhm… hát ez nagyon ciki.
- Az! – mondtam nemes egyszerűséggel.
- Bocsánat, még be se mutatkoztam. Mark Stanley vagyok. Az új diák.
- Hello Mark Stanley az új diák! Én Emma Newton vagyok, de szerintem már rájöttél! – nyújtottam neki a kezem nevetve. Ő is nevetett és kezet rázott velem.
- Ha bármiben segíthetek, csak szólj! – tört elő belőlem a jó kislány.
- Akkor már lenne is egy kérésem! Elkísérnél a biológia laborba? – kérdezte félszegen. Na tessék ez pont jól jött ki, mivel nekem is ott lesz órám. Vajon van neki barátnője? Biztos, hogy van! Sajnos! Na de Emma, ez mi volt? Állítsd le magad! Nem is ismered, de már rá mozdultál. Ez nem normális dolog. Ez nem is te vagy, nem szoktál csak így letámadni srácokat, sőt semmit se szoktál tenni velük már régóta. Első dolog a tanulás. Na tessék, most aztán megkaptam a lelkiismeretemtől. Teljesen olyan volt, mintha az Apámat hallottam volna. De hiába próbálkoznék nála, az egyik plázacica úgyis megelőzne. Semmi esélyem.
- Persze, szívesen! Nekem is ott lesz órám. – mondtam mosolyogva. Hátha van esélyem.
- Kösz, ezzel életet mentesz! Egyáltalán nem tudok eligazodni itt. – mondta mosolyogva. Tökéletes mosolya volt. Teljesen elolvadtam tőle.
Némán sétáltunk egymás mellett a biológia teremig. Belépve az ajtón néma csend lett az osztályban és mindenki minket nézett. Nem értettem mi bajuk van. Csak segítettem neki. De, mint mindig Alison mentett ki a kínos helyzetből.
- Mark, na végre itt vagy! Azt hittük, hogy elvesztél! Mesélj, eddig, hogy telt az első nap? – kérdezte jó hangosan, hogy elterelje a figyelmet rólam, ez idő alatt feltűnés mentesen értem el a padomat.
- Az első óra nagyon jól telt! – felelte Mark nevetve.
- Az a lényeg! – zárta le a témát a barátnőm.
- Életet mentettél ismét! Kösz! De mi olyan érdekes rajtam már megint. Még mindig a reggeli műsorom a téma? Lemaradtam! Mondd már el! – zúdítottam rá a kérdéseimet.
- Most nem csak te voltál a középpontban. Te és Mark. Mi a fene volt ez az előbb?
- Csak elkísértem az órájára, mert nem tudta hova kell mennie Miért minek látszott? – kérdeztem riadtan.
- Te rá nyomultál az új srácra? – csillant fel Alison szeme.
- Dehogy is! Miből gondolod? – kezdtem ideges lenni. Honnét szed ennyi baromságot?
- Ezt még a vak is látta Em. Nem tragédia! Végre teszel mást is a tanuláson kívül! Legalább látom, hogy éled az életed! Szerezd meg magadnak! Helyes, okos és iszonyúan szexi pasi. – oktatott ki Alison.
- Semmi esélyem a többi lánnyal szemben!
- Te meg vagy zakkanva? Nem látod? Mindenki azért küzd, hogy a közeledben lehessen. Reggel a WC- ben hallottam amint Rachel és Tess azt beszélik, hogy meghívnak a bulijukra és már esélyesek is a bálkirálynői posztra. Mindenki téged akar. Te vagy a legmenőbb a suliban. Fogd már fel, kérlek!
- Te vagy megzakkanva! Honnét veszel ennyi baromságot? Még, hogy én a legmenőbb! Ne viccelj, erre nincs most hangulatom. Megint olyan likőrős cukrot ettél? Nem tesz jót a hangulatodra!
- Ne keverd bele a cukrot, semmi bajom! Ez az igazság és kész! Ha kell tanukat is hozok!- és ezzel teljesen bepörgött. Ma nem hadja annyiban ezt a témát. Sajnos!!
- Kicsim, gyere ide egy kicsit!
Alison Johnson és Conor Norris több mint 7 éve járnak. Nagyon boldogok együtt. Conort már szinte a bátyámnak tekintem. Rengeteget segített már. Tiszta szívből szereti Alisont.
- Sziasztok csajok! Mi újság? Emma, a reggeli mutatvány nagyon ütős volt! Gratulálok! – mondta nevetve. Ezen már én is nevettem. Elképzeltem magam, amikor lerántottam a fogast. Nagyon ciki lehetett. Most egy életre elástam magam Mark előtt.
- Kösz Conor, tőled nem is vártam mást. Milyen volt a tegnapi meccsetek? Nyertetek? – próbáltam terelni a témát. Tudtam jól, ha Conor belelendül a mesébe, akkor nem lesz idő az én problémámmal. Zseniális terv lett volna, ha…
- Na ne, nem tereljük a témát. Sajnálom drágám, majd később elmeséled a tegnap estét. Most más dolgod van, mégpedig meséld el kedves barátnőmnek, hogy mit gondolnak róla a fiúk a csapatban. Nem hiszi el, hogy minden fiú oda van érte. Mond csak meg neki, hogy nincs igaza!- nézet rám gyilkos tekintettel Alison.
- Hát én ezt nem tudom pontosan…- elég volt egy pillantást vetnie mérges kedvesére és máris megváltoztatta a véleményét-, persze mindenki oda van Emmáért. Egy rakás gyerek szeretné elhívni az év végi bálra. Majd készítek egy listát a nevekből. Megfelel? Nekem most mennem kell a… - de a végét már nem hallottam, mert már el is tűnt.
- Na mit mondtam! – villantotta rám ragyogó mosolyát a barátnőm.
- Hanyagoljuk ezt a témát inkább!- tanácsoltam. Szerencsémre éppen bejött a tanár így már Alison nem szólhatott vissza. De ennek még nincs vége, nem adja fel. Az óra nagy részét csendben töltöttem. Gondolkoztam. Hogy min? Inkább kin. Markon járt az eszem. Nem akartam bevallani még magamnak se, de elégé megtetszett. Talán igaza van Alisonnak és tennem kéne valami az ügy érdekében. És mi van akkor, ha beégek előtte? Lehet, hogy van barátnője, sőt biztos! Ezt már nem bírtam. Végre kicsöngettek. Conor, Alison és én együtt mentünk a menzára, mint minden áldott nap. Ez egy megszokott dolog volt. A szokásos helyünk felé vettük az irányt. Conor elment valami harapni valóért, mi lányok pedig csendben ültünk. Ez elég szokatlan dolog volt, ilyenkor tárgyaljuk meg a hétvégi történéseket. Most viszont Alison egy szót se szólt. A homlokát összeráncolta, gondolkodott valamin. Valami nagyon fontos dolog lehetett, mert a száját is beharapta. Nem nagyon izgatott, hogy mi az, de mégis annyira furán viselkedett. Állandóan az ajtó felé pillantott, mintha várna valakit. Conornak is feltűnt, de ő szóvá is tette.
- Kicsim minden rendben van? Olyan fura vagy! Vársz valakit?- kérdezte aggódva.
- Nincs semmi gond, csak gondolkodom. Nyugalom!- de még mindig az ajtót bámulta.
Ebben a pillanatban lépett be az ajtón Mark egy lány társaságában. Tudtam, hogy van valakije. Most már Alison is belátja végre, hogy esélytelen a terve. Ő viszont nem látszott csalódottnak, sőt akkora mosoly terült el az arcán, amit már rég nem láttam. Mark és a lány felénk vették az irányt. Reménykedtem benne, hogy nem akarnak ide ülni, de esélytelen volt.
- Sziasztok, leülhetünk? – kérdezte felém fordulva egy hatalmas mosoly kíséretében. Gyönyörű fogai voltak, csak úgy ragyogtak. Válaszként megráztam a fejem, mire Alison olyan erősen lábszáron rúgott az asztal alatt, hogy könnybe lábadt a szemem.
- Persze, csak nyugodtan!- nyöszörögtem elhaló hangon. Alison elégedett volt akciója sikerével. Várjon csak, megkapja ő még a magáét ezért. Erre ment ki a játék, Markot leste egész végig. Miért nem veszi már észre az a csajt ott Mark mellett. Mit akar még? Elbuktunk.
- Megkeresem Angelát!- szakította félbe a gondolat menetemet a lány. Mark csak egy biccentéssel válaszolt, és leült mellém. Nem figyeltem rá, csendben ettem az almámat.
- Mark lenne kedved eljönni velünk holnap este a plázába? Ezt minden kedd este megejtjük Emmával. Most jön Conor is, nem fogsz unatkozni!- adta meg a kegyelemdöfést Alison. Most rajtam volt a sor, hogy megrúgjam a lábát. Egy kicsit erősebben rúgtam, mint ahogy szerettem volna. Láttam, hogy Alison elsápadt a fájdalomtól. Egy bocsánatkérő pillantást küldtem felé. De ő már el is felejtette, megint Markot tűntette ki figyelmével.
- Csak akkor jövök, ha Emmának nincs ellen kifogása. – fordult felém vakítóan gyönyörű mosollyal. Eldöntöttem, nem megyek holnap sehova. De attól ő még mehet. Széles mosollyal fordultam felé. Most megkapják mindketten.
- Persze! Én örülnék a legjobban, ha te is ott lennél. – mondtam egy ál mosoly kíséretében. Mark kimondottan örült, Alison viszont megsejthetett valamit.
- Beszéltem Mrs. Newtonnal és elengedett, azt mondta, hogy nem kell vigyáznod a kisöcsédre se. Teljesen szabad vagy minden értelemben!- egy cinkos mosolyt villantott Mark felé. Csak én egyedül értettem kétértelműnek Alison kisregényét?
- De sajnos holnap táncórám van! – kezdtem bele a mentegetőzésbe, de már rosszul kezdtem bele. Alison tudja, hogy beteg az oktató így elmarad az óra. A fenébe!!
- Az sajnos elmarad, mert beteg a tánc tanár. Nem tudtad? Most már tényleg nincs semmi programod. Hétkor ott vagyok nálatok. – fejezte be a vitát Alison. Mind a ketten tudtuk, hogy itt vége, nincs több kifogás. Holnap el kell mennem velük a plázába.
- Milyen táncot tanulsz? – fordult ismét felém Mark. Ez a kérdés meglepett. Most mondjam neki, hogy hastáncot versenyszerűen. Ez olyan ciki.
- Hastáncot versenyszerűen már 6 éve! – válaszolta helyettem Alison. Most már kezd tényleg idegesíteni. Túlzásba viszi a dolgot. Ezzel csak azt éri el, hogy beéget Mark előtt.
- Köszönjük Alison, de nem téged kérdezett! – vágtam vissza rögtön. Bárcsak elmennének innen. Nem is inkább én megyek el, de most azonnal. De Alison megelőzött.
- Most mi megyünk, mert Conor még szeretne nekem mesélni valamit.
- Nekem is sajnos mennem kell. A fogas nem javul meg magától – pattantam fel a helyemről.
- Nem izgulj, majd én elintézem! – szólalt meg most először Conor.
- Jaj, hogy te milyen rendes vagy! – mondtam ironikusan.
- Tudom Em. – mondta nevetve. Átfogta Alison derekát és kisétáltak a menzáról. Egyedül maradtam Markkal. Forrt bennem a düh, hogy lehetnek ennyire kegyetlenek a barátaim.
- Valamiért az az érzésem, hogy te nem kedvelsz engem! Miért van ez? Még nem is ismersz. Adj nekem egy esélyt, hogy jobban megismerhess!
- Én nem téged utállak! – bizonygattam saját magamat is. Ez volt az igazság. Nem utáltam, épp ellenkezőleg nagyon is kedveltem. Ez a baj. Nem akarok vele barátkozni, mert annak úgy is rossz vége lenne.
- Nem vagyok valami barátkozós típus, ennyi az egész. Ez nem rólad szól. Ne is törődj velem. Én itt egy senki vagyok, majd te is rájössz. – vallottam be az igazat.
- Hát én nem így hallottam! – vonta fel a szemöldökét. Úristen vajon mit hallhatott?
- Megrémisztesz, mit hallottál? Remélem nem valami ciki dolgot! Biztos csak pletyka az egész. Sok mindent szoktak beszélni az emberek, aminek fele se igaz. – éreztem, hogy elvörösödök. Kezd ez a beszélgetés kényelmetlenné válni.
- Én egy rakás pozitív dolgot hallottam rólad. Akkor azok se igazak? – kérdezte nevetve. Jól elszórakozik rajtam. Miért mit vársz Emma? Rajtad csak röhögni lehet, szánalmas vagy!
- Miféle pozitív dolgokat?
- Azt hallottam, hogy… - már csak suttogott, egyre közelebb húzódott hozzám- nagyon okos és szerény vagy. Sokan szeretnének barátkozni veled, de ezek csak mind érdek barátságok lennének, és ezt te tudod jól. Én viszont nem érdekből szeretnélek megismerni. Érdekes lánynak tűnsz, Emma. Él tanuló és hastáncot tanul? Érdekes kombináció, de tetszik. Engedd meg, hogy a barátok legyünk! Kérlek! – a végét már olyan halkan suttogta, hogy alig hallottam.
- Elég sok mindent hallottál egy nap alatt. – a kérését elengedtem a fülem mellett. Nem akarok vele barátkozni, viszont úgyse tudom megállni beszélgetés nélkül. Annyira megnyugtató és lágy a hangja.
- Tudod mit? Ha nem akarsz barátkozni, akkor ne tedd! De végül egyszer csak azt veszed észre, hogy teljesen egyedül maradsz. – fejezte be a beszélgetést. Felállt az asztaltól és kiment. Annyira furán éreztem magam, mintha örülnék annak, hogy megbántottam már most az elején. Az igazság az, hogy Mark túl szimpatikus nekem. Így mind a kettőnknek jobb lesz. A nap folyamán nem találkoztam többet Markkal. Alison viszont elmondta, hogy visszavonta a holnap esti programot. Nagyon megbánthattam. Milyen önző kis senki vagyok!
- Mekkora barom vagyok! Megbántottam és nem tudom, hogy hozzam rendbe.
- Kérj tőle bocsánatot és kész! Ennyi az egész! De nekem most mennem kell! Majd este beszélünk. Szia Emma!
- Oké! Szia Alison. – elindultam én is hazafelé. Teljesen üres volt a parkoló olyan sokáig beszélgettünk Alisonnal. Nem is volt annyira üres, Mark és az a lány még ott volt. A lány a kocsijában ült Mark pedig az ablakon hajolt be hozzá. Volt valami fura a viszonyukban. Nem tűntek kimondottan szerelmes párnak. Miközben az autóm felé vettem az irányt végig őket néztem, hátha többet megtudok a lányról. Az előttem lévő villanyoszlopot viszont nem vetten észre. Nagy lendülettel fejeltem le a fém rudat. Hatalmas koppanást a sötétség követte. Elvesztettem az eszméletemet. A sötétség körbe ölelt. A fejem sajgott és suttogásokat hallottam. A nevemet suttogták, de én nem figyeltem rájuk. Nagyon fájt a fejem. A hangok élesebben lettek és most már felismertem őket. Mark szólongatott. Ez annyira ciki, biztos látta a koccanásomat. De kíváncsi vagyok az arcára, vajon haragszik még? Megpróbáltam kinyitni a szememet. Az első próbálkozásra sikerült és Mark gyönyörű szemeivel találtam magam szembe. Igéző szemei voltak.
- Emma, jól vagy? Ne hívjak mentőt? Minden rendben vagy?- kérdezte ijedten.
- De szépek a szemeid!- nem hiszem el, hogy ez kicsúszott a számom. Nagyon beverhettem a fejem.
- Nagyon beverhetted a fejed!- nevetett.
- Mármint jól vagyok. De azért köszönöm. – próbáltam menteni a menthetőt.
- Eléggé sápadt vagy.
- Kérdezhetek valamit?- nem tudom ez honnét jött, de meg akartam tudni haragszik- e még rám. Ennél jobb alkalmat nem is találhattam volna.
- Persze.
- Nagyon megbántottalak ma a menzán? Haragszol?
- Miért haragudnék rád? Nem tettél semmi bántót. Lekoptattál egy túl nyomulós srácot.
- Én nem lekoptattalak, csak…
- Nem akarsz barátkozni velem. Értem én. Nincs semmi gond. - mondta mosolyogva. Ez a látszat vagy tényleg nem érdekli? Ezt nem tudtam eldönteni. A következő percben valaki dudált. Biztos a barátnője. Nem akartam elengedni, de nem tehettem mást.
- Most menned kell, a barátnőd már vár! Én jól vagyok. – próbáltam felállni.
- Miről beszélsz? Ő nem a barátnőm, hanem a nővérem, Ashlee. – kérdezte megütközve.
- Tényleg?- akaratom ellenére egy sóhaj hagyta el a szám. Hát akkor lehet, hogy nincs is barátnője?
- Megkönnyebbültél?- kérdezte nevetve. Ekkor jöttem rá, hogy neki is feltűnt a reakcióm hevessége.
- Ezt meg miből gondolod?- ez értelmetlen kérdés volt. Már tudtam előre a válaszát.
- Hát a sóhajodból és abból, ahogy felcsillant a szemed. –jelentette ki szemtelenül somolyogva. Én se bírtam tovább és egyszerre kezdtünk el nevetni. Szerencsére még időben észbe kaptam. Felálltam, hogy távozzak, de ő megfogta a csuklómat és visszarántott.
- Haza kísérlek, hátha kedved támadna még egyszer megölelni egy villanyoszlopot. – nevetett tovább. Nekem viszont lehervadt a mosoly az arcomról.
- Nem is tudom!
- Kérlek Emma!
- Na jó, haza kísérhetsz. Nem baj, ha közben kérdezgetek egy-két dolgot?
- Az attól függ!- mosolygott huncutul.
- Miért éppen most jöttetek ide, évvégén?
- Eddig magán tanulók voltunk, de érettségizni csak a suliban tudunk. Kénytelenek vagyunk ide járni.
- Te szegény!- mondtam nevetve.
- Hát igen, elég nehéz.
- Nem hiányzott a társaság és a hülyülések?
- Egyáltalán nem. Bár ha jobban meggondolom, akkor egy valami igen.
- És mi lett volna az?
- A barátok. Nincs sok barátom. – mondta lehajtott fejjel. Ezzel most üzenni próbál nekem? Bűntudatott éreztem, mert ő csak barátkozni akar én meg leráztam. Talán megpróbálhatnám barátként elfogadni. Javítok a helyzeten.
- Csak, hogy tudd, amit a menzán mondtam, hogy nem akarok veled barátkozni az nem igaz. Megpróbálhatnánk összebarátkozni. Mit szólsz hozzá?
- Ez nagyszerű ötlet és benne vagyok!– teljesen felvillanyozódott ettől.
- Miért voltatok magántanulók?
- A szüleim üzletemberek és sokat utaznak, mi pedig velük utaztunk. Eddig!!- szomorú volt a hangja.
- Nem vagy valami lelkes!
- Nem szívesen hagytam ott az eddigi életemet. Nekem úgy volt jó!
- Sajnálom, hogy így alakult. Egyszer viszont le kell érettségizned!- próbáltam tréfálkozni. Bejött, hangosan felnevetett.
- Nagyon jó vagy figyelem elterelésben, ugye tudod?- kérdezte még mindig nevetve.
- Nem csináltam semmit!
- Humorizáltál! Ez több mint a semmi!
- Nincs humorérzékem! Én csak cinikus vagyok!
- Tényleg az vagy!
- Sok helyen járhattál már!- inkább kijelentés volt, mint inkább kérdés.
- Elég sok helyen!- szája sarkában ott bujkált egy mosoly.
- Most mi a bajod?- kérdeztem egy kicsit hangosabban. Nem szeretem, ha rajtam nevetnek.
- Csak eszembe jutott pár szép emlék.
- Biztos sok szép emléked lehet.
- Igen, de úgy érzem itt még jobb lesz.
- Miből gondolod ezt?- kérdeztem nevetve.
- A humorérzékedből.
Egyfolytában mosolygott és kuncogott. Nagyon aranyos volt. Olyan gyorsan eltelt az idő. Mire feleszméltem már a kapunk előtt álltunk. Éppen befejezte a mesélést. A csend kezdett kínossá válni ezért meg kellett szólalnom.
- Akkor holnap találkozunk. A plázába is jössz este, ugye?- kérdeztem hirtelen, mert eszembe jutott, hogy Alison megemlítette Mark lemondását.
- Sajnos közbe jött egy fontos dolog, sajnálom.
- Semmi baj, majd máskor bepótoljuk.
- Már alig várom.
- Köszönöm, hogy haza kísértél, de most bemegyek. Szia.
- Szívesen tettem. – és már hátat is fordított nekem. Nem néztem sokáig távolodó alakját, szembe kellett néznem a rám váró büntetéssel a reggeli késésem miatt. Nem lesz valami kellemes.
Reggel hamar elkészültem, még egy, az öcsémmel való veszekedést is be tudtam iktatni. Fel voltam dobva, de az okát nem tudtam. A mai napom is szokványosnak tűnt. Találkozok Markkal is. Talán ezért van ez a jó kedv. Lehetséges? Nem valószínű, remélem, hogy nem. Este sokat gondolkoztam rajta, hogy milyen lehet barátnak. Conorhoz tudnám hasonlítani, vele is nagyon jókat szoktam beszélgetni. Ha kell, segítek is neki Alisonnal kapcsolatban. Ez viszont nem sokszor fordul elő. Annyira összhangban vannak. Semmi se tudja őket kizökkenteni. Az a 7 év rengeteget számít. Úgy élnek, mint egy házaspár. Néha egy kis veszekedés is becsúszik, de két perc múlva Conor már bocsánatot is kér mindegy, hogy neki kellene vagy sem. Alison boldog és ez a fontos.
I. fejezet: Minden megváltozik
Emma Newton vagyok. Egy napos kisvárosban, Bridgevillben élek a családommal. Öt hónap múlva töltöm be a 19-et. A helyi gimnáziumba járok. Most vagyok végzős. Már csak három hónap és vége a sulinak. Egyiptomban szeretnék régészetet tanulni az egyik egyetemen. A szüleim viszont ellenkeznek ez ügyben. Szerintük nem vagyok elég érett, hogy külföldön éljek. Hát éppen ezért szeretnék elmenni, mert otthon még mindig egy kislány vagyok, aki nem tud magára vigyázni. Ebből most lett elegem, igenis el fogok menni Egyiptomba, és híres régész leszek, ha törik, ha szakad. És ebbe nem szólhat bele semmi és senki. A döntésem végleges.
*
Megint egy rémes hétfő reggel. Annyira utálom a hétfő reggeleket. Főleg, azért mert az első órámat az anyám tartja. Anya történelem tanár a gimiben. 4 keserves év az anyámmal, szegény én!! Hétfő reggel – mint minden reggel- olvastam egy kicsit suli előtt. Olvasás közben teljesen elfeledkeztem az időről. El fogok késni, megint. Amilyen szerencsém van az első órám történelem, vagyis Anya megint dolgozatot fog velem íratni. Az a szokása, hogy aki késik az dolgozatot ír. Az a valaki legtöbbször én vagyok. Ez az egyik hátrány, ha a szülőd tanít. Tőled többet vár el, mint a többi gyerektől. De ez egyben előny is, többet tudok, mint a többiek. Sietve kaptam fel a táskám és ültem be a kocsiba. A gimi udvarban viszont nem volt hely, ami elég szokatlan volt mivel nekem mindig volt helyem. De most elfoglalták a helyemet, egy fekete Mercedes állt ott. Még sosem láttam itt, biztos nem ide valósi, mivel a suliban mindenki tudja, hogy ez az én helyem. Na jó ez egy kicsit öntelt volt. Sokára találtam csak parkolóhelyet. Belépve a suliba már tudtam, hogy elkéstem. Üres volt minden folyosó. Elkezdődtek a tanórák. Futva közelítettem meg az osztálytermemet. Mielőtt beléptem volna megálltam az ajtó előtt és vettem egy mély lélegzetet. Ezután kopogtam és benyitottam.
Anya az asztal előtt állt és beszélt az osztály pedig jegyzetelt. Sietve indultam el a padom felé, ahol már Alison integetve várt. A nagy sietségben nem néztem az orrom elé és megbotlottam egy táskában. Elakadt a lábam és valószínűleg hasra esek, ha nem kapaszkodok meg a fogasba. Az viszont nem bírta a terhelést és leszakadt. Hatalmas zaj kíséretében terültem el a földön. Döbbent csönd támadt a teremben. Három fiú gyorsan odaszaladt és segített feltápászkodni. Miután rendbe szedtem magam és leültem a helyemre szemügyre vettem a pusztításomat. A fogas tövestől kiszakítva a falból hevert törmelékkel társulva a padlón.
- Örülök, hogy megtisztelt minket a jelenlétével Miss. Newton! – mondta Anya mérgelődve.
- Elnézést kérek Mrs. Newton! – de ez a bocsánatkérés már hiába való. Mindjárt jön a dolgozat.
- Megtudhatnánk mi volt megint olyan fontos, hogy elkésett miatta az órámról?
- Olvastam és elment az idő! Késve indultam el, sőt még parkolót se találtam! De soha többet nem fordul elő. Ígérem! – szabadkoztam ezerrel. Nem volt sok kedvem dolgozatot írni.
- Késő bánat kisasszony, tudja mi a dörgés: Lapot elő! – mondta ki Anya az ítéletet.
- Írjon le nekem mindent az egyiptomi Ó- Birodalomról. 10 percet kap rá!
Az elején még élveztem, hogy Anya tanít, érdekes volt Őt magázni. De most már nagyon unom. Alig várom már az évvégét. Miután megírtam a dolgozatot – amit mellesleg tökéletesre írtam, mivel reggel erről olvastam- megpróbáltam az órára figyelni. Eddig még nem örültem ennyire a kicsengetésnek, de tudtam, hogy még nincs lezárva a téma. Miközben a többi diák kifelé ment én a tanári asztalhoz sétáltam és reménykedtem benne, hogy Anya már nem haragszik annyira. Az arckifejezése viszont nem ezt mutatta.
- Emma Elizabeth Newton! Mi a fenét képzelsz magadról? Ez már a negyedik késésed volt ebben a hónapban? Ez volt az utolsó ilyen alkalom, legközelebb egyenesen az igazgatónőhöz küldelek. Nem fogadok el semmilyen kifogást. Nem úszod meg ennyivel, otthon még számolunk. – hadarta gyorsan, de mire válaszolni akartam addigra már ki is viharzott a teremből. Hát ez nagyon durva volt. Most aztán bajban vagyok. Még jó, hogy ezt nem hallotta senki az osztályból.
- Hát ez félelmetes volt. – szólalt meg valaki a hátam mögött. Összerezzentem a hangra.
- Bocs nem akartalak megijeszteni, bár ez elég fura! – nevetett az ismeretlen.
- Miért is? – kérdeztem durcásan. Nem fordultam meg, pedig kíváncsi voltam, ki lehet az.
- Egy félelmetes tanártól nem, de tőlem megijedsz? Egyébként nagyon bátran viselkedtél.- Csak most fordultam meg, és amit láttam az elképesztő volt. Egy görög isten állt előttem. Gyönyörű arc és test. Az arca kerek, szeme kék, haja pedig szőkés barna. A póló – amit viselt- kihangsúlyozta az izmait. Ruhái divatos összhangja nagyon jól állt neki. De nem nézhettem sokáig, mert az már feltűnő lenne. Gondolom nagy hatást gyakorolt a lányokra reggel. Megérkezett az új üdvöske a gimibe. Szegény srác, nem lesz nyugta a lányoktól.
- Először nem is ismerlek, másodszor pedig az a félelmetes tanár az Anyám. És már megszoktam. Mindig ezt csinálja, amikor elkések. Egy jó tanács, ne késs történelemről.
- Sajnálom, nem tudtam, hogy ő és te… szóval öhm… hát ez nagyon ciki.
- Az! – mondtam nemes egyszerűséggel.
- Bocsánat, még be se mutatkoztam. Mark Stanley vagyok. Az új diák.
- Hello Mark Stanley az új diák! Én Emma Newton vagyok, de szerintem már rájöttél! – nyújtottam neki a kezem nevetve. Ő is nevetett és kezet rázott velem.
- Ha bármiben segíthetek, csak szólj! – tört elő belőlem a jó kislány.
- Akkor már lenne is egy kérésem! Elkísérnél a biológia laborba? – kérdezte félszegen. Na tessék ez pont jól jött ki, mivel nekem is ott lesz órám. Vajon van neki barátnője? Biztos, hogy van! Sajnos! Na de Emma, ez mi volt? Állítsd le magad! Nem is ismered, de már rá mozdultál. Ez nem normális dolog. Ez nem is te vagy, nem szoktál csak így letámadni srácokat, sőt semmit se szoktál tenni velük már régóta. Első dolog a tanulás. Na tessék, most aztán megkaptam a lelkiismeretemtől. Teljesen olyan volt, mintha az Apámat hallottam volna. De hiába próbálkoznék nála, az egyik plázacica úgyis megelőzne. Semmi esélyem.
- Persze, szívesen! Nekem is ott lesz órám. – mondtam mosolyogva. Hátha van esélyem.
- Kösz, ezzel életet mentesz! Egyáltalán nem tudok eligazodni itt. – mondta mosolyogva. Tökéletes mosolya volt. Teljesen elolvadtam tőle.
Némán sétáltunk egymás mellett a biológia teremig. Belépve az ajtón néma csend lett az osztályban és mindenki minket nézett. Nem értettem mi bajuk van. Csak segítettem neki. De, mint mindig Alison mentett ki a kínos helyzetből.
- Mark, na végre itt vagy! Azt hittük, hogy elvesztél! Mesélj, eddig, hogy telt az első nap? – kérdezte jó hangosan, hogy elterelje a figyelmet rólam, ez idő alatt feltűnés mentesen értem el a padomat.
- Az első óra nagyon jól telt! – felelte Mark nevetve.
- Az a lényeg! – zárta le a témát a barátnőm.
- Életet mentettél ismét! Kösz! De mi olyan érdekes rajtam már megint. Még mindig a reggeli műsorom a téma? Lemaradtam! Mondd már el! – zúdítottam rá a kérdéseimet.
- Most nem csak te voltál a középpontban. Te és Mark. Mi a fene volt ez az előbb?
- Csak elkísértem az órájára, mert nem tudta hova kell mennie Miért minek látszott? – kérdeztem riadtan.
- Te rá nyomultál az új srácra? – csillant fel Alison szeme.
- Dehogy is! Miből gondolod? – kezdtem ideges lenni. Honnét szed ennyi baromságot?
- Ezt még a vak is látta Em. Nem tragédia! Végre teszel mást is a tanuláson kívül! Legalább látom, hogy éled az életed! Szerezd meg magadnak! Helyes, okos és iszonyúan szexi pasi. – oktatott ki Alison.
- Semmi esélyem a többi lánnyal szemben!
- Te meg vagy zakkanva? Nem látod? Mindenki azért küzd, hogy a közeledben lehessen. Reggel a WC- ben hallottam amint Rachel és Tess azt beszélik, hogy meghívnak a bulijukra és már esélyesek is a bálkirálynői posztra. Mindenki téged akar. Te vagy a legmenőbb a suliban. Fogd már fel, kérlek!
- Te vagy megzakkanva! Honnét veszel ennyi baromságot? Még, hogy én a legmenőbb! Ne viccelj, erre nincs most hangulatom. Megint olyan likőrős cukrot ettél? Nem tesz jót a hangulatodra!
- Ne keverd bele a cukrot, semmi bajom! Ez az igazság és kész! Ha kell tanukat is hozok!- és ezzel teljesen bepörgött. Ma nem hadja annyiban ezt a témát. Sajnos!!
- Kicsim, gyere ide egy kicsit!
Alison Johnson és Conor Norris több mint 7 éve járnak. Nagyon boldogok együtt. Conort már szinte a bátyámnak tekintem. Rengeteget segített már. Tiszta szívből szereti Alisont.
- Sziasztok csajok! Mi újság? Emma, a reggeli mutatvány nagyon ütős volt! Gratulálok! – mondta nevetve. Ezen már én is nevettem. Elképzeltem magam, amikor lerántottam a fogast. Nagyon ciki lehetett. Most egy életre elástam magam Mark előtt.
- Kösz Conor, tőled nem is vártam mást. Milyen volt a tegnapi meccsetek? Nyertetek? – próbáltam terelni a témát. Tudtam jól, ha Conor belelendül a mesébe, akkor nem lesz idő az én problémámmal. Zseniális terv lett volna, ha…
- Na ne, nem tereljük a témát. Sajnálom drágám, majd később elmeséled a tegnap estét. Most más dolgod van, mégpedig meséld el kedves barátnőmnek, hogy mit gondolnak róla a fiúk a csapatban. Nem hiszi el, hogy minden fiú oda van érte. Mond csak meg neki, hogy nincs igaza!- nézet rám gyilkos tekintettel Alison.
- Hát én ezt nem tudom pontosan…- elég volt egy pillantást vetnie mérges kedvesére és máris megváltoztatta a véleményét-, persze mindenki oda van Emmáért. Egy rakás gyerek szeretné elhívni az év végi bálra. Majd készítek egy listát a nevekből. Megfelel? Nekem most mennem kell a… - de a végét már nem hallottam, mert már el is tűnt.
- Na mit mondtam! – villantotta rám ragyogó mosolyát a barátnőm.
- Hanyagoljuk ezt a témát inkább!- tanácsoltam. Szerencsémre éppen bejött a tanár így már Alison nem szólhatott vissza. De ennek még nincs vége, nem adja fel. Az óra nagy részét csendben töltöttem. Gondolkoztam. Hogy min? Inkább kin. Markon járt az eszem. Nem akartam bevallani még magamnak se, de elégé megtetszett. Talán igaza van Alisonnak és tennem kéne valami az ügy érdekében. És mi van akkor, ha beégek előtte? Lehet, hogy van barátnője, sőt biztos! Ezt már nem bírtam. Végre kicsöngettek. Conor, Alison és én együtt mentünk a menzára, mint minden áldott nap. Ez egy megszokott dolog volt. A szokásos helyünk felé vettük az irányt. Conor elment valami harapni valóért, mi lányok pedig csendben ültünk. Ez elég szokatlan dolog volt, ilyenkor tárgyaljuk meg a hétvégi történéseket. Most viszont Alison egy szót se szólt. A homlokát összeráncolta, gondolkodott valamin. Valami nagyon fontos dolog lehetett, mert a száját is beharapta. Nem nagyon izgatott, hogy mi az, de mégis annyira furán viselkedett. Állandóan az ajtó felé pillantott, mintha várna valakit. Conornak is feltűnt, de ő szóvá is tette.
- Kicsim minden rendben van? Olyan fura vagy! Vársz valakit?- kérdezte aggódva.
- Nincs semmi gond, csak gondolkodom. Nyugalom!- de még mindig az ajtót bámulta.
Ebben a pillanatban lépett be az ajtón Mark egy lány társaságában. Tudtam, hogy van valakije. Most már Alison is belátja végre, hogy esélytelen a terve. Ő viszont nem látszott csalódottnak, sőt akkora mosoly terült el az arcán, amit már rég nem láttam. Mark és a lány felénk vették az irányt. Reménykedtem benne, hogy nem akarnak ide ülni, de esélytelen volt.
- Sziasztok, leülhetünk? – kérdezte felém fordulva egy hatalmas mosoly kíséretében. Gyönyörű fogai voltak, csak úgy ragyogtak. Válaszként megráztam a fejem, mire Alison olyan erősen lábszáron rúgott az asztal alatt, hogy könnybe lábadt a szemem.
- Persze, csak nyugodtan!- nyöszörögtem elhaló hangon. Alison elégedett volt akciója sikerével. Várjon csak, megkapja ő még a magáét ezért. Erre ment ki a játék, Markot leste egész végig. Miért nem veszi már észre az a csajt ott Mark mellett. Mit akar még? Elbuktunk.
- Megkeresem Angelát!- szakította félbe a gondolat menetemet a lány. Mark csak egy biccentéssel válaszolt, és leült mellém. Nem figyeltem rá, csendben ettem az almámat.
- Mark lenne kedved eljönni velünk holnap este a plázába? Ezt minden kedd este megejtjük Emmával. Most jön Conor is, nem fogsz unatkozni!- adta meg a kegyelemdöfést Alison. Most rajtam volt a sor, hogy megrúgjam a lábát. Egy kicsit erősebben rúgtam, mint ahogy szerettem volna. Láttam, hogy Alison elsápadt a fájdalomtól. Egy bocsánatkérő pillantást küldtem felé. De ő már el is felejtette, megint Markot tűntette ki figyelmével.
- Csak akkor jövök, ha Emmának nincs ellen kifogása. – fordult felém vakítóan gyönyörű mosollyal. Eldöntöttem, nem megyek holnap sehova. De attól ő még mehet. Széles mosollyal fordultam felé. Most megkapják mindketten.
- Persze! Én örülnék a legjobban, ha te is ott lennél. – mondtam egy ál mosoly kíséretében. Mark kimondottan örült, Alison viszont megsejthetett valamit.
- Beszéltem Mrs. Newtonnal és elengedett, azt mondta, hogy nem kell vigyáznod a kisöcsédre se. Teljesen szabad vagy minden értelemben!- egy cinkos mosolyt villantott Mark felé. Csak én egyedül értettem kétértelműnek Alison kisregényét?
- De sajnos holnap táncórám van! – kezdtem bele a mentegetőzésbe, de már rosszul kezdtem bele. Alison tudja, hogy beteg az oktató így elmarad az óra. A fenébe!!
- Az sajnos elmarad, mert beteg a tánc tanár. Nem tudtad? Most már tényleg nincs semmi programod. Hétkor ott vagyok nálatok. – fejezte be a vitát Alison. Mind a ketten tudtuk, hogy itt vége, nincs több kifogás. Holnap el kell mennem velük a plázába.
- Milyen táncot tanulsz? – fordult ismét felém Mark. Ez a kérdés meglepett. Most mondjam neki, hogy hastáncot versenyszerűen. Ez olyan ciki.
- Hastáncot versenyszerűen már 6 éve! – válaszolta helyettem Alison. Most már kezd tényleg idegesíteni. Túlzásba viszi a dolgot. Ezzel csak azt éri el, hogy beéget Mark előtt.
- Köszönjük Alison, de nem téged kérdezett! – vágtam vissza rögtön. Bárcsak elmennének innen. Nem is inkább én megyek el, de most azonnal. De Alison megelőzött.
- Most mi megyünk, mert Conor még szeretne nekem mesélni valamit.
- Nekem is sajnos mennem kell. A fogas nem javul meg magától – pattantam fel a helyemről.
- Nem izgulj, majd én elintézem! – szólalt meg most először Conor.
- Jaj, hogy te milyen rendes vagy! – mondtam ironikusan.
- Tudom Em. – mondta nevetve. Átfogta Alison derekát és kisétáltak a menzáról. Egyedül maradtam Markkal. Forrt bennem a düh, hogy lehetnek ennyire kegyetlenek a barátaim.
- Valamiért az az érzésem, hogy te nem kedvelsz engem! Miért van ez? Még nem is ismersz. Adj nekem egy esélyt, hogy jobban megismerhess!
- Én nem téged utállak! – bizonygattam saját magamat is. Ez volt az igazság. Nem utáltam, épp ellenkezőleg nagyon is kedveltem. Ez a baj. Nem akarok vele barátkozni, mert annak úgy is rossz vége lenne.
- Nem vagyok valami barátkozós típus, ennyi az egész. Ez nem rólad szól. Ne is törődj velem. Én itt egy senki vagyok, majd te is rájössz. – vallottam be az igazat.
- Hát én nem így hallottam! – vonta fel a szemöldökét. Úristen vajon mit hallhatott?
- Megrémisztesz, mit hallottál? Remélem nem valami ciki dolgot! Biztos csak pletyka az egész. Sok mindent szoktak beszélni az emberek, aminek fele se igaz. – éreztem, hogy elvörösödök. Kezd ez a beszélgetés kényelmetlenné válni.
- Én egy rakás pozitív dolgot hallottam rólad. Akkor azok se igazak? – kérdezte nevetve. Jól elszórakozik rajtam. Miért mit vársz Emma? Rajtad csak röhögni lehet, szánalmas vagy!
- Miféle pozitív dolgokat?
- Azt hallottam, hogy… - már csak suttogott, egyre közelebb húzódott hozzám- nagyon okos és szerény vagy. Sokan szeretnének barátkozni veled, de ezek csak mind érdek barátságok lennének, és ezt te tudod jól. Én viszont nem érdekből szeretnélek megismerni. Érdekes lánynak tűnsz, Emma. Él tanuló és hastáncot tanul? Érdekes kombináció, de tetszik. Engedd meg, hogy a barátok legyünk! Kérlek! – a végét már olyan halkan suttogta, hogy alig hallottam.
- Elég sok mindent hallottál egy nap alatt. – a kérését elengedtem a fülem mellett. Nem akarok vele barátkozni, viszont úgyse tudom megállni beszélgetés nélkül. Annyira megnyugtató és lágy a hangja.
- Tudod mit? Ha nem akarsz barátkozni, akkor ne tedd! De végül egyszer csak azt veszed észre, hogy teljesen egyedül maradsz. – fejezte be a beszélgetést. Felállt az asztaltól és kiment. Annyira furán éreztem magam, mintha örülnék annak, hogy megbántottam már most az elején. Az igazság az, hogy Mark túl szimpatikus nekem. Így mind a kettőnknek jobb lesz. A nap folyamán nem találkoztam többet Markkal. Alison viszont elmondta, hogy visszavonta a holnap esti programot. Nagyon megbánthattam. Milyen önző kis senki vagyok!
- Mekkora barom vagyok! Megbántottam és nem tudom, hogy hozzam rendbe.
- Kérj tőle bocsánatot és kész! Ennyi az egész! De nekem most mennem kell! Majd este beszélünk. Szia Emma!
- Oké! Szia Alison. – elindultam én is hazafelé. Teljesen üres volt a parkoló olyan sokáig beszélgettünk Alisonnal. Nem is volt annyira üres, Mark és az a lány még ott volt. A lány a kocsijában ült Mark pedig az ablakon hajolt be hozzá. Volt valami fura a viszonyukban. Nem tűntek kimondottan szerelmes párnak. Miközben az autóm felé vettem az irányt végig őket néztem, hátha többet megtudok a lányról. Az előttem lévő villanyoszlopot viszont nem vetten észre. Nagy lendülettel fejeltem le a fém rudat. Hatalmas koppanást a sötétség követte. Elvesztettem az eszméletemet. A sötétség körbe ölelt. A fejem sajgott és suttogásokat hallottam. A nevemet suttogták, de én nem figyeltem rájuk. Nagyon fájt a fejem. A hangok élesebben lettek és most már felismertem őket. Mark szólongatott. Ez annyira ciki, biztos látta a koccanásomat. De kíváncsi vagyok az arcára, vajon haragszik még? Megpróbáltam kinyitni a szememet. Az első próbálkozásra sikerült és Mark gyönyörű szemeivel találtam magam szembe. Igéző szemei voltak.
- Emma, jól vagy? Ne hívjak mentőt? Minden rendben vagy?- kérdezte ijedten.
- De szépek a szemeid!- nem hiszem el, hogy ez kicsúszott a számom. Nagyon beverhettem a fejem.
- Nagyon beverhetted a fejed!- nevetett.
- Mármint jól vagyok. De azért köszönöm. – próbáltam menteni a menthetőt.
- Eléggé sápadt vagy.
- Kérdezhetek valamit?- nem tudom ez honnét jött, de meg akartam tudni haragszik- e még rám. Ennél jobb alkalmat nem is találhattam volna.
- Persze.
- Nagyon megbántottalak ma a menzán? Haragszol?
- Miért haragudnék rád? Nem tettél semmi bántót. Lekoptattál egy túl nyomulós srácot.
- Én nem lekoptattalak, csak…
- Nem akarsz barátkozni velem. Értem én. Nincs semmi gond. - mondta mosolyogva. Ez a látszat vagy tényleg nem érdekli? Ezt nem tudtam eldönteni. A következő percben valaki dudált. Biztos a barátnője. Nem akartam elengedni, de nem tehettem mást.
- Most menned kell, a barátnőd már vár! Én jól vagyok. – próbáltam felállni.
- Miről beszélsz? Ő nem a barátnőm, hanem a nővérem, Ashlee. – kérdezte megütközve.
- Tényleg?- akaratom ellenére egy sóhaj hagyta el a szám. Hát akkor lehet, hogy nincs is barátnője?
- Megkönnyebbültél?- kérdezte nevetve. Ekkor jöttem rá, hogy neki is feltűnt a reakcióm hevessége.
- Ezt meg miből gondolod?- ez értelmetlen kérdés volt. Már tudtam előre a válaszát.
- Hát a sóhajodból és abból, ahogy felcsillant a szemed. –jelentette ki szemtelenül somolyogva. Én se bírtam tovább és egyszerre kezdtünk el nevetni. Szerencsére még időben észbe kaptam. Felálltam, hogy távozzak, de ő megfogta a csuklómat és visszarántott.
- Haza kísérlek, hátha kedved támadna még egyszer megölelni egy villanyoszlopot. – nevetett tovább. Nekem viszont lehervadt a mosoly az arcomról.
- Nem is tudom!
- Kérlek Emma!
- Na jó, haza kísérhetsz. Nem baj, ha közben kérdezgetek egy-két dolgot?
- Az attól függ!- mosolygott huncutul.
- Miért éppen most jöttetek ide, évvégén?
- Eddig magán tanulók voltunk, de érettségizni csak a suliban tudunk. Kénytelenek vagyunk ide járni.
- Te szegény!- mondtam nevetve.
- Hát igen, elég nehéz.
- Nem hiányzott a társaság és a hülyülések?
- Egyáltalán nem. Bár ha jobban meggondolom, akkor egy valami igen.
- És mi lett volna az?
- A barátok. Nincs sok barátom. – mondta lehajtott fejjel. Ezzel most üzenni próbál nekem? Bűntudatott éreztem, mert ő csak barátkozni akar én meg leráztam. Talán megpróbálhatnám barátként elfogadni. Javítok a helyzeten.
- Csak, hogy tudd, amit a menzán mondtam, hogy nem akarok veled barátkozni az nem igaz. Megpróbálhatnánk összebarátkozni. Mit szólsz hozzá?
- Ez nagyszerű ötlet és benne vagyok!– teljesen felvillanyozódott ettől.
- Miért voltatok magántanulók?
- A szüleim üzletemberek és sokat utaznak, mi pedig velük utaztunk. Eddig!!- szomorú volt a hangja.
- Nem vagy valami lelkes!
- Nem szívesen hagytam ott az eddigi életemet. Nekem úgy volt jó!
- Sajnálom, hogy így alakult. Egyszer viszont le kell érettségizned!- próbáltam tréfálkozni. Bejött, hangosan felnevetett.
- Nagyon jó vagy figyelem elterelésben, ugye tudod?- kérdezte még mindig nevetve.
- Nem csináltam semmit!
- Humorizáltál! Ez több mint a semmi!
- Nincs humorérzékem! Én csak cinikus vagyok!
- Tényleg az vagy!
- Sok helyen járhattál már!- inkább kijelentés volt, mint inkább kérdés.
- Elég sok helyen!- szája sarkában ott bujkált egy mosoly.
- Most mi a bajod?- kérdeztem egy kicsit hangosabban. Nem szeretem, ha rajtam nevetnek.
- Csak eszembe jutott pár szép emlék.
- Biztos sok szép emléked lehet.
- Igen, de úgy érzem itt még jobb lesz.
- Miből gondolod ezt?- kérdeztem nevetve.
- A humorérzékedből.
Egyfolytában mosolygott és kuncogott. Nagyon aranyos volt. Olyan gyorsan eltelt az idő. Mire feleszméltem már a kapunk előtt álltunk. Éppen befejezte a mesélést. A csend kezdett kínossá válni ezért meg kellett szólalnom.
- Akkor holnap találkozunk. A plázába is jössz este, ugye?- kérdeztem hirtelen, mert eszembe jutott, hogy Alison megemlítette Mark lemondását.
- Sajnos közbe jött egy fontos dolog, sajnálom.
- Semmi baj, majd máskor bepótoljuk.
- Már alig várom.
- Köszönöm, hogy haza kísértél, de most bemegyek. Szia.
- Szívesen tettem. – és már hátat is fordított nekem. Nem néztem sokáig távolodó alakját, szembe kellett néznem a rám váró büntetéssel a reggeli késésem miatt. Nem lesz valami kellemes.
Reggel hamar elkészültem, még egy, az öcsémmel való veszekedést is be tudtam iktatni. Fel voltam dobva, de az okát nem tudtam. A mai napom is szokványosnak tűnt. Találkozok Markkal is. Talán ezért van ez a jó kedv. Lehetséges? Nem valószínű, remélem, hogy nem. Este sokat gondolkoztam rajta, hogy milyen lehet barátnak. Conorhoz tudnám hasonlítani, vele is nagyon jókat szoktam beszélgetni. Ha kell, segítek is neki Alisonnal kapcsolatban. Ez viszont nem sokszor fordul elő. Annyira összhangban vannak. Semmi se tudja őket kizökkenteni. Az a 7 év rengeteget számít. Úgy élnek, mint egy házaspár. Néha egy kis veszekedés is becsúszik, de két perc múlva Conor már bocsánatot is kér mindegy, hogy neki kellene vagy sem. Alison boldog és ez a fontos.
2010. január 18., hétfő
Kezdés!:-)
Eljött az ideje, hogy felkerüljön az első fejezet. Elég sokáig tartott a leírása. Könnyebb lenne egy titkárnővel dolgozni. Nekem csak beszélnem kellene. Abban viszont nagyon jó vagyok, sőt profi vagyok. Állandóan csak beszélek. Egyeseket zavar, a legtöbb barátomat viszont nem és ez a fontos!! Meg szeretném köszönni EGYIK LEGJOBB BARÁTNŐMNEK, Bettinek, hogy segített a cím kiválasztásában. Remélem jót választottunk. Nekünk tetszik. A frissítést illetően lenne pár közölni valóm. A második fejezetet még csak most kezdtem el összerakosgatni. Valószínűleg jövő héten lesz a folytatás. Mivel majd ti is láthatjátok, hogy elég hosszúra sikerednek. A frissítést előre jelezni fogom az oldalon. Egyszer-kétszer az is elő fordulhat, hogy egy fejezetet több részre tagolom, hogy minél gyorsabb legyen a frissítés. A kommentárokat ne sajnáljátok tőlem. Én is abból fogok tanulni. Ha bármi észrevételetek van, nyugodtan szóljatok! Betti a közeljövőben is számítók a helyesírói tudásodra. Nagy szükségem lesz rá!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
