4. fejezet (1.rész)

4. fejezet (1. rész)

Egész éjjel Markon gondolkodtam. Vajon hogy érezte magát? Lehet, hogy haragszik rám? A legfontosabb kérdés, hogy a szívemre vagy az eszemre hallgassak. A szívem azt súgja, hogy nyugodtan közeledjek felé. Az eszemre hallgatva viszont nagy ívben el kellene kerülnöm. Most mit csináljak? Tetszik, nagyon is tetszik Mark, de ez a tegnapi dolog nem hagy nyugodni. Miért kellett elrontania. Olyan kellemes este volt.
Reggel ébredés után azonnal kikötöttem, hogy Mark csak egy barát. Nem lesz több kétszemélyes találka. Alison vagy Conor mindig ott lesz a közelben. Azt viszont nem akarom, hogy teljesen eltávolodjunk. Az idő majd mindet megold. Remélem!
A reggelem gond nélkül indult. Túl sok minden járt a fejemben, ezért a külvilágot teljesen kizártam. Amikor elindultam otthonról még mindenki aludt. Fogalmam se volt miért mentem el otthonról olyan korán. De legalább volt időm mindenre. Először a kedvenc pékségembe mentem. Vettem reggelit Conornak és Alisonnak is. Aztán egy ajándékboltba mentem, már vagy két hete történt, hogy eltörtem egy képkeretet. Az egyik kedvenc képem volt rajta. Alison mellett pózolok az osztálykiránduláson, a háttérben pedig Conor készült beleesni a hegyi patakba. Emlékezetes kirándulás volt.
Amire a suliba értem, már voltak páran az osztályban, de Markot nem láttam. Az első 2 órát nélküle vészeltem át. A harmadik óra előtt találkoztunk össze, de csak egy hűvös köszönésre telt tőle és már ott is hagyott. Szóval haragszik! Hát ez csodás. A mai napomat még az is rontotta, hogy Alisonék se jöttek be. A délelőtt folyamán kaptam tőle egy üzenetet, hogy San Franciscóban vannak. Ez a nap egy katasztrófa volt. Már alig vártam, hogy hazaérjek. A délután nagy részét futással töltöttem, de Markkal nem találkoztam. Fáradtan és szomorúan kezdtem neki a tanulásnak estefelé. Nem sok minden ragadt meg, ezért is örültem, hogy Alison felhívott.
- Szia! Hogy telt a napod? – kérdezte vidáman.
- Addig talán egész jónak tűnt, amíg meg nem tudtam, hogy ti ma San Franciscóban voltatok. Mi a francot kerestek ti ott? Miért nem szóltál nekem? – zúdítottam rá a kérdéseket telefonon keresztül.
- Sajnálom Em! Reggel találtuk ki Conorral!
- De mit is?
- Házat néztünk! Találtunk is egy csodásat! Annyira tetszik!
- Házat? Nektek? Minek? – értetlenkedtem.
- Mind a ketten ott tanulunk tovább. Minek ezt túl bonyolítani, összeköltözünk és kész.
- Hát ez nagyszerű! – lelkesültem be én is.
- Meg is vettétek már?
- Még nem! Körülnézünk máshol is! De nekem ez a kedvencem. Conornak is nagyon tetszik. Egy hatalmas udvar is van hozzá. Egy édes kis családi ház.
- Örülök, hogy legalább neked jól alakult a napod. – közöltem vele egy fanyar mosoly kíséretében.
- Jézus!- kiáltott fel hangosan.
- Most jutott csak eszembe! Van egy fantasztikus ötletem! Holnap órák után gyere a könyvtárba, hozd magaddal Markot is!
- Az nem biztos, hogy menni fog!- mondtam szomorú hangon.
- Miért mi történt? Tényleg! Te még tartozol nekem egy beszámolóval.
- Jaj, Alison!- sóhajtottam fel.
- Em, mi a baj?- kérdezte aggodalmasan.
- Mark haragszik rám!
- Haragszik? Mit csináltál?- értetlenkedett.
- Tegnap este meg akart csókolni, én viszont elküldtem.
- Ez a gondja?
- Igen! Miért ez nem elég?
- Beszélj vele! Honnét veszed, hogy haragszik rád? Mondta?
- Éppen ez a baj! Ma nem is szólt hozzám. - majdnem elsírtam magam.
- Emma, úgy sajnálom! Én pedig pont ma nem voltam suliban. Ne haragudj!
- Nincs semmi baj! Nem kell mindig engem pátyolgatni!
- Oh, dehogy nem aranyom!- válaszolt nevetve.
- Na, de most elmesélsz mindent! Mi történt tegnap este?
- Miután te megadtad a kezdő hangulatot?- kérdeztem mérgesen.
- Nem kell megköszönni! Én csak kedvet csináltam a randihoz!
- Nem volt randi! Bár ha visszagondolok, lehet ő is randinak vette!
- Mit csináltatok? – faggatott tovább kuncogva.
- Beszélgettünk, megismertük egymást!
- És milyen volt?- kérdezte sürgetően.
- Mi milyen volt?- kérdeztem vissza.
- Hát a csók!
- Nem csókolt meg!- mondtam lemondóan.
- Nem?- kérdezte ő is hasonló hangnemben.
- Al, nem is ismerem!- jelentettem ki észhez térve.
- Nem azt mondtad, hogy ismerkedtetek?
- De igen! De még nem az igazi! Vannak még sötét foltok itt-ott.
- Sötét foltok!- ismételte meg halkan és megfontoltan.
- Egészen jól éreztük magunkat, addig a percig, amíg nem akart megcsókolni. Akkor észhez tért és elindult haza. De az ajtóban visszafordult. Várta, hogy majd én marasztalom. Én viszont elküldtem. Hülyeséget tettem?
- Nem dehogy! Ha te nem akarod, akkor nem! Ezt neki is el kell fogadnia. Szerintem, Mark egyáltalán nem rád haragszik, hanem saját magára. – mondta komoly hangon. Ilyenkor leginkább egy pszichológushoz tudtam hasonlítani.
- Biztos vagy benne?- kérdeztem gyanakodva. Legtöbbször Alison Conorból indul ki. Ebben az esetben viszont Mark és Conor nagyon különböző.
- Bízz bennem!- kérlelt.
- Olyankor mindig rosszul járok!- vicceltem el a dolgot.
- Ha-ha. Nagyon vicces vagy!- vágott vissza mérgesen. Válaszolni viszont nem tudtam, mert kopogtak a szobám ajtaján. Valószínűleg a dilis öcsém az.
- Alison tartsd egy kicsit! Franki zaklat már megint.
- Ne bántsd azt a kedves gyereket!- figyelmeztetett nevetve.
- Késő bánat!- leraktam a telefont az asztalra.
- Öcsi, nem veszek tőled semmit! Mindig csak ilyen szarokat árulsz! Keress munkát, ne rajtam élősködj!- kiabáltam ki az ajtón keresztül.
- Nem akarok semmit se eladni!- hajolt be apa a nyitott ajtón.
- Jaj, bocs! Az őrületbe tud kergetni a hülye pénz keresésével. - kezdtem bele a panaszkodásba.
- Emma! Ha éppen most bántalmazod az öcsédet, akkor fel kell szólítsalak az azonnali befejezésre!- kiabálta bele Alison a telefonba. Ezt aztán megfogalmazta!
- Nem vertem meg! De most le kell raknom! Majd még beszélünk! Jó éjszakát!- búcsúztam el nevetve tőle. Mikor leraktam a telefont visszafordultam apához. Már az ágyamon ült és engem nézett.
- Alison volt?
- Ki más?- kérdeztem vissza nevetve, ő is bekapcsolódott. Jól ismerte a barátnőmet. A kapcsolatuk nagyon jó volt. Apa lányaként szerette Alisont. És ő is viszont, talán azért is, mert Alisonkiskorában elvesztette az édesapját. Fred bácsi rendőr volt. Egy akció közben szívinfarktust kapott és meghalt. Alison nem is fogta fel akkoriban.(Nem mintha én igen!) az anyukájának viszont nagyon nehezen viselte.
- Beszélni szeretnék veled!- jelentette ki már jóval komorabb hangon.
- Miről?- kérdeztem gyanakodva. Volt egy sejtésem.
- Franki mesélte, hogy tegnap volt egy vendéged!- mondta sejtelmesen. Mélyen a szemembe nézett. Ilyenkor az a benyomásom támad, hogy olvas a gondolataimban. Annyira mélyre néz, hogy mindent tud rólam. Utáltam, ha ezt csinálja, ezért is hajtottam le a fejemet válasz közben.
- Igen! Egy osztálytársam volt itt! De csak a kampány miatt jött! – kezdtem bele a mentegetőzésbe.
- Nem azért mondtam, hogy számon kérjek tőled bármit is. Csak érdeklődtem! Ez baj?
- Nem, dehogy! Csak már ismerlek, tudom milyen vagy, ha ez a téma szóba jön.
- Én csak féltelek! Meg is van az okom rá!
- Tudom! Nem is mondtam, hogy gond! Mark Stanly viszont csak a barát! Egyébként viszont nagyon rendes!
- Stanly? Nem ismerős a neve!- gondolkodott el.
- Most költözött ide a családjával!- segítettem ki, mielőtt utána kérdezne a rendőrségen.
- És már is ilyen jó barátok vagytok?- csodálkozott el.
- Nem igazán! De egy párba osztottak minket be!- ismertem be.
- Rémlik valami! Ja, hát persze! Anyád említette, hogy jelentkeztél a bálkirálynő címért. – emlékezett vissza kuncogva.
- Maradjunk inkább annyiban, hogy a tudtom nélkül neveztek be. – javítottam ki morcosan.
- Ha ez számít, akkor én rád szavaznék!- suttogta a fülembe.
- Köszönöm szépen! Legalább egy szavazatom lenne!
- Ne butáskodj!- rázta meg a fejét.
- Alison és Conor is rád fog szavazni, és az már 3. - viccelődött.
- Ha-ha! Köszönöm apa! Ez biztató volt. – zsörtölődtem tovább. Már elindult kifelé a szobából, de hirtelen visszafordult.
- Én szavazatok nélkül is büszke vagyok rád! De szeretném, ha beleadnál mindent ebbe a kampányba. Mutasd meg mindenkinek ki is az az Emma Newton.
- Mindent megteszek a győzelemért. Ebben biztos lehetsz!- biztosítottam apát.
- Ebben nem is kételkedek! De most már megyek, te is jobban járnál, ha lefeküdnél aludni! Jó éjt kölyök!- búcsúzott el és már be is csukódott mögötte az ajtó. Nekem viszont nem volt kedvem aludni, ezért inkább visszahívtam Alisont. Hosszan ecsetelte a jövőbeli otthonuk belső elrendezését. Alig hagyott szóhoz jutni. Néha volt csak alkalmam egy igen vagy egy aha beékeléséhez. Még arra is volt alkalmunk, hogy részletesen elemezzük Mark viselkedését. Al most már teljesen biztos volt abban a megállapításában, hogy Mark csak is magára haragszik. Éjfél tájt aztán elbúcsúztunk egymástól, amint leraktam a fejem a párnára azonnal elnyomott az álom. Reggel nyúzottan ébredtem. Nem javított a helyzetemen az se, hogy kis híján összetörtem magam. Szerencsétlenségemre megbotlottam Franki egyik cipőjében és lebucskáztam a lépcsőn. Szitkozódva tápászkodtam fel.
- Jézus! Emma jól vagy?- szaladt ki a konyhából Franki.
- Jól, de ha még egyszer eldobálod a cipődet, akkor én fogom lenyomni a torkodon! Megértetted?- fenyegettem meg dilis öcsémet.
- Nem jól indult a nap?- kérdezte vidáman apa, aki a nappaliból sétált ki.
- Hát nem is tudom! Most estem le a lépcsőn a hülye öcsém hülye cipője miatt. Ez milyen kezdésnek számít?- füstölögtem. De hiába, már senki se figyelt rám. Mindenki ment a dolgára. Nekem is sietnem kellett, ha nem akartam megint elkésni. Egy kiadós reggeli, fogmosás és fésülködés után már útra készen álltam a nappali közepén. Apa volt csak ott, tévézett.
- Hol vannak a többiek?- kérdeztem, miközben körbe néztem a szobában. Túl nagy volt a csend. Csak azt a politikust hallottam, aki a tévében szövegelt egy új és megbízható világról. Bla-bla-bla, egy csomó unalmas duma. Nem is értem apa, hogy képes végig hallgatni az ilyen dolgokat.
- Anyád bevitte az öcsédet a reggeli edzésre.
- Ja, tényleg. Te miért vagy még itthon?
- Ma csak délre kell mennem!- folytatta a válaszolgatást miközben váltogatott a tévécsatornák között.
- Az tök jó! Én viszont megyek, mert anya megint dogát írat, ha elkések.
- Az anyák már csak ilyenek. – mondta apa nevetve.
- Szia apa! Este találkozunk!- búcsúztam el.
- Szia kölyök! Sok szerencsét!- már az udvaron vágtam át, amikor eszembe jutott, hogy lesz testnevelés órám is. Visszamenni már nem volt időm a cuccomért. Majd kitalálok valamit. Beültem a kocsiba és indítottam. Indítottam volna, ha…
Ha elindult volna. De csak nyöszörgött. Na ne, ez nem létezik. Lehetetlen! Késésben vagyok és a kocsim éppen akkor krepál be. Ehhez már tehetség kell Emma Newton! Villámgyorsan szaladtam vissza a házba.
- Apa! Nem indul a kocsim!- kiabáltam kétségbeesetten.
- Majd megnézem! Elviszed az enyémet?- fordult felém.
- Inkább akkor megyek gyalog! Neked is kellenne majd! Sietek! Szia!- és már futottam is kifelé. Még kiabált utánam valami, de azt már nem értettem. 3 utcányi futás után iszonyúan elkezdett fájni a lábam. És nem azért, mert puhány vagyok! Nem! Azért mert Alison ajándék magas sarkú cipőjében voltam. Ezeket viszont nem a maratón lefutására tervezték. Már csak 7 perc volt vissza becsengetésig. Vesztettem! Legalább még 15 percre lenne szükségem, hogy beérjek a suliba. Vesztes vagyok! Szomorúan vettem le a kényelmetlennek bizonyuló gyönyörű cipőt. Rajtam már csak a csoda segíthet. Pár perc mezítlábas séta után a fekete Mercedes fékezett le mellettem. Az a kocsi volt, ami az elmúlt két nap elfoglalta a nem hivatalos parkolóhelyemet. A sötétített üvege leereszkedett. Az én szám meg tátva maradt. A kocsiban Mark ült és éppen engem vett szemügyre. Nem lehettem valami megszokott látvány. Mezítláb mászkáltam és a hajam is valószínűleg egy szénakazalra emlékeztetett. Erre a cikis dologra gondolva azonnal elpirultam, amit persze Mark is észre vett.
- Elvihetlek a bálba hamupipőke?- kérdezte nevetve. Talán már nem is haragszik! Talán Alisonnak volt igaza?
- Csak ha a mostohának nem szólsz róla!
- Lakat a számon! De ha nem szeretnénk dolgozatot írni történelemből, akkor azt javaslom, siess!- tanácsolta. Sietve ültem be mellé a kocsiba. Útközben nem szóltunk semmit. Megigazítottam a hajamat, felvettem a cipőmet és egy kis sminket is megengedtem magamnak. Mire beálltunk a suli parkolójába én teljesen elkészültem. A lehető legtöbbet hoztam ki a hajamból is. Még egy utolsó pillantást azért megengedtem magamnak a tükörbe.
- Tökéletes nézel ki! Ne aggódj!- nyugtatgatott Mark.
- Köszönöm szépen!
- Beszélhetnék veled?- kérdezte félénken. A parkoló már teljesen üres volt. Nem kellett félnem, hogy valaki meglát minket. A csengetésig viszont már csak pár perc volt vissza. Sietnünk kell.
- Beszéljünk inkább a teremben. – tanácsoltam.
- Rendben, menjünk!- elindult befelé és engem is magával húzott. Az osztályból már mindenki megjött. Beszélgettek, tanultak vagy zenét hallgattak. Amikor viszont beléptem a terembe Markkal az oldalamon mindenki elcsendesedett. Már megint azt csinálják. És a tekintetük! Tess pillantása a legrosszabb! Ha szemmel ölni lehetne, én már halott lennék.
- Wáó Emma! Ma igazán kitettél magadért csak kár, hogy rajtad nem látszik. Hány órát dolgoztál a hajadon? Mindegy, mert megérte. Tényleg egy szénakazalra emlékeztet!- monológját egy ördögi kacajjal zárta le. Annyira megalázó volt. Rémesen éreztem magam. Amikor anya belépett a terembe Mark még mindig ott állt mellettem, de észbe kapott és egy üres pad felé húzott. Leültetett a székre, mint egy élőnagyságú babát. A döbbenetből még nem ébredtem fel. Korán reggel egy Tess-féle kijózanítás furán hat az emberre. Mark leült mellém. Nekem viszont az egyik rossz tulajdonságom kezdett felszínre törni. Ha mérges vagy ideges vagyok sokszor előfordul, hogy elerednek a könnyeim. Ez most is megtörtént. Nem tudok ellene mit tenni. Próbáltam Mark elől elrejteni az áruló könnyeket, de nem igazán sikerült. Amikor rám nézett azonnal észre vette és egy papír fecnit csúsztatott elém.
• Jól vagy?
• Persze, csak mérges vagyok!!!!
Ez egy kitűnő ötlet volt. Így lesz alkalmunk megbeszélni a dolgokat.
• Nem érdemes miatta sírni! Hidd el!
• Teljesen jól vagyok, de mérgemben sokszor sírok! Most is csak ez az oka!
Elolvasta a válaszomat és egy hatalmas mosollyal fordult felém. De a levelezést folytatta tovább.
• Örülök, hogy nem vagy elkeseredve! :)
• Kérdezhetek valamit? - kezdtem bele.
• Csak nyugodtan!
• Haragszol rám?
• Rád sose lehet haragudni! Egyedül csak is magamra haragszom! Egy bunkó állat voltam azon az estén!! Tönkre tettem mindent. Sajnálom!! Kérlek TE ne haragudj rám!:(
• Fel se merült bennem, hogy nehezteljek Rád! Egy kicsit meglepett a dolog. Ennyi! De legközelebb létszíves figyelmeztess előre, mielőtt letámadnál!!!! Egyébként tényleg tönkre tetted az estét, de kit izgat!? :)
• Te aztán meg tudod lepni az embert. Ne aggódj, nem lesz több támadás a beleegyezésed nélkül! Reménykedek benne, hogy minél előbb beadód a derekad! :)
• Ha így folytatód, nem lesz több „megbeszélés”
• Csak vicceltem!
• Szerencséd :)
• Rejtsd el a lapod, mert anyud erre felé jön!!!
És valóban. Éppen, hogy csak ki tudtam menteni anya kezéből a lapot. Amikor kellő távolságban tudtuk a tanárt, újra elkezdtük a levelezést.
• Ráérsz ma órák után?- írtam le a lapra.
• Újabb „megbeszélés”?
• Ráérsz?
• Még szép, hogy igen!
• OK! Legyél pontosan 2-kor a könyvtár előtt! Ne késs!
• Rendben főnök! Kérdezhetek valamit?
• Persze!
• Nem bánnád, ha holnap reggel is én hoználak be a suliba?
• Hát nem is tudom…
• Kérlek! Jó kisfiú leszek…
• Na, jól van! Megegyeztünk! A kocsim úgy is a szerelőnél lesz. Nincs más választásom…
• Nem fogod megbánni!
• Már most megbántam! :)
A további beszélgetést viszont már szóban kellett folytatnunk, mert kicsöngettek. A további eszmecseréket az órák miatt viszont el kellett halasztani egészen az ebédig. Alisonék mellett foglaltunk helyet.
- Már azt hittem észre se veszel ma!- mondta szemrehányóan barátnőm. Egy kicsit elhanyagoltam ma.
- Sajnálom Alison! Ez mind az én hibám volt, eltereltem a figyelmét!- szabadkozott kedvesen Mark.
- Nem! Ez nem a te hibád!- fordultam Mark felé.
- Csak törlesztettem a tegnapi dolgot Alisonnak!
- Az viszont az én hibám volt!- szállt be a társalgásba Conor is.
- Akkor az ügy lezárva! Minden a fiúk hibája!- állapította meg nagy bölcsen Alison.
- Jól mondod barátnőm!- helyeseltem én is. Mind a négyen nevetésben törtünk ki.
- Van egy nagyszerűen szipi-szupi ötletem!- terelte el a témát Alison.
- Ha neked „szipi-szupi” ötleted van, akkor én legtöbbször rosszul járok vele!- jelentettem ki morcosan. Alison csak legyintett jelezve, hogy ne szóljak közbe.
- Csak egyszer sült el rosszul!- vágott csak azért is vissza.
- Négyszer!- mondtuk egyszerre Conorral.
- Utálom, amikor összefogtok ellenem!- vágta be a durcát Al. Néhányszor előfordult már, hogy Conor a józanabbik oldalra állt és cserbenhagyta Alisont. Legtöbbször akkor, amikor szipi-szupi ötlet van a láthatáron.
- Engem most már viszont nagyon érdekel ez a fura ötlet. – jelentette ki Mark. Ez a fura nevű ötlet a szipi-szupi ötlet. A jelző Alison kedvenc szava. Ha teheti mindenre ezt a „csodás” jelzőt aggatta. Mostanában viszont leszokóban volt. Nagy megkönnyebbülésemre.
- Na végre! Találtam valakit, aki kíváncsi a zseniális ötletemre. Nem folytja belém úgy, mint ti!- mondta durcásan.
- Ajjaj húgocskám! Az új fiú sejtésem szerint átállt a sötét oldalra, meg kell mentenünk!- jelentette be nevetve Conor. Többször előfordult, hogy a húgának titulált. Olyanok is voltunk egymásnak.
- Szerintem, tud ő magára vigyázni!- hárítottam.
- Visszatérve a szipi-szupi ötletemhez! 2-kor találkozunk a könyvtárnál! Mindenkinek megfelel?- kérdezte Alison. Már előre félek a délutántól, érzem a vesztem.
- Szóval ide hívtál?- fordult felém Mark.
- Micsoda véletlen! Alison kitaláltad! Mi is pont oda akartunk menni délután!- szánalmas próbálkozás volt
részemről.
- De hát Emma! Tegnap este azt beszéltük meg, hogy te hozod Markot én pedig Conort. Elfelejtetted?- kelt a segítségemre nevetve Alison.
- Most már eszembe jutott! Kösz, hogy emlékeztettél.
- Akkor most már mindent értek!- fordult felém újra Mark mosolyogva.
- Alison ötlete volt!
- Kérlek, gyere el! Te is kellesz a kampányhoz!- könyörgött Al.
- De csak Emma miatt!- jelentette ki.
- Milyen megtisztelő!
- Hűha! Forrósodik a helyzet! Kicsim gyere, hagyjuk őket kettesben!- vihorászott Conor.
- Szeretlek, de ha még egy ilyen beszólás, akkor nagyon ráfázol!- fenyegettem meg.
- Csendben maradok!- hajtotta le a fejét. Egyszerre kezdtünk el nevetni Markkal. A jó kedvnek a csengő vetett véget. Vissza az órára! Az utolsó óra kivételével nem találkoztam többet Markkal. Az utolsó órám viszont testnevelés volt, de mivel otthon hagytam a cuccomat Mr. Watson elengedett óráról. Az udvaron találkoztam össze Markkal. Egy padon ült, a szeme csukva volt. Talán meditált, vagy aludt.

- Mit csinálsz?- huppant le mellé.

- Én? Csak úgy vagyok!

- Csak úgy lógsz!

- Csak nem lógsz?- kérdezett vissza. Terelni próbálta a témát.

- Ne terelj! Egyébként meg nem szokásom lógni. Reggel a nagy sietségben otthon hagytam a cuccomat, így a tanár elengedett tesiről. Te viszont biztos, hogy lógsz!

- Nekem se szokásom lógni. Kivéve ünnepnapokon, hétfőként, ja és persze péntekenként. - mondta nevetve.

- Ez dicséretre méltó!

- Miért is kellett ma sietned?- kérdezte elgondolkodva.

- Már korán reggel rosszul indult a napom és ezt még tetézte, hogy a kocsim bemondta az unalmast. Gyalog indultam el, de félúton megfájdult a lábam az új cipő miatt. Végső elkeseredésemben levettem a cipőmet és felkészültem a rám váró dolgozatra.

- Mozgalmas reggeled volt! Mi volt a rossz nap forrása?

- Franki cipője szándékosan kigáncsolt és leestem a lépcsőn. Én meg egy hülye marha vagyok, hogy minden hülyeségemet rád zúdítom. Sajnálom!- fejeztem be a reggeli élménybeszámolómat pirulva.

- Semmi gond!- legyintett nevetve.

Választások (2.rész)

- Jól van! Én voltam! Bevallom, csak ne kínozz tovább! – adta fel a szempárbajt. És igen, újra győzedelmeskedtem. Gondolatban megveregettem a vállamat!


- Hogy én ezen miért nem lepődöm meg? – tettem fel a költői kérdésemet.

- Ez egy fantasztikus dolog Emma! Bálkirálynő leszel. – jelentette ki csillogó szemekkel.

- Jaj, ne viccelj, kérlek Al. Most nincs hangulatom hozzá. De van egy jó hírem számodra. – mondtam boldogan.

- Jaj, de jó! Csinálhatom én a kampánytervet? Azzal viszont már elkéstél, mert már tegnap este megcsináltam. Nagyon szuper lett. Lesz benne egy kis …- nem engedtem befejezni a mondatot, mivel egyáltalán nem ez volt a bejelenteni valóm. Ez csak nekem lesz jó hír, de neki lesz a dolga elvégezni.

- Fejezd be a csicsergésedet, mert nem a kampányról beszélek. Most azonnal elmész az igazgatónőhöz és elmagyarázod neki a „kis viccedet”. Megkéred rá, hogy vonják vissza a jelölést! Nem vagyok hajlandó részt venni ezen a sületlenségen. – adtam ki szigorúan a parancsot.

- De…

- Nincs de! – vágtam a szavába, miközben a helyes irány felé fordítottam. Egy kis lökéssel el is indult. Még vagy háromszor nézet hátra és kezdet volna bele a védőbeszédébe. Esélyt sem adtam rá. Ezt mind magának köszönheti. Nem kellett sokat várnom, már jött is vissza egy ragyogó mosoly kíséretében. Ami nekem azt jelenti, hogy nagy bajban vagyok.

- Nem engedi, hogy kiszállj a versenyből. Anyukáddal is beszélni fog, hogy támogasson téged mindenben.

- Engem nem kell semmiben sem támogatni! Alison, ha ezt nem teszed rendbe, akkor…

- Akkor mi lesz? – kérdezte szemtelenül vidáman.

- Majd megtudod, hogy mi lesz! Most annyira utállak!- mondtam ki az igazat durcásan.

- Majd elmúlik. – nagyon vicces kedvében van ma. De jön még kutyára kamion, várj csak Al. Ezért még bosszút állok.

- Menjünk be inkább órára. – javasolta bölcsen. Nem szóltam semmit csak elindultam az osztály felé karba tett kézzel. Az áruló pedig csendben kuncogott mögöttem. A jókedve egész nap kitartott. Én pedig tartottam magam az eredeti tervhez: mérges és durcás voltam. Markkal szerettem volna még találkozni, de sajnos a nap folyamán nem találkoztunk olyan sokat. Egyszer tudtam volna beszélni vele, de akkor éppen azzal a lánnyal beszélt, aki tegnap ott volt a parkolóban. Vagy is akkor a nővérével. Hasonlított Markra. Hosszú szőke haja szög egyenes volt. Az alakja tökéletes és az öltözködése kifogástalan. Amikor közelebb értem jobban szemügyre vettem az arcát. Egy kis heg futott végig a homlokától az arca közepéig. Vajon hol szerezhette azt a heget? Biztos egy gyerekkori baleset emléke. Na de mindegy nem is ez a lényeg. Markkal kell beszélnem. De a nap során nem volt alkalmam beszélni vele. Az utolsó órám után villámgyorsan siettem haza. Futtásra és az erdő nyugalmára volt szükségem. Fárasztó napom volt. Vajon hogy fogom összeegyeztetni az érettségit és a kampányt? Nem aggathatom az egészet Alison nyakába, bár megérdemelné. Viszont neki is tanulnia kell. Majd valahogy megoldom. Később. Most futni készülődtem. Beszaladtam a házba, ledobáltam a cuccaimat, átöltöztem és már indultam is az erdő felé. Az ösvény elején már elkezdetem kocogni. A bemelegítést hanyagoltam. Nincs idegem nyújtani. Lassan kezdtem, aztán egyre gyorsabb fokozatra kapcsoltam. Végre kijutottam. A madarak boldogan csicseregnek, a nap süt. Kell ennél több? Ebben a pillanatban nem. Ezek után viszont azonnal elöntötték az agyamat a bonyolultabbnál bonyolultabb tervek. Miként csináljam a kampány és a felkészülést? Hanyagolhatnám a kampány. Nem, az nem jó! Nem engedhetem, hogy Tess legyőzzön. Már a fele távot lefutottam és nagyban törtem a fejemet, amikor valami hihetetlen kemény dolognak ütköztem. Az ütközés következtében a földre kerültem. Kiterülve feküdtem az úton, és azon gondolkodtam, hogy mi állhatta az utamat. Nekimentem egy fának? De hát le se tértem az ösvényről. Eszmefuttatásomat egy hangos káromkodás szakította meg. Az agyam villámgyorsan reagált a hangra és már ott tartottam, hogy meg fogok halni. Nekem van csak akkor szerencsém, hogy egy tömeggyilkosba szaladok bele. Jellemző. Ez alatt a pár másodperc alatt a másik fél felkelt és fölém magasodott. Először nem láttam rendesen az arcát, de utána világossá vált az egész.

- Mark! Mi a francot keresel te itt? – kérdeztem megütközve. Na jó, azért kérdezhettem volna szebben is, de teljesen ledöbbentem.

- Mint minden normális ember, aki idejár, én is futni jöttem. Megengeded?- kérdezte cinikusan.

- Bocsánat! Csak nagyon meglepődtem, mert elég kevesen járnak erre főleg hétköznap. Azt hittem egyedül vagyok. – vallottam be pirulva.

- Semmi baj! Gyere, segítek felkelni. Elégé összekoccantunk! – állapította meg nevetve.

- Hát igen! – helyeseltem miközben egy hatalmas rántással a talpamra állított. Igyekeztem magam leporolni, addig ő némán figyelt. Csak akkor szólalt meg, amikor végeztem a tisztogatással és felegyenesedtem.

- Elkísérhetlek egy darabig? – kérdezte mosolyogva.

- Megköszönném. – ennél bénább szöveget nem is találhattam volna ki. Szánalmas vagyok.

- Szeretnék veled beszélni! A kampánnyal kapcsolatban.

- Igen, én is kerestelek ma már ez ügyben. – pontosabban egész nap őt lestem. De ezt neki nem kell tudnia.

- Először is hadd mondjam el, hogy nem az én ötletem volt. A nővéreim hülye vicce volt ez az egész. De hiba csúszott a számításaikba, mivel nem lehet visszamondani. Ezzel az apró feltétellel ők se számoltak. A büntetésük ezért az lesz, hogy nekik kell megcsinálni a kampányt. Viszont gondolkodtam rajta, és ha te is benne lennél, akkor esetleg felmenthetném őket a büntetés alól. Ketten jobban boldogulnánk. Vagy te nem így gondolod?

- Teljes mértékben egyet értek veled! – úgy beszélek, mint egy karót nyelt jogász. Siralmas.

- Akkor majd szólj, hogy mikor érsz rá. – mondta mosolyogva.

- Nekem akár ma este is jó! – na ezt aztán megoldottam. Eddig el akartam kerülni, most meg nyíltan nyomulok rá. Remek!

- Csodás! Nekem a mai este kitűnő.

- Akkor, 7-kor nálunk? – kérdeztem reménykedve.

- Ott leszek! – ez idő alatt már ki is értünk az erdőből. Megint arra eszméltem fel, hogy a házunk előtt állunk. Miért megy el ilyen gyorsan az idő, ha Markkal vagyok?

- Kösz, hogy elkísértél! Egy kicsit még félek a gyilkos villanypóznáktól.

- Sejtettem! Ezért is jöttem veled. Nem lehet tudni, mikor támad rád egy. – szállt be ő is a játékba. Mind a ketten nevetésben törtünk ki. Elköszöntem tőle és siettem be. Rám fért egy kiadós zuhanyzás. Aztán pedig fel kell készülnöm az estére. Ekkor jutott csak eszembe, hogy a szüleim még nem is tudnak róla. Ajaj, apa nem lesz oda ezért a programért. Utálja a fiúkat, de eddig nem nagyon okoztam neki csalódást. Nem sok fiút hívtam be magamhoz. De fürdés után mindenképpen szólók. Anya már most is itthon volt. Hangtalanul sprinteltem fel a lépcsőn a fürdőig. James Bondot megszégyenítő ügyességgel jutottam el a célhoz. Egy gyors zuhany és már lefelé szökdécseltem a lépcsőn. Anya a konyhában készítette a vacsorát. Hangtalanul lépdeltem a háta mögé, de még se lehettem olyan ügyes, mivel mielőtt még megijeszthettem volna hátra fordult.

- Ez most nem jött össze! – mondta nevetve.

- Pedig hangtalanul lopakodtam!

- Már akkor hallottalak, amikor hazajöttél a futásból. Ezen még dolgozz egy kicsit. – tanácsolta nevetve.

- Na jó, akkor a titkos ügynök jövőt törlöm a listámról! - folytattam tovább. Erre már nem válaszolt, csak nevetve csóválta a fejét közben visszafordult a konyhapulthoz.

- Anya ugye nem baj, ha áthívtam ma estére Markot. Meg kellene beszélni a kampány részleteit. – a legédesebb hangnememet megütve. A kiskutya tekintett nem ment annyira, azzal inkább nem próbálkoztam.

- Hát nem is tudom lányom! Hétköznap van! És nem is tanultál még! – mondta tétovázva.

- Anya! Létszíves! Szeretnék valami normális helyezést elérni ezen az értelmetlen versenyen. Ahhoz pedig egy tökéletes kampány kell. Kérlek! – az ellenállása megszűnt. Hatalmasat bólintott. Anya letudva. Már csak apa van vissza, ő viszont nagyobb falat lesz.

- Apád miatt pedig ne aggódj! Az előbb hívott, hogy ma később ér haza, mert elhúzódik egy kísérlet. – mintha érezte volna, hogy ezen agyalok. Azonnal felragyogott az arcom. Nem kell meggyőzni kedves apukámat? Ez a mai nap nem is olyan szörnyű.

- De reggel el kell neki mondanod! – törte meg a jó kedvemet anya. Erre a válaszom csak egy fancsali grimasz volt. Na ennyit a jó napról.

- Nem mondanád el neki te? Rád nem haragszik majd annyira! – próbáltam alkudozni.

- Rád se fog, csak Markra lesz mérges. Már hallom is amint halkan morog reggeli közben. – ezen mind a ketten elnevettük magunkat. Tényleg így fog majd történni.

- De ne neheztelj apádra. Ő csak a kicsi tündérkéjét félti. – és ebben teljesen igaza volt anyának. A kicsi tündérkére meg inkább nem is reagáltam. Régen apa mindig így hívott, de egyszer kikértem magamnak, hogy nem vagyok hajlandó erre a ragadvány névre hallgatni. Azóta kölyök vagyok! Nem nagy változás, de már haladunk! Egyszer csak eljut az Emmához.

- Tudom anya, tudom! És nem is szólók érte egy szót se. Nem is szoktam. Néha még vicces is, ahogy morog. Olyan, mint egy medve. – egyébként tényleg olyan volt. Még külsőre is. Egy nagy maci. Egy kicsit kopaszodó, morcos maci! De a legjobb apa volt az egész világon. A kapcsolatunk egyedi volt. Míg anya mindenben meghallgatott és segített, addig apa a jó kedvemről gondoskodott. Mindig meg tudott nevetetni.

- Bizony! A mi nagy mackónk! – helyeselt anya is. Imádják egymást. Már több mint 20 éve élnek együtt és még most is tökéletes a házasságuk.

- Milyen kísérlet húzódott el? Ez még mindig az a múltkori esett? – kíváncsiskodtam. Apa egy katonai laboratóriumban dolgozott, mint vegyész. Elég érdekes volt a munkája, de itthon nem sokat mesélt. Mindig azt mondta, hogy örül, hogy nem kell dolgoznia. Nem szeret itthon a munkával foglalatoskodni.

- Nem tudom! Megint nem mondott semmi konkrétat. Tudod milyen ilyenkor! – válaszolt anya mindentudóan.

- Mostanában nagyon sokat túlórázik! Régen beszélgettem vele úgy igazából. – panaszkodtam egy sort, mivel tudtam, hogy anya ezeket tovább adja apának is. Mindig így csináltam, amikor hiányzott apa humora.

- Majd tolmácsolom neki! – mondta nevetve. Ő is tudta nagyon jól, hogy mi volt a célom.

- Na de most már ideje tanulnom egy kicsit! Ja és persze összepakolni a szobámban.

- Azt hittem a nappaliban tanácskoztok Markkal. – tanácskoztok szónál macskakörmöket rajzolt a levegőben. Felhúztam a szemöldökömet.

- Ugye nem gondolod, hogy ide költöztettem le. Franki is lassan hazaér. Nem hiányzik, hogy itt ökörködjön nekem. – mondtam minden tudóan. Ez az érvem anyánál is célba talált. Az öcsém, Franki egy kicsit lökött volt. Na jó, nem is. Csak gyerekes, mint minden 13 éves. De egyébként egy szeretni való kis ördög volt. Ha volt rá időm, sokszor játszottam vele kint a kertben. Délutánonként mindig edzésen volt. Profi focista akart lenni. Elszántan sportolt, de a tanulást se hanyagolta. A logikája nagyon jó volt. Talán ezért is volt olyan jó sakkozó. Egy csomó versenyen indult már, fiatal kora ellenére. De anya nagy bánatára, utálta a történelmet. Még a véres háborúk se hozták lázba. Hát igen, ebben különböztünk a legjobban. Én még a focimeccseire is szívesen kijárta, ő viszont nem volt hajlandó betenni a lábát a múzeumba. Egyszer volt hajlandó elkísérni, de akkor is 5 perc után megfenyegetett, hogyha nem viszem haza, akkor felgyújtja a mamutot.

- Jól van ez tényleg rossz ötlet volt. – látta be anya is.

- Én megmondtam. Most viszont felmentem. Mi lesz a vacsi?

- Tavaszi csirke.

- Tökéletes. – indultam is már fel a szobámba. Eszem ágában sem volt viszont tanulni. Rendet kellett raknom, kiporszívózni és minden mást. Másfél óra alatt el is készültem. Tökéletes rend uralkodott a szobámban. Nem mintha előtte rendetlenség lett volna, szerettem a rendet magam körül. Mindig is rendszerető ember voltam. Apa sokszor viccelődött azzal, hogy ezt a tulajdonságomat egészen biztos, hogy nem tőle örököltem. Ő a kifejezett ellentétem volt. Ahol volt, oda dobta le a cuccait. Legtöbbször én vagy anya pakoltunk el helyette. Azonban biztos vagyok benne, hogy a legtöbb férfi ilyen. Tisztelet a kivételnek. Az órára pillantva észre vettem, hogy már 6 óra is elmúlott, ami azt jelenti, hogy kevesebb, mint 1 órám van Mark érkezéséig. Mindent tökéletesen szerettem volna látni. Mintha egy randira készülnék. Most viszont nem magamat, hanem a környezetemet rakom rendbe. Randi? Nem ez nem egy randi! Csak egy egyeztetés. A kampányra fogunk összpontosítani. Semmi személyes dolog. A biztonság kedvéért még lent is körbe nézek. A párnákat helyre raktam a nappaliban. Megigazítottam a függönyöket és a szőnyegeket.

- Ennyire készülsz a randidra? – kérdezte röhögve hibbant öcsém, aki a tévé előtt ült.

- Te ehhez még kicsi vagy! Inkább menj fel babázni a szobádba. – tanácsoltam neki, amíg nyugodt voltam. Mindig tudta, hogy mivel idegesíthet fel. Most viszont nem engedem meg neki.

- Megyek és előszedem a kiskori fényképeket. Tudod azokat, amiken még fogszabályzód van, de lehet a maszatos arcú Emmát is megtalálom. – incselkedett tovább.

- Ne akard, hogy kiszúrjam a labdáidat. – fenyegetőztem. Frankitől kitelik, hogy előszedje a fotó gyűjteményét. Mindig azt mutogatja, ha bosszantani szeretne. Egy rakás gyerekkori képet, amiken kivétel nélkül cikisen nézek ki. Hány éve keresem azt az albumot?! De mindig más helyre dugta. Azzal az egy dologgal tudott zsarolni.

- Mit akarsz? – hiszen mindig volt valami követelés, ha szóba kerültek a képek.

- Be kell mutatnod a barátodnak.

- Minek ez a nagy felhajtás?

- Csak meg szeretnék győződni róla, hogy rendes gyerek. – ebben a pillanatban jobban hasonlított apára, mint eddig valaha. De a kisöcsémet könnyebb volt leszerelni, mint apámat.

- Azt is végig akarod nézni, amikor megcsókolom? – kérdeztem komoly arccal.

- Azt hiszem inkább még is a szobámban, leszek vacsoráig. – jelentette ki ijedten. Azonnal tudtam, hogy erre így fog reagálni.

- Remélem, nem veszekedtek már megint. – lépett be anya a szobába.

- De hogy is! Franki a kedvenc kisöcsém, sose bántanám, de ha tönkre teszi az estémet, akkor sajnos nem éli meg a holnapot. – a fenyegetést a végén Franki fülébe suttogtam bele.

- De hiszen én vagyok az egyetlen kisöcséd! – vágott vissza indulatosan.

- Hát akkor ajánlom, hogy húzd meg magad, különben egyke leszek. - mondtam mosolyogva. Alig láthatóan bólintott egyet. Talán erre az estére meghúzza magát. Veszekedésünket az ajtócsengő szakította félre. Gyorsan végignéztem magamon, de mivel mindent rendben találtam elindultam az ajtó felé. Boldogan nyúltam a kilincsért.

- Szia Ma… Alison! – a mosolyom azonnal lehervadt az arcomról. Mark helyett szeretett árulóm állt az ajtóban. Miért csöngetett be? Alisonnak nem kellett külön kérés. Akkor jött és ment, amikor akart. Szabad bejárása volt a házunkba.

- Talán mást vártál? – kíváncsiskodott.

- Nem, csak megleptél. Mi járatban erre felé? – kérdeztem leplezetlen közönnyel.

- Érted jöttem. Kedd van! Vásárlás? Emlékszel még? – kérdezte megütközve. Na ne! Kiment a fejemből, hogy milyen nap van! Nem mehetek el Alisonnal vásárolni, mert Mark pár percen belül itt lehet.

- Az az igazság Alison, hogy ma nem nagyon érek rá. – kezdtem bele a magyarázkodásba, közben pedig elindultam a konyha felé, mert tudtam, hogy jön utánam.

- Mi lehet olyan fontos? – kérdezte, de mielőtt válaszolhattam volna Franki jelent meg a konyhában.

- Mindjárt itt van a pasija. Egész délután a randira készült. – árult be kölyök.

- Franki, kis haver! Mit mondtál? – kérdezett vissza azonnal Al.

- Emma Newtonnak randija lesz! – kiabálta Franki humorosan.

- Csak nem Mark Stanly-vel? – tapintott rá a lényegre barátnőm.

- De-de! – kínomban már a konyhaasztalba vertem a fejem. Miért kell ezt ennyire felfújni. Megfojtóm Frankit.

- Nem randi lesz, hanem egy szimpla találkozó. – pattantam fel az asztaltól. Kezdtem egyre ingerültebb lenni.

- És ha mégis randi lenne? Te lennél a legboldogabb ember a világon? – kérdezte Al. Ezt a mondatot a kedvenc filmemből idézte. Abban a főhőstől kérdezte ugyanezt a barátja.

- Még szép! Én lennék a legboldogabb, ha randira hívna, de nem hívott! Téma lezárva! – idéztem én is a választ. De nem ezt a reakciót reméltem. Mind a ketten ledermedve tekintettek a hátam mögé.

- Mond, hogy nem áll a hátam mögött és, hogy nem égettem le magam teljesen.

- Bocsi Em, de sajnos nem mondhatom ezt! – mondta vigyorogva Alison. Lassan, megfontoltan fordultam az ajtó felé. Balszerencsémre Markkal találtam magam szembe. Vigyorogva dőlt az ajtófélfának. Éreztem, amint az arcom céklavörösbe megy át.

- Mark! Ez nem az volt, aminek gondolod. Én csak a kedvenc filmemből idéztem! Én egyáltalán nem… vagyis dehogy nem, de nem úgy, ahogy te gondolod. – már én se értettem a magyarázatom lényegét.

- Semmi gond! Nyugi Emma! – mondta még mindig vigyorogva. Élvezi a helyzetet pont, mint reggel.

- Azt hiszem ideje vásárolni mennem. – törte meg a beálló csendet Alison.

- Úgy gondolod? – kérdeztem cinikusan.

- Vihetnéd a másik okos tojást is! – böktem a fejemmel kisöcsém felé.

- Majd veszek neked valami szépet! Kárpótlásként! – mondta nevetve. De látva gyilkos pillantásomat, azonnal visszavett a viccelődésből. Miközben elindult kifelé, odaérve Mark mellé oldalba bökte és halk megjegyzést fűzött az elkövetkező estére.

- Sok szerencsét a szimpla megbeszéléshez. – az utolsó két szót jobban kihangsúlyozta. Ebben a pillanatban szakadt el az a bizonyos cérnaszál.

- Alison! – kiabáltam rá hangosan. A hangomra összerezzent, de még mindig mosolyogva oldalazott kifelé. Már majdnem kiért a házból, amikor visszafordult.

- Minden részletre kíváncsi vagyok! – már éppen le akartam ordítani a fejét, amikor folytatta.

- Megyek már, nem kell kiabálni! – mondta védekezés képen, és elhagyta a házat.

- Na végre! – sóhajtottam fel. Ez volt életem talán egyik legkellemetlenebb 10 perce.

- Szasz tesó! Franki vagyok! Te, pedig ha jól tudom a kedvenc nővérkém pasija vagy! – folytatta ott a másik, ahol az egyik befejezte. Újra felment bennem a pumpa.

- Nem jól tudod! – sziszegtem mérgesen, ezt még megfejeltem egy gyilkos pillantással is.

- Hello! Mark Stanly. – mutatkozott be neki Mark.

- Akkor én megyek is. Megkeresem anyát, és együtt megnézzük a fényképalbumot. – jelentette ki gonoszul mosolyogva.

- Ha meglátok egy fényképet is, akkor elégetem az összes plüssállatodat! – fenyegetőztem.

- Jó vicc volt nővérkém! – nevetve ment felfelé a lépcsőn.

- Annyira sajnálom, hogy ezt végig kellett hallgatnod! Egy rakás dilis emberrel vagyok körülvéve! – idegesen nevetve kezdtem bele a szabadkozásba.

- Semmi gond! Emiatt ne légy zavarba, kérlek!

- Ez akkor égés volt! – mérgemben már a sírás kerülgetett. Miért kellett elrontani ezt a szépnek ígérkező estét?

- Fogd fel úgy, mint egy viccet. Egyébként szerintem nem volt akkor égés. Tetszik, amikor elpirulsz. Jól áll neked a piros szín. – mondta nevetve.

- Tényleg sajnálom, a kisöcsémre pedig ne is figyelj. Most éli a szemétkedős időszakát.

- Hány éves?

- 13, de agyilag egy 5 éves. – mondtam egy kicsit hangosabban. Az eredmény nem maradt el.

- Hallottam ám! – kiabált le az emeletről szemrehányóan.

- Látom, nálatok is megvan a kellő testvéri szeretett.

- Ennél jobban már nem is tudnám szeretni. – mondtam nevetve. Az este első fele nagyon jól telt. Az igazat megvallva, nem sokra jutottunk a kampányban. Leginkább személyes dolgokról beszélgettünk, mivel Mark szerint inkább ismerjük meg egymást, és utána kezdjünk neki a munkának. Nekem ez teljesen megfelelt. Az ágyamon feküdtem, ő pedig előtte ült és éppen a továbbtanulásról beszélgettünk, amikor gyors kopogás után Franki nyitott be. A szeme a belépéskor csukva volt. Félt, hogy olyat lát, amit nem szabadna.

- Kinyithatod a szemed tökfej. – mondtam neki nevetve.

- Csak annyit akartam, hogy anya kérdezi, hogy ugye itt maradsz vacsorára Mark? – kérdezte most már nyitott szemmel. Furcsán méregetett minket, mintha valami árulkodó jelet keresne. Egymásba kulcsolódó kezeket, sejtelmes pillantásokat. Ezek viszont az este folyamán elő se kerültek. Tényleg úgy viselkedtünk, mint két barát, akik most kezdik csak egymást megismerni. Mert valójában is azok voltunk.

- Jaj, dehogy! Nem akarok zavarni, lassan úgy is mennem kell. – válaszolt félszegen.

- Ne, kérlek! Maradj még! – mondtam gyorsan kétségbe esve. Nagyon jól éreztem magam az este folyamán nem akartam, hogy vége szakadjon.

- Biztos, hogy ezt akarod? Nem akarok kellemetlenkedni.

- Ezer százalék, hogy ezt akarom! – mondtam neki komoly arccal.

- Akkor örömmel elfogadom a meghívást. Köszönöm szépen!

- Akkor teríthetek 4 főre? – kérdezte unottan Franki.

- Igen öcsi!

- 4 személyre? Apukád nem vacsorázik velünk? – kérdezte meglepetten, miután Franki becsukta maga mögött az ajtót.

- Ma sajnos túlórázik és csak késő este ér haza. – válaszoltam megjátszott sajnálattal. Egyébként viszont örültem, hogy apa nincs itthon. Biztos belerondított volna az estébe.

- Hol dolgozik apukád?

- Egy laboratóriumban, mint vegyész.

- Az érdekes dolog lehet! – mondta tűnődve.

- Igen az, de nem sok mindent szokott mesélni, örül, hogy itthon nem kell a munkájával foglalkoznia. – feleltem mosolyogva.

- Ez érthető. – és ezzel a téma le lett zárva. Elindultunk lefelé vacsorázni. A lépcső alján egy nagy doboz volt.

- Ez meg micsoda? – kérdeztem a dobozra mutatva.

- Alison beugrott és ezt hozta neked. – mondta mosolyogva anya.

- Volt bátorsága visszajönni? – morogtam halkan.

- Elmesélt mindent. – folytatta tovább anya.

- Hogy ezen miért nem lepődöm meg? Állandóan szövetkeztek a hátam mögött.

- Hagyott egy üzenetet is.

- Miért nem adta át ő személyesen?

- Mert nem akarta megzavarni a szimpla megbeszélést. – válaszolt anya nevetve. A hátam mögött már Mark is nevetett.

- Hihetetlenek vagytok. Fel nem foghatom, hogy lehet Alison a legjobb barátom. – duzzogásom közben kinyitottam a dobozt. Egy gyönyörű magas sarkú cipő volt benne. Lila bőrkendővel lehetett rögzíteni a bokához. Azonnal megtetszett. Imádtam.

- Hát ezért a legjobb barátom. – válaszoltam meg az előbb feltett költői kérdésemet.

- Azt is üzeni, hogy holnap mát rajtad szeretné látni. – válaszként csak bólintottam egyet. Ha nem is kérte volna, akkor is felveszem holnap.

Anya megint kitett magáért. Tökéletes vacsorát ütött össze. Nagyon finom lett, Marknak is ízlett. A vacsora nagy részében Frankivel diskurált a fociról. Nagy a valószínűsége, hogy az öcsémet már megnyerte, hiszen Franki minden focikedvelőt elfogadna. A vacsora végén újra felmentünk a szobámba, de most a teraszra ültünk ki. Szép nyári esténk volt. A csillagok már fent ragyogtak az égen. Mark ott folytatta a kérdezést. Az egyik percben a semmiből tűnt elő az én kicsi kedvencem.

- Lucifer! – kiáltottam fel ijedtemben, amikor az ölembe ugrott.

- Lucifer? – nézett rám meghökkenve a Mark.

- Igen Lucifer! Mi a gondod vele?

- Csak elég fura név egy macskának. – mondta nevetve.

- A kedvenc mesémben is úgy hívták a macskát, onnét kapta a nevét. – magyaráztam.

- Melyik mese az? – kíváncsiskodott.

- A hamupipőke. Abban a macska, Lucifer nagyon hasonlít az én Luciferemre.

- Áh, már értem. Bár nekem az a macska sose tetszett, mert túl lusta volt. – fejtette ki a véleményét. Elégé eltértünk a tárgytól. Alison nem fogja majd elhinni, hogy mesékről és macskákról beszélgettünk.

- Akkor nagy a valószínűsége, hogy az én macskámat se fogod túlságosan szeretni, mert neki is van ilyen tulajdonsága. – vontam le a következtetést. De a macska mintha értette volna, felugrott az ölemből és átsétált Markhoz. Felugrott az ölébe és kényelmesen befészkelte magát.

- Ennek ellenére ő megkedvelt téged.

- Szerintem nekem se lesz nehéz megszoknom. – mondta miközben az állat fültövét vakarta. Jól eltalálta, mivel Lucifernek ez volt a kedvence, én is mindig ezzel kényeztettem.

- Elárulod, hogy mi a hobbyd? – váltott hirtelen témát.

- Nem sok van, de azok közül a táncot és az éneklést emelném ki. – mondtam lesütött szemmel. Megint elpirultam.

- A táncot, azt betippeltem volna, de az éneklést az álmomban se gondoltam volna. – mondta nevetve.

- Nem nézed ki belőlem, hogy jól éneklek? – kérdeztem sértődötten.

- Elsőre nem, de minél jobban megismerlek, annál jobban hajlok arra a megállapításra, hogy te piszkosul tehetséges vagy!

- Ne túlozz! Csak szeretek énekelni, a tánc pedig csak úgy jön. A véremben van.

- A véredben? – kérdezett vissza csodálkozva.

- A nagymamám balett táncos volt.

- Akkor már érthető a hastánc. – mondta nevetve.

- Egyébként nem csak hastáncot tanulok, hanem latin táncokat is.

- A latin tánc nagyon szenvedélyes és szexi. – suttogta halkan, ha nem hajolt volna olyan közel hozzám, mint tegnap a menzán, akkor biztos nem hallom meg. Egyre közelebb és közelebb hajolt. Megint éreztem a mentolos leheletét. Meg akar csókolni, megint!

- Olyanok, mint te, hozzád illenek. – zárta le a beszélgetést. Már csak pár milliméter választotta el őt az ajkamtól. Nem hagyhatom, hogy megcsókoljon, hiszen nem is ismerem még.

- Mark, kérlek ne! – suttogtam bele a sötétbe. Azonnal reagált és elhúzódott. Lehajtott fejjel ültem mellette. Vajon most haragszik?

- Sajnálom, ezt nem kellett volna. Még jó, hogy legalább te józanul tudtál gondolkodni. Annyira sajnálom, remélem nem haragszol! – éreztem, hogy engem figyel, de nem volt bátorságom felemelni a fejemet. Megtette helyette ő. Az államnál fogva emelte fel a fejemet, hogy a szemünk egy vonalba legyen. Mélyen a szembe nézet. De amit benne láthatót az csak a félelem lehetet. Leejtette maga mellé a kezét és felállt.

- Jobb lesz, ha én most megyek! – és már el is indult kifelé, de az ajtóban még visszanézett.

- Igen az tényleg jobb lesz. Szia Mark! – búcsúztam el. Elindultam, hogy kikísérjem, de megállított.

- Hadd csak, magamtól is kitalálok. Jó éjszakát Emma. – köszönt el szomorúan és már el is tűnt. Pár perccel később, még hallottam amint elköszönt a lentiektől is, aztán csukódott az ajtó.

Választások (1.rész)

III. fejezet


Már távolról elkezdett beszélni, hogy felkeltse mindenki érdeklődését. Nagy dobásra készül és valószínűleg most én leszek terítéken. Csak legyek túl rajta minél előbb! Hát Emma Newton ez elég szánalmas. Megijedsz egy ilyen kis senkitől? Állj ki a magadért, ne hagyd magad! Na tessék, ezt megint jól megkaptam saját magamtól. De igazam van, mint mindig!

- Emma csak most hallottam a nagy hírt! Ugye nem gondolod, hogy lenne egy hajszálnyi esélyed is! Ellenem biztos, hogy nem! Jobban jársz, ha már most feladod, rengeteg megaláztatástól kímélnéd meg magad. – miközben beszélt odaért hozzánk. Előttem állt meg, úgy magasodott fölém, mint egy sötét árny, aki lecsapni készül. Pedig nem volt magasabb nálam. Sötét szőke haját vörös csíkok tarkították és lágy fürtökbe hullott a vállára. Tökéletesen sminkelt arcát gúnyos mosoly csúfította el. Keskeny, pici száját újra szólásra nyitotta.

- De persze sok sikert kívánok előre is! – hangos, visításra emlékeztető nevetéssel társítva rebegtette meg szempilláját.

- Miről hadoválsz itt összevissza már megint Tess? Mi ez az egész színjáték? - kérdeztem rá a legfontosabb dologra. Velem van a baj vagy tényleg sületlenségeket beszélt a némber? Lemaradtam volna valamiről? Olyan, mintha most ébredtem volna fel. Nem értek semmit. De valami oka biztos lehet, hogy Tess ekkora hűhót csap. Pár perc gondolkodás után rá is jöttem! Markról beszélt. Ő is igényt tart rá és azt hiszi, hogy én is rástartoltam. Hát ezt nagyon benézte. Nekem semmi közöm az új fiúhoz. Bár szeretném, ha lenne… Ezt már megbeszéltük! Na jó a józan Emmának megint igaza van. Gyorsan lerendezem Tessel az ügyet, és már el is felejtem mind a két személyt, bár az egyiket nehéz lesz mivel itt ül mellettem és engem bámul.

- Ne játszd itt a butus kis lányt! Biztos már téged is értesítettek, hogy beszálltam a versenybe. De vigyázz, mert nem szeretek tisztességesen játszani! Mindig elérem, amit akarok. - a szemében csak színtiszta gonoszságot láttam semmi mást. Úgy tekint Markra, mint egy tulajdonra! Ez már tényleg beteges, orvoshoz kéne fordulnia.

- Nem szeretnék részt venni a hülye versengésedben, szóval máshol rontsd a levegőt! – és még szépen fejeztem ki magam, pedig itt már elfogyott minden türelmem. Rosszul érintett, hogy így beszélt Markról. Ő egy hús-vér ember, és nem is akármilyen ember. Tess azt hiszi, hogy mindent megtehet csak azért, mert az igazgatónő unokahúga. Ő a kis kedvenc a suliban.

- Háromszor meggondoltam volna, hogy ki rontja jobban a levegőt kettőnk közül! Ja, és Alison! – fordult oda barátnőmhöz – Nincs még farsang! Miért öltöztél paradicsommadárnak? – kérdezte komolyságot erőltetve az arcára. Alisonon már látszottak az első tünetek. Elvörösödött az arca és ökölbe szorította a kezét és mély levegőket vett. Megpróbált magán uralkodni.

- Szerintem Alisonnak jól állnak a színes ruhák, nem úgy, mint egyeseknek a rózsaszín. – ez a kedvesnek nem mondható beszólás Marktól érkezett. A lányról viszont leperegtek a szavai. Úgy tett, mintha meg se halotta volna és kedves mosollyal fordult oda hozzá.

- Szia! Tess vagyok, te pedig biztos Mark! Nagyon örülök, hogy találkoztunk. – teljesen megváltozott még a hanghordozása is. A gonosz Tess átváltozott a földkerekség legártatlanabb lényévé. Nagyon jó színésznő lenne belőle. Mark felé nyújtott kezét visszahúzta, mivel Mark figyelmen kívül hagyta. De még ez a gesztus se rontotta el a jó kedvét. Boldogan folytatta a szidásunkat.

- Nem is értem, hogy pazarolhatod rájuk a szabadidődet. – ennél a mondatánál undorodva felénk bökött- Jobban járnál, ha a VIP szektorban múlatnád az idődet.

- Hogy is hívnak? Ja, igen Tess!- és már ezzel a mondattal vérig sérthette volna a lányt, de Mark nem hagyta abba, tovább folytatta csípős megjegyzéseit.

- Ha te lennél az egyetlen dolog a világon, még akkor se múlatnám veled az időmet. Jól vésd az eszedbe, hogy akiket az előbb szidtál, azok háromszor többet érnek, nálad. A te közeged egyébként engem nagyon irritál, úgy hogy maradok, ahol vagyok. – Tess arca egy pillanatra megvonaglott, de még ez után se hagyta abba az ocsmány szidalmait.

- Pedig jobban járnál, ha csatlakoznál hozzám! Ne lepődj meg, ha kiderül pár undorító, mocskos titok! Igaz Emma? Na de ne felejtsük ki Alisont se! – fordult oda ismét. – Kiheverted már a karácsonyi bált vagy még mindig másnapos vagy? Végignézve rajtad még egy darabig az is maradsz. – a mondta végére jelezve nem tetszését jelezve fintorgott egyet. Mekkora egy szemét! Kezdek nagyon ideges lenni! Hogy jön ő ahhoz, hogy beleszóljon a magánéletünkbe? Alisonnál is elszakadt a cérna, éppen felállni készült, valószínűleg be is húzott volna egyet Tessnek. Conor azonban gyorsabb volt. Közelebb lépet Tesshez, fenyegető suttogását csak mi hallhattuk.

- Most azonnal tűnj el innét, vagy megbánod! És most nem vicceltem!

- Na de Conor cica! A bálon nem voltál ennyire elutasító!- vágott vissza azonnal Tess egy sejtelmes mosoly kíséretében. Mielőtt viszont Conor válaszolhatott volna, Alisonnál végkép elszakadt a cérna és hangosan kezdett el ordibálni.

- Ha nem húzol el innen villámgyorsan, akkor egyesével tépem ki a szőkére festett hajszálaidat. Megértetted cica? – az utolsó mondatot már halkabban mondta, a cica szót pedig furán, nyávogva ejtette ki, pont úgy, mint Tess.

- Jól van, na! Már megyek is! Nem szeretném, hogy elájulj miattam!- elindult vissza a „VIP szektorba”, de azért még egy gonosz mosolyt felém villantott. Mire lehetett jó ez a színjáték, azon kívül, hogy Alisont felidegesítse? Mindenesetre Marktól megkapta a magáét, és ez jobban tetszett, mint kellett volna. Nem valószínű, hogy Tess mostanában bepróbálkozik még egyszer. Hirtelen elcsendesült az egész terem, mert belépet az igazgatónő. Betipegett középre és elkezdett olyan orrhangon beszélni, mint Tess. Le se tagadhatták volna, hogy rokonok.

- A mai nap elkezdjük a felkészülést az év végi bálra. A szervező csapatot már kijelöltem. A végzősöknek viszont csak az érettségire kell készülniük. De nem is ezért hívtalak most ide titeket. Megtörténtek a bálkirálynő és –király jelölések. A mostani év viszont más lesz, mint a többi. A kevés jelentkezők miatt a tanárok úgy rendelkeztek, hogy a jelölések visszavonhatatlanok, és páronként kell lefolytatni a kampányokat. A kijelölt párok természetesen variálhatóak. – a bejelentés közben egyre jobban erősödött a zúgolódás, a végén már teljesen elszabadult a pokol. Mindenki azon töprenget, hogy kiket raktak össze egy párba. Én ehhez nem tudtam hozzászólni, mivel még a jelölteket sem tudom. Mostanában nagyon kizártam a külvilágot, csak a tanulásra koncentráltam.

- Csendet kérek, még nem végeztem! A kampány időszak csütörtöktől kezdődik minden jelöltnek. Ha kérdésetek lenne, keressétek fel Miss Montezt. Ő szervezi a bált, és egyben ő számolja össze majd a szavazatokat is. Sok sikert kívánok előre is a jelölteknek. Most pedig kihirdetem a párokat. Kérek még egy perc figyelmet. Az első pár: Tess Williams és Heath Johns. Aztán pedig Emma Newton és Mark Stanley. Emily Brown és Karl Smith… - micsoda? Ugye csak rosszul hallottam. Az igazgatónő nem mondhatta azt, hogy Emma Newton, hiszen nem is jelentkeztem. Én nem akarok bálkirálynő jelölt lenni, főleg nem Mark Stanleyvel együtt. Jézusom! Jaj, miért nem figyeltem az elején? Most tudnám, hogy volt az a rendelkezés… Valami olyasmi volt, hogy nem lehet visszavonni a jelölést! Jézusom! Nekem annyi. Kész, vége. Nevet változtatok és elszökök otthonról. Tess ellen semmi esélyem és így a végeredmény egy megalázó eredmény lesz. Tess Williams 95%-kal lett az első, míg Emma Newton csak 3%-ot szerzett. Ha-ha. Az egész suli rajtam fog röhögni, sőt az érettségin is megbukok, mert nem adok bele 100% a tanulásba a hülye kampány miatt. Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Mindig engem talál meg a vég! Nekem annyi, véged van Emma Newton. Most menekülj, amíg még lehet.

- Emma! Miért nem mondtad, hogy jelölteted magad? – fojtotta belém Anya a szökési kísérletekkel való eszmecserémet. Anya? Hol is vagyok? Az előbb még a tornateremben voltam, Anya viszont már a folyóson áll előttem. Mikor jöttem ki? Alisonék hol vannak? Ja, igen itt állnak mellettem.

- Én nem jelentkeztem, valaki a tudtom nélkül nevezett be. Ez annyira gáz! – kezdtem volna bele a nyafogásba, de ekkor olyat láttam, amitől hirtelen világossá vált minden. Barátnőm kedves mosolyát felváltotta egy bűnbánó grimasz. De csak egy pillanat volt az egész. Volt egy megérzésem, és ennek érdekében be kellett vetnem a színészi tehetségemet. Ha igazam van, akkor Alison áll minden mögött, rá vallana ez az egész hülyeség.

- Van egy sejtésem, hogy ki lehet! – mondtam izgatottan. Erre már Alison is felkapta a fejét. Az arca lángolt biztos, hogy ő volt. Rá tudom venni, hogy saját maga vallja be a bűnét.

- Egy tégla van közöttünk! – suttogtam drámai hangon. Ezt egy hülye akció filmből szedtem. De bevált, Alison hatalmasat nyelt. Öröm volt nézni, ahogy szenved.

- Kicsim bárki is tette, biztos csak neked akart jót. Ne felejtsd el! Ha befejezted a detektívest, akkor menjetek vissza az órára. Nem igazolok több mulasztást. – nézett rám sokat mondóan.

- Rendben, úgy is mindjárt lezárom a nyomozást! – mondtam sejtelmesen. Ezzel egy újabb borzongást értem el Alisonnál. Annyira gonosz vagyok! De megérdemli, ő kezdte. Én csak törlesztek. Viszont most már abban is biztos voltam, hogy anyám is be volt avatva. Ez annyira megalázó, hogy a saját anyám és a barátaim a hátam mögött szövetkeznek. A vádlott most lehajtott fejjel állt előttem. Egy pillanatra megsajnáltam, abbahagyom a piszkálódást és felmentem a vádak alól. De csak egy múló pillanat volt. Eszembe jutott, hogy mennyi munka van még vissza, a sok kampány és a vacak választási szövegek. Kirázott tőle a hideg. Alisonnak felelnie kell a bűneiért, most azonnal.

- Alison! Neked nincs ötleted? Szerinted ki volt? – kérdeztem mézédes hangon. Felemelte a fejét és egy bűnbánó mosoly kíséretében megrázta a fejét. Nem szóltam én se semmit, csak rabul ejtettem a pillantását. 5 percig néztünk egymással farkas szemet. Egyre jobban húztam fel a szemöldökömet, és kérdőn néztem rá. A várt hatás nem is maradt el.

- Jól van! Én voltam! Bevallom, csak ne kínozz tovább! – adta fel a szempárbajt. És igen újra győzedelmeskedtem. Gondolatban megveregettem a vállamat! XD

Meglepő fordulatok (2. rész)

Órák közben próbáltam kommunikálni Alisonnal, de csak arra jutottam, hogy könnyeket csaljak a szemébe. Ez az én formám! Még a legjobb barátnőmnek se tudok segíteni. Milyen barátnő vagyok én? Arra a megállapításra jutottam, hogy pocsék. Minél előbb ki kell békülniük. Ha törik, ha szakad. A nap további részében Alison hanyagolta a beszédet, ami nála súlyos dolog volt. Annyira maga alatt volt, hogy el is feledkezett rólam és Markról. Annyira szerettem volna visszakapni a régi Alisont, hogy hajlandó lettem volna még a reggeli ügyről is beszélni. Most annyira törékenynek látszott. A mindig vidám, mosolygós lányból egy csöndes senki lett. Annyira ragaszkodott hozzá, mindenhova követte és felnézett rá. Conor egész lénye viszont egyedüllétért, levegőért sikoltozott. Biztosra vettem, hogy ezt barátnőm is észlelte és ezért tűnt olyan törékenynek. Alison nem volt magasa, de alacsonynak se mondanám. Az alakja tökéletes. Vállig érő göndör, fekete haját feltűzte vagy, hajpánttal fogta hátra. Minden féle-fajta hajpántot gyűjtött már össze. Ma egy masnis, piros volt rajta. Ami színben pontosan passzolt a blúzához. A kedvenc pólója, amit mintha ráöntötték volna úgy simult hozzá. Elég dekoltált is volt. Arca szív alakú, bőre napbarnított, pedig nem járt szoláriumba. Sminket se igen használt. Nem volt szüksége rá. Szeme gyönyörű, zöld volt épp, mint Conornak. Ebben az egyben hasonlítottak. Conor magas, szőke hajú kigyúrt fiú volt, ezzel ellentétben még okos is volt. Akik nem ismerték azok azonnal rávágták volna, hogy egy agyatlan izompacsirta, de ez egyáltalán nem felelt meg a valóságnak. Jó volt őket együtt látni, Conor olyan védelmezően ölelte Alisont. Én is mindig ilyen fiúról álmodtam. Visszatérve Alisonékra. A ragaszkodása a kétszeresére nőtt az elmúlt hónapban. Mindenáron maga mellett szeretné tartani Conort, de szerintem ez a rossz taktika lenne. Így csak elmarja maga mellől, de nem szólhatok bele. Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy Alison belehalna, ha Conor elhagyná. Ez által nekem is egy része meghalna, mivel olyanok vagyunk, mint az ikrek. Persze csak a belsőnk szerint, a külső tulajdonságok egyáltalán nem passzolnak össze. Kerek arcomat hosszú, fekete hajam szegélyezte. Szemem kéken ragyogott. Én se álltam a hű sminkelők oldalán, de alkalom adtán egy kis csinosítás nem ártott. A bőröm viszont nekem is kreolos volt úgy, mint Alisonnak. Magasabb voltam nála pár centinél, az alakunk is megegyezett. Meg voltam elégedve a testemmel. A stílusunkban különböztünk a leginkább. Alison szerette a dekoltált, színes ruhákat. Sokszor vett fel szoknyát és magas sarkút és a csinos kiegészítőket sem vetette meg. Én vele ellentétben utáltam a színes dolgokat. A szekrényem tartam kifulladt a sötétdolgoknál. A sportcipő viszont elengedhetetlen volt. Egyetlen egy ékszert tűrtem meg magamon, a Nagyi skorpiós medálját. Imádtam az arany láncon fityegő állatot. Valamivel edzettebb is voltam, mivel sokat futottam. A régészet kemény munka, sokat kell dolgozni. Nem engedhettem meg magamnak, hogy kidőljek. A házunkkal szemben volt egy kis liget, amit egy kis ösvény szelt keresztül. Mindennap eljártam a ligetbe futni, múlt péntekkel bezárólag. Azóta sajnos nem volt időm futni. Már éreztem is a hiányát, hiszen olyan könnyű volt ott kint minden. Oda menekültem a problémás világ elől. Csak hallgattam a madárcsicsergést és élveztem a napfényt. Az az erdő volt a mindenem. Az évek során a résszemé vált. Elkalandozott a figyelmem, a csengő hangja térített magamhoz. Aztán az igazgatónő hangját hallottam, amint azt kéri, hogy fáradjon mindenki a tornaterembe. Fogalmam se volt hogy minek, de elindultam. Láttam, ahogy Alison arca egy másodpercen belül felvidul. Nem tudtam mire vélni, de őszintén megvallva nem is érdekelt annyira. Az viszont már tényleg fura volt, hogy újra elkezdett beszélgetni, teljesen megváltozott. A búskomor Alisont felváltotta a régről ismert kelekótya, kedvesen mosolygós Alison. Ez már nekem is sok, nem csodálom, hogy Conor ki van készülve. Ezeket, a váltakozásokat én se bírnám. Úgy döntöttem, hogy sürgősen beszélnem kell Alisonnal, mielőtt még tönkre teszi az életét. Teljesen kifordult magából. Elmélkedésemet Mark és Conor szakította félbe, akik akkor csatlakoztak hozzánk. Hirtelen ötlettől vezérelve eldöntöttem, hogy ma rögtön tanítás után futni megyek. Elképzeltem, ahogy a fákkal körbevett kavicsos ösvényen futok és hallgatom a madarak énekét. A napfény szikrázóan süt. De sajnos egyszer minden álom véget ér és visszatérünk a rideg valóságba. Ami számomra a közelgő végzetet jelentette. Már a teremben ültünk, amikor egy ismerős, de egyáltalán nem szívelt személyt pillantottam meg. Éppen felénk tartott a tűsarkú tipegőjében. Egy álnok perszóna, aki azzal szerez magának örömet, hogy tönkre teszi a szerelmespárokat. Elcsábítja a fiúkat aztán tovább lép. Minden lépése után széttört szíveket és bánatot hagy. Tiszta szívemből gyűlöltem, mert Conort is megkörnyékezte, de Alison megbocsátott. Elfelejteni viszont még máig se felejtette el, könnyen ki lehet hozni a sodrából ezzel a témával. A kegyetlenül gyönyörű vigyort most se lehetett letörölni az arcáról. Megint készült valamire. Volt egy megérzésem, hogy most én leszek soron nála.

Meglepő fordulatok! (1. rész)

2. fejezet  Meglepő fordulatok (1. rész)


Egy kicsit korábban értem be a suliba, mint szerettem volna. A parkolóban viszont a helyem megint foglalt volt. A folyósokon egy- két diák lézengett csak, csend volt. A teremben is csak egy fiú ült, aki nem más volt, mint Mark. Éppen telefonált, amikor beléptem, talán azért nem vett észre. Hangosan beszélt és közben a padon dobolt az ujjával.
- „Megmondtam már, hogy nem kell segítened! Egyedül is boldogulok. Nem, nem kiabálok veled, csak ezt már egy párszor megbeszéltük. Ez nem igaz! Mindig nyíltan a szemedbe mondtam, nem szokásom rébuszokba beszélni! Talán a felfogásoddal van a probléma. Nem gondolod? Jó tényleg az volt! Sajnálom! Már kezdek megőrülni, ezért kérlek, ne hívj többet ez ügyben! Nem! Bocs de mennem kell! Az ügyet lezárom! Szia!”- dühösen lecsapta a telefont és belerúgott a padba. A homlokán egy ránc jelent meg.
- Valami baj van? – megpróbáltam magamra vonni a figyelmét. Igen! Szerettem volna, ha rám figyel. Egy csomókérdést tettem volna fel neki, de nem voltam benne biztos, hogy azok rám tartoznak. Volt egy olyan érzésem, hogy egy nővel beszélt az imént. Az igazat megvallva annyit értettem a beszélgetésből, hogy Marknak el kell intéznie valamit, és ebben szeretett volna segíteni az ismeretlen. Aki valószínűleg egy nő volt. Bár ezt nem tudom, hogy miből gondoltam, csak egy női megérzés. (Amik legtöbbször be is vállnak!) Azt viszont nyíltan kijelenthetem, hogy nem volt valami kedves a másik féllel. Nem lettem volna a vonal másik végén.
- Hello Emma, te ilyen korán itt bent?- kihallatszott a hangján, hogy meglepődött a jelenlétem miatt, azt hitte, hogy egyedül van a teremben. Hát hatalmasat tévedett.
- Ma inkább nem olvastam és biztosra mentem. – vallottam be az igazat. Nem akartam újra elkésni, így is megkaptam a magamét tegnap este a szüleimtől.
- Te miért vagy bent ilyen korán? – kérdeztem vissza. Ez volt az első értelmes kérdés, ami nem kapcsolódott a kihallgatott beszélgetéshez.
- Korán kelő típus vagyok!- válaszolt nevetne. Már egyáltalán nem tűnt dühösnek, a ránc viszont még mindig ott virított a homlokán. Ez követően átadtuk magunkat a kínosan hosszú hallgatásnak. Senki sem szólt a másikhoz, csak ültünk és hallgattunk. A csendet végül ő törte meg egy különös kérdéssel.
- Mennyit hallottál a beszélgetésből? – kérdezte hirtelen. Meglepődve fordultam felé. Krákogással húzva az időt azon gondolkodtam, hogy mit mondjak erre. Igen elég sokat hallottam abból, hogyan osztottál le egy szegény nőt. Vagy csak annyit, hogy nem hallottam semmit belőle. Talán az utolsó lesz a nyerő. Próba szerencse.
- Nem hallottam semmit se, de ha igen akkor se izgatna. Nem ütöm bele az orrom olyanba, ami nem rám tartozik. – ez elég gyenge védőbeszéd volt, de sajnos csak erre futotta.
- Nem azért kérdeztem! Isten ments! Csak nehogy azt hidd, hogy egy szemét disznó vagyok, aki így kioszt másokat! – hadarta gyorsan.
- Nem dehogy! Biztos meg volt az okod rá, hogy ezt mondtad annak a nőnek! – elkerekedett szemmel nézett rám! Vajon mit mondhattam? Nem mondtam semmi bántót ugye?
- Honnét gondolod, hogy nő volt? – kérdezte hitetlenkedve. Jézusom tényleg ezen akadt ki? Hát ezt nem hiszem el. Ebbe beletrafáltam ennyit a női megérzésről!
- Sajnálom, csak egy női megérzés volt. Nem akartam találgatni, de valahogy úgy gondoltam.
- Semmi baj! Eltaláltad, tényleg egy kicsit idegesítő, hisztis nővel beszélgettem!
- Jézus azt hittem, hogy most meg rám haragudtál meg! – sóhajtottam fel.
- Dehogy is! Rá sem haragszok, csak már az agyamra megy. Állandóan a butaságaival zaklat. De ne ezzel foglalkozzunk! Váltsunk témát!- felvillantotta gyönyörűen fehér fogsorát, ami miatt csak bólogatni volt erőm. Éjszaka ezen is annyit gondolkodtam. Hogyan lehet valaki ennyire tökéletes, mint Ő. Lehetséges, hogy csak én látom ilyennek? A valóságban egy teljesen hétköznapi srác. De az nem lehet, ennyire nem lehetek elvarázsolva. Tudom, hogy lökött vagyok, de hogy ennyire? Az már túlzás lenne. Nem, ő tényleg tökéletes, mármint külsőre. Az igazi énjét még nem ismerem, talán nem is fogom megismerni, ha rajtam múlik. Hiszen egyszer úgyis rájön, hogy nem velem kell törődni, hanem a VIP klubos csajokkal. Ezt előre meg tudom jósolni. De addig még ki kell élveznem a jelenlétét.
- Emma, hallasz? – a hangja visszarángatott a jelenbe.
- Ja, igen persze! Mit mondtál?- ez annyira ciki, itt beszél hozzám, én meg valahol a messzeségben járok.
- Fáj még a fejed?- ismételte meg a kérdését. A mosoly szüntelen volt az arcán.
- Nem már elmúlt. Sajnálom azt a tegnapi dolgot. Nem is értem mi történt velem. Nem szoktam ügyetlenkedni. Ez nem vall rám. Tényleg annyira sajnálom, biztos lett volna jobb dolgod is, mint engem kísérgetni!- ez is napi renden volt ma. Bocsánatot kérni Marktól a tegnapi bénázásom miatt. Legalább már kipipálhatom ezt is.
- Ne bolondozz! Nagy öröm volt téged haza kísérni. De remélem nem csinálsz többet ilyet, nagyon rám ijesztettél. Komolyabban is megsérülhettél volna!
- Igen tudom, de szerencsére nem esett semmi bajom! És ez a lényeg, igaz?
- Igen, ez a legfontosabb. – mondta nevetve. Aztán komoly lett a hangja.
- Remélem Alison nem haragszik rám, amiért ma nem megyek veletek?
- Dehogy is! Megérti, hogy sok a dolgod. Sok mindent kell bepótolnod! Majd máskor talán összejön!- reménykedtem benne, hogy összejön!
- És te megérted?- kérdezte rezzenetlen arccal. Ezen az arckifejezésén viszont már elnevettem magam. Nagyon vicces volt nézni, ahogy a nevetésem hallatán felhúzza a szemöldökét. Nem értette, hogy most vajon min nevetek! A végén már én se tudtam, csak annyira jól esett egy kis nevetés.
- Most mi olyan vicces? – kérdezte tettetett dühvel. Én ezen még jobbat derültem, mint az előbb.
- Semmi, csak olyan vicces képet vágtál. Sajnálom, nem akartalak ki nevetni. De már nem bírtam.
- Tényleg ennyire vicces vagyok?- kérdezte mosolyogva.
- El sem tudod képzelni, hogy mennyire!
- Hát jó. Akkor most megsértődtem!- a szavai komolyságát nem vettem komolyan, hiszem ezt mosolyogva közölte velem. Egyre közelebb jött, éppen úgy, mit tegnap a menzán. És olyan furán mosolygott hozzá. Újra rám tört a nevetés, annyira furán nézet rám. Elképesztően aranyos volt.
- Most meg mit csinálsz? – kérdeztem tőle nevetve.
- Bosszút állok! - felelte nemes egyszerűséggel. Nem tudtam már visszavágni, mert elkezdett csiklandozni. Nem tudom, hogy honnét jött neki ez az örült ötlete, de bele trafált. Rettentően csiklandós vagyok. Nem hagyta abba, már vagy 5 perce kínzott. Megpróbáltam elterelni a figyelmét.
- Ne kérlek! Feladom! Sajnálom, hogy kinevettelek! Soha többet nem vétek ilyen súlyos hibát. – szabályosan könyörögtem az életemért. A könny is kicsordult a szememből a sok nevetéstől.
- Ez már mindjárt más!- mondta ő is nevetve. Most vettem csak észre, hogy a padlón fekszem, és Mark felettem támaszkodik. Elég félre érhető helyzet. De kit zavar. Amíg egyedül vagyunk addig senkit. Amikor ő is észre vette a kialakult helyzetet nem szólt semmit, csak egyenesen a szemembe nézet. Én is így tettem és teljesen elvesztem a szemeiben. Annyira gyönyörű zöld szeme volt. Amire feleszméltem már csak azt vettem észre, hogy egyre közelebb hajol hozzám. Már éreztem a leheletét, ami tegyük hozzá nagyon mentolos volt. Jézus, csak most kapcsoltam! Mark meg akar csókolni. Most mit tegyek? Az egyik felem azt mondta, hogy élvezzem ki a pillanatot. A másik felem viszont eszeveszettül ordibált, hogy ne hagyjam magam. Beindult a vészjelzőm is. Nem hagyhatom, hogy megcsókoljon. De nekem nem is kellet semmit tennem, mivel a következő pillanatban egy rakás tanuló özönlött be az ajtón. Mindenki megtorpant és tátott szájjal figyelt minket. Amilyen gyorsan csak tudtam felpattantam a földről. Már csak ez hiányzott! El tudtam képzelni, hogy mit gondoltak azok, akik látták ezt az érdekes jelenetet. Végig nézve a tömegen, megpillantottam Alisont és Conort. Mind a ketten kuncogtak. De most nem volt erőm végig hallgatni őket és válaszolgatni a fárasztó kérdéseikre. Inkább visszafordultam Markhoz. Ott állt közvetlenül mellettem és engem nézet. Ő is kuncogott. Most aztán örülhet. Mindenki előtt lejáratott. Annyira utálom! (Na jó nem annyira.) Miért kellett neki ilyen nyíltan közeledni, mert azt csinálta. Még csak két napja ismerjük egymást. Ez nem normális dolog! Beszélnem kell vele. Most azonnal beszélek vele!
- Ne vigyorogj! Ez annyira megalázó volt!- pirítottam rám. De nem érdekelte, ugyan úgy vigyorgott már vagy 5 perce. Annyira aranyos, amikor így vigyorog. Emma fejezd be! Most ez a legkisebb baj. Állítsd le magad ez nem megoldás. Nem illetek össze és kész. Fejezd be az álmodozást, nem mesevilágban vagy, hanem a gyilkos valóságban. Na tessék, ezt megint megkaptam a józanabbik énemtől. De igaza van. Most kell leállítani Markot, amíg még lehetséges.
- Csak kiélvezem a helyzetet. Ez nem bűn. Egyáltalán nem volt megalázó, hisz nem tettünk semmit. – mondta és közben rám kacsintott. Kirázott tőle a hideg. A gond csak ott volt, hogy a jóérzéstől vagy a rossztól. Emma, ezt már megbeszéltük! Szóval akkor a rossztól. Oké főnök!
- Téged nem is érdekelnek mások gondolatai. Mit gondolnak rólam, rólad? Elég félre érthető helyzet volt. Nem gondolod? – kezdtem bemérgesedni, annyira gyerekes. Nem érdekli a következmény, csak a játék legyen élvezetes. Na jó ez félre érthető gondolat volt!
- Nem tudtad volna azt mondani, hogy rólunk? Egyébként sem érdekel más véleménye. Csak az a lényeg, hogy én élvezzem. – és egy még szélesebb mosolyt villantott rám.
- Soha nem lesz olyan, hogy mi! Gyerekes vagy, mert nem számolsz a következményekkel. És erről nem nyitok vitát! – és ott hagytam. Megdöbbent arca arról tanúskodott, hogy nem számított erre. Nagyon felidegesített, hogy lehet valaki ennyire hanyag és nemtörődöm. Megkerestem inkább Alisont. Még mindig rajtam és Markon nevetett. Mást nem is tehetett, mivel tényleg röhejes lehettem. Amikor leültem mellé, egyszerre kezdtünk el nevetni.
- Meg se merem kérdezni, hogy mit csinálhattatok.
- Nem kell félre érteni. Mark csak megcsiklandozott. – éreztem, hogy elpirulok, és ezt Ő is észre vette.
- Csiklandozott? Ez valami előjáték volt vagy mi? Emma! Ez aztán valami! – láttam felcsillanni a szemét.
- De hogy is! Ne beszélj már zöldségeket! Nem történt semmi!
- Jól van! Ha nem akarok elmondani, akkor nem erőltetem. – mondta megjátszott nyugalommal. De engem nem tudott megtéveszteni, tudtam, hogy majd meghal a részletek miatt. De nem adom meg neki azt az örömet, hogy mindjárt elmondjam neki. Nem szenvedjen egy kicsit Ő is. Jaj de gonosz vagyok!
- Jó! Kösz, hogy nem erőlteted. – most jön a szívatás. Nem szóltam ez után semmit. Két hosszú percig bírta ki kérdezés nélkül.
- Miért csiklandozott meg? Mondj már valamit létszíves! Mindjárt meghalok a kíváncsiságtól.
- Kinevettem!- adtam meg az egyszerű választ, de neki ez édes kevés volt!
- És? Mi történt utána? De miért nevetted ki? – kérdések ezreit zúdította volna rám, ha nem lép oda hozzánk Conor.
- Kicsim, ne piszkáld már Emmát. Ha akarja, akkor úgy is elmondja. – itt az én hősöm. Köszönöm Conor. Életet mentett. Nincs hangulatom mesedélutánt vagy is délelőttöt tartani.
- Kösz Conor. Ez jókor jött. – mondtam ki hangosan is gondoltakat.
- Cica szerintem ebbe nem kell beleszólnod! – mondta egy kicsit hangosabb, mint kellett volna Alison. Nem tudom mi ütött belé. Eddig tök normális volt, most meg elkezdett hisztizni.
- Tegnap este még nem ezt mondtad, amikor elrángattál a TV elől. Még a meccset se nézhettem meg, mert neked sürgősen ki kellett találni valami jó tervet. Ez már nem normális dolog. – ajaj kezdett elfajulni a dolog. Ha Alison és Conor veszekszik az olyan, mint a III. világháború. Nekem viszont nem volt energiám belépni a háborús övezetbe és megkérni őket, hogy szívják el a békepipát. Volt nekem elég gondom-bajom.
- Árulkodós! Ha nem akartál segíteni, akkor miért nem mondtad? Most már késő siránkozni.
- Leszedted volna a fejemet, ha megmerek szólalni. – itt volt az ideje, hogy idő előtt szétválasztani a puskaporos hordót és tűzet. Közbe kell lépnem vagy nagy baj lesz.
- Milyen tervet is dolgoztatók ki? Be kellene engem is avatni. Hahó srácok! Figyeltek? – de nem mentem semmire, egyikük se figyelt már rám. Mintha ott se lettem volna. Már fajt a fejem a sok gondtól és balhétól.
Veszekedésüket a csengő szakította félbe. Legalább az órán le tudnak nyugodni. Remélem!

Minden megváltozik

Never But Evermore

I. fejezet: Minden megváltozik

Emma Newton vagyok. Egy napos kisvárosban, Bridgevillben élek a családommal. Öt hónap múlva töltöm be a 19-et. A helyi gimnáziumba járok. Most vagyok végzős. Már csak három hónap és vége a sulinak. Egyiptomban szeretnék régészetet tanulni az egyik egyetemen. A szüleim viszont ellenkeznek ez ügyben. Szerintük nem vagyok elég érett, hogy külföldön éljek. Hát éppen ezért szeretnék elmenni, mert otthon még mindig egy kislány vagyok, aki nem tud magára vigyázni. Ebből most lett elegem, igenis el fogok menni Egyiptomba, és híres régész leszek, ha törik, ha szakad. És ebbe nem szólhat bele semmi és senki. A döntésem végleges.

*

Megint egy rémes hétfő reggel. Annyira utálom a hétfő reggeleket. Főleg, azért mert az első órámat az anyám tartja. Anya történelem tanár a gimiben. 4 keserves év az anyámmal, szegény én!!
Hétfő reggel – mint minden reggel- olvastam egy kicsit suli előtt. Olvasás közben teljesen elfeledkeztem az időről. El fogok késni, megint. Amilyen szerencsém van az első órám történelem, vagyis Anya megint dolgozatot fog velem íratni. Az a szokása, hogy aki késik az dolgozatot ír. Az a valaki legtöbbször én vagyok. Ez az egyik hátrány, ha a szülőd tanít. Tőled többet vár el, mint a többi gyerektől. De ez egyben előny is, többet tudok, mint a többiek. Sietve kaptam fel a táskám és ültem be a kocsiba. A gimi udvarban viszont nem volt hely, ami elég szokatlan volt mivel nekem mindig volt helyem. De most elfoglalták a helyemet, egy fekete Mercedes állt ott. Még sosem láttam itt, biztos nem ide valósi, mivel a suliban mindenki tudja, hogy ez az én helyem. Na jó ez egy kicsit öntelt volt. Sokára találtam csak parkolóhelyet. Belépve a suliba már tudtam, hogy elkéstem. Üres volt minden folyosó. Elkezdődtek a tanórák. Futva közelítettem meg az osztálytermemet. Mielőtt beléptem volna megálltam az ajtó előtt és vettem egy mély lélegzetet. Ezután kopogtam és benyitottam.
Anya az asztal előtt állt és beszélt az osztály pedig jegyzetelt. Sietve indultam el a padom felé, ahol már Alison integetve várt. A nagy sietségben nem néztem az orrom elé és megbotlottam egy táskában. Elakadt a lábam és valószínűleg hasra esek, ha nem kapaszkodok meg a fogasba. Az viszont nem bírta a terhelést és leszakadt. Hatalmas zaj kíséretében terültem el a földön. Döbbent csönd támadt a teremben. Három fiú gyorsan odaszaladt és segített feltápászkodni. Miután rendbe szedtem magam és leültem a helyemre szemügyre vettem a pusztításomat. A fogas tövestől kiszakítva a falból hevert törmelékkel társulva a padlón.
- Örülök, hogy megtisztelt minket a jelenlétével Miss. Newton! – mondta Anya mérgelődve.
- Elnézést kérek Mrs. Newton! – de ez a bocsánatkérés már hiába való. Mindjárt jön a dolgozat.
- Megtudhatnánk mi volt megint olyan fontos, hogy elkésett miatta az órámról?
- Olvastam és elment az idő! Késve indultam el, sőt még parkolót se találtam! De soha többet nem fordul elő. Ígérem! – szabadkoztam ezerrel. Nem volt sok kedvem dolgozatot írni.
- Késő bánat kisasszony, tudja mi a dörgés: Lapot elő! – mondta ki Anya az ítéletet.
- Írjon le nekem mindent az egyiptomi Ó- Birodalomról. 10 percet kap rá!
Az elején még élveztem, hogy Anya tanít, érdekes volt Őt magázni. De most már nagyon unom. Alig várom már az évvégét. Miután megírtam a dolgozatot – amit mellesleg tökéletesre írtam, mivel reggel erről olvastam- megpróbáltam az órára figyelni. Eddig még nem örültem ennyire a kicsengetésnek, de tudtam, hogy még nincs lezárva a téma. Miközben a többi diák kifelé ment én a tanári asztalhoz sétáltam és reménykedtem benne, hogy Anya már nem haragszik annyira. Az arckifejezése viszont nem ezt mutatta.
- Emma Elizabeth Newton! Mi a fenét képzelsz magadról? Ez már a negyedik késésed volt ebben a hónapban? Ez volt az utolsó ilyen alkalom, legközelebb egyenesen az igazgatónőhöz küldelek. Nem fogadok el semmilyen kifogást. Nem úszod meg ennyivel, otthon még számolunk. – hadarta gyorsan, de mire válaszolni akartam addigra már ki is viharzott a teremből. Hát ez nagyon durva volt. Most aztán bajban vagyok. Még jó, hogy ezt nem hallotta senki az osztályból.
- Hát ez félelmetes volt. – szólalt meg valaki a hátam mögött. Összerezzentem a hangra.
- Bocs nem akartalak megijeszteni, bár ez elég fura! – nevetett az ismeretlen.
- Miért is? – kérdeztem durcásan. Nem fordultam meg, pedig kíváncsi voltam, ki lehet az.
- Egy félelmetes tanártól nem, de tőlem megijedsz? Egyébként nagyon bátran viselkedtél.- Csak most fordultam meg, és amit láttam az elképesztő volt. Egy görög isten állt előttem. Gyönyörű arc és test. Az arca kerek, szeme kék, haja pedig szőkés barna. A póló – amit viselt- kihangsúlyozta az izmait. Ruhái divatos összhangja nagyon jól állt neki. De nem nézhettem sokáig, mert az már feltűnő lenne. Gondolom nagy hatást gyakorolt a lányokra reggel. Megérkezett az új üdvöske a gimibe. Szegény srác, nem lesz nyugta a lányoktól.
- Először nem is ismerlek, másodszor pedig az a félelmetes tanár az Anyám. És már megszoktam. Mindig ezt csinálja, amikor elkések. Egy jó tanács, ne késs történelemről.
- Sajnálom, nem tudtam, hogy ő és te… szóval öhm… hát ez nagyon ciki.
- Az! – mondtam nemes egyszerűséggel.
- Bocsánat, még be se mutatkoztam. Mark Stanley vagyok. Az új diák.
- Hello Mark Stanley az új diák! Én Emma Newton vagyok, de szerintem már rájöttél! – nyújtottam neki a kezem nevetve. Ő is nevetett és kezet rázott velem.
- Ha bármiben segíthetek, csak szólj! – tört elő belőlem a jó kislány.
- Akkor már lenne is egy kérésem! Elkísérnél a biológia laborba? – kérdezte félszegen. Na tessék ez pont jól jött ki, mivel nekem is ott lesz órám. Vajon van neki barátnője? Biztos, hogy van! Sajnos! Na de Emma, ez mi volt? Állítsd le magad! Nem is ismered, de már rá mozdultál. Ez nem normális dolog. Ez nem is te vagy, nem szoktál csak így letámadni srácokat, sőt semmit se szoktál tenni velük már régóta. Első dolog a tanulás. Na tessék, most aztán megkaptam a lelkiismeretemtől. Teljesen olyan volt, mintha az Apámat hallottam volna. De hiába próbálkoznék nála, az egyik plázacica úgyis megelőzne. Semmi esélyem.
- Persze, szívesen! Nekem is ott lesz órám. – mondtam mosolyogva. Hátha van esélyem.
- Kösz, ezzel életet mentesz! Egyáltalán nem tudok eligazodni itt. – mondta mosolyogva. Tökéletes mosolya volt. Teljesen elolvadtam tőle.
Némán sétáltunk egymás mellett a biológia teremig. Belépve az ajtón néma csend lett az osztályban és mindenki minket nézett. Nem értettem mi bajuk van. Csak segítettem neki. De, mint mindig Alison mentett ki a kínos helyzetből.
- Mark, na végre itt vagy! Azt hittük, hogy elvesztél! Mesélj, eddig, hogy telt az első nap? – kérdezte jó hangosan, hogy elterelje a figyelmet rólam, ez idő alatt feltűnés mentesen értem el a padomat.
- Az első óra nagyon jól telt! – felelte Mark nevetve.
- Az a lényeg! – zárta le a témát a barátnőm.
- Életet mentettél ismét! Kösz! De mi olyan érdekes rajtam már megint. Még mindig a reggeli műsorom a téma? Lemaradtam! Mondd már el! – zúdítottam rá a kérdéseimet.
- Most nem csak te voltál a középpontban. Te és Mark. Mi a fene volt ez az előbb?
- Csak elkísértem az órájára, mert nem tudta hova kell mennie Miért minek látszott? – kérdeztem riadtan.
- Te rá nyomultál az új srácra? – csillant fel Alison szeme.
- Dehogy is! Miből gondolod? – kezdtem ideges lenni. Honnét szed ennyi baromságot?
- Ezt még a vak is látta Em. Nem tragédia! Végre teszel mást is a tanuláson kívül! Legalább látom, hogy éled az életed! Szerezd meg magadnak! Helyes, okos és iszonyúan szexi pasi. – oktatott ki Alison.
- Semmi esélyem a többi lánnyal szemben!
- Te meg vagy zakkanva? Nem látod? Mindenki azért küzd, hogy a közeledben lehessen. Reggel a WC- ben hallottam amint Rachel és Tess azt beszélik, hogy meghívnak a bulijukra és már esélyesek is a bálkirálynői posztra. Mindenki téged akar. Te vagy a legmenőbb a suliban. Fogd már fel, kérlek!
- Te vagy megzakkanva! Honnét veszel ennyi baromságot? Még, hogy én a legmenőbb! Ne viccelj, erre nincs most hangulatom. Megint olyan likőrős cukrot ettél? Nem tesz jót a hangulatodra!
- Ne keverd bele a cukrot, semmi bajom! Ez az igazság és kész! Ha kell tanukat is hozok!- és ezzel teljesen bepörgött. Ma nem hadja annyiban ezt a témát. Sajnos!!
- Kicsim, gyere ide egy kicsit!
Alison Johnson és Conor Norris több mint 7 éve járnak. Nagyon boldogok együtt. Conort már szinte a bátyámnak tekintem. Rengeteget segített már. Tiszta szívből szereti Alisont.
- Sziasztok csajok! Mi újság? Emma, a reggeli mutatvány nagyon ütős volt! Gratulálok! – mondta nevetve. Ezen már én is nevettem. Elképzeltem magam, amikor lerántottam a fogast. Nagyon ciki lehetett. Most egy életre elástam magam Mark előtt.
- Kösz Conor, tőled nem is vártam mást. Milyen volt a tegnapi meccsetek? Nyertetek? – próbáltam terelni a témát. Tudtam jól, ha Conor belelendül a mesébe, akkor nem lesz idő az én problémámmal. Zseniális terv lett volna, ha…
- Na ne, nem tereljük a témát. Sajnálom drágám, majd később elmeséled a tegnap estét. Most más dolgod van, mégpedig meséld el kedves barátnőmnek, hogy mit gondolnak róla a fiúk a csapatban. Nem hiszi el, hogy minden fiú oda van érte. Mond csak meg neki, hogy nincs igaza!- nézet rám gyilkos tekintettel Alison.
- Hát én ezt nem tudom pontosan…- elég volt egy pillantást vetnie mérges kedvesére és máris megváltoztatta a véleményét-, persze mindenki oda van Emmáért. Egy rakás gyerek szeretné elhívni az év végi bálra. Majd készítek egy listát a nevekből. Megfelel? Nekem most mennem kell a… - de a végét már nem hallottam, mert már el is tűnt.
- Na mit mondtam! – villantotta rám ragyogó mosolyát a barátnőm.
- Hanyagoljuk ezt a témát inkább!- tanácsoltam. Szerencsémre éppen bejött a tanár így már Alison nem szólhatott vissza. De ennek még nincs vége, nem adja fel. Az óra nagy részét csendben töltöttem. Gondolkoztam. Hogy min? Inkább kin. Markon járt az eszem. Nem akartam bevallani még magamnak se, de elégé megtetszett. Talán igaza van Alisonnak és tennem kéne valami az ügy érdekében. És mi van akkor, ha beégek előtte? Lehet, hogy van barátnője, sőt biztos! Ezt már nem bírtam. Végre kicsöngettek. Conor, Alison és én együtt mentünk a menzára, mint minden áldott nap. Ez egy megszokott dolog volt. A szokásos helyünk felé vettük az irányt. Conor elment valami harapni valóért, mi lányok pedig csendben ültünk. Ez elég szokatlan dolog volt, ilyenkor tárgyaljuk meg a hétvégi történéseket. Most viszont Alison egy szót se szólt. A homlokát összeráncolta, gondolkodott valamin. Valami nagyon fontos dolog lehetett, mert a száját is beharapta. Nem nagyon izgatott, hogy mi az, de mégis annyira furán viselkedett. Állandóan az ajtó felé pillantott, mintha várna valakit. Conornak is feltűnt, de ő szóvá is tette.
- Kicsim minden rendben van? Olyan fura vagy! Vársz valakit?- kérdezte aggódva.
- Nincs semmi gond, csak gondolkodom. Nyugalom!- de még mindig az ajtót bámulta.
Ebben a pillanatban lépett be az ajtón Mark egy lány társaságában. Tudtam, hogy van valakije. Most már Alison is belátja végre, hogy esélytelen a terve. Ő viszont nem látszott csalódottnak, sőt akkora mosoly terült el az arcán, amit már rég nem láttam. Mark és a lány felénk vették az irányt. Reménykedtem benne, hogy nem akarnak ide ülni, de esélytelen volt.
- Sziasztok, leülhetünk? – kérdezte felém fordulva egy hatalmas mosoly kíséretében. Gyönyörű fogai voltak, csak úgy ragyogtak. Válaszként megráztam a fejem, mire Alison olyan erősen lábszáron rúgott az asztal alatt, hogy könnybe lábadt a szemem.
- Persze, csak nyugodtan!- nyöszörögtem elhaló hangon. Alison elégedett volt akciója sikerével. Várjon csak, megkapja ő még a magáét ezért. Erre ment ki a játék, Markot leste egész végig. Miért nem veszi már észre az a csajt ott Mark mellett. Mit akar még? Elbuktunk.
- Megkeresem Angelát!- szakította félbe a gondolat menetemet a lány. Mark csak egy biccentéssel válaszolt, és leült mellém. Nem figyeltem rá, csendben ettem az almámat.
- Mark lenne kedved eljönni velünk holnap este a plázába? Ezt minden kedd este megejtjük Emmával. Most jön Conor is, nem fogsz unatkozni!- adta meg a kegyelemdöfést Alison. Most rajtam volt a sor, hogy megrúgjam a lábát. Egy kicsit erősebben rúgtam, mint ahogy szerettem volna. Láttam, hogy Alison elsápadt a fájdalomtól. Egy bocsánatkérő pillantást küldtem felé. De ő már el is felejtette, megint Markot tűntette ki figyelmével.
- Csak akkor jövök, ha Emmának nincs ellen kifogása. – fordult felém vakítóan gyönyörű mosollyal. Eldöntöttem, nem megyek holnap sehova. De attól ő még mehet. Széles mosollyal fordultam felé. Most megkapják mindketten.
- Persze! Én örülnék a legjobban, ha te is ott lennél. – mondtam egy ál mosoly kíséretében. Mark kimondottan örült, Alison viszont megsejthetett valamit.
- Beszéltem Mrs. Newtonnal és elengedett, azt mondta, hogy nem kell vigyáznod a kisöcsédre se. Teljesen szabad vagy minden értelemben!- egy cinkos mosolyt villantott Mark felé. Csak én egyedül értettem kétértelműnek Alison kisregényét?
- De sajnos holnap táncórám van! – kezdtem bele a mentegetőzésbe, de már rosszul kezdtem bele. Alison tudja, hogy beteg az oktató így elmarad az óra. A fenébe!!
- Az sajnos elmarad, mert beteg a tánc tanár. Nem tudtad? Most már tényleg nincs semmi programod. Hétkor ott vagyok nálatok. – fejezte be a vitát Alison. Mind a ketten tudtuk, hogy itt vége, nincs több kifogás. Holnap el kell mennem velük a plázába.
- Milyen táncot tanulsz? – fordult ismét felém Mark. Ez a kérdés meglepett. Most mondjam neki, hogy hastáncot versenyszerűen. Ez olyan ciki.
- Hastáncot versenyszerűen már 6 éve! – válaszolta helyettem Alison. Most már kezd tényleg idegesíteni. Túlzásba viszi a dolgot. Ezzel csak azt éri el, hogy beéget Mark előtt.
- Köszönjük Alison, de nem téged kérdezett! – vágtam vissza rögtön. Bárcsak elmennének innen. Nem is inkább én megyek el, de most azonnal. De Alison megelőzött.
- Most mi megyünk, mert Conor még szeretne nekem mesélni valamit.
- Nekem is sajnos mennem kell. A fogas nem javul meg magától – pattantam fel a helyemről.
- Nem izgulj, majd én elintézem! – szólalt meg most először Conor.
- Jaj, hogy te milyen rendes vagy! – mondtam ironikusan.
- Tudom Em. – mondta nevetve. Átfogta Alison derekát és kisétáltak a menzáról. Egyedül maradtam Markkal. Forrt bennem a düh, hogy lehetnek ennyire kegyetlenek a barátaim.
- Valamiért az az érzésem, hogy te nem kedvelsz engem! Miért van ez? Még nem is ismersz. Adj nekem egy esélyt, hogy jobban megismerhess!
- Én nem téged utállak! – bizonygattam saját magamat is. Ez volt az igazság. Nem utáltam, épp ellenkezőleg nagyon is kedveltem. Ez a baj. Nem akarok vele barátkozni, mert annak úgy is rossz vége lenne.
- Nem vagyok valami barátkozós típus, ennyi az egész. Ez nem rólad szól. Ne is törődj velem. Én itt egy senki vagyok, majd te is rájössz. – vallottam be az igazat.
- Hát én nem így hallottam! – vonta fel a szemöldökét. Úristen vajon mit hallhatott?
- Megrémisztesz, mit hallottál? Remélem nem valami ciki dolgot! Biztos csak pletyka az egész. Sok mindent szoktak beszélni az emberek, aminek fele se igaz. – éreztem, hogy elvörösödök. Kezd ez a beszélgetés kényelmetlenné válni.
- Én egy rakás pozitív dolgot hallottam rólad. Akkor azok se igazak? – kérdezte nevetve. Jól elszórakozik rajtam. Miért mit vársz Emma? Rajtad csak röhögni lehet, szánalmas vagy!
- Miféle pozitív dolgokat?
- Azt hallottam, hogy… - már csak suttogott, egyre közelebb húzódott hozzám- nagyon okos és szerény vagy. Sokan szeretnének barátkozni veled, de ezek csak mind érdek barátságok lennének, és ezt te tudod jól. Én viszont nem érdekből szeretnélek megismerni. Érdekes lánynak tűnsz, Emma. Él tanuló és hastáncot tanul? Érdekes kombináció, de tetszik. Engedd meg, hogy a barátok legyünk! Kérlek! – a végét már olyan halkan suttogta, hogy alig hallottam.
- Elég sok mindent hallottál egy nap alatt. – a kérését elengedtem a fülem mellett. Nem akarok vele barátkozni, viszont úgyse tudom megállni beszélgetés nélkül. Annyira megnyugtató és lágy a hangja.
- Tudod mit? Ha nem akarsz barátkozni, akkor ne tedd! De végül egyszer csak azt veszed észre, hogy teljesen egyedül maradsz. – fejezte be a beszélgetést. Felállt az asztaltól és kiment. Annyira furán éreztem magam, mintha örülnék annak, hogy megbántottam már most az elején. Az igazság az, hogy Mark túl szimpatikus nekem. Így mind a kettőnknek jobb lesz. A nap folyamán nem találkoztam többet Markkal. Alison viszont elmondta, hogy visszavonta a holnap esti programot. Nagyon megbánthattam. Milyen önző kis senki vagyok!
- Mekkora barom vagyok! Megbántottam és nem tudom, hogy hozzam rendbe.
- Kérj tőle bocsánatot és kész! Ennyi az egész! De nekem most mennem kell! Majd este beszélünk. Szia Emma!
- Oké! Szia Alison. – elindultam én is hazafelé. Teljesen üres volt a parkoló olyan sokáig beszélgettünk Alisonnal. Nem is volt annyira üres, Mark és az a lány még ott volt. A lány a kocsijában ült Mark pedig az ablakon hajolt be hozzá. Volt valami fura a viszonyukban. Nem tűntek kimondottan szerelmes párnak. Miközben az autóm felé vettem az irányt végig őket néztem, hátha többet megtudok a lányról. Az előttem lévő villanyoszlopot viszont nem vetten észre. Nagy lendülettel fejeltem le a fém rudat. Hatalmas koppanást a sötétség követte. Elvesztettem az eszméletemet. A sötétség körbe ölelt. A fejem sajgott és suttogásokat hallottam. A nevemet suttogták, de én nem figyeltem rájuk. Nagyon fájt a fejem. A hangok élesebben lettek és most már felismertem őket. Mark szólongatott. Ez annyira ciki, biztos látta a koccanásomat. De kíváncsi vagyok az arcára, vajon haragszik még? Megpróbáltam kinyitni a szememet. Az első próbálkozásra sikerült és Mark gyönyörű szemeivel találtam magam szembe. Igéző szemei voltak.
- Emma, jól vagy? Ne hívjak mentőt? Minden rendben vagy?- kérdezte ijedten.
- De szépek a szemeid!- nem hiszem el, hogy ez kicsúszott a számom. Nagyon beverhettem a fejem.
- Nagyon beverhetted a fejed!- nevetett.
- Mármint jól vagyok. De azért köszönöm. – próbáltam menteni a menthetőt.
- Eléggé sápadt vagy.
- Kérdezhetek valamit?- nem tudom ez honnét jött, de meg akartam tudni haragszik- e még rám. Ennél jobb alkalmat nem is találhattam volna.
- Persze.
- Nagyon megbántottalak ma a menzán? Haragszol?
- Miért haragudnék rád? Nem tettél semmi bántót. Lekoptattál egy túl nyomulós srácot.
- Én nem lekoptattalak, csak…
- Nem akarsz barátkozni velem. Értem én. Nincs semmi gond. - mondta mosolyogva. Ez a látszat vagy tényleg nem érdekli? Ezt nem tudtam eldönteni. A következő percben valaki dudált. Biztos a barátnője. Nem akartam elengedni, de nem tehettem mást.
- Most menned kell, a barátnőd már vár! Én jól vagyok. – próbáltam felállni.
- Miről beszélsz? Ő nem a barátnőm, hanem a nővérem, Ashlee. – kérdezte megütközve.
- Tényleg?- akaratom ellenére egy sóhaj hagyta el a szám. Hát akkor lehet, hogy nincs is barátnője?
- Megkönnyebbültél?- kérdezte nevetve. Ekkor jöttem rá, hogy neki is feltűnt a reakcióm hevessége.
- Ezt meg miből gondolod?- ez értelmetlen kérdés volt. Már tudtam előre a válaszát.
- Hát a sóhajodból és abból, ahogy felcsillant a szemed. –jelentette ki szemtelenül somolyogva. Én se bírtam tovább és egyszerre kezdtünk el nevetni. Szerencsére még időben észbe kaptam. Felálltam, hogy távozzak, de ő megfogta a csuklómat és visszarántott.
- Haza kísérlek, hátha kedved támadna még egyszer megölelni egy villanyoszlopot. – nevetett tovább. Nekem viszont lehervadt a mosoly az arcomról.
- Nem is tudom!
- Kérlek Emma!
- Na jó, haza kísérhetsz. Nem baj, ha közben kérdezgetek egy-két dolgot?
- Az attól függ!- mosolygott huncutul.
- Miért éppen most jöttetek ide, évvégén?
- Eddig magán tanulók voltunk, de érettségizni csak a suliban tudunk. Kénytelenek vagyunk ide járni.
- Te szegény!- mondtam nevetve.
- Hát igen, elég nehéz.
- Nem hiányzott a társaság és a hülyülések?
- Egyáltalán nem. Bár ha jobban meggondolom, akkor egy valami igen.
- És mi lett volna az?
- A barátok. Nincs sok barátom. – mondta lehajtott fejjel. Ezzel most üzenni próbál nekem? Bűntudatott éreztem, mert ő csak barátkozni akar én meg leráztam. Talán megpróbálhatnám barátként elfogadni. Javítok a helyzeten.
- Csak, hogy tudd, amit a menzán mondtam, hogy nem akarok veled barátkozni az nem igaz. Megpróbálhatnánk összebarátkozni. Mit szólsz hozzá?
- Ez nagyszerű ötlet és benne vagyok!– teljesen felvillanyozódott ettől.
- Miért voltatok magántanulók?
- A szüleim üzletemberek és sokat utaznak, mi pedig velük utaztunk. Eddig!!- szomorú volt a hangja.
- Nem vagy valami lelkes!
- Nem szívesen hagytam ott az eddigi életemet. Nekem úgy volt jó!
- Sajnálom, hogy így alakult. Egyszer viszont le kell érettségizned!- próbáltam tréfálkozni. Bejött, hangosan felnevetett.
- Nagyon jó vagy figyelem elterelésben, ugye tudod?- kérdezte még mindig nevetve.
- Nem csináltam semmit!
- Humorizáltál! Ez több mint a semmi!
- Nincs humorérzékem! Én csak cinikus vagyok!
- Tényleg az vagy!
- Sok helyen járhattál már!- inkább kijelentés volt, mint inkább kérdés.
- Elég sok helyen!- szája sarkában ott bujkált egy mosoly.
- Most mi a bajod?- kérdeztem egy kicsit hangosabban. Nem szeretem, ha rajtam nevetnek.
- Csak eszembe jutott pár szép emlék.
- Biztos sok szép emléked lehet.
- Igen, de úgy érzem itt még jobb lesz.
- Miből gondolod ezt?- kérdeztem nevetve.
- A humorérzékedből.

Egyfolytában mosolygott és kuncogott. Nagyon aranyos volt. Olyan gyorsan eltelt az idő. Mire feleszméltem már a kapunk előtt álltunk. Éppen befejezte a mesélést. A csend kezdett kínossá válni ezért meg kellett szólalnom.
- Akkor holnap találkozunk. A plázába is jössz este, ugye?- kérdeztem hirtelen, mert eszembe jutott, hogy Alison megemlítette Mark lemondását.
- Sajnos közbe jött egy fontos dolog, sajnálom.
- Semmi baj, majd máskor bepótoljuk.
- Már alig várom.
- Köszönöm, hogy haza kísértél, de most bemegyek. Szia.
- Szívesen tettem. – és már hátat is fordított nekem. Nem néztem sokáig távolodó alakját, szembe kellett néznem a rám váró büntetéssel a reggeli késésem miatt. Nem lesz valami kellemes.
Reggel hamar elkészültem, még egy, az öcsémmel való veszekedést is be tudtam iktatni. Fel voltam dobva, de az okát nem tudtam. A mai napom is szokványosnak tűnt. Találkozok Markkal is. Talán ezért van ez a jó kedv. Lehetséges? Nem valószínű, remélem, hogy nem. Este sokat gondolkoztam rajta, hogy milyen lehet barátnak. Conorhoz tudnám hasonlítani, vele is nagyon jókat szoktam beszélgetni. Ha kell, segítek is neki Alisonnal kapcsolatban. Ez viszont nem sokszor fordul elő. Annyira összhangban vannak. Semmi se tudja őket kizökkenteni. Az a 7 év rengeteget számít. Úgy élnek, mint egy házaspár. Néha egy kis veszekedés is becsúszik, de két perc múlva Conor már bocsánatot is kér mindegy, hogy neki kellene vagy sem. Alison boldog és ez a fontos.