4. fejezet (3.rész)

- Elég érdekes lesz ez a pár hét!- törte meg a csendet Mark útközben. A kocsiban kellemes meleg volt. Az ülés kényelmes volt, talán túl kényelmes is.

- Szerintem is. – na jó, ez a válasz elég pocsék volt, de nem tudtam jobbal előrukkolni. Hazáig nem is beszéltünk többet. Lefékezve a házunk előtt Mark felém fordult.
- Csak, hogy tud! Én nem erőltetek rád semmit. Úgy lesz, ahogy te szeretnéd. Még a kezedet se kell fognom, ha nem akarod. – mondta komoly hangon.
- Erre semmi szükség! Minden tőlem telhetőt megteszek. Felhatalmazlak rá, hogy megfogd a kezemet. – mondtam mosolyogva.
- Ez csodás!
- Most viszont mennem kell! Sok a tanulni való!- búcsúzkodtam szomorúan. Szó nélkül pattant ki a kocsiból. Odarohant az én oldalamhoz és szélesre tárva az ajtót kisegített. Annyira figyelmes!
- Nagyon szépen köszönöm!
- Én köszönöm!- mondta, miközben becsukta az ajtót. Az eső még mindig szakadt. Csurom vizesek lettünk.
- Mit is köszönsz?- kérdeztem vissza.
- Azt, hogy a tegnapi hülyeségemet elfelejtetted. – válaszolt lehajtott fejjel.
- Ezt már megbeszéltük! Nem vagyok haragtartó ember! Jobban szeretem a békességet!- mondtam mosolyogva.
- Ez az én szerencsém!- nevetett ő is. A beszélgetést Franki zavarta meg, aki egy esernyővel szaladt ki a házból.
- Ha már egyszer esőben beszélgettek, legalább ne ázzatok el!
- Kösz haver!- vette el az esernyőt Mark, és fölénk tartotta.
- Ki is ment a fejemből, hogy esik az eső!
- Én is másra koncentráltam. – vallottam be nevetve.
- Abban reménykedtem, hogy holnap reggel is én vihetlek iskolába!- mondta izgatottan. Annyira fura volt látni amint izgult. Erre a látványra különleges érzés fogott el. De azelőtt, hogy válaszolhattam volna megcsörrent a telefonja. Mielőtt felvette volna visszafordult hozzám.
- Ne haragudj! Ez egy fontos hívás, fel kell vennem!- szabadkozott. Én csak válaszul bólintottam. Köszönés után körülbelül 5 percig csak hallgatta a vonal túlsó oldalán beszélő személyt. A végét egy helyeslő válasszal zárta le és becsukta a telefont.
- Sajnálom, de most mennem kell!
- Rendben! Holnap reggel viszont számítok Rád!
- Fél 7-re itt vagyok!- mondta búcsúzóul és már be is szállt a kocsiba. Szempillantás alatt el is tűnt. Én viszont nem mozdultam meg. Ott álltam a szakadó esőben és utána bámultam. Nem gondoltam semmire, csak álltam és bámultam.
- Júlia! Rómeó távozása után jó lenne, ha bejönnél az esőről!- kiabált ki anya nevetve egy idő után. Teljesen megfeledkeztem a külvilágról. Megfordultam és vigyorogva vonultam be a házba. Másnap reggel időben ébredtem. A megmagyarázhatatlan jó kedvemnek köszönhetően zökkenő mentesen indult a napom. Fütyörészve készítettem a palacsintákat a konyhában.
- Mi ez a kirobbanó jó kedv kölyök?- kérdezte gyanakodva apa.
- Szerintem köze van Mark reggeli fuvarozásához. – felelte helyettem Franki, aminek egy fejbevágás lett az eredménye.
- Nekem sietnem kell!- jelentettem ki, miután ránéztem az órámra. 5 perc múlva fél 7. Mark is lassan itt lesz.
- Hé kölyök!- szólt utánam apa.
- Igen?- fordultam vissza az ajtóból.
- Finom a palacsintád, gyakrabban is süthetnél!
- Majd ha lesz időm!- válaszoltam, miközben felfelé rohantam a lépcsőn.
- Lassabban kislányom!- szólt rám anya, amikor a lépcső tetején nagy sietségemben nekiütköztem.
- Bocsánat, de nagyon sietek! – kiabáltam vissza a vállam felett és már szaladtam is be a szobámba. Onnét be a fürdőbe aztán pedig a gardróbba. 5 perc alatt el is készültem. Éppen a fogkefémet raktam vissza a helyére, amikor csöngettek. Rohamtempóban értem el a lépcsőt. Még idejében lefékeztem és kellő óvatossággal léptem át Franki cipőjét. Ez a nap túl tökéletesen indul. Leérve a földszintre az ajtó felé vettem az irányt. Befordulva a célhoz láttam meg, hogy Franki már az ajtóban áll és bőszen magyaráz valamiről Marknak.
- Haver! Többet kellene Emmát fuvaroznod! Ma kirobbanó formában van. Még palacsintát is sütött pedig azt azóta nem csinált, hogy…
- Franki! Te inkább menj és segíts anyának a konyhában. – szakítottam félbe túl buzgó öcsémet.
- Gyerekek! Ki az?- kiabálta ki apa a konyhából.
- Alison!- feleltem én villám gyorsan.
- Conor!- felelte ugyanekkor Franki is. Na szép! Ezt összehoztuk!
- Most akkor Alison vagy Conor?- értetlenkedett apa.
- Mindketten! Elvisznek a suliba. Úgy hogy mentem is! Sziasztok!- búcsúztam el sietősen.
- Te pedig inkább maradj csendben!- mondtam mérgesen az öcsémnek. Ez alatt Mark mosolyogva figyelt minket az ajtónak dőlve.
- Mehetünk!- fordultam felé egy ártatlan mosollyal.
- Miért is kellett letagadnod a kilétemet?- kérdezte kíváncsian útban a suli felé. Na ez egy jó kérdés!
- Nem tudom! Váratlanul ért a kérdés! Bepánikoltam!
- Annyira hirtelen ért a kérdés, hogy a nevemet nem tudtad kinyögni?- kérdezte hitetlenkedve.
- Igen! De mi ez? Vallatás vagy mi?- mondtam sértődötten. Örömmel vettem észre, hogy megérkeztünk a suliba. Mérgesen szálltam ki a kocsiból és indultam meg az osztály felé. Nem is vártam meg Markot. Tényleg kicsit ingerlékenyebb lettem, de ha ennyire gyerekesen viselkedik! Mit vár tőlem? Mire Mark beért az osztályba, addigra én már előszedtem a felszerelésemet is.
- Most mire volt jó ez a nagy sietség?- kérdezte miközben leült mellém.
- Nem akartam veled jönni!- vettetem oda morcosan. Olyan vagyok mit egy óvodás!
- Mi a bajod?- kíváncsiskodott tovább.
- Gyerekes vagy!- vallottam be.
- Ez tényleg igaz, de abban is megegyezhetünk, hogy te is az voltál!- mondta mindentudóan.
- Na ne mond! Mikor is?- kérdeztem vissza, pedig pontosan tudtam a választ.
- Amikor elszaladtál előlem!
- Nem is szaladtam, csak gyorsan sétáltam!- halva magamat azonnal elfogott a nevetés. Hogy tudok ennyi hülyeséget összehordani? Mark se bírta tovább nevetés nélkül.
- Nagyon jó vagy gyors sétában!- mondta nevetve. Az óra kezdete után már nem szóltunk egymáshoz. Mind a ketten szorgalmasan jegyzeteltünk. Az ebédszünet előtti órában gondolkodtam csak el azon, hogy most találkozok ma először Tessel. Valószínűleg már tud mindent. Rachel a legpletykásabb az egész iskolában. Mit fog szólni Tess? Valószínűleg megint porig aláz! Na de azon kívül? Talán még meg is fenyeget! Erre a gondolatra görcsbe rándult a gyomrom. Én erre nem vagyok képes. nem tudom végig csinálni. Se ezt se a kampányt.
- Nem érzem jól magam! Inkább haza megyek!- hazudtam Alisonéknak a szünetben.
- Haza viszlek!- ajánlotta fel azonnal Mark.
- Nem kell! Majd haza sétálok! De azért kösz. – hárítottam el. Attól még nagyobb lelkiismeret furdalásom lenne, hogy a hazugság mellett még haza is fuvaroztatnám magam vele.
- Sziasztok!- köszöntem el.
- Emma várj… - kiabált utánam a zsúfolt folyóson Mark, de én nem fordultam vissza. Csak előre néztem és kisétáltam a suliból.
- Betojtál Tesstől?- kérdezte ingerülten Alison. Késő éjjel volt, de én még se tudtam aludni. Bántott a bűntudat.
- Nem… vagy is igen! De nem csak tőle! Mit szólnak majd az emberek, ha kiderül, hogy kamu volt az egész? Ki fognak röhögni, mert ez annyira szánalmas!- vallottam színt barátnőmnek.
- Én, mint a legjobb barátnőd mondom, hogy senki se fog rájönni. Majd azt mondjuk, hogy szakítottál vele, de barátok maradtatok. Ennyi! Szívem én ezt már elrendeztem! Te ne görcsölj ezen feleslegesen! – zárta rövidre a témát. Az éjszaka alig aludtam valamit! Állandóan a kampány járt a fejemben. Reggel mégis frissen, kipihenten ébredtem. Mark megint értem jött. Most viszont együtt léptük át a suli kapuját kéz a kézben. Valószínűleg már mindenki tudta suliban, hogy együtt vagyunk. Egy- két ember viszont még mindig megbámult minket a folyóson. Az órák során viszont minden ment, mint a karikacsapás. Mire észbe kaptam már a menzán ültünk és beszélgettünk.
- Lám, lám! Itt van a mi kis párocskánk!- lépet oda hozzánk Tess. Egész nap ettől rettegtem. De most, hogy itt állt előttem, már nem féltem. Kész volt a terv. Egy briliáns, kiváló terv.
- Tess! Ne kezd megint! Ma nincs hangulatom hozzád!- kezdtem bele nyugodtan. Tudtam, hogy nem fogja abba hagyni, Tess nem tágít ilyen könnyen.
- Ne hidd, hogy én bevettem ezt a kis színjátékot. Hé, emberek! Mindenki figyeljen csak ide! Emma Newton csak egy hazug. Nem is járnak Markkal, csak egy kis reklámfogás volt a kampány miatt! Senki ne higgyen nekik! Mark sose járna egy ilyen kis stréberrel!- mondta nevetve. A hülye viccén csak ő és a klónok nevettek. Senki másnak nem volt vicces. Rajtam kívül. Én is nagyon jól mulattam. A tervem első része,- hogy hagyom, Tess had bontakozzon ki- sikerrel járt. Tehát az első lépés kipipálva. Jön a második.
- Nem tudom, honnét szedted ezt az információt, de ez nem igaz! Sajnálom, hogy csalódást kellett okoznom!- feleltem nevetve. Ezen a kijelentésemen Tess fel fogja magát húzni. Elkezd majd kiabálni. És akkor jön a harmadik lépés. A befejezés!
- Te csak engem ne oktass ki! Te itt egy senki vagy! Akkor is tudom, hogy csalsz! Be tudom bizonyítani!- fenyegetőzött kiabálva. Túl jól ismerem már! Nem szép öröm a káröröm, de most kimondottan jó érzés volt. Ha lehetett, akkor a mosolyom még szélesebb lett. Alisonnal ellentétben, aki már a sírás határán volt. Gondolom, mert a kis terve kudarcot vallott, de majd én megmentem. Helyre hozok mindent.
- Tess! Tess!- ráztam a fejem sajnálkozva.
- Te sose változol! Legtöbbször eléred azt, amit akarsz, de most egyáltalán nem úgy lesz, ahogy te akarod. Nincs igazad! És ezt én is be tudom bizonyítani!- jelentettem ki a legmagabiztosabb hangon. Még sose éreztem magam ennyire biztosan. Sikerülni fog. Hirtelen húztam fel Markot mellőlem a gallérjánál fogva. A hirtelen rántás miatt kicsit megszédült és felém dőlt, pont jól időzítve. Gondolkodás nélkül csókoltam meg. Ahogy az ajkunk összeért, onnantól nekem megszűnt a világ körülöttünk. Nem hallottam senkit és semmit. Csak Mark volt és Én. MI! De bármennyire is tökéletes pillanat volt, meg kellett szakítanom. Sóhajtva váltak el ajkaink. Mark szemébe nézve egy gyönyörű fényt láttam. Az arcán pedig egy hatalmas vigyor terült el. Nem igazán fogta fel még, hogy mi történt.
- Elég ennyi vagy még mutassak be pár bizonyítékot?- kérdeztem gúnyosan Tesst, miközben újra visszafordultam a társaság felé. Az egész menza minket nézet, máskor biztos elpirultam volna. Most viszont nem volt rá időm.
- Te kis ribi! Mivel fertőzte meg az agyadat?- a kérdést már Marknak tette fel.
- Nem fertőzött meg semmivel, még mielőtt azt mondanád, hogy Emma egy boszorkány!- mondta nevetve Mark. Az egész menza együtt nevetett. Tessnek viszont volt ideje elpirulni, de csak egy pillanatra. Aztán újra felvette a pókerarcot.
- Sok boldogságot! Élvezzétek ki, amíg lehet!- mondta halálosan komoly hangon. Én viszont még se tudtam eltűntetni a mosolyomat. Tess még vetett rám egy utolsó gyilkos pillantás, azzal távozott a kis csapatával. Boldogan fordultam vissza Mark felé. Ő még mindig úgy állt ott, ahogy ott hagytam. Maga elé bámult üveges tekintettel.
- Ennyire rossz volt?- kérdeztem tőle félénken. Hirtelen minden bátorságom elszállt.
- Ez csodálatos volt!
- Tényleg?- kérdeztem megütközve. Minden eshetőségre fel voltam készülve, de ez a kijelentés teljesen megdöbbentett.
- Nagyon meglepő volt, de csodás!- válaszolt nevetve.
- Én csak nem akartam, hogy lebukjunk!- magyarázkodtam nevetve.
- Nekem azért még mutathatnál pár bizonyítékot!- kacsintott rám. A választ viszont megelőzte az óra kezdetét jelző csengőszó. Boldogan, kéz a kézben indultunk vissza a terembe. Délután már a kocsiban ülve kezdtem csak felébredni az ámulatból. Az a csók nem akart kimeni a fejemből. Nem is nagyon küzdöttem ellene. Csak sodrottam az árral, nem érdekelt semmi.
- És akkor most mi lesz?- fordultam Mark felé, amikor megálltunk a ház előtt. Nem válaszolt, csak kiszállt és átsétált az én felemre. Félve néztem rá, miközben kisegített a kocsiból.
- Azt nem tudom, de abban teljesen biztos vagyok, hogy nekem még tartozol egy-két bizonyítékkal. Vagy különben a bíróság elítél!- mondta rendületlenül mosolyogva.
- Szóval erre ment ki a játék?- kérdeztem nevetve. Ő viszont csak a fejét rázta.
- Ezen viszont könnyen tudok segíteni!- folytattam. A nyaka köré fontam a karjaimat, és közelebb húztam magamhoz. Egy könnyű csókot leheltem ajkaira.
- Ez nem volt valami meggyőző! Tudsz te ennél jobbat is!- követelőzött tovább.
- Ez zsarolás!
- Csak győzz meg!- rendíthetetlen volt. Nekem se volt kedvem tovább ellenkezni. Behunytam a szemem és ajkaimmal megkerestem a gyönyörű, érzéki ajkait. Amikor rátaláltam elfogott az a különös érzés. Megszűnt a világ körülöttünk. Vajon ez mindig ilyen lesz? Csókunk egyre szenvedélyesebbé vált. Ajkai követelőzők voltak. A pillanat hevében szenvedélyesen beletúrtam a hajába. Ekkor ő nevetve húzódott el. Kérdőn néztem rá.
- Már nehezen türtőztettem magam. Nem akartam tovább nehezíteni a dolgot. És ha nem tévedek, akkor anyukád áll a verandán. Nem akarom kihúzni nála a gyufát.
- Oh… basszus! Észre se vettem, hogy itt van kint! Ez annyira ciki!- nevettem el magam zavaromban. Anya nem is találhatott volna jobb időpontot a kémkedéshez.
- Szerintem jobb lesz, ha én most megyek! Majd beszélünk! Szia!- búcsúzott el. Mielőtt ellépet volna mellőlem, visszahúztam egy apró búcsúcsókra.
- Ehhez hozzá tudok szokni!- fordult vissza nevetve már a kocsijánál járva. Megvártam, amíg elhajtott a házunk elől. Csak azután fordultam a ház felé. Mi fog rám várni?