5. fejezet ( 1. rész)

5. fejezet Ismerkedés a sárkányokkal!


Megvártam, amíg elhajtott a házunk elől. Csak azután fordultam a ház felé. Mi fog rám várni?

- Szóval Mark?- kérdezte mosolyogva anya.
- Szóval Mark!
- Mióta?
- 5 órája.
- Emma! Nem akarok beleszólni, de nekem nem tetszik ez a kapcsolat.
- Anya, csak 5 órája vagyunk együtt, és te máris tiltasz tőle? Ez röhejes!
- Tudom, hogy furán hangzik, de annyira idősnek látszik. Mintha legalább 30 lenne. Én csak neked akarok jót! Fontold meg!- és már sarkon is fordult, ott hagyott egyedül a verandán. A vigyor még mindig ott figyelt az arcomon. Leültem a hintára és csak bámultam a felhőket. Ez most annyira romantikus lenne, ha Mark is itt lenne. De sajnos nincs itt! De ez mennyire érdekes, hogy egy nap alatt mennyire megváltozott az életem és ezzel együtt én magam is. Hihetetlen. Ijedten ugrottam fel, mert a zsebemben rezegni kezdett a telefon. Boldogan vettem fel, mert láttam a kijelzőn Mark nevét.
- Szia!- szóltam bele vidáman.
- Emma? Élsz még? Kíváncsi vagyok édesanyád mit mondott!- nevetett bele a készülékbe.
- Még élek. Csak annyit mondott, hogy szerinte túl idős vagy hozzám!
- Hát én durvábbra számítottam!
- Azt tartogasd apának.
- Már alig várom! Ha már itt tartunk! Nem lenne kedved este velem vacsorázni?- kérdezte kacéran.
- Az attól függ!
- És pedig?
- Te főzöl?
- Most nem! Azt máskorra tartogatom!- mondta nevetve.
- Akkor szívesen megyek! De hova is?- faggattam tovább.
- Az titok! Meglepetésnek szánom.
- De nekem tudnom kell, mert ruhát kell választanom. Vagy akkor meztelenül megyek. – mondtam viccelődve.
- Tökéletes választás hölgyem!- a hangja komolyságot tükrözött, de tudtam, hogy ő is nevet. Kiabálást hallottam a háttérből. Valaki beszélt Markhoz.

- Nem adom! Nem ismer téged! Szállj már le rólam!- kiabálta bele a telefonba Mark. De ezek az utasítások nem nekem szóltak. Egy harmadik féllel hangoskodott. Dulakodást hallottam. Amikor elcsendesedett minden egy ismeretlen, de kellemesen lágy hang szólt bele a készülékbe.

- Szia Emma! Ashlee Stanly vagyok, Mark nővére. Hallottam az előbb, hogy tanácstalan vagy az öltözködés terén. Nem bánnád, ha én meg az ikertestvérem átszaladnánk hozzád? Segíthetnénk ruhát választani. – kérlelt. Mit ért az alatt, hogy tanácstalan vagyok az öltözködés terén? Kikérem magamnak. Nagyon is fontos nekem a divat és értek is hozzá. Csak úgy nagyon nehéz ruhát választani, ha nem tudod, hogy hova visznek. Ez annyira…

- Persze, gyertek csak!- nyomtam el egy fintort. A hangom mégis kedves volt. Megpróbálok jó benyomást tenni. Nem akarok senkivel sem rosszba lenni. Főleg nem a pasim családtagjaival. Még a végén kiutálnak a családból.

- Négyre ott vagyunk!- jelentette be. Választ se várva bontotta meg a vonalat. Már előre látom, hogy mi nem leszünk puszi pajtások. Csak reménykedni merek, hogy a másik iker kicsit kedvesebb.



- Szia! Jó helyen járunk?- kérdezte egy kedves arcú lány az ajtóban állva. A nappaliban lógó falióra pontosan négyet ütött. Pontosan érkeztek.

- Nagy a valószínűsége, hogy igen!- erőltettem magamra egy kedves mosolyt. Mikor akarnak elmenni? Lehet, hogy addig maradnak, amíg az öccsük értem nem jön? Az katasztrófa lenne. Nem tudom ilyen sokáig türtőztetni magam.

- Hello! Én Angela Stanly vagyok!- mutatkozott be.

- Hello!- ráztam vele kezet.

- Engem pedig már futólag ismersz!- fordult felém Ashlee. A kedves telefonáló. Nem is lehetne őket összetéveszteni. Bár külsőleg mindenben hasonlítottak kivéve a hajuk színe. Angela hosszú barna hajjal, Ashlee pedig hosszú szőke hajjal rendelkezett. Viselkedésben is talán Angela volt a visszafogottabb. Mintha ő érettebb lenne. Ashlee a nappali felé vette az irányt és a szekrényben lévő tárgyakat vette szemügyre. Nem tetszését egy-egy darab iránt fintorral jelezte. Nem idegesítettem fel magam. Nem éri meg. Angela viszont a jól nevelt kislány benyomását kelltette. Illedelmesen állt a szoba közepén hangtalanul.

- Nagyon szép a házatok!- mondta végül egy mosoly kíséretében. Na jó kezdem kialakítani a véleményemet a lányokról. Eddig Angela áll az élen a jók listáján.

- Igen! Annyira…öhm…szokványos! Igen! Szokványos!- sétált oda hozzánk Ashlee is. Na jó most már teljesen biztos, hogy Angela nyerte a jó kislány címet. Ashlee pedig kezd felidegesíteni. Még szerencse, hogy Anya nincs itthon. Minden percben azon dolgozik, hogy tegye még egyedivé a házat. Minden maradék energiáját ebbe fektette. Ez a megjegyzés most földig rombolta volna az eddigi munkáját.

- Nagyon köszönöm!- de csak neked Angela. Tettem hozzá magamban.

- Na akkor mire várunk? Kezdjünk bele!- javasolta Angela.

- Ok! Erre van a szobám!- mutattam nekik az utat. Már előre rettegtem, hogy mi lesz a véleményük a szobámról. Félve tártam ki az ajtót.

- Nem is rossz!- vonta meg a vállát Ashlee miközben belépet a helységbe. Vettem egy mély levegőt, hogy lenyugtassam magam. Nem fog érdekelni a véleményük. Ez az én birodalmam, nekem így tetszik. Ez van!

- Nekem is tetszik! Imádom a lila színt. – jegyezte meg mosolyogva Angela. Egy ikerpár hogy lehet ennyire különböző? Egy angyal és egy ördög! De nekem van egy olyan érzésem, hogy az angyal se valami angyali! Ez csak egy teszt lehet. Kíváncsiak arra, hogy mennyire vagyok Markhoz való. Csak ezt a délutánt kell kibírnom. A végeredmény se érdekel. Nem tetszek neki? Na és akkor mi van? Nem velük akarok járni, hanem az öccsükkel.

- Nekem is a lila a kedvencem. – erőltettem magamra egy újabb mosolyt. A szobával pedig nem tudom mi a baj. Nekem nagyon tetszik. Sokat dolgoztam rajta. A falak ibolyaszínűen pompáztak. A szoba többi berendezése is a sötétebb színek felé hajlottak. Még az ágyneműm is lila volt. Imádtam ezt a kis helységet. Ez az én birodalmam volt. A legtöbb időmet itt töltöttem. Minden az én ízlésemnek felelt meg. És ha ez nekik nem felelt meg, akkor kívül tágasabb. De mégse küldhetem el őket. Mark biztos megharagudna rám. Annyit pedig nem érne meg.

- Kezdjünk is hozzá! Először menj és fürödj meg, mosd meg a hajadat. – adta ki az utasítást Ashlee. Nagyszerű! Most meg átment parancsnokká. Nem élem túl a délutánt! Szó nélkül fordítottam neki hátat és masíroztam be a fürdőszobámba. Nem siettem el a dolgokat. Várattam őket, amennyire csak lehetett. Jó ötletnek tűnt újra borotválni a lábamat is. Bár ez feleslegesnek tűnt, mivel ezt már tegnap este lerendeztem. De ezt rajtam kívül senki se tudta. Vígan dúdoltam zuhanyzás közben. Addig a pillanatig, amíg fel nem ötlött bennem egy kérdés. Vajon most mit csinálnak odakint? Lehet, hogy már a nagy kést fenik és csak arra várnak, hogy kilépjek a fürdőből? Vagy már rég átkutatták az egész szobát, bizonyítékokat keresve. Bármi megfelelne nekik, csak bizonyítsák a bűnösségemet. Nem vagyok megfelelő Marknak! Szerintük! Sietve fejeztem be a tisztálkodást. Kapkodva fésültem ki vizes, bozontos hajamat. Eközben végig füleltem hátha meghallok valamit a kinti zajokból. Csak egy kis hangfoszlányt, ami elárulná mit művel a két sárkány a szobámban. De semmi! Mint ha üres lenne a szoba. Nem volt kedvem hozzá, de kénytelen voltam fogat is mosni. Fogmosás közben hallottam meg a hangokat. Beszélgettek. A beszélgetés elejét nem hallottam tisztán, de a többit igen. Nagyon tisztán hallottam olyan volt, mint ha ott álltak volna az ajtóm előtt. Hangtalanul szeltem át az ajtó és a köztem lévő távolságot, hogy még jobban halljam minden szavukat.

- Nem kellene ennyire bunkónak lenned! Adhatnál neki egy esélyt!- mondta szemrehányóan Angela. A hangjukat már meg tudtam különböztetni. Angela hangja mélyebb volt egy kicsivel.

- Te játszod meg magad! Nem kell a jó tündért adni! Mindketten tudjuk, hogy mi lesz a vége! Nem akarom, hogy rajtunk maradjon aztán! Nem hiányozna senkinek se egy gimis hajrá cica. Jó lenne, ha ezt te is észben tartanád! Nem akarok miattad szívni a végén! Értettük egymást?

- Persze! De akkor is lehetnél vele kedvesebb! Csak egy pöpet! Kérlek!

- Utálom, amikor ezeket a szavakat használod!- morogta mérgesen Ashlee.

- Én pedig azt utálom, amikor ennyire szívtelen vagy!

- Na bumm! Ezt jól megkaptam. Most én vagyok a hibás? Pedig nem az én hibám, ami történt!

- Tudom, hogy nem a tiéd, de te megnehezíted ezt az egész dolgot!

- Oh, könyörgöm lépjünk már túl ezen! Tegyük rendbe a csajt, aztán lépjünk le, mert engem már nagyon nyomaszt ez a szoba. Hogy képes ebben élni valaki?- kérdezte undorodva Ashlee.

- Fogd most már be!- parancsolt rá erélyesebben testvére. Tejesen ledermedtem. Többször is lejátszottam magamban a kihallgatott beszélgetést, de akkor sem hittem el. Miért utálhatnak ennyire? Éreztem amint a forró könnyek utat törtek maguknak, és elárasztották az arcomat. Erőtlenül csuklottam össze a padlón. Nem volt semmi kedvem, se energiám kimenni a sárkányok közé. De akkor mit tegyek? Nincs más választásom, szembe kell velük szállnom. Vagy csak hagyom az egészet. Tűröm a megaláztatásokat és boldogan élek tovább Markkal. Igen! Valószínűleg ez lesz a legjobb megoldás! Összeszedtem minden bátorságomat és kimentem.

- Na végre! Azt hittük ki se jössz!- pattant fel az ágyról mosolyogva Angela. Eszükbe se jutott, hogy esetleg halottam minden szavukat. Bárcsak ki se jöttem volna. Szerencsére a könnyes szememet se említették. Azt viszont biztos észre vették, de nem szóltak semmit.

- Ülj le ide és csukd be a szemed!- parancsolt rám a másik. Ekkor viszont már kezdett idegesíteni ez a hangnem. Mit gondol magáról? Ki ő?

- Pár perc és kész vagyunk! A ruhádat meg már kiválasztottuk, ott van az ágyon!

- Köszönöm szépen! Mindent!- mondtam tettetet kedvességgel. Becsuktam a szemem, és hagytam, had dolgozzanak rajtam. Megbíztam bennük, hiszen nem tehetnek semmit. Mark arra úgy is rájönne. Nyíltan nem támadnának. Pár perc múlva tényleg végeztek is. A sminkem, a hajam, minden tökéletes lett. Tetszett!

- Kész vagy! Elégedett vagy?- húzott fel a székből Angela.

- Igen! Tetszik! Köszönöm még egyszer.

- Nincs mit! De nekünk most mennünk kell! Mark fél nyolcra jön érted! Sok szerencsét!- búcsúzott el egy puszi kíséretében Angela.

- Viszlát!- sétált ki a szobából Ashlee is. Az ajtó csukódásakor megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Miközben a könnyek újra elöntötték az arcomat a telefonomért nyúltam.

- Itt a boldog szerelmesek klubja, miben segíthetek?- vette fel Alison viccelődve a telefont.

- Segíts!- suttogtam elcsukló hangon. A könnyek égették a szememet.

- Ajaj! Mi a baj?

- Át tudsz jönni?

- Persze! 2 perc és ott vagyok!- mondta és már meg is szakadt a vonal.