A füstbe ment terv

2010. 08. 19.
A füstbe ment terv

- Csak nem piknik?- faggattam tovább.

- Hogy te milyen kíváncsi vagy! Várd ki a végét!- morogta és még beljebb húzott az erdőben.

- Tádám!- mondta nevetve, amikor rám pillantott. A piknik hely legtávolabbik részén voltunk. Egyetlen egy asztal volt a közelben, ami gyönyörűen fel volt díszítve. Minden négyzetcentijére került egy lámpás. Teljesen ki volt világítva. A teríték is bámulatos volt. A levegőben terjengő fenséges illatokról nem is beszélve. Nem gondoltam volna, hogy Mark ennyire romantikus randit szervez. Tátott szájjal lépkedtem közelebb az asztalhoz. Még pislogni se mertem, mert féltem, hogy akkor eltűnik ez a csoda. Mark szorosan mögém lépet és átfogta a derekamat.
- Tetszik?- suttogta bele a nyakamba. Leheletétől megborzongtam.
- Ennél gyönyörűbb már nem is lehetne.
- Ennek örülök! Azt akarom, hogy ez legyen életed legszebb estéje!
- Valamiért az a benyomásom, hogy ez teljesülni is fog!- mondtam nevetve. Kibújtam öleléséből és oda sétáltam az egyik székhez. Kényelmesen elhelyezkedtem rajta.
- Pincér!- csettintettem viccesen az ujjaimmal. Vette a lapot és lassan megfontoltan lépkedett oda hozzám. Mosolyogva tekintettem fel rá.
- Jó estét hölgyem! Mit hozhatok önnek inni?- kérdezte vicces akcentussal. Annyira aranyos!
- Talán egy kis száraz pezsgőt kérnék!
- Azonnal hozom!- odalépet az asztal melletti pezsgős vödörhöz és egy üveget emelt ki.
- Én csak vicceltem! Nem akarok alkoholt inni!- mondtam neki azonnal. Nem nagyon bírom a piát.
- Nyugalom! Ezt alig lehet alkoholnak nevezni annyira alacsony az alkohol tartalma. Még egy sör is ütősebb nála. – magyarázta mosolyogva.
- Hát akkor esetleg megkóstolhatom!- adtam be a derekamat. Egy pohárral nem árthat meg!
- Jó választás hölgyem!- tért újra vissza a pincér stílushoz. Miután öntött a poharakba egy kis pezsgőt, helyett foglalt velem szembe. Jól érezte magát. Láttam a szemében a vidám fényt. És ettől nekem is jobb lett. Próbáltam elfelejteni a délután történteket. De bármennyire is erőlködtem újra és újra hallottam Ashlee és Angela hangját a fejemben visszhangozni. Szörnyű érzés volt.
- Emma! Valami baj van!- ébresztett fel a merengésemből Mark. Nem kérdésnek szánta, hanem állította.
- Micsoda?- inkább adom az ártatlan kislányt. Mark nem is sejti, hogy mi nyomja a lelkemet. És amíg nem kérdez rá nyíltan, addig én nyugodt vagyok.
- Nem tudom mi bajod, de azt látom, hogy valami nincs rendben. Remélem nem a randinkkal van gond. – a hangjában kétségbeesés rejtőzött. Még a végén tönkre teszem az első esténket.
- Nem dehogy! Ne is gondolj ilyenre, kérlek! Csodás ez az egész!- mutattam körbe. És valóban, teljesen tökéletes volt minden.
- Akkor mi a gond? Tudom, hogy valami nem stimmel! Angela mondta, hogy már délután se volt kirobbanó jó kedved. – nézett rám mindentudóan. Na igen! Ha az embert a füle hallatán beszéli ki a barátja nővérei, nem lehet valami kirobbanó jó kedve. De nem szólók semmit.
- Nincs semmi gond! És nem tudom, hogy Angela ezt miből gondolta!- mondtam mosolyogva. A látszatot fent kell tartani. Minden áron!
- Abból gondolta, hogy amikor kijöttél a fürdőből piros volt a szemed a sok sírástól. Miért sírtál Emma?- kérdezte a kezem után nyúlva, hogy megszorítsa. Jól esett az érintése. Annyira meleg és selymes volt a bőre.
- Hát Angela már csak tudja!- mondtam halkan. De nem kellően halkan. Mark meghallotta és kérdőn nézett rám.
- Mondtak valamit?- kérdezte hangosabban. Nem válaszoltam csak lehajtottam a fejem.
- Emma! Mondtak valamit?- emelt fel a hangját. Már szabályosan kiabált. A szememet szúrták a visszafojtott könnyek. Ennyit a csodás első esténkről.
- Hát nem hiszem!- motyogtam az orrom alatt. Nem voltam benne biztos, hogy meghallotta.
- Igen vagy nem?- kérdezte még mindig mérgesen. Hazudjak neki? Mondjam el az egészet? Vagy csak nyögjek be egy igent és álljak fel az asztaltól? Nem akarok áruló lenni. Azzal nem oldanék meg semmit. De azt se akarom, hogy Mark haragudjon rám. Rövid ideje ismerem, de már most nagyon sokat jelent nekem. Nem akarom mindezt tönkre tenni egy hazugság miatt.
- Igen!- mondtam halkan miközben felemeltem a fejemet. Mélyen a szemébe néztem. A könnyek utat törtek maguknak és elárasztották az arcomat. Egy ideig csak némán néztük egymást.
- De semmi fontos. Nem kell nekik megemlíteni!- mondtam mentegetőzve. Mentettem, ami menthető volt.
- Biztos, hogy fontos, különben nem sírtál volna. – mondta egy kicsit nyugodtabb hangon.
- Nem nagydolog, csak túl érzékeny vagyok. Ez minden!
- Nem Emma! Ezt nem hagyom ennyiben! És ne gyere ezzel a maszlaggal! Mesélj el mindent!
- Nem akarok árulkodós kis iskolás lenni!- motyogtam.
- Nem leszel árulkodós kis iskolás!- mondta nevetve, de folytatta, amikor nem szóltam semmit.
- Figyel! Ez már nem az első! A lányokkal mostanában nagyon elszaladt a ló! De most viszont ez volt az utolsó csepp a pohárban. Szólnom kell nekik, mert eddig hagytam őket. De mivel téged is bele kevertek már nem hagyhatom annyiban. Kérlek, mesélj el mindent!- kérlelt kedves, megnyugtató hangján. Már egyáltalán nem volt ideges! Nagy levegőt vettem és elmeséltem újra az egész történetet. Mark türelmesen várt, hallgatott egy darabig. Láttam rajta, hogy végül nőtőn nő a haragja. Amire befejeztem már a homlokán idegesen lüktetett egy ér. Ennek nem lesz jó vége. Arra vártam, hogy mikor kezd el ordibálni velem, hogy mennyire hisztis kislány vagyok!
- Tudtam, hogy ez lesz a vége! Én hülye még át is engedtem őket. Nem vagyok normális! De ebből most már elég!- kelt ki magából. Hangosan ordibált miközben felrúgta a jéggel teli kis vödröt. A könnyek még gyorsabban kezdtek el folyni. Dühös hangjától pedig kirázott a hideg.
- Nagyon sajnálok mindent. – suttogtam szipogva.
- Ne butáskodj, nem te tehetsz róla!- dörrent rám mérgesen. Na jó ebből elég volt.
- Én akkor inkább haza megyek!- álltam fel az asztaltól és indultam el az ösvényen. Egyszer csak egy kéz nyúlt utánam. A csuklómra fonódott az erős keze és maga felé fordított.
- Nem akartalak megbántani!- suttogta megtörten. Látszott az arcán, hogy mennyire el van keseredve. Rögtön megsajnáltam. Nem lehet neki könnyű.
- Nem bántottál meg!- öleltem át szorosan. Éreztetni akartam vele, hogy én mindig ott leszek neki. Segíteni fogok neki, bármiről is legyen szó.
- Folytathatnánk a vacsorát!- javasoltam nevetve.
- Igen! Ez jó ötlet, de adj egy percet, hogy kellő képen lenyugodjak!- mondta miközben kibontakozott az ölelésből. Kéz a kézben indultunk vissza a kivilágított asztalhoz. Amikor elértük ő tovább lépkedett. Be, egyenesen az erdőbe. Hagytam, hogy elmenjen. Magának kell lerendeznie. Nem akarok beleszólni. Miközben ezen gondolkoztam újra kirázott a hideg, de most már az idő miatt. Nagyon lehűlt a levegő. Jobbnak láttam inkább a kocsiban elfogyasztani a vacsoránkat. Amíg Mark vissza nem jött, nekem volt időm összepakolni mindent. Az egyik fa tövében találtam egy dobozt, amibe a lámpásokat és más díszt pakoltam. Az ételt és a tányérokat is összerendezgettem egy kupacba. Minden készen állt az indulásra, már csak Mark hiányzott. Vajon hol lehet ennyi ideig? Ha két perc múlva nem kerül elő, elindulok érte. Még egy perc se telt le, amikor kilépett az erdőből. Mosolyogva indult el felém. Még oda se ért, amikor kinyújtotta a karjait és egy szívmelengető ölelésbe zárt. Mélyen beszívtam vállának friss illatát. A már jól ismert menta illat volt. Erről az illatról ezentúl mindig ő fog eszembe jutni.
- Mit csináltál a lámpásokkal?- kérdezte nevetve, amikor meglátta a kezemben a telefonomat, ami zseblámpaként funkcionált. Mivel a lámpások nélkül teljes sötétség volt, csak a hold világított.
- Nagyon hideg van ezért gondoltam, hogy ehetnénk a kocsiban is! Nem baj ugye?- néztem fel rá félénken. Nem voltam benne biztos, hogy teljesen lenyugodott már.
- Dehogy baj! Nem is gondoltam erre! Sajnálom! De akkor siessünk, mielőtt megfázol! – karolt belém vidáman. Miután mindent kipakoltunk a kocsiba, vacogva süppedtem bele a kényelmes ülésbe. Mark azonnal felcsavarta a fűtést.
- Annyira szégyellem magam!- fordult felém.
- Semmi szükség rá! Csak ne említsd meg a nővéreidnek! Nem szeretném, ha családi viszály robbanna ki! Egyáltalán nem is akartam elmondani, de Alison is annyira erőltette. Szerinte neked feltétlenül tudni kell róla. Bár nem értem, miért kell ennyire felfújni a dolgokat. Ashlee jól beszélt, volt benne igazság. Én teljesen megért…
- Miről beszélsz Emma? Nem volt benne semmi igazság és egyáltalán nem fújtam fel. – szólt közbe újra mérgesen Mark. Jobb lenne, ha hanyagolnánk ezt a témát.
- Sokat gondolkodtam rajta és arra jutottam, hogy igen is igaza volt. Gondolj csak bele, ha elválunk egyszer egymástól, akkor én kihez fogok először futni, hogy segítsen nekem! Pontosan, Angela és Ashlee lenne az első mentőövem. Ezt ők is nagyon jól tudják. De ha már az elején nem játsszák a jó barátnőt, akkor valószínűleg nem lesz bátorságom odamenni. És így nem maradok a nyakukon. Ez ennyire ésszerű!- fejeztem be a kicsit nyakatekert elméletemet.
- Ez nem változtat semmin. Beszélni fogok velük és kész!- zárta le a témát.
- De engem ne keverj bele, kérlek! Még talán helyre tudom hozni a kapcsolatunkat, de ahhoz az kell, hogy ne mondj rólam semmit. Ígérd meg!- fordultam oda hozzá. Mélyen a szemembe nézet és csak bólintott egyet. Lehet, hogy most füllentettem egy kicsit. Nem állt szándékomban barátnőkké fogadni a sárkányokat. A távolság mindig is meg lesz közöttünk.
- Korog a hasam!- jelentettem be nevetve. Hanyagolni akartam a kellemetlen témát. Ideje a randinkra összpontosítani.
- Rendben! A mai specialitás spagetti műanyagtányérban és –villával. – mondta újra akcentussal. Ezen mind a ketten nevettünk. A vacsora isteni volt és közben rengeteget mulattunk. Nagyon jól éreztem magam. Bár az eredeti ötletem az volt, hogy mindent kiszedek Markból. Hol élt eddig, mit szeret? És ennél furább kérdések is kavarogtak a fejemben. De az egyik legfontosabb kérdésem az exlányról szólt volna. Nem mintha annyira érdekelt volna, csak kíváncsi voltam.
- Nagyon finom volt! Köszönöm szépen ezt a szép estét. – hálálkodtam, amikor az utolsó csepp pezsgőt is megittuk.
- Én pedig nagyon sajn…
- Ne! Ne sajnálkozz!- tettem az ajkaira az ujjam.
- A legtöbb beszélgetésünk bocsánatkérésbe fullad. És szerintem ezt helyre kéne hozni!- folytattam tovább. Válasz helyett Mark csak megpuszilta az ujjamat. Engem pedig elfogott a vágy, hogy most azonnal megcsókoljam. Közelebb csúsztam hozzá, az ujjamat levettem az ajkáról és az én számat közelítettem hozzá. Az ajkaink már majdnem összeértek, amikor valaki kopogott az ablakon.